Új-Zéland másként szabályozná a dizájner drogokat

Az új-zélandi Egészségügyi Minisztérium megelégelte az illegális drogok legális helyettesítőszereinek áradatát, és új módszerhez kíván folyamodni annak megállítására. Eddig úgy próbálták visszaszorítani a dizájner drogokat, hogy az egyes szereket, szercsoportokat felvették a kábítószerek listájára, ez az eljárás azonban túl hosszadalmas volt, és a dizájner drogok terjesztői mindig két lépéssel a jogalkotó előtt jártak. Hiába tiltottak be egy szert, mindig kifejlesztettek egy másikat, ami még nem szerepelt a tiltólistán. Ezután bevezették a szerek gyors betiltását lehetővé tevő ideiglenes listát, erre összesen 24 szert vettek fel 2011 augusztusa óta, azonban a terjesztők még így is megtalálták a kiskapukat. Egy szer megjelenése és betiltása között két hónap telik el átlagosan, és a kormányzat képtelen volt a változó szerpiac trendjeire azonnal reagálni. A kormány felállított egy jogi szakbizottságot, amely 3800 beadványt vizsgált meg a témában, majd ajánlásokat fogalmazott meg.
A tervezett új szabályozás megfordítja az eddigi rendszer logikáját: eddig az államnak kellett az újonnan megjelent szerekről bebizonyítani, hogy ártalmaik olyan nagyok, hogy indokolt azok büntetőjogi tiltás alá helyezése. Ezentúl a terjesztőnek kell igazolnia, ha egy új szert a piacra kíván dobni, hogy az adott szer kockázatai lehetővé teszik azok legális forgalomba helyezését. A forgalmazónak tehát előzetesen éppolyan vizsgálatokat kell szerveznie, mint egy gyógyszercégnek. A hatóság nem a hatóanyagok kockázatait fogja vizsgálni, hanem magát a terméket, amit a vállalkozó forgalomba kívánt helyezni, és a kockázatelemzéssel kapcsolatos hatósági költségeket is a forgalmazónak kell állni. A kormány által kinevezett szakértői bizottság állapítja meg a kutatási eredmények alapján, hogy az adott termék kockázatai nem túl magasak-e ahhoz, hogy forgalomba kerüljön. A gyógyszerekhez hasonlóan szabályoznák az új pszichoaktív szerek importját is. Ami a forgalmazást illeti, azt szigorúan ellenőriznék: tilos lenne fiatalkorúnak eladni, korlátoznák a reklámozást, csak ellenőrzött boltokban lehetne azokat megvásárolni, szabályoznák a termékek címkézését és csomagolását, kötelezővé tennék a kockázatok és mellékhatások feltüntetését.
Sárosi Péter







Hozzászólások
Az ördög a részletekben
Az ördög a részletekben lakozik! Egy új szer esetén az 1-2 évig tartó bevizsgálás (akut mérgezőség, géntoxicitás és még ki tudja mi) költségeit 1-2 millió NZ$-ra becsülik, aztán az eredmények birtokában majd egy szakértői bizottság dönt. Mondjuk további költséges vizsgálatokat (például kölcsönhatás alkohollal, caffeinnel vagy gyógyszerekkel). Várjuk tehát a fejleményeket! 'Remember BZP'!
ha az új dizájnerdrogok
ha az új dizájnerdrogok helyett/mellett a régóta meglévő és hosszú távon is jól ismert kockázatú szereket szabályoznák hasonló módszerekkel, akkor is lenne kereslet dizájnerdrogokra?
Figyuzz, valamikor azok is
Figyuzz, valamikor azok is újjak voltak ;-)
Na igen, csakhogy 10-20-50
Na igen, csakhogy 10-20-50-100 meg több ezer év alatt sikerült kiismerni őket. Az újak közt akár lassan ható patkányméreg is lehetne, valószínűleg nem tudná senki, amíg valaki föl nem dobja tőle a pacskert, aztán akkor majd mindenki nézelődik körbe, hogy jaj jaj ez hogy lehetséges. Meg aztán ha bebizonyosodna, hogy patkányméreg, akkor is vinnék, mint a cukrot, mert legális, ellentétben az "egészségesebb" illegális drogokkal. De nem baj, úgy is fel lehet fogni ezt a hozzáállást, mint egyfajta "hulljon a férgese"-politikát. Csak majd a miniszter úr nehogy elszomorodjon, amikor az ő kicsi fia murdel meg az intranazális patkányméreg-fogyasztástól, mert az olcsóbb volt, mint a spuri.
Konzervatívan közelitted meg
Konzervatívan közelitted meg a témát, nem gondolod? Maradj csak a sörnél! Azt valóban több ezer éve ismerjük már.
hmm
eléggé józan.
@B
az ára és gyakran a könnyebb beszerezhetősége is versenyképes lehet a standardekkel...
Ez nem pont az a követelmény,
Ez nem pont az a követelmény, amit az "emberi fogyasztásra alkalmatlan" felirattal szoktak kikerülni?
Fog ettől változni a helyzet? Eddig is füstölőként és fürdősóként adták el, azokat meg nem kell gyógyszeripari szinten bevizsgálni amúgy sem.
viszont
Viszont ha lesznek olyan legális, bevizsgált termékek, amiket emberi fogyasztásra árulnak, akkor az szerinted nem lesz vonzóbb egy vásárlónak, mint hogy megvegyen valami bizonytalan eredetű, emberi fogyasztásra nem alkalmasként árult szert?
Durván fel fogja tolni a szer
Durván fel fogja tolni a szer árát, vagy olyan drága lesz a vizsgálat, hogy a kis zugvegyészetek egyáltalán nem fogják tudni megfinanszírozni. Valószínűleg ez utóbbira hajt a kormány is ezzel a lépéssel.
És szerintem aki eddig is "fürdősót" meg "füstölőt" fogyasztott, annak meg mindegy, csak olcsó legyen és csapjon szét.
Úgyhogy én úgy érzem, hogy nem, nem lesz nagy siker a dolog.
De majd meglátjuk, ha egyáltalán elfogadják a törvényt.
Ez az egyetlen megoldás ami
Ez az egyetlen megoldás ami működhet, ha ez megbukik, akkor nincs megoldás...
Ez bizony szigorítás!
Szigorítás ez, nem enyhítés! Mostan szabadon lehet árulni a legálhájokat, de a törvény bevezetése után semmi olyan nem lesz árulható, amiről nem igazolták, hogy biztonságosan fogyasztható. És ez lesz majd a hivatkozási alap a rendőri fellépések során. Tehát ez elővigyázatosság elve szerint majd végülis minden szer forgalmazása tiltva lesz, amig be nem bizonyosodik, hogy nem árt.
Új Zélandról beszélünk, el
Új Zélandról beszélünk, el tudom képzelni, hogy ha egy gyógyszeripari cég azt mondja itt van a biztonságos eki, és tényleg megfelel a karaktere az elvárásoknak akkor lehet árulni. Viszont nem kellene elsiklani a tény fölött, hogy a föld másik oldalán van az ország és ez a cikk nem elég részletes ahhoz, hogy megítéljük azt, hogy ez valójában mit takar, ki indította el és miért. És ugye még nincs is megszavazva ha jól értelmezem. Ha ezzel azt akarják elérni, hogy kialakuljanak a cafeshopokhoz hasonló headshopok amik szintetikus cuccokat árulnak legálisan akkor szerintem az egyetlen járható úton vannak és megmutathatják a világnak, hogy be lehet fejezni a drogok azonosítását a megtestesült gonosszal.
Ugye ne felejtsük el a BZP
Ugye ne felejtsük el a BZP történetét, és azt se, hogy a BZP semmilyen tulajdonsága nem felel meg a legális drognak. Ha most ki jön majd valami sokkal jobb, mint pl. a MDAI, akkor lehet sinen vannak odaát...
Hogy is lesz ez? Ha én nem
Hogy is lesz ez? Ha én nem akarok egy partidrogot drágán bevizsgáltatni, akkor majd engedely nélkül továbbra is ugyanúgy forgalmazhatom ÚZ-n, mint most, nemde?
dízájner drogok Budapesten:
dízájner drogok Budapesten: http://www.youtube.com/watch?v=0UzzTolgcZw
Holland riportfilm...
baa****us
25 év tapasztalattal jegyezném meg halkan:a leggyilkosabb motyó amit ember kitalált.....brutálisan trükkös......pffffff.....EZT NO!!!!!!!