Szétporladt agysejtek

A bulvármédia kiéhezett hiénaként vadászik a hétköznapitól eltérőre, az egzotikusra, a bizarra. Pár napja friss hús került a ketrecbe, amitől a sajtómunkások egészen megrészegültek. A kannibalizmust sem nélkülöző, valóban bizarr történetet egyből már a tett színhelyén különböző kábítószerek használatával hozták párhuzamba, majd a ringbe lépve a hazai portálok a kevés rendelkezésre álló információ félremagyarázásában rögtön igyekeztek egymásra licitálni.
A mezőnyből nem meglepő módon a Blikk emelkedik ki, aki a fogyasztott szert firtató óvatos hipotézisek helyet bátran rávágja, hogy márpedig a tettes egy „LSD-től megtébolyult férfi”, majd fittyet hányva a rendőri beszámoló mellett a biológia törvényeire is kijelenti, hogy az elkövető
„a rendőrök szerint akkora adag kábítószert vett be, amitől agysejtjei másodpercek alatt porladtak szét”.
Csoda, hogy a cikket olvasva rögtön a híres, 25 éves drogellenes reklám ugrott be?
[Ez az agyad (tojás), ezek a drogok (forró olaj): ez az agyad a drogokon (tükörtojás). Van még kérdés?]







Hozzászólások
KI f@szt érdekel hogy egy
KI f@szt érdekel hogy egy hülye rendőr mit ír le. Már az is csoda hogy írni tud. Ihaj-csuhaj danádom, az alkoholom piálom.
Egyébként vicces a videó. :D
Egyébként vicces a videó. :D
Az már kevésbé vicces, hogy
Az már kevésbé vicces, hogy vannak elég sokan a drogháborús propaganda által elhülyített emberek, akik komolyan veszik. De hát pont ezért csinálják az ilyen videókat, mert elrettenteni senkit nem fog a videó, viszont megerősítést nyernek az ilyen propagandától elhülyített emberek hogy fúj gonoszbrogosok, gyilkoljuk le őket. Ez a lényege a drogháborús propagandának.
Őrizetbe vettek egy 26 éves
Őrizetbe vettek egy 26 éves orosz kannibál nőt
Néhány hónap leforgása alatt a második kannibál nőt vették őrizetbe Oroszországban: a 26 éves hölgy áldozata egy rokona. A nő közös iszogatás után fojtotta meg akkor már az italtól eszméletlen áldozatát, feldarabolta, a holttest egy részét megsütötte, a többit pedig lefagyasztotta hűtőszekrényében. A nő nem tudott különösebb magyarázatot adni tettére, jelenleg orvosszakértők vizsgálják beszámíthatóságát.
Oroszországban legutóbb decemberben, Penzben került rendőrkézre egy 46 éves kannibál nő. Ő is egy ivócimborájával végzett, és ugyancsak azután, hogy mindketten a vodkáspohár fenekére néztek. A penzi emberevő csak a belső szerveket távolította el a holttestből, amelyeket hazavitt, és élettársával együtt megevett. A nő bevallotta, hogy gyakran evett általa megölt kutyákat és macskákat, és régi vágya volt, hogy megízlelje az emberhúst is.
http://index.hu/bulvar/hirek/127861/
coach outlet online
http://www.2013coachfactoryoutletonline.com
http://zsqcoachfactoryoutlet.webs.com