A TASZ drogpolitikai oldala

Azonosították a Spice feltételezett hatóanyagát

Frankfurti kutatók, a felsorolt összetevők között nem szereplő pszichoaktív hatóanyagot fedeztek fel a herbáldrogként forgalmazott Spice egyik mintájában

A média figyelme idén novemberben kezdett a 2006 óta forgalomban levő, mind népszerűbb Spice-ra irányulni, de akkor még csak találgatni tudták, hogy mi válthatja ki a fűszíváshoz hasonló hatást. Egy frankfurti gyógyszercégnek most azonban úgy tűnik, hogy sikerült megtalálnia a hatásért felelős összetevőt, ami aligha nevezhető herbálnak.

A Spiegel november elején egy düsseldorfi herbálboltostól, egy tinédzser vásárlótól és a düsseldorfi egyetemi klinika egyik toxikológusától próbált több információt szerezni. A bolt tulajdonosa elmondta, hogy a Spice nagyon népszerű termékük, naponta átlag 70-80-an vásárolnak a „gyógynövény-keverékből”. A toxikológus a csomagoláson feltüntetett összetevők többségét nem tudta beazonosítani és fantázianevekre gyanakodott (itt megjegyezném, hogy a kitartóbban keresgélők azért a legtöbb növényről találhatnak információt az Internet oldalain, nem is csak a Spice-szal összefüggésben, az azonban mindenképpen beszédes, hogy ezek az összetevők nem szerepelnek a toxikológusok által használt gyógynövénykönyvekben).
A német szakértő úgy vélte, hogy reklámfogásról lehet szó és a hatást pusztán a toxikus gázok belégzése okozza (a Spiegel által megszólaltatott fogyasztó csak negyed óráig tapasztalt egy enyhe bódulatot). Ez természetesen aligha magyarázza meg, hogy egyes fogyasztók hogyan érezhetik 5-6 órán keresztül is a készítmény hatásait.

Pár nappal később a Duna TV-n is foglalkoztak a Spice-szal egy rövid interjú keretében (40:25-47:10) amelyre az ország népszerű toxikológusát, Zacher Gábort hívták meg. Az értesülést az „új drogról” a magyar médiában jellemző fogásokkal tálalták: ugyan még nem lehetett tudni, hogy pontosan milyen veszélyekkel bír ez a szer, a háttérben mégis intravénás droghasználók szolgáltatják az illusztrációt és a műsorvezető hölgy a „Hol a halál?” kérdést szegezte a vendégének.
 


Zacher láthatóan hitt abban, hogy a csomagoláson felsorolt összetevők felelősek a hatásért, illetve a growshop-ok és headshop-ok honlapjain szereplő magyarázatban, mely szerint a keverék összetételéül szolgáló növények „világszerte közkedveltek voltak ősi vallási szertartásokon”. A fő összetevőt a főorvos a hawaii farózsában vélte felfedezni – amely egyébként nem szerepel a csomagoláson felsorolt növények között és nem is jellemző, hogy elfüstölve fogyasztanák – ami egy „nem olyan durva trippet okoz, de úgy beül valaki szépen a sarokba és akkor egy kicsit ott utazgat, nem vadul utazik, csak utazgat”. A toxikológus szerint a Spice (vagy a hawaii farózsa?) kapudrogként is szolgálhat, mert a használót egy idő után már nem elégíti ki az enyhe bódulat. A természetes és mesterséges drogok veszélyeit összehasonlítva Zacher olyan állítással szolgál, amely a mostani frankfurti kutatás eredményéig helytállónak tűnhetett.

„Abból a szempontból jobb, hogy tudom, hogy mi van benne. Annak a valószínűsége, hogy ebbe belekeveredik valami olyan szintetikus dolog – mondjuk valamilyen amfetaminszármazék, bármi egyéb – ez gyakorlatilag nulla. Itt csak ezek hatóanyagok lehetnek benne…”

A tegnapelőtt napvilágra került német kutatás rácáfolni látszik erre az állításra.
Frankfurt város megbízást adott a Spice vizsgálatára, hogy kiderüljön, mi is a növénykeverék igazi hatóanyaga és megfelel-e a hatályos gyógyszertörvénynek. A THCPharm nevű frankfurti gyógyszercég, a Spice egyik típusának mintáiban a JWH-018 nevű anyagot azonosította, melyet pár éve a Clemson egyetemen (USA) fejlesztettek ki. A szerrel jelenleg is folynak a kutatások és a későbbiekben fájdalomcsillapító gyógyszerként szeretnék forgalmazni. A JWH-018 kannabinoid agonistaként működik, azaz nagyon hasonló hatást produkál, mint a kannabisz fő pszichoaktív összetevője a THC, ám a vonatkozó tanulmányok – melyekre egyelőre csak utalás szintjén van rálátásunk – a JHW-018-at még potensebb vegyületnek tartják. Az azonban különös, hogy míg a JWH-018 hatását a THC-nál rövidebbként jellemzik, a Spice fogyasztók beszámolói hosszabb hatásról szólnak, mint amelyet egy füves cigaretta okoz. Továbbá egyelőre az is kérdéses, hogy a növényi összetevőknek mekkora szerepe lehet a kiváltott hatásban.  Kíváncsian várjuk a Spice összetételével kapcsolatos további fejleményeket…


Kardos Tamás
Drogriporter
2008.12.17.

 

Hozzászólások

jo reklámot csinált a tv

Amit az ember feltalál azt a természet megteremtette már.. Miért lehet ennyire pénzéhes a fogyasztói társadalom. Ha nem lehet fogyasztani egy természetes esszenciát a marihuánát, akkor az ember fia laborban szintetizálja és úgy forgalmazza. CSÚNYA KAPITALIZMUS!! PF.. A sok buta itt keresi:(

először is én "fogyasztottam" már spice-ot és jó pár óráig hat.. az is gaz, hogy erősebb mint a cannabis, mivel míg a fűből el kell szívj mondjuk fél grammot, ebből elég 100-200mg, hogy kimondottan jól érezhető legyen. amit nem értek: hogy lehet valami olyanról riportot készíteni, amiben nem is tudják, hogy mi van :D? hogy lehetne ebben HBW (hawaiian baby woodrose - gondolom ez a hawaii farózsa) :)) nem tudom ki volt ez az okos ember :P igen, erről a JHW-018 dologról már értesültem angol fórumokon. nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez a "nagy titok", de éppen elég indok ahhoz, hogy az okos emberek ezt is betiltsák. Erdélyben élek, itt egy halom webshopban lehet (még) kapni, de ha elindul ez a lavina és Magyarországon is betiltják, akkor nálunk is erre a sorsra fog jutni. kár érte... van azonban egy vigasztaló dolog is: még vannak alternatívák, persze megeshet, hogy azokban is pont ez a hatóanyag... ott van például a Skunk amiről sokat (és jókat) beszélnek, ott a Smoke, Zohai, stb stb Egyiket sem próbáltam a Spice-on kívül, de úgy látom keresgélni kell alternatívák után.

Kedves mindenki!

Eltávolítottam azokat a hozzászólásokat, amelyek vásárlóhelyeket reklámoztak.

A Drogriporteren semmilyen szinten nem tűrjük meg sem a legális, sem az illegális drogok reklámozását és beszerzésének előmozdítását (keresés, kínálás, birtoklás, előállítás, beszerzési javaslatok).

Kérlek titeket, hogy a jövőben ezt vegyétek figyelembe kommentelés előtt!

Köszönöm:
K.T.

Dicséretes gondolat a kommentek eltávolítása! Grat: MAKEFÉSZ

A kommentek eltávolítását én is csak dicsérni tudom...ez itt bizony nem egy reklámtábla! A tv-ben arról volt szó, hogy ez kimondottan füstölőként van forgalmazva. Na én utána kutakodtam kicsit és sok helyen úgy van ajánlva, ahogy azt ténylegesen használják :) Megjegyezném, hogy a SPICEon kívül legalább 50hasonló szert találtam...ilyen alapon akkor ezektől is búcsút kell mondani...gondolom én. A tv azt is leközölte, hogy annak ellenére szívják, hogy rá van írva "emberi fogyasztásra nem alkalmas". Viszont ahol én néztem tisztázzák ezt: az emberi fogyasztás alatt az orális bevitel értendő, magyarul: NE EDD MEG! Amit szintén nem vettem ki a tv adásokból: most azért lesz betiltva, mert tiltólistás anyagot tartalmaz, vagy (ahogy azt bemondták) azért mert 4szer erősebb pszichoaktív hatása van mint a marihuánának??? Kezdem unni a magyar médiát...

az ÁNTSZ visszavonta az engedélyt azért tiltják be a tiltólistán Magyarországon csak a szárított kannabisz és a benne található anyagok vannak és azok sói

"Ausztria - Az osztrák egészségügy minisztérium csütörtökön ideiglenesen betiltotta egy aromaterápiás füstölő árulását, amelynek füstjét a marihuánáéhoz hasonló halucinogén hatásáért kezdtek el szívni.

A Spice márkanevű füstölő kereskedelmi tilalma két hétig tart, amíg a hatóságok végleges döntést hoznak besorolásáról."

forrás: Boon (Független Hírügynökségtől átvéve)

Tehát egyelőre nem betiltották, hanem ideiglenes kereskedelmi tilalmat rendeltek el. Az FH-s források szerint...
Az MTI-s források szerint pedig azonnali hatállyal betiltották... Lásd pl. Népszava, Zoom stb.

Az ÁNTSZ pedig egyelőre vizsgálatot rendelt el. Forrás: RTL Klub/Harmonet

 

 

igen ügyes volt :)

---http://delta9thc.blog.hu ---- Egyre többen használták, bizony mindez azért, mert mint ahogyan a média is beszámolt róla korábban, egyre többen vannak a dealerek között olyanok, akik a nagyobb haszonkulcs érdekében szennyezik a marihuánát un. súlyporokkal(csemperagasztó, cukor, kvarchomok stb...), aminek az egészségkárosító hatását érzi a fogyasztó is. Ezellen a MAKEFÉSZ, és más jóérzésű szervezet is tiltakozik, de Fogyasztóvédelem hiányában nem tehet semmit, fogyasztók kiszolgáltatottak a piac kényének kedvének. Több kertész jelezte például, hogy a termesztési fázis utolsó hetében ki kellene várni az élelmiszerbiztonsági várakozási időt a foszfor alapú tápoldatokkal. Amit a nagyban termelők nem tesznek meg, mert haszonelvű termelést folytatnak. ---http://delta9thc.blog.hu--- Köszönjük Tisztelt FEKETEPIAC: MAKEFÉSZ

---http://delta9thc.blog.hu ---- Egyre többen, bizony mindez azért, mert mint ahogyan a média is beszámolt róla korábban egyre többen vannak a dealerek között olyanok, akik a nagyobb haszonkulcs érdekében szennyezik a marihuánát un. súlyporokkal(csemperagasztó, cukor, kvarchomok stb...), aminek az egészségkárosító hatását érzi a fogyasztó is. Ezellen a MAKEFÉSZ, és más jóérzésű szervezet is tiltakozik, de Fogyasztóvédelem hiányában nem tehet semmit, fogyasztók kiszolgáltatottak a piac kényének kedvének. Több kertész jelezte például, hogy a termesztési fázis utolsó hetében ki kellene várni az élelmiszerbiztonsági várakozási időt a foszfor alapú tápoldatokkal. Amit a nagyban termelők nem tesznek meg, mert haszonelvű termelést folytatnak. ---http://delta9thc.blog.hu---

Hát csak köszönetet tudok mondani...ha nem olvasgatom a TASZ és a MAKEFÉSZ oldalait, akkor már körülbelül a 6dik zacskót szívogatnám ebből a műanyag átverésből! Pedig szörnyen bizakodva tekintettem erre a SPICE dologra... A haszonelvű termesztésről és a szennyezett ganjáról pedig csak annyit...szánalmas! Olyankor kapja el az embert igazán a dühroham, mikor spanglizás közben recseg a kvarchomok a fogai között(ha jól tudom volt már AKI KÓRHÁZBAN KÖTÖTT KI MIATTA), vagy amikor olyan dolgokat érzel amiket kizárt hogy marihuána okozzon...ha van valami veszélye a füvezésnek...akkor ez ezektől van...

Akkora ökör állatok az emberek..Talán ha nm jelentenék be minden tv-be h a Spice egyben drog is akk lehet h ráse jött volna senki,és akk nem szívnák!!Elvégre melyik ökör teker be úgy vmit a cigibe h nem tudja h miaz:D

Sok ilyen ökör van...főleg a 15 és 17 év közötti ökrökre jellemző...és azok az ökrök akiknek mindegy csak hasson ;)

Én betekerem ... aztis amiröl nem toom mi ...

(CSAK HASSON)

akkor ne tekerjél haver,szívjál gázt!!!!!

Remélem meg is bolondulsz tőle! vagy megdöglesz.. csináld csak, jó lesz.. Csak üssön!:D

Elborzaszt, hogy míg családok ezrei élnek nyomorban az alkoholista családtag miatt, akkor ilyen hülyeségekkel foglalkoznak. Fogadjunk, hogy nem volt még olyan betépett kölyök, aki agyonverte volna a feleségét meg a gyerekeit... Kábé nem a cigire, meg fűre, hanem inkább a tetves piásüvegekre kéne jó nagy betűkkel ráírni, hogy halált okozhat - és nem csak a fogyasztójának, hanem a környezetének is. Az egész mögött a kibaszott alkohol lobby áll, mit gondoltok, milyen vastag pénzek csúszkálnak a politikusok zsebébe, hogy azt a fos cefrét támogassák, ne pedig a marihuánát, meg a hasonló nyugtató jellegű dolgokat, amiktől még eddig nem sokan verték szét a feleségük fejét lánccal. Dehát jó, ha betiltják, akkor nem Spice-ozok tovább, visszatérek a füvezéshez, és akkor már örülhet is az állam, hogy mekkora adóbevételtől esett el. Idióták gyülekezete.

Azt azért ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy az egész Spice vizsgálat abból a Németországból indult ki, ahol a kis mennyiségű fű birtoklását (ez tartománytól függően 3-30g lehet) nem büntetik. Esetükben nagyon is hihetőnek tűnik, hogy tényleg az ismeretlen, új vegyület egészségügyi hatásai miatt aggódnak. Szerintem érdemes kivárni, hogy melyik országban milyen intézkedéseket foganatosítanak a hír és a további vizsgálatok hatására.

Az alkohollal kapcsolatban már léteznek olyan tervek, hogy az üvegeket hasonló feliratokkal látnák el, mint a cigisdobozokat (utóbbi példájából sejthető, hogy ez önmagában (!) nem túl hatékony). Az viszont tényleg elképesztő, hogy a kiemelkedően magas, alkohollal összefüggésbe hozható halálozások ellenére, nálunk előbb alakult meg a Pálinka Nemzeti Tanácsa, minthogy a drogstratégia mellé végre elkészülne egy országos alkoholstratégia...

Ez abszolút így van! Viszont mért nincs annyi eszünk h össze fogjunk és petícióval szavaztassuk meg velük azt h az állam termeljen marihuánát. Ezt kb így képzelem: Az állam termeli/és árulja is a marihuánát, (mindenki jó minőségűt kap, elérhető állandó áron). (Tehát a maffiózókra éhínség jön, mind a könnyű drogokból, mert nem fogy, mind a kemény drogokból, "mert nincs ugró léc a kezükben"...). Kb országos szinten napi 5000-6000g (minimum) 1500/g os áron az: 7.5M-9M NAPI bevétel (alakulna az államköltség tisztázása). + Tiltsuk be a játéktermeket, és növeljük az alkohol adót. = Egy stabilabb, boldogabb, stresszmentesebb ország. Emberek ezreit mentettük meg (kevesebb családi tragédia, kevesebb utcai agresszivitás, kevesebb alkoholista). Miért nem tesszük meg?!?!?! (Erkölcsi anyagi, kötelességünk lenne) Hajdú

igaz h az alkohol parább mint a fű de ezekről a szarokról azt se lehet tudni mi a fasz van benne.. annyit mondanak h királydinnye meg JWH. Még a jwhról sem tudjuk h hosszútávon nem e őrülsz meg tőle. Van eg haverom aki megbolondult a fűtől, skizó lett. Lehet h előbb vagy utóbb úgyis az lett volna belőle de a fűtől kattant ki teljesen.. most már annyira kész h beszélgetni se lehet vele mert kiforgatja a szavaidat, és azt állítja h őt oltogatod. mostanában egy másik haverom kezd kifordulni magából emiatt a szar miatt. Tök paranoiás lett ettől a gecitől. mióta szívja azóta tömegben meghülyül és azt nzi h ki bámulja.. és ha azt mondom neki h szívlon füvet akk azt mondja h attól már nem áll be. Annyi féle növény van benne h meg se lehet számolni. Vajon TE melyiktől fogsz megőrülni?

a spice-re gondolsz? attol bolondult meg a haverod?

Ennek a füstölőnek még hatása sincs és mindenki ezen lovagol hogy, mekkora drog! Ez nevetséges:D

Az a legviccesebb az egészben hogy ha Európában nem szöllő ha nem mondjuk marihuána termett volna mindenhol, most azt kapnák ellenörzötten a boltban,annaklenne itt kultúrája és az USÁban is.Míg az alkohol lenne démonizálva,és akkor sokan az alkoholt vennék dealertől.Indiában és több arab kultúrában megmondjuk az alkohol fogyasztása alakult volna ki ugyan ott tartanánk mint most bár azt mondom még mindig jogosabban lenne betiltva az alkohol mint mondjuk a fű.És ezerszer biztonságosabb világba élne mindneki.Bár érdekesnek tartom hogy senki se foglalkozik a "nagyok" közül azzal hogy ahol a marihuána kultúrája jött létre vannak-e ezzel probléma mert gondolom nincs, vagy ha van is azok maximum szélsőséges esetek.A legnagyobb problémát amit feltudnak mutattni a marihuánával kapcsolatosan mindössze annyi hogy bizony lehet tőle függeni!ÉS?MItől nem?Ha valaki egy élvezeti szert vagy akármit ami boldogságot okoz attól lehet függeni.Gondoljunk csak a szexfüggőkre,krónikuszabálókra,munkamániásokra,de persze ez nem jelenti azt hogy ezeket bekell tiltani mint ahogy a füvet se kellet volna mert felelőtlen emberek mindig is voltak és mindig lessznek.Egy szóval a legnagyobb probléma az az hogy illegális, és mert a média által a társadalom nagy része lenézzi mert füvezik fújj drogos...Bár ez már csak generációk kérdése és megoldódik, majd mikor nem 50-60 éves szűklátó körü faszfejek irányítják a világot és mikor a mi generációnk lessz nagypapa nagymama,majd akkor lessz legális talán az egész világon.de ez még szerintem jó 30-40-50 év:)

az a baj h Te szeretnéd ha a fű lenne legális és nem az alkohol.. én is. csak az a baj h se te se én nem fogunk abba a pozícióba kerülni h erről döntsünk. és aki meg igen az nem szívja ugyhogy ő meg nem ezzel fog foglalkozni. ezt beszoptuk. De ha esetleg tévednék az nem lenne semmi:D

Attól hogy műanyag(szintetikus thc) nem biztos hogy egészség károsítóbb mint a marihuána, és különben is hogy méred le hogy károsít vagy nem károsít?10év napi rendszereséggel való használat után biztosan, de ez elmondható marihuánáról is.És egyébként is életemet rá merném tenni hogy KÁROS, akár mit is igazolnak akár milyen tényeket hozznak fel az lessz ki kiálltva hogy káros mert ugyan azok a hatások mint a fűnél csak hosszab idelyig tart.(állítólag erősebb) De mint tudjuk különböző thc tartalmú füvek vannak úgy hogy itt megint csak mihez képest erősebb?A pálinka meg 15x erősseb a sörnél!!!!!!!!! Azt se értem miért ezzel kell foglalkozzniuk?Drogot árulnak a boltban, nah bumm!Higitó,ragasztó?Van egy olyan érzésem hogy ha nem arra használják amire kell kib**szott erős egészség károsodást okoz.Be lehetne már tiltani.Megyek is az ANTSZhez.A másik meghogy nem értem miért a forgalmazót b*szogatják(jó tény, van benne thc de ehez hozzá tűzzném nem sokan tudták amedig a média nem kapta fel...) de rá van írva nem emberi fogyasztásar alkalmas, innentől kezdve ki mit csinál saját dolga...és megint csak felhozzhatom a ragasztó, higitó egyéb oldószerek példáját biztos volt már halál esett belőle még se a gyártót sz*patják, mert nem arra lett kitalálva.Az egészben a legszomorúbb hogy ilyen alternatívákkal kell egyeseknek élni mert ugye a "halálos" marihuána az illegális, nem baj helyette van legális Spice amiben ki tudja mi van még a szintetikus thc mellet, mert ha van egészség károsító anyag van benne az nem a hinném hogy a JWH-018 nevü vegyület lessz, emberek ezt gyógyszerekbe fogják tenni fájdalom csillapítóként csak gondolom az a része még nincs meg oldva hogy ne flashelges tőle.

ez NEM szintetikus thc tekintve, hogy a kannabinoidokhoz a hasonló hatáson kívül semmi köze sincs egészség károsító hatása meg lehet, hogy van de még nem kimutatott a fűnek is lehetnek káros hatásai de egészség károsító hatásról akkor beszélhetünk ha a népesség nagy részénél egyszeri alakalom után megjelenik (pl.: alkohol, dohány nem azt mondom hogy ezeknek illegálisnak kéne lenniük mivel én nikotinfüggő vagyok ezért tudom hogy beszerezném a napi adagomat) egyébként minden jelenleg illegális anyagnak van terápiás felhasználása lehet hogy ennek is de ha tiltólistás lesz akkor később jövünk rá

tök mind1 ugyan az a hatás, laborba lett elő állítva, nekem ennyi elég ahoz hogy szintetikus thcnak nevezzem.:)

Csak hogy hozzaszoljak en is: kiprobaltam a Spice-ot...hat el lehet kabulni tole, de a hatasa NEM olyan mint a marijuananak. Sokkal butabb lesz tole a fogyaszto es sokkal kababb. Es a ghanjara jellemzo kreativ allapot is elmarad. Mindezek ellenere en partolom azt, hogy a Spice termekcsalad maradjon legalis, csakis azert, mert mint minden szer, ez is kinyitja egy kicsit a tudatot es ezt hatarozottan jo dolognak tartom. Amugy kapitalis baromsag, hogy a cannabis nem legalis, ez meg igen. Szerintem kene legalizalni az eredeti, termeszetes cannabist es akkor nem jelennenek meg a piacon kontrollalatlan eredetu termekek. Akik pedig mindenkeppen a legalizalas ellen vannak...azoknak a szajaba nyomnek egy hatalmas jointot, szivjatok el es utana beszelunk...(es kozben persze en is ragyujtanek...:)) A marijuana elleni hadakozas a hulyeseg ujabb gyozelme a jozan esz felett...bar meg kell hagyni-es ezt meg en is belatom-hogy a jelenlegi tarsadalmi IQ meg nincs felkeszulve arra, amit pl. egy jo sativa adhat-a szabadsag, a szeretet es az ellazulas ilyen szintu erzekelese bizonyos embereknel valoszinuleg tulzasokhoz vezetne... De vegezetul mindenki gondolkodjon el azon, hogy az alkohol szazezreket ol meg egy evben, az AIDS is, sot meg a kave is, hogy ne is beszeljunk arrol a sok tartositoszerrol, ami az etelekben talalhato. Es a marijuanatol meg senki nem halt meg... (amugy jol ki lehetne rangatni az orszagot a gazdasagi valsagbol egy ugyes legalizacios politikaval: nem az illegalis bunozoknek menne penz, henem a legalisoknak-azaz az allamnak). Tovabbi jo munkat es jo fustolgetest...

Szerintem ez a thctól is lehet!Főleg hogy laborban elő álított ki tudja mennyi thc-t tartalmazzhat.. Lehet míg egy jó kis dzsoint 5-6%-ot ez tartalmaz mondjuk 25-30%-ot,bár én se tudok többet mint ti ez csak egy tipp.Így szerintem simán érthető ha bele vág az ember mondjuk a spiceból 0,4-0,5öt akkor sz*rrá vág,sőt engem vágott már úgy sima 1.0ás cigi hogy télleg azt se tudtam mi van hol vagyok és még 3-4-5 óra múlva is érezztem enyhe nyomást a fejembe persze kellemeset tehát nem zavarót.Persze nem akarom védeni a Spice-t meg még nem is próbáltam de amit én mondok az is elképzelhető.

A Spice-nak köze sincs a THC-hoz, nemtudom miről beszélsz :S Én is fogyasztottam már marijuana-t, ugyanakkor Spice-ot is, egyet kell értenem az előttem szólókhoz, valóban elmarad a Spice-nál a kreatív gondolkodás :S - és ez elég zavaró. A spice után nekem gyakran úgy megfájdul a fejem a toxikus gázai miatt, hogy az borzalom :S...inkább Legalize the Marijuana! (:

A spice-t személy szerint még nem próbáltam, viszont más jwh illetve am 2201 tartalmú zöldet igen. És tény, van amelyiknél nem jelentkezik a kreatív gondolkodás, viszont az esetek többségében nekem meg volt. Emellett élesebb hallás stb., ami pl. egy kis zene készítéshez, vagy szimplán csak zene hallgatáshoz tuti jó élményt ad. Plusz beszélhetnék még a megnövekedett nemi vágyról is. Negatív lehet az időnkénti izom összerándulás a végtagokban és sajnos a szív- hónalj környékén, ami egy flash közepén kissé rémisztő tud lenni :S Végül pedig, csatlakoznék az előttem szólókhoz, legalizálni az eredetit, és ezeket tiltani. Az igazi zöld kevés esetben árthat, max ha szívbeteg vagy vagy rossz a vérnyomásod akkor okozhat még agyvérzést is, de hogy őszinte legyek ilyet még nem hallottam közvetlen környezetemből. Az egyetlen ésszerű megoldás ha legálissá teszik és tiltás helyett a felelősségteljes fogyasztásról beszélnének.

Szörnyen ostoba ez a mentalitás amivel a média és úgy általában az átlagember áll hozzá a drogfogyasztáshoz. A népek csak köpködnek meg mutogatnak, hogy "na a mocskos drogosok" azután szépen megisszák félévente a maguk kis 3 liter töményét és tojnak arra hogy mi a realitás. Ami meg ezt az egész tiltólistát illeti ezt játszhatják egy darabig mert az aktuális aranyifjúság úgyis talál magának valami újat és ha lehet még erősebbet mint eddig. Ennyi erővel belehetne tiltani a hígítót és a különböző töményeket is. Az meg a másik hogy a gyerek nem véletlenül nyúl kábítószerhez vagy italhoz. Mielőtt nekiállunk hőzöngeni talán a saját házunk táján kéne rendet rakni nemde?

Spiceról csak anyi hogy utána néztem rendesen. Hatóanyag jwh-018 beirod a gógléba lehet rendelni neten a tiszta ható anyagot. akár egy kilót is. Bele vágtam volna a legális forgalmazásba tőke hiány miatt nem, amugy ebböl a ganébol egy kiló 5000 euró.És az leg szeb benne hagy amikor le bomlik a szervezetedben naftaliná alakul ami bizony rákeltő, és voltak oylan esetek hogy nem tutták hogy naftalin érzékenyek és fehér vérüség alakult ki náluk. Helyesírási hibákért bocs dixlexiás vagyok :D

Ugyan már nem aktuál, de ez még nem volt: http://www.ft.com/cms/s/2/1721e2da-f8a0-11dd-aae8-000077b07658.html

Maradok a jó öreg, több 1000 éve ismert kendernél, ami csak azért nem legál, mert gazdaságilag nem lenne nyerő egy-két üzlet számára, amit Jack Herer szépen ki is fejt A Császár Meztelen c. könyvében... Illegál fű helyett legál ki tudja micsoda.... gyönyörű teljesítmény mondhatom.

Szerintem a spice interaktív, szórakoztató és érzelemdús perceket okozó cucc. nekem bejött, remélem nem tiltják be. :-)

Á..tényleg nemtudom.szóval,errefelé minden gyerek ilyent tép,sziv,fogyaszt.12évestől egész a szánalmas egyetemistásig.én olvastam,és láttam a tévében is,hogy bezárják ezeket az üzleteket..de semmi.úgyanugy nyitva van..és arra vár,hogy tönkretegyük magunkat.:)minden a pénzről szól.mostanában az a trendi ha drogos vagy,és nagy L van felrajzolva a homlokodra ha nem tépsz,mármint lúzer,gyengébbek kedvéért.:D:))na hát mindegy.lényeg..hogy akit erre visz a sors,és az ész..az igyis úgyis füvet fog tépni.mindegy hogy milyet.amúgy meg általába aki ilyent tép,titkolja..mindig németországinak állitja be..tehát szégyenli h legális dolgok fogyaszt. kicsit gondolkodva,rájösz..hogy minden gyerek valami ILLEGÁLIS dolgot akar csinálni.amúgy én is probáltam ezt a féle 'drogot',kb. 2és fél,3 órás hatása van,és k***a jó,de szerintem nem legális vagy akár illegális drogra van szükséged ahoz,hogy nevess...boldog légy..és tele energiával.amúgy meg ..most hivtak szivni.pont most..a 'haverek',de semmi esetre sem szeretném újrakezdeni ezt az életet.a szüleim nem emiatt dolgoznak egésznap,hogy MAGYARUL elégessem a pénzüket. várom a véleményeket,megkönnyebülés volt ezt leirni.15éves vagyok,lány és már semmilyen féle dolgot nem szivok.

Hallod, szerintem közel sem 15 vagy, inkább egy "hithű szcientológus" esetleg valamilyen szektás. Szerintem felejtsd el ezt az oldalt, sem a lényegét, sem a mondanivalóját nem érted. Spammelni pedig felesleges...

majd fogsz.

szerintem te szépen agymosott lettél. te tehetsz arról ha túlzásba vitted a dolgot, nem kell minden nap betépve lenni. a pénzt erre pazarlod? hát a pia szerinted nem pénzpazarlás? és még sorolhatnám nem kell ez ahhoz hogy boldog légy? lehet másképp is boldog lenni persze. van sokkal jobb boldogság mint ez, de ez ilyen instant dolog amire ha kedved van miért ne egy jó kis spanglit? 15 éves lány vagyok és ha úgy jön tekerünk egyet barátokkal. de ennél marad, nem akarok mást kipróbálni.

szerintem a szer (spice) nagyon jo, habar tudom h abba kene hagynom me nem tudom mibol van es tartok tole de mikor hivnak a spanok nem tudok nemet mondani s megyek mindig mint a cunami :))

figyu srácok szerintem az ember azért van hogy éljen a családjért dolgozzon és ne ilyen szarokkat fogyasszon mint a fü és a többi szar drog bele értve az alkoholt is mindent csak tönkre tesz lehet nem szoksz rá de mire jo ? mikor kérdezem ismerősöket h mire jó : megynugtat: meny el orrvoshoz ha ideges vagy. /segít az életben: ink a leépülésben és a pénzszórásban // jobban érzem magam: egészségedre :D dugj vkivel attol is jobban érzed magad szerintem nem jo senkinek ha drogozik

"lehet nem szoksz rá de mire jo ?" Ebből nekem felmerül a kérdés, hogy minek veszel mondjuk gyrost vagy hamburgert mikor kenyéren és vízen is elélnél? A másik meg : "meny el orrvoshoz ha ideges vagy." miért, hogy felírjon egy nyugtatót?...akkor már ugyanott vagy.

Minek kérdezgeted?? Mert gőzöd sincs róla... ez teljesen más nyugalom mint mondjuk egy gyógyszer hatása (a nyugtatók nagy része bizonyítottan sokkal mérgezőbb mint a ganja). Próbáld ki és ha azt mondod h ez nem jó, akkor ne szívd... ha tetszik hajrá... (olcsóbb mint a szesz!!)

Sok ismerősöm van aki dolgozik keményen, és a családjáért él. De ha arról van szó elteker egy cigit. Minek menjek orvoshoz? Azért hogy antidepresszánst meg nyugtatókat és társait írjon fel? Ezek a szerek májkárosítóak pl., és igen könnyű rászokni. És a pénzszórás? Ebben van némi igazság, de azért ne keverjük az alkohollal és a heroinnal, hisze ezek kemény fogyasztói gyakran a család szájából veszik el a kenyérre valót. Míg ezt "füvesről" még nem igen hallottuk. Amúgy fentebb már említettem, felelősségteljes használat a titka. Lehet ettől még sportolni, túrázni, dolgozni, stb., számtalan kikapcsolódás létezik, miért pont ezt vonná meg az ember önmagától alkalmanként? Vért izzadni és beállni a nyájba bégetni jobb? Dolgozz és kussolj, élj úgy mint egy droid? Szerintem úgy, mint egy meló utáni vagy csak egy hétvégi sört, ezt is összelehet egyeztetni a mindennapi élettel.

Hali! A spiceról kutakodtam úgy jutottam ide. Kb 2-szer próbáltam,nekem nem jött be. Pipából megbaszta az arcom főleg először,kajak agyfagy:-D na meg majd megfagytam,kb max 2 dologra tudtam figyelni egyszerre,mint aki be van baszva piától. Ez tartott durván max 20 percig aztán rohamosan elmúlt,nem maradt meg az original mariska lelazító altató hatása sem. En amúgy a füvet nem szeretem már nagyon simán,hasisgyanta az én drogom,sajna errefelé nehéz beszerezni,kevesen szeretik. Nekem az jobb,mint a fű,engem az pörget és lazít egyben,olyan mintha belennék csiccsentve,nem vagyok levágós nem érzem magam tőle kívülállónak,mint a gyeptől,a szemem sem kúrja szét. Ezt mé csak én szeretem??:-D na jó nem csak én,de kevesen nagyságrendileg.Kicsit eltértem,a spice fura egy dolog,alkalmanként elmehet,de nem tolnám rendszeresen. max ott jó ahol nem akarsz befüstölni levágósan,kocsma vagy valami,buli.

levágósan:D én annyira vágós voltam hogy menni alig bírtam és húsvéti nyuszi szemeim voltak!!!

Oldalak