A TASZ drogpolitikai oldala

Elefántcsont hullám

A mefedron betiltása új, akár veszélyesebb szerek elterjedéséhez vezetett Angliában

Alig tiltották be Angliában a mefedront, a helyét máris átvették az új legális tudatmódosító szerek, közülök az egyik legnépszerűbb az Ivory Wave (elefántcsont hullám) fantázianévre hallgat. Míg a mefedront növénytápszerként, ezt a szert “emberi fogyasztásra alkalmatlan” fürdősóként grammonként 15£-ért árulják az online boltok – kikerülve az élelmiszerügyi hatóságok ellenőrzését. A londoni St. George Hospital kutatói még 2009-ben alapos vizsgálatnak vetették alá a “fürdősóként” árult Ivory Wave-et, ennek eredményeként kiderült, hogy az akkor a mefedronhoz hasonló stimuláns drog, az MDPV és a kokain hatásait imitáló lidokain keverékét tartalmazta. Mivel az MDPV-t a mefedronnal együtt betiltották, valószínű, hogy azóta más, legális szerrel helyettesítik a kereskedők. Pontos laboratóriumi vizsgálatok hiányában senki sem tudja, hogy mit is tartalmaz az Ivory Wave néven forgalmazott szer.

A sajtó azután kapta fel a szert, miután Cumbriában hat embert vittek kórházba – hozzátartozóik szerint mindnyájan az Ivory Wave nevű drogtól lettek rosszul. A drognak már feltételezett halálos áldozata is van, a 24 éves Michael Bishton, aki anyja szerint a netről szerezte be a legális tudatmódosítót, amitől paranoiddá és zavarttá vált. Holttestét a Whitecliff Bay tengerpartján találta meg egy halász. Tanulva a korábbi balfogásokból a rendőrség a halál pontos okát a toxikológiai vizsgálat eredményeinek megérkezéséig nem kívánta közölni a sajtóval. A North Cumbria-i Egyetemi Kórház kardiológus orvosa, Dr. Kate Wilmer szerint az állítólag Ivory Wave fogyasztás miatt beutalt páciensek akut paranoid pszichózis tüneteit mutatják, amelyek a doktornő szerint jóval súlyosabbak, mint amit korábban a mefedrontól rosszul lett fiatalok körében tapasztalt. A skót tisztifőorvos levélben figyelmeztette a közegészségügyi hivatalok igazgatóit az új drog megjelenésére és kockázataira.

A brit Királyi Orvosszövetség (Royal College of Physicians) leköszönő elnöke, Dr. Ian Gilmore nyílt levélben szóltalt fel a tiltó drogpolitika ellen. Az Orvosszövetséget még VIII. Henrik király alapította 1518-ban mint az első államilag támogatott orvosi intzményt, jelenleg több mint 20 ezer taggal rendelkezik. “Nem azt mondom, hogy tegyük elérhetővé a heroint mindenki számára, de sokkal inkább egészségügyi kérdésként kellene kezelni ezt ahelyett, hogy kriminalizáljuk az embereket,” jelentette ki. “Én személy szerint támogatom Nicolas Greent, az Egyesült Királyság Ügyvédi Kamarájának elnökét, aki szerint újra kéne gondolni a drogjogi szabályozást az illegális drogfogyasztás dekriminalizációjára való tekintettel. Ez drámaian csökkenthetné a bűnözést és javíthatná a közegészségügy helyzetét.” Dr. Gilmore, aki a májbetegségek specialistája, a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy szerinte mindenki, aki ezt a kérdést alaposan és hosszú távon megvizsgálta, arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi drogtilalom nem sikeres, ezért alternatív megoldásokat kellene keresni.

Az Ivory Wave jelenlegi hatóanyagai valószínűleg hamarosan a mefedron sorsára jutnak. Egy másik új "legális bódulatot" keltő szer, az NRG-1 néven forgalmazott naphyron betiltásáról éppen most hozott döntést a kormány tanácsadó testülete. A jelenlegi szabályozás fonákságaira már sok szakértő rámutatott Angliában is: hiába tiltanak be egy legális szert, az illegális laborok hamarosan előállnak egy új, még legális anyaggal, amely mindenképpen veszélyesebb az előzőnél is, hiszen semmit sem tudunk a hatásairól. Így amint a szakemberek jobban megismerhetnék egy adott drog hatásait és megfelelő információkkal láthatnák el a lakosságot annak kockázataival kapcsolatban, máris egy újabb szer tömeges elterjedésével kell számolniuk, amelyről nincsenek megbízható ismereteik. Így lehetetlenné válik a prevenció és az ártalomcsökkentés, de még a sürgősségi osztályok orvosai is tanácstalanok az eddig ismeretlen hatásokkal szemben. Az új szerekkel kapcsolatos médiahisztéria pedig csak tovább növeli a drog iránti keresletet.

Sárosi Péter

 

Hozzászólások

Úgy látszik, az emberiség folyamatosan ugyanabba a sz*rba lép bele. Elképesztő, hogy ennyire képtelenek tanulni a saját hibáikból.

soha nemfogják felfogni hogy nemtudják a drogokat visszaszorítani? valamien szinten engedélyezniük kellene,és árulni.Ugyanis hamár teli az ország vele akkor ugylegyen tele hogy az állam húz belőle hasznot és nem a terjesztők,és ha ezt felfognák talán csökkenthetnék a megélhetési árakat,amit ezzel tudnának pótolni. De tudjátok aki nem politikus és nem miliárdos az hülye : )

tyűűha... :D Neked vannak ám ötleteid! Nekem meg tetszenek ;)

HÁtkössz,de én csak ugy gondolkodok mint a többi embertársam akiknél minden hónapban problémát jelent a számlák kifizetése,és rettegnek a téltől... (:

Nem lenne szarba az ország ha itt is legalizálnák a marihuannát! Mekkora adó befolyna? Gondolkozni kelene a parlamentbe..

Ez inkább jó néhány nagyobb befolyással bíró személyről szól, mint az emberiségről. Sok népszavazást nem hallottam még, hogy "szeretné e Ön, hogy a legjobb szakmai tudásokra és eddigi tapasztalatokra való tekintettel újragondoljuk a drogpolitikát/drogtörvényeket?". De aláírom, hogy mindenkinek kellene tennie ezért, de azt is, hogy a legtöbb embernek más megélhetési baja van. Vagy szimplán csak önmagára gondol. Mivel ma már mindenre lehet pszichikai problémát mondani, erre is lehetne akasztani valamit... Hozzátenném még azt is, hogy nem biztos, hogy ki kellene próbálni valami olyat, amit még nem ismerünk, abban a világban, ahol még a szabályozott területeken pl. élelmiszeriparban is romlott(valóban romlott, nem csak lejárt szavatosságú) élelmiszereket is piacra dobra. Hát még a szabályozatlannál. Ugyanakkor nem kellene úgy elérhetővé sem tenni azt, amit nem teszteltek alaposan. A lényeg: a lehetőségek adottak, csak jól kell velük élni. A jó meg nézőpont kérdése, így nem ártana a köz(emberiség) részéről nézni.

Erről is fogtok írni majd? http://index.hu/tudomany/2010/08/19/visszahoznak_a_pszichedelikus_drogokat_a_gyogyaszatba/ Különösen az utolsó bekezdés vicces: "Egy amerikai kutatás szerint sürgősen ki kell találni valami új megoldást a népbetegségnek számító depresszió hatékony kezelésére, ugyanis egyre többen vannak, akiknek a szervezete nem reagál a szerotonin újrafelvételének gátlása (selective serotonin reuptake inhibitors, SSRI) elvén működő antidepresszánsokra, mint a Prozac vagy a Paxil." Nem tudom a tisztelt kutató urak hol élnek, de ezt a szert marihuánának hívják, és cirka több ezer (millió?) éve létezik. Marhák.

Azért az nem eszik ilyen forrón! Arra a hatásterületre céloznak ami abból áll, hogy a szerfogyasztás utáni időszakban megemelkedett marad a szerotonin szint. Bár ez lehet, hogy csak az Ayahuascára vonatkozik :DDD Arra meg gondolj, hogy a füvecske okozhat szorongást is meg függőséget is. Kell az? Meg nincs mindenkinek tökéletes orvosság ám.

Akkor marad a gomba, meg a bélyeg, nincs baj azzal sem. :) Undorító, hogy mindenből hasznot akarnak húzni egyesek, és ezért a természetes dolgokat, valami gagyi mesterséges vacakkal helyettesítik.

Én ittmár csak azt nemértem hogy miért jó a fos konzervatív politikát követni? így NEM fejlődünk HANEM VISSZAMARADUNK,majd csak aztvesszük észre hogy itt lovas rendőrök vigyáznak a rendre,10után kijárási tilalom lessz és nemlessz pénze az országnak,mikor európa többi országában már majdnem önálló robot gépek lesznek mindenhol... szánalmas,kellene egy olyan párt akik fiatalok,és ugyis gondolkoznak mint a fiatalok NEM UGY MINT A JOBBIK akik teli vannak fiatallal mégis csendőrséget akarnak :\ meg szigorítani a drogpolitikát... GYERÜNK MAGYARORSZÁG ÁSD EL MAGAD MÉG MÉLYEBBRE !!!

Egy szôval, h van ilyen párt: LMP

Soha többet mephedrone. Szevaasztok srácok. Sajnos nem találni róla sok mindent a hosszú távu hatásáról és ez vele az egyik legnagyobb baj, sokan ezért azt hiszik nem káros. Sőt nagyon is az, Én is szépen rendelgettem, egészen addig míg a hajó gyárin nem találkoztam pár sráccal . 18-éves kissrác a bőre szivacsos volt arra sem emlékezett mi történt vele 5 perccel előtte, ő fél éve eszi. Ugyanis a mephedrone oldja a belső szerveket !!! Nagyon könnyen kialakul a függősség először a rövid távú memóriát bassza szét és fél év alatt felold mindent!!! Ez most nem vicc!!! Vigyázzatok vele rosszabb mint a heroin, ez tényleg műtrágya és nem szintetikus kokain. Milyen amphetamin az ami nem romlik meg szobahőmérsékleten és hónapokat el áll. Például a hígítónak heroin szerű hatása van, akkor a hígító szintetikus heroin? Ugye nem. S tudjuk a szipu mit csinál az emberrel. Szóval ami legális s a gogli sem add ki róla rosszat az attól még nem egészséges. Bárkivel fogadok év végéig el fog hullani pár srác sajnos. S nem a túladagolástól azt elhihetitek!!! Ti tudjátok de én soha többet. Maradok a zöldnél ! By: Kalti

Most ez olyan, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar. Valahogy én is így vagyok a te történeteddel. Miből vetted le, hogy a belső szerveket megemészti ?

Orvosilag be lett vizsgáltatva, ja meg a két szememmel láttam mit csinált pár sráccal. Egyébként nekem semmi érdekem nem fűződik ahhoz, h valaki ne csinálja. Nekem8! Csak gondoltam megírom nektek mire számítsatok ha hosszú távon használjátok. Ugyhogy szarok amúgy egészre ki mit csinál magával ennyi. Ja amúgy egy szinten van a szipuval By

Sajnos kaltinak igaza van (ha nem is szó szerint megemészti a szerveket, de amúgy vmi olyasmi). Nekem is elég keményen rácsúszott pár ismerősöm: 72 órás napok, még Coro zárása (hétfő dél!!) után is órákat csíkolgattak a parkolóban (jó progi). Szociális érzékük 0 lett, a "szent pakkot" ki sem adja a kezéből, láthatólag sokkal agresszívak lettek.Memória nullára redukálódott. Soroljam még? Átlagban 8-9 kg (vki 13!) fogyás, gusztustalan bőr, elgyengült fogak. Jahh, egy videót az is megérne hogy KÖNYÖRÖGTEK érte telóba reggel 7kor mert elfogyott. Jahh, és mindez kb másfél hónap után... :(:S Undorító,gusztustalan szer, legrombolóbb amit eddig láttam (próbáltam :S), kb a herka művelheti ezt az emberrel.

Az abnormális életvitel vágja szét a legjobban az embert, nem a szer(nemalvás, nemevés, neurotranszmitterek felboruló szintje). A szer nem rinyál neked, hogy vedd be; az csak tőled függ. Torrente megmondja: http://www.youtube.com/watch?v=qYTd3PmpGy4 Még Shulgintól kérdezték jó párszor, hogy nincs-e bűntudata, amiért felfedezte az MDMA-t. Azt mondta, hogy ő egy erőteljes pszichedelikumot fedezett fel amit pszichológiai terápiákra és rekreációs céllal lehet a leginkább hasznosítani. Ő nem tehet arról, hogy aztán az emberek mit műveltek vele. A kapa gyilkol? Csak ha arra használják. Én: egy rakat gomba vagy egy bélyeg hatóanyag tartalmát meg tudod mondani legalább körülbelül? Nem hiszem. Ha jó helyről szerzed a szintetikákat, akkor tudni fogod mennyit szedsz be belőle és a trip is kiszámíthatóbb és biztonságosabb a hatóanyag függvényében.

nem is tudjátok miről beszéltek nem is próbáltátok akkor minek okoskodtok csicskák!!!!!!!!!!!

Méég a legelejéén !! Ha az ország engedélyezné valamilyen szinten a drog fogyasztást / terítést, még hasznára is válhat ... Ha csak a marihuana-t legalizálnák már akkor hatalmas összeg folynak be az országnak... Több pénzünk lenne... És ez csak a marihuana !! LEGALIZE IT :P

Sajnos egyenlőre társadalmilag mentalitásbeli hiányosságban szenved magyar ország ahhoz,hogy ne a fekete piacon terjedjenek különböző természetes és mesterséges dolgok.Ennyi erővel az alkohol is illegális kéne hogy legyen!Ha ész nélkül csinálnak emberek dolgokat,akkor mindegy hogy hogy hívják a bódulást okozó anyagot.A vége függőség ,kórház ,leépülés,halál......! Önismeret, önkontroll ,és a különböző stimuláló szerek (alkohol,drog)hatásának rövid ill. hosszútávú fogyasztásától bekövetkezhető változások ismerete nélkül komoly a veszély,tök mindegy melyiket csinálja az ember.Sajnos (vagy talán szerencse),hogy láttam ilyet is olyat is ,mert így legalább biztosan tudom,hogy milyenné nem szeretnék válni.

És hogy ki hal bele és kinem.... az mellékes!!! Mindenkinek joga van dönteni saját sorsáról!!! Aki fogyasztó, hát haljon bele ha megköveteli a cucc, vagy fogyassza észszerű kereteken belül... Ez már nem az ország gondja !!! Ez a szerény véleményem.... =)

Teljes mértékben egyetértek veled!! Alapból az alkohol sokkal rosszabb és az nincs betiltva. Csak nézzük meg, hogy hány alkoholista tette tönkre a családját vagy szúrt le valakit ...... de tudok jobb kifogást is: http://medizona.hu/friss/20101101_alkohol_karosabb_mint_a_kokain.aspx ezt láttátok??

Akkor fogják tudni csak visszaszorítani, ha pár díler gyereket fellógatnak 1-1 lámpavasra. Akinek meg ennyi esze van, hogy ilyen szarokat tol, azt csak sajnálni tudom. Aki meg akar dögleni 25-30 évesen, annak csak hajrá :P.

sok minden függvénye amit ti nem vesztek számításba 1.Van az aki hullára teszi magát tökmindeggy mitől 2.Meg van az aki néha-néha JÓL érzi magát. (3. családi háttér) (4.helyszín) (5.élethez való lehetőséget) A kábítószer nem rossz van olyan ami kis mennyiségben még jó is pl.:speed--->jópár olyan embert ismerek aki a szakdiplomályát ezzel írta meg mert segít a helyes gondolkodásban (bár ezt is lehet az 1. pl-val összehozni) Senki se mondta hogy csináld vagy ezt most meg kell enned az eszi akinek erre szüksége van de ha valaki átesik a ló túl oldalára nem megrugdosni kell hanem felsegíteni. Rosszul szocializálódtunk emberek , nem azt mondnom olvass bibliát csak ne legyél fasz. Egyszer élünk emberek próbálj ki minden, csak vigyázz magadra, és ha lehet a másikra!!!

Hát nem is tudom mit szoljak hozzá. Kezdeném egy reagálással egy fentebb olvasott hozzászoláshoz. A beküldő azt irja fél év után el kezdte feloldani a belső szerveket... Nos a dolog több sebből vérzik: ha a belső szervek oldódnak ott nagyon hamar belső vérzés alakul ki, amit ha nem kezelnek halálos, és ha belső vérzést hallasz nem egyből a mefedronera asszociálsz. Másfelől fogyni valóban lehet tőle, ugyanis a gyomorba jutva erősen szűkiti azt igy kevesebbet eszel, d ált. a meftől amugy se eszik az ember, SŐT alig iszik! Lényegében nem kap táplálékot a szervezeted meg a másik a nem alvás. Meffel simán ki lehet huzni 100 orát is akár..Volt egy ismerősöm aki 6 napot elszipogott egyedül. Meffedrone egyik előnye h nagyon nehéztuladagolni és szinte csak eleinte lehet amig nem ismered az adagokat. Másik ismerősöm 20 centis utcákat tolt fel mig akkor én bőven megvoltam a 3 centistől is. Szerintem legnagyobb veszélye a magas toleranciaszint hamar kialakul. Tehát nagyon hamar nőnek a dozisok, szivás után jön a bomba, majd ha ezeknél is alig érezni a hatást jön a tű. Aztán annál is csökkent a hatás és végül vagy más szerhez nyul az ember vagy megzuhan és tönkremegy. Lehet ez a mefedrone lofasz drog de nagyon durva dolgokat művel, ismerek pár ilyen embert, és ők nem coroba járnak, nem hajógyárira, hanem egyszerű pest környéki fiatalok, akik azt hitték jo poén csinálni. Fele jo utra tért másik fele megfeküdt tőle...

Minél jobban tiltanak valamit annál jobban probálják ki.Bort is tőbb ezer éve iszik az emberiség.Pedig az is kábitoszer.

ez mind szép és jó, nem lehet meg akadályozni a drogokat, sem az alkoholt, sem semmi mást ... Én elég szar helyzetbe vagyok, mert a barátom majdnem mondhatjuk "drgofüggönek" rengetegszer kértem hogy haggya abba .. de nemtudja ... és senkisem fogja tudni abba hagyni ha egyszer rávan állva, mert rászokni nem lehet, max csak a szervezete kívnja .. itt csak azzal van a baj, h akarat erö, mivel beszüntetni nem tudják, így a sok "szerencsekeréknek" kéne rájönni h k*rvára nem segít rajtuk ..

Jah, legalizáljuk. De mértékkel. Csak kijelölt helyeken árusíthassák, és ha valakit illegális dílerkedésen kapnak, azt ne 2-3 évre, hanem 10-15 évre csukják le. Továbbá ezekben a legális árusítóhelyeken legyenek kamerák, amelyek szabadon megtekinthetők a neten. Állítom hogy Pistike nem fog merni bemenni, mert anyuci otthon figyeli a kamerát. Továbbá... aki kábítószer fogyasztó attól vonjanak meg bizonyos TB juttatásokat. (ha már az extrémsportolókkal és a "hamburgerzabálókkal" is megteszik). De a legalizálás nem jó mód, mivel nincs magyarországon kultúrája a drogfogyasztásnak. Amíg a fiatalok fürdősót, meg buziknak való aljzószereket tolnak az orrukba, -nemazért, mert jó, hanem mert menő- addig csodát ne várjunk. Én már rég nem nyomok semmit, de látom a haverokat amikor felnyomnak valamit, utána a világ kikapcsolódik. Lehet hogy ez nekik jó, csakhogy nem Ők a világ, hanem csak pár ember akivel semmit nem lehet kezdeni. Nincs munkájuk, barátnőjük, egzisztenciájuk, csak kitől, mikor mennyit, mennyiért... ennyi.