A TASZ drogpolitikai oldala

Marihuána és függőség, elvonási tünetek

A legtöbb ember, aki marihuánát szív, alkalomszerűen teszi (1).

A legtöbb rendszeres használó húszas évei végére felhagy marihuána-fogyasztásával (2). Nagyon kevesen válnak napi marihuána-használóvá, és ezeknek is egy töredéke válik valóban függővé a szertől.


Egyes emberek rendszeresen és hosszú évekig szívnak marihuánát anélkül, hogy annak bármilyen negatív fizikai, pszichikai vagy társadalmi következményét megtapasztalnák (3). 2003-mas amerikai adatok szerint a marihuánát valaha kipróbálók 85%-a nem használta a szert havi rendszerességgel (havonta legalább egyszer) sem (1).

 

A marihuána függőséget kiváltó potenciálja kisebb mint a legtöbb illegális szeré, de kisebb dohányénál és az alkoholénál is  (4). Rendszeres erős használók egy részénél ugyanakkor valóban kialakulhat „függőségnek” diagnosztizálható állapot (nem akkora hogy az bármiféle bűncselekmény elkövetéséhez vezetne, a marihuána birtoklásán kívül) (4).


Számos, az elmúlt évtizedekben változatos körülmények között elvégzett tudományos kutatás szerint ritkán jelentkeznek elvonási tünetek akkor, mikor a nagy mennyiséget fogyasztó marihuána-használók hirtelen felhagynak a fogyasztással. A kutatások valóban leírnak marihuána és THC elvonási tüneteket, de ezek jóval enyhébbek és rövidebb ideig tartanak mint alkohol vagy a heroin elvonásának tünetei (5).


Állatkísérletekben a nagy mennyiségű THC adagolásának abbahagyása nem vált ki elvonási tüneteket, csak abban az esetben, ha a THC-t  az agyból hirtelen eltávolítják egy másik szer segítségével. (6)


Az 1960-as években a Kentucki állambeli Lexingtoban található Szövetségi Narkológiai Kórházban egy kísérletet folytattak, amelynek során tíz férfit tartottak folyamatosan a marihuána hatása alatt harminc napon keresztül, a reggeli órákban elszívott minimum egy marihuánás cigaretta segítségével. A fogyasztás hirtelen megszakítása után nem jelentkeztek elvonási tünetek (7). Egy másik laboratóriumi vizsgálat során sikerült elvonási tüneteket kiváltani embernél 10-20 napig tartó nagyon nagy mennyiségű napi THC adagolás után (körülbelül napi 9-10, 2%-os THC tartalmú cigarettának megfelelő adaggal, amelyhez fogható napi fogyasztás normál körülmények között nagyon-nagyon ritka esemény). A résztvevők irritálttá és álmatlanná váltak, folyt az orruk, izzadtak és csökkent étvágyuk volt. Az elvonási tünetek négy nap alatt elmúltak (8). Más hasonló vizsgálatok megemlítenek hányingert és görcsöket (6).  Egy jelenlegi vizsgálat szerint a nagy dózisú marihuána-fogyasztók 16%-ka számolt be bizonyos elvonási tünetekről, legtöbbször idegességről és alvási zavarokról (9).

 

(Folytatás következik...)

 

Források:

 

(1) Marihuana Myths: Marihuana Facts, Zimmer and Morgan, The Lindesmith Center, 888 Seventh Avenue, NY, NY 10106, 1997 ( a következő források ebből az összefoglaló kötetből származnak: 3,  5, 7, 8, 9)

(2) Hall W. and Solowij N. Adverse effects of cannabis, Lancet 1998; 352:1611-16


(3) Grinspoon, L., Marihuana Reconsidered, Cambridge, MA: Harvard University Press (1971); Grinspoon, L. and Bakalar, J.B., Marijuana: The Forbidden Medicine, New Haven: Yale University Press (1993); Sloman, L., Reefer Madness: Marijuana in America, New York: Grove Press (1979); Novak, W., High Culture: Marijuana in the Lives of Americans, The Cannabis Institute of America, Inc. (1980).

 

(4) Advisory Council on the Misuse of Drugs. The classification of cannabis under the Misuse of Drugs Act 1971, (UK Government) Home Office, March 2002. 


(5) Stefanis, C. et al., “Experimental Observations of a 3-Day Hashish Abstinence Period and Reintroduction of Use,” Annals of the New York Academy of Sciences 282: 113-20 (1976); Mendelson, J.H. et al., “Marijuana Withdrawal Syndrome in a Woman,” American Journal of Psychiatry 141: 1289-90 (1984); Williams, E.G. et al., “Studies on Marihuana and Pyrahexl Compound,” Public Health Reports 61: 1059-83 (1946); Greenberg, I. Et al., “Psychiatric and Behavioral Observations of Causal and Heavy Marijuana Users,” Annals of the New York Academy of Sciences 282: 72-84 (1976); Soueif. M.I., “Hashish Consumption in Egypt, With Special Reference to Psychosocial Aspects,” Bulletin on Narcotics 19: 1-12 (1967); Bensusan, A.D., “Marihuana Withdrawal Symptoms,” British Journal of Medicine 3: 112 (1971); Solowij, N. et al., “Biopsychosocial Changes with Cessation of Cannabis Use: A Single Case Study of Acute and Chronic Effects, Withdrawal and Treatment,” Life Sciences 56: 2127-35 (1995); Miles, C.G. et al., An Experimental Study of the Effects of Daily Cannabis Smoking on Behavioral Patterns, Toronto, Canada: Addiction Research Foundation (1974); Mendelson, J.H. et al., “The Effects of Marihuana Use on Human Operant Behavior: Individual Data,” pp. 643-53 in Braude, M.C. and Szara, S. (eds), The Pharmacology of Marihuana. New York: Raven Press (1976).


(6) Marijuana and Medicine: Assessing the Science Base (1999) Institute of Medicine 


(7) Reported in Gannon, R., “The Truth About Pot,” Popular Science 192: 76-79 (1968 Május).


(8) Jones, R.T. et al., “Clinical Studies of the Tolerance and Dependence,” Annals of the New York Academy of Sciences 282: 221-39 (1976).


(9) Wiesbeck, G.A. et al., “An Evaluation of the History of a Marijuana Withdrawal Syndrome in a Large Population,” Addiction 91: 1469-78 (1996).

Hozzászólások

Mi lett mindenkivel? Úgy gondoljátok hogy ez drog? Ne vicceljetek mááár!Függöséget okoz?:D Komolyan? Teljesen idióták az emberek...mindennapos fogyasztó vagyok de akár hányszor leraktam soha nem sokkaltam be h most velem mi lessz... mikor kellett nem csináltam de ez 1 ilyen dolog.... nem úgy működik h ha nem vagyok rottyon akkor nekem már végem...kívánni kívánod olyankor de am semmi...Legalize!!!!!!

Hat ismertebb drog összehasonlítása a függőség öt különböző szempontja szerint, súlyosság szerint csökkenő sorrendben. Megvonás. A tipikus megvonási esetek súlyossága és valószínűsége. 1. Alkohol 2. Heroin 3. Nikotin 4. Kokain 5. Koffein 6. Marihuana Megerősítés. Gyakorlatilag milyen könnyű rászokni. 1. Kokain 2. Heroin 3. Alkohol 4. Nikotin 5. Marihuana 6. Koffein Tolerancia. A szükséges dózis növekedése rendszeres fogyasztás esetén, és a szint, amire beáll. 1. Heroin 2. Nikotin 3. Kokain 4. Alkohol 5. Koffein 6. Marihuana Függőség. Milyen nehéz leszokni, mennyi a visszaesés valószínűsége, a fogyasztók hány százaléka lesz függő, és hogy mennyire ragaszkodnak a drogokhoz a káros hatások ellenére. 1. Nikotin 2. Heroin 3. Kokain 4. Alkohol 5. Koffein 6. Marihuana Befolyásoltság. Nem kifejezetten a függőségről szól, de a befolyásoltság pszichés intenzitása jelentőséggel bírhat a drog veszélyessége szempontjából. 1. Alkohol 2. Heroin 3. Kokain 4. Marihuana 5. Nikotin 6. Koffein Dr. Jack E. Henningfield jelentése az amerikai NIDA megbízásából (National Institute on Drug Abuse - Nemzeti Drogabúzus-kutató Intézet). http://drugwarfacts.org/cms/node/28

1 éve szívok heti rendszerességgel....most 6 napja nem szivtam.semmi elvonási tünetem sincsen.soha nemis volt.csak egyszerűen jólesne kb mindíg.de amellett kurvajól alszom nemvagyok étvágytalan fejem nemfáj kezem nem remeg...és még sorolhatnám tovább de egyiksincs. SMOKE WEEEEEEEEEEEEEEEED:)

Hello mindenki! 8 éve szívok minden nap a barátommal, kizárólag este 1-2 spanglit, kb. 3 max 4g. tart egy hétig kettőnknek, kellemesen ellazulunk a nap végén, mikor már semmi teendőnk és igazán pihentető az alvás utána. Reggel hajnalban kelek gond nélkül és egész nap semmi, nincs hiányérzet, nincs kattogás és eszembe sem jutna napközben is szívni, vagy úgy indítani a napot, mert lássuk be azért hiába vannak jó gondolatok olyankor és hiába nyugis minden, azért lebutít rendesen. Most kéthete nem szívok és semmi problémám se lelkileg, se fizikailag nem érzem magam rosszabbul, most is csak azért tettem le, mert kiváncsi voltam menne-e és történik-e bármi nélküle, de már látom, nem. Jó volt vele, nincs tervben végleg letenni, de most jó így is és még az is lehet, hogy maradok így. Nem akarok görcsösen leszokni, nem kötöm magam időpontokhoz sem lesz ahogy alakul, mert tudom, én döntök. Úgy is jó, de így sem rossz, ez van ha az ember okosan csinálja és tud mértéket tartani. Azt azért feltétlen hozzá kell tennem még, hogy nem dohányzom ezért azt hittem ha másért nem, akkor a nikotin elvonás, vagy a rituálé hiánya miatt leszek ki és mindennek a tetejébe a párom nem tette le velem, ő ugyanúgy szívja, mint eddig, tehát erős kísértésnek vagyok kitéve nap, mint nap és még ez sem okoz problémát!!! :)

Szerintem egyáltalán nem jó, hogy az ember úgy érzi ez boldoggá teszi ebben a világban. Elhiszem, hogy jó érzés és elfeledteti a problémákat, de semmiképpen nem megolás semmire. Az, hogy erre van szükség ahhoz, hogy valaki jól érezze magát,az már rég rossz! Az, hogy vannak problémák, normális, a mé nagyobb problémák is azért vannak, hogy a megoldásuk által fejlődhessünk, a kűzdelmek árán. Nem a gondok szőnyeg alá söprése a megoldás! Vagy egy kiút keresése a gondokból és hibáidból, hanem pontosan az, hogy szembenézz velük! Ettől lesz szép a világ. Szépnek csak akkor látod, ha azzá teszed.Rajtad áll, hogy képes vagy e szembenézni magaddal.Ne várja senki, hogy majd jön valaki, vagy valami, ami miatt érdemes letenni ezeket a dolgokat, hanem lássa be, hogy azzal együtt, hogy szuper érzés csak ideig óráig tart és ez az álomvilág csak egy látszólag kivezető út, mert az igazi boldogságot sosem dolgok iránt éred el, hanem sok sok szeretet által.Azt gondolod nincs jobb ezeknél a drogoknál? Ez azért van, mert ezt akarod hinni.Ne legyél gyenge, ne hagyd sodródni magad. A pénzed a kapcsolataid a lelkiséged ne hagyd kiüresedni! Sportolj, vezesd le az energiáid! Pótold a hiányosságot és ne nyugodj bele, hogy neked ez vagy az a sorsod. Törj ki magadból! Kívánok minden függőnek sok erőt az élete megváltoztatásához sok kitartást és erőt és az ezáltal megélt boldogságot. Kívánom, hogy elég hitetek legyen és lássátok, hogy megvan a lehetőségetek a változásra, ami nagyon nehéz, de jó!Kívánom, hogy megtapasztaljátok, hogy mi az a szeretet, mert aki ezt megtapasztalja, annak nem kell semmi más.

Sziasztok én már 10 éve szívok rendszeresen (25 vagyok) általában napi min. 1 gt 3-4 cigiben és most jött el az ideje hogy abbahagyjam. Tegnap volt 1 pánik rohamom amit kizárólag a fűnek tudok be mert köztudottan károsítja az idegrendszert. Nem akarok egy életre beteg lenni szóval most biztos abbahagyom mert nagyon megijesztett a dolog senkinek nem kívánom nagyon rossz. Most ott tartok hogy 2 napja nem szívtam semmi étvágyam, rossz a gyomrom, izzad a tenyerem, néha fázok néha melegem van, szorongások törnek rám, enyhe depresszió. Szóval igenis vannak elvonási tünetei senki ne mondja hogy nincs. Egyébként egy nagyon jó dolognak tartom a füvet csak én nem találtam a mértéket soha, szóval mindenkinek azt mondom tanuljon a hibámból tartsatok mértéket.

sziasztok "A" vagyok 36 éves. 1994 augusztus közepén szívtam el az első spanyolt!gyerek voltam emlékezetes volt! .azóta minden nap ha tört ha szakadt elszívtam 4-5 cigit, általában 0.8g-ot minimum.estig szemcseppel utána már mindegy volt. sok sok jót kaptam a cigitől:barátokat, reggae zenét marley papával együtt. Amszterdamot, film élményeket, jó beszélgetéseket nyugalmat és jó kajálásokat, ízorgiákat. Volt barátnőm lett feleségem,gyerekem egészséges, úgyhogy elvileg minden happy 2010 augusztus közepén(ironikus nem?) zavaros álmom volt: nagyon megijedtem-úgy éreztem egy báb vagyok egy marionett báb és az életem csak egy lufi. onnantól kezdve minden tönkrement és kipukkadt. másnaptól mindent letettem, nem tudom miért! megijedtem kezdtem józanodni elképesztő gyötrődésen mentem keresztül kiderült hogy a feleségem utál: mert nem szexelek vele, alig vagyok otthon, a munkámba szétszórt vagyok, a gyerekem alig ismer, a családom elnéz mindent nem szól de pontosan tud mindent, a barátok nem kerestek mert nem volt miért(nem volt ok, se szerezni nem kellett sem kölcsönadni, sem telekre bezárkózni) olyan elvonási tüneteim voltak hogy az maga a pokol hetekig tartó szédülés , hányás,rémálmok(volt olyan hogy disznóvágáson voltam és kiderült hogy engem nyúznak) felismertem egy csomó elbaszott dolgot az életemben, előtört bennem egy csomó kényszer , motiváció, terv. Felszínre kerültek érzések, álmok, gondolatok. Most egészséges vagyok és kiegyensúlyozott viszont a családom elhagyott és a régi "barátokat elvesztettem. nincs múltam de jövőm : IGEN higgyetek nekem :_NEM ÉRDEMES SZÍVNI TÖBBET VESZ EL MINT AMENNYIT AD

Ilyen az amikor egy idiota kezebe kerül a fü. Elszivtal napi 4-5 cigit es meg csodalkozol is utana hogy ez törtenik,egyaltalan nem tudlak sajnalni.De azert ezt te is belatod gondolom h van különbseg havi 1 esetleg heti 1 cigi es napi 5 között...innentöl kezdve tema lezarva.

Sziasztok! Én egy aggódó lány vagyok. A barátom úgy 15 éve füvezik, napi rendszerességgel. Most januárban leszünk együtt 5 hónapja. A kapcsolatunk elején nem is zavart, bár a szaga rossz volt mikor a barátom megcsókolt. És mikor legelőször kényeztettem már akkor észre vettem hogy vmi nem stimmelhet, szinte biztos vagyok benne hogy befolyásolja a fű hogy a szexuális ingereket, hogy ki mennyire érzékenyen tud reagálni az érintésre, a csókra. Mert szerintem aki füvezik az később elégül ki, érzéketlenebbé válik. A másik a spermájában is biztos hogy benne van, és nem hiszem hogy jót tenne velem, és később a gyerekben is hogy mutatkozna meg ha ilyen férfitől lenne gyerekem. Nem tudom mit tegyek, nagyon szeretem. De tudom hogy soha nem tenné le, már csak a baráti társaság miatt sem. Én a múlt héten vettem magamnak cigit, ő meg mikor meglátta azzal a mozdulattal elvette és bedobta a kazánba, tehát ő meghatározza nekem hogy nem dohányozhatok. Mert ő nem akar dohányos lánnyal járni meg stb. De mikor én felhoztam a füvezést azzal jött hogy semmi közöm hozzá. Tehát akkor tünt föl teljesen hogy függő és nem hiszem hogy engem választana ha döntés elé állítanám. Pedig nagyon szeretem és tudom hogy ő is engem. Csak attól tartok hogy ez hosszú távon rá fog menni a kapcsolatunkra. Milyen káros hatásról tudtok? Mi van akkor mikor belém élvez, vagy létezhet az hogy ezért kevésbé aktívabb a szerszáma, hogy kevésbé reagál az érintésre. És később a gyerek ügyben, befolyásolhatja?

Benne van a spermában. :D Kis jointokat tekernek, hogy legyen unalmas az út egészen a megtermékesítésig, ami sokkal nagyobb flesh beszívva. :D Ne haragudj, de erről nagyon sok infót lehet találni szinte bárhol, és amiket írsz az alapján úgy érzem mintha soha nem kerested volna eddig...

Azért szívsz, hogy jobban érezd magad és utánna csodálkozol, hogy rossz. Ez olyan, minha gyalog mész melózni és veszel egy kocsit azt ha minden nap azzal jársz munkába és ha bedöglik akkor nagyon szar lesz gyalog menni, mint előtte. Tény, hogy van elvonási tűnet, ha van, de ez más szerekhez mint akár a kávé is elhanyagolható. Kívántam a kávét napi 2*4-es főzet után (kotyogós). Ha én ha nem szívok már pszihiátrián kötöttem volna ki ettől az országtól, világtól. Mára meg olyan dolgokra jöttem rá amire szerintem soha, igaz 4 év ment rá az életemből, de viszont nem csak elvett hanem adott is. Amíg hetente szívtam 1-2 nap 1-2 grammot évekig egész héten azon gondolkoztam, dolgoztam hogy szerzek pénzt rá. Amúgy, ha szívni akartok termesszetek, de csak külföldi magot és szart ne szívjatok, meg vegyetek vaporizátort!!! Mikor lett rá pénz elhatároztam, hogy pár hónapig szétdrogozom az agyam és utánna leállok és csak ritkán szívok. Igazából ezt mindig is terveztem csak anyagilag nem volt megoldható. Kb. 2-3 hónap fű közben, aztán a többi (csak gomba, lsd, kaktusz, legális drogok: salvia, kratom semmi szintetikus) és utánna leállok. Na eddig nem jutottam el, lsd-t ki se próbáltam. Elkezdett 4 hónap után szúrni a szívem (szinte csak fű/ napi 1-2 gramm + guarana 4-9(néha) gramm/nap, vagy/+ kávé, nem ezt terveztem csak úgyéreztem szívnom kell még) , 3 nap után 0,2 úgy meg csavart, hogy alig voltam képbe. Az 3 nap azért volt, mert már nem éreztem igazán a hatást. Szerintem ilyenkor még reggel ébredés után is be vagy tépve csak akkor ez már alapállapot vagyis úgyérzed, hogy tiszta vagy. Mármint lassan ürül ki a szervezetből. Eleinte mikor próbálgattam, elkezdtem volt mikor 1 hónap múlva volt egy olyan flash-em érzésem tudjátok mire célzok, hogy be vagyok tépve csak egy szimpla flash nem az, hogy be vagyok tépve) Na mindegy amióta nem akarok egyszerűen nem szívok ami bő 1 hónap, mivel szúr a szívem már néha alapból is (ekg rendben). Nem érzek és éreztem különösebben semmit csak azt, hogy több idő jut magamra és elvégzem a feladataimat, nem vagyok ideges és jól alszom. Elvonás: néha rángat egy izom a kezemben, vagy lábamban + néha jól esne. Amikor észreveszem, hogy nem vagyok annyiszor és olyan éhes, mint máskor szoktam úgyhogy alig ettem egész nap és ez mostanábam jellemzőbb (általában elég sokat eszek, átlagnál többet) akkor csak elkezdek enni és máris éhes vagyok. Néha fájt a hasam, de ez előszokott fordúlni(stressz).Ebből max. az a heti 1-2 izomrángás tudható a fűre. Szerintem az elvonási tűnet abban rejlik, hogy lassan ürül ki és néha az agyadba jut pár thc molekula és már egyből kéne, MEG RÁKATTANSZ, és bizonyos körülmények (munka, stressz) esetén is jólesne. Ja a kávé és cigi sokkal nehezebb ügy, mert azt tényleg kívántam (kávét kicsit, cigit vagy 3-szor úgy, mint a kávét + amióta elkezdtem végleg le akartam tenni és még most is szívok pár slukkot néha). Szóval az akarat sokmindenre képes, pl. ha elhiszed, hogy beteg vagy azzá is válhatsz és az tény, hogy szeretsz betépni, mint ahogy játszani is szeretnek sokan és elvonási tűneteket élnek meg. Máskor mindig elszívtam a lehető leggyorsabban ami nálam volt (még a cuccaimból is adtam el, ha nem volt, hogy legyen (szarul esik, ha mindig tépni AKARSZ azt nem jön össze)), most meg van nálam már 1 bő hónapja. Amúgy még akarok szívni, de csak néha és még az lsd-t is kikéne próbállni ja meg a meszkalint ha valakit érdekel. Najó 1-2 nap utánna mindig szarabb (vágy, fusztráltció). Ja közelebb vagyok 20 éveshez, mint 25-höz. Módjával, bár én azt javaslom, hogy ne.

Nekem fáj a fejem, rángatnak izmaim, a hasam is sokszor fáj, rossz az emésztésem és szarul alszok. Mondjuk nem szívtam sokat, meg már vagy 3 éve egyáltalán nem szívtam, de biztos az elvonási tünetek lehetnek. :D Óriásiak a kommentek itt. :D A növény terve az volt mikor elkezdett THC-t termelni, hogy életben maradjon, amit úgy ért el, hogy az állatok nem legelték le őt, mert "szarul" lettek tőle. Később az emberel való lepaktálás egye nagyon jó egy növény számára, garantálja a túlélést. Az, hogy jobban érzed magad tőle kérdéses számomra. Attól függ mit jelent a jobban. Én csak máshogy éreztem magam tőle eleinte, majd később csak szarabbul, aztán hagytam is...

Szevasztok! 3 év intenzív füvezés, ami napi akár 7-8 cigit is takarhat, próbálkozom egy 2 hónapos szünettel, 2,5 hete nem szívtam, de most kezdtem el érezni, hogy bármin pillanatok alatt kiakadok, és üvölteni tudnék bárkivel, aki mondjuk 20 centivel közelebb parkolt az autómhoz, mint azt én szerettem volna... (ez ma reggeli story), 3. hete vagyok betegállományban, így mondjuk könnyű, de hétfőn már várnak a spanok melóba 1 jó cigivel... ha nemet mondok nekik, megsértődnek, ha nem akkor minek bírtam ki eddig? Szóval igen! Csak rajtad múlik, hogy kell, vagy nem.... Az a baj, hogy imádunk cigizni, de elcseszi az időnket, és a pénzünket. Én azt mondom, hogy nekünk, befojásolható füveseknek, mert annak tartom magam, és szerinetm sokan vannak így, mások akarata fölé kell emelkednünk, és amikor a többiek azt látják, hogy te igenis birod nélküle, akkor követni fognak, és amikor hétvégente tényleg összejön a csapat, akkor már csak egy jókedv és szórakozás lesz a közös betépés, és nem fog hiányozni hétfőn... ez a terv :) de ehhez teljesen ki kell ürülni, ami legalább 2 hónap... Biztos vannak akik ezt máshogy látják, de eljutottam odáig, h le tudom sza.ni! Csáó!

A legtöbben valószínűleg szocializáló miatt füveznek, nem pedig azért mert ők akarnak szimplán. Eleinte pedig főleg így van ez. Majd később pár marad aki nem talál jobb elfoglaltságot és marad füves. De ez igaz nagyon sok minden másra is, pl. alkohol. Azt nem hiszem, hogy bárki aki megitta az első pohár tiszta borjának első kortyát arra gondolt utána, hogy "Ez mennyei!". Először szocializálódunk itallal, majd ha már megtanuljuk inni az italt akkor elkezdhetünk függőké válni... Ez sajnos gáz, mert a teljesen rossz indokok miatt csinálják az emberek olyankor amikor nem kellene, csak, hogy legyen közös programuk, vagy hogy a részesei legyenek egy csoportnak.

Sziasztok! Elolvastam sokak irományát, történetét, évtizedes szívási tapasztalatait. Nos idén 10 éve lesz hogy szívom a zöldet hacsak tehetem. Első években nagyon jó kis társaságot hozott össze ez a szar, később ezt a közösségi oldalát a füvezésnek elhanyagolhatónak tartom; még majdnem jobban élvezem a spanglimat ha egyedül szívhatom. Az elmúlt 10 évben max 2,3 alkalommal fordult elő, hogy nem szívtam pár napig -főleg amiatt történt ez is mert nem jutottam hozzá. Aki csinálja ezt évekig az tudhatja hogy idővel gyűlnek a telefonszámok a mobilodon, néha még azt is felcsörgettem akit évek óta nem is láttam, csak hogy feltegyem a kérdést "Tudsz segíteni?" Egy ilyen 3grammos tasi elég szokott lenni 3-4 napig; a magyar 1gramm-vagyis a 0,7g általában füsté vált egy délután alatt. Most angliában élek és szerencsére elég jó a termés errefelé :) de ez teljesen mindegy...úgyis addig szívom míg van belőle. Egy pár napja úgy érzem magam mintha nem is én lennék, mintha kiégtem volna. Elég nyomasztó a helyzet, mivel dolgoznom kell járni hogy megélhessek, de legszívesebben itthon tespednék és szívnék egész nap. De ez most társul ezzel az üres érzéssel...rosszabb érzés ez, mint amennyire az jó- mikor be vagyok tépve. Épp tegnap fogyott el az utolsó adag mottyom, és azt hiszem hétvégéig megpróbálok kitartani. :) Eredeti szándékom ezzel az írással az volt, hogy itt is megígérjem magamnak hogy leszokom...de mire elértem idáig..nem is tudom hogy fog ez menni. Ha nem szívok-nem alszok; ha nem alszok-hamar ideges leszek; ha ideges vagyok-nincs étvágyam. Vannak ám problémáim tudom :) De én csináltam ezt magamnak, és muszáj leszek vele megbirkózni. /Az élet csodálatos, az a legjobb benne hogy mindenki úgy bassza el ahogy csak tudja./ Kívánok magamnak kitartást :)

Itt kaphatsz némi virtuális segítséget a szándékod megvalósításához, persze a dolog oroszlánrésze rajtad áll.

Gondolj arra, hogy legalább te egy drogra foghatod a problémádat (ami nagyon jellemző akkor is ha nem igaz ez), én szenvedek a drogoktól teljesen függetlenül is sokat...

Sziasztok, 18 éves fiatal srác vagyok. Másfél ével ezelött még ki egyen súlyozott életem volt, határozott, maga biztos, az a fajta voltam akinek minden összejött, ami összejöhetett egy 16 éves srácnak. De nosza az életembe belekerült ez is.. körülbelül 1 éve van az, h kisebb kihagyásokkal napi szinten jelen van az életembe. (0,5) Hm és ha azt kéne megmondanom,h mi volt velem múlt héten , nem tudnám elmondani össze szedetten csak emlék képekkel. Nem, hogy 1 vagy 6 hónapal ezelött... De ha még csak ennyi lenne :') , regelente általába depresiósan/labilisan ébredek. Étvágy délutánig nincs.. és nem tudom magamba bele erőltetni az ételt. 1 napi pihi nélküle és alvás probléma, remegés, hő hullámok , depresió. A lelki hullámok gyorsan, óránként változnak egyik pillanatról a másikra.. és az első cigi-ig nem érzem azt, h el indult volna-e a nap vagy sem. Problémáim fel erősödnek bennem, egyszer semminek tünnek. Akkor az én esetembe nem a legjobb ötlet volt ezt elkezdeni:)

Szvsz a drogháború egy dolgot legalizált. A mohóságot és a kontrollvesztést. Hiszen állandóan ezt hangoztatják.

Ha valaki nem tud tiszta fejjel lazitani vagy jól érezni magát, az nem megoldás hogy majd segit a zözi!! (mint ahogy az is gáz ha valaki csak kávéval marad életben napközben) Ok haverokkal havonta 2 havonta egy ilyen pipás buli vagy egy nagy zenés táncos móka alkalmán iszok pár pohárral az más, mindent a maga idejében helyén. De aki otthon szivogat azaz a tudatát a valódi világtól akarja eltompítani az mikor ébred rá hogy hazudik magának????? ÉBRESZTŐ!!!!!!!!!! Valami nem oké azzal amit lát..."jajjj de csunya ez a világ najó ha ideteszem a szemem elé a kezem már nem is csúnya...na megoldottam...hurrrá píííísz end láv!!!" szivassátok csak magatokat nehogy rájöjjetek hogy gáz van belül... Én 10 évig ezt tettem, ma semmi nem kell a tökjó állapotomhoz megy igy is!! ;)))

Ezt csak egy olyan ember mondhatta akinek még távoli ismerősei között sincs pszichiátriai eset! A világ egyik legnagyobb baromsága az, hogy nincs szüksége egy embernek sem tudatmódosítóra! Nagyon sok ember van akinek az elméje alapállapotban nem megfelelő. Amit most mondtál kb. egyenértékű azzal mintha azt mondtad volna, hogy "Ha valaki nem tud tolószék nélkül járni vagy élni, az nem megoldás hogy kereket szerelünk a székekre és tologatjuk őket!!!" Akkor mi a megoldás Einstein? Az ilyen vak idióták miatt tart ott az ország ahol most van, sok emocionális megalapozatlan rossz döntések sorozata olyan emberektől akik a büdös életükben nem olvastak el egy használati utasítást sem, mert olyan k.baszott okosak! Ne haragudjatok a nyelvezet miatt, de egy ilyen idióta talán ezt jobban megérti! Ugyan úgy vannak agyi defekt emberek mint fizikálisan defekt emberek, bár te gondolom a kripliket is lenézed! Rá szoktál szólni a vakokra, hogy mi a büdös p.csát képzelnek, hogy nem veszik észre azt ami előttük van? Az más kérdés, hogy olyan használja akinek nem kellene, és az is más kérdés, hogy túl sokat használja, de azt nekem senki ne mondja (ne csak nekem, senkinek), hogy minden ember elméje úgy jó ahogy van és neki nem kell soha semmit csinálni vele, hogy jobb legyen! Te speciel pont olyan, mert egy értelmes ember ilyen hülyeséget nem ír!

Én 4 évig szívtam aztán egy hirtelen elhatározásra letettem. Ha látom hogy spanok tekernek akkor jól esne de ennyi. Semmi tünetet nem észleltem. Bár én csak heti rendszerességgel toltam.

Hello!Én egy 21 éves srác vagyok kb 6éveprobáltam ki elöször a füvet akkor nem tetszett és utána 2-3 havonta beleestem egy-egy cigibe.Az elmult 3éveben jóóformán mindennap sziivok amelett,hogy napi rendszereséggel edzek(kickboxolok)és ebben az évben versenyszerüen is elkezdtem a sporttal foglalkozni.Hála istennek sok edzöö elismeri tehetségemet és sok lehetöséget látnak bennem nagyon!És mostanára azért megforul a fejemben,hogy továbbb szeretném épiteni a sport karrierem akkor hamarosan abba kéne hagynom a füvezést ..vajon a sportba vissza fog engem?mert én ugyérzem,hogy nem nagyon csak fejben gondolom,hogy biztos negativv hatással van a teljesitményemre.Talán orvoshoz kéne forduljak?Nagyon kiváncsian várom a véleményeket!Sziasztok!

Szerintem egyértelműen vissza fognak a fű élettani hatásai és a mentális hatásai is. Egy élsportolónak a sport a drog és e mellett nem fér meg szinte semmi... (véleményem szerint, bár lehet olyan kivétel, hogy pont a fű helyez mentálisan olyan állapotba, hogy megfelelően bírd a sport követelményeit és a vele járó stresszt) Az orvosok véleménye eltérő, mindenki egyedi eset, inkább keress fel kutatásokat, már nagyon sok van és szerintem dönts el te, vagy próbáld ki, hogy mi történik ha változtatsz. Én speciel a munkámat (ami mondjuk nem fizikális) sokkal jobban végzem tudatmódosítók nélkül... De egy bizonyos idő után szinte mint a szexre szükségem van kikapcsolni 4-5 órára és elengedni magam teljesen (úgymond egy reboot kell), viszont ez évente max. 5 alkalom...

Heló! Szerintem a fű csak a hatása alatt hátráltathat a sport teljesítményedben. Szóval például ha már szívtál nincs kedved edzeni, vagy akkor ront a teljesítményeden, kevésbé bírod a megterhelést. De miután alszol rá egyet szerintem semmiben nem akadályoz utána.

A legnagyobb gondot a tüdőkárosító hatás jelentheti szerintem. Használj vaporizert és próbáld ne túl gyakran használni. Amíg nem befojásolja negetívan az életedet, addig nincs sok gond. De ha észreveszel bármilyen fűhöz köthető negatív hatást amit nem tudsz megoldani fordulj szakemberhez!

Egy érdekes hozzászólás megragadott: Beküldte Dimension (nem ellenőrzött) - 2009. október 9. péntek, 02.29 De nem csak ez,olvastam hülyeségeket,meg egész igazságosakat is.. :D Nos én kb 3-4éve szívok és kb. 2 hete,hogy nem. Megkel mondanom,hogy semmilyen tünetet nem vettem észre,kivéve a hirtelen idegességet,pici feszültség,de szerintem semmi komoly. Tehát ilyen alvászavar,meg izzadás meg egyéb dolgok egyáltalán nincsenek,sőt még talán jobbakat alszom :) Kb 1éve lassan,hogy a napokban és az elmúlt hónapokban annyit vettem észre,hogy mióta szívok,hogy eléggé elvagyok távolodva a "világtól" elhanyagolom magam,hogy példázzam is: kevesebbszer fürdöm,ugyanazt a ruhát veszem fel,a lakásba is kibaszott nagy rumli van,nem járok társaságokba,Csak a kis füves baráti kör van,meg a munkahelyemen az emberekkel dumázom,de amint hazaértem munkából,egyből mentem a társaságomhoz szívni,még haza se jöttem sokszor enni,vagy fürödni vagy bármi. Igen szomorú tény,de ez van. Nem mondanám,hogy nem hiányzik,kb 3-4 naponta megfordul a fejembe,hogy "de ellazulnék egy cigi mellett" Amit a zöld ad nekem,talán a mindennapi életbe is megkapnám,bár erősen kell keresgélnem és mindennapi megpróbáltatásoknak kell kitennem magam,igen sokszor a feszültséget is máshogy kell levezetnem,muszáj visszalépnem a hétköznapi aggodalmak,fájdalmakba,mert így jó az élet ahogy van. Változtatni nem tudsz,csak próbálod könnyedebbé tenni,de ha a zöld mögé bújsz és a zöldben keresed a "lelki társad és a mindennapi problémákat elfeledtetni,hát az nem jó:/

Ha valaki 2 nap alatt kipusztít egy teli 10est egyedül az már gáz higyjétek el!:) Ha nem azt csinálnám amit, nem hinném, hogy megengedhetnék ilyen mennyiséget magamnak, de ha valaki nem megszokásból és gizdázásból szív, hanem mert esetleg olyan dolgok történtek vele amit egy "normális"-nak nevezett társadalomban is csak könyvből, filmekből és rémtörténetekből ismernek és ettől egy közveszélyes idegroncs, lehet hogy annak már inkább nem is kéne abbahagyni, hanem feliratni TB-re!:) Olyantól fogadok el kommentet, aki már érezte azt, milyen mikor teljesen bekattan és az első cigiig csak az ösztönösre belenevelt dolgok működnek a fejében (amik nem zárják ki adott esetben egy másik ember testi épségére vagy életére jelentő veszélyeket)!

Én nagyon régen mikor még nem tudtam kezelni annyira a beérkező gondokat, vagy negatív impulzusokat akkor egyszer az alkoholba fojtottam a gondokat és rendőrségi ügy lett belőle, bár akkor a fű lett volna inkább kéznél...

Nem tudom,hogy ezt meg nézie bárki de én egyet értek azzal hogy lelki függőséget okoz a a túlzott hatás...skizofréniához vezethet én mikor megéreztem ezeknek a jeleit mahamon jobbnak látni lerakni de nem sikerült...rendellenesnek éreztem azt a világot mikor nem téptem....sokkal pozitívabban tudok az élethez állni egy kis fűvel:D....nem érzem égető hiányát annak h ne adagoljam magam és adjam át az életérzésnek magam...:$

Egy évtized után szoktam le a fűről. Mindennap toltam, ha dolgoztam akkor ha hazaértem, ha 7vége volt akkor egész nap. Több tényező segített a leállásban. 1. A forrás távolodott. 2. Elköltözött a lakótársam akivel téptem. 3. És a legfontosabb dolog h rájöttem h nem jó ez már nekem. A betépés kezdetben kacagás, később pedig csak betompulás. Betépsz, beindul az agyadban 3-4 gondolatmenet párhuzamosan, és olyan dolgok futnak át ami józanul eszedbe se jutna. A környezet érzékelését meg bizonytalanná teszi. Szóval ennek tudatában a fokozatosság elvén 2 hétig 2 naponta, utána heti 2x, majd 2 hetente csavartam(2 hó). 1,5 éve józan vagyok e téren. Szóval aki unja már, annak hajrá!!!

Szerintem a fűre nem lehet rászokni, és elv. tüneteteket se produkál, bár ez ember függő, mindenki másként áll hozzá a dolgokhoz,de ha belegondolunk az emberek mindig keresik azokat a dolgokat amivel bódult, boldogabb, nyugodtabb állapotba kerülnek (alkohol, cigi, fű, ....) .Ha valaki ezekkel a szerekkel finoman tud bánni, nem az hogy naponta használja hanem alkalmanként, vagy mikor tényleg szükséges, persze nem mindig ez a megoldás. Én is használom nagyobb időközönként mikor már nagyon felgyűlik a stressz, de miután végig gondoltam mindent és már nem vagyok ideges utána soha nem éreztem hogy szükségem lenne az anyagra. A rendes cigit is csak megszokásból szívom van hogy 2 hétig nem kell van h egy hétig szívom de persze csak napi 1-2 szálat. Szerintem a kendert nagy hülyeség volt anno betiltani mert sok iparban lehetne használni és több fa is maradna mert a kender hamarabb megnő mint egy fa és jobb papírt is lehet belőle állítani. Én nem mondom senkinek hogy ne használja a füvet, én csak azt mondom hogy ésszel! peace.

Én akkor hagytam abba a rendszeres fogyasztást, amikor ráeszméltem, hogy a szar helyzet amiben vagyok is jó, miután elszívok egy cigit. Úgy döntöttem, hogy inkább a szar helyzeten változtatok. Ha valaki le akar szokni, akkor helyette tudom ajánlani a stresszmentes életmódot, jógát, meditációt, jó kapcsolatok megteremtését, lazulást, szórakozást, hogy a természetes THC források meglegyenek. Persze jóval könnyebb és gyorsabb lenne tekerni egyet és intenzívebb is az élmény, de azt hiszem nem nekem való. Talán ha minden jó lesz, akkor még rágyújtok egyszer..

Love and peace!

Sziasztok!

Én 31éves vagyok, és ha nem bánjátok megosztom a tapasztalatimat a függőségről, és a leszokásról.
11 évesen kerültem először kapcsolatba a cigarettával. Picilány lévén, ahogy mi akkoriban hívtuk csak "kocáztam", azaz nem tüdőztem le. Körülöttem mindenki dohányzott (családtagok), így a későbbiek során (általános iskola 7-8. oszt.)könnyedén beálltam én is a dohányosok körébe. 15évesen már a függőség jelei mutatkoztak rajtam. Akkoriban nem volt divat a füvezés. Felnőttként napi 1-1,5 doboz cigit szívtam maximum. Jelenleg nem dohányzom 2éve lesz márciusban, hogy erőt véve magamon a sokadik próbálkozásra letettem. Azt tapasztaltam, hogy a fiatalok körében a lelkileg labilis, amilyen én is voltam, és a családjában dohányos szülőkkel rendelkező gyerekek, fiatalok könnyedén rászoknak a cigarettára. Az elhatározás, hogy na én most leszokok, kell!!! sőt feltétele annak, hogy leálljon az ember, de ha nem talál helyette valami célt, elfoglaltságot, akkor vagy visszaesik, vagy más függőségnek esik áldozatául.
18 évesen szívtam el az első marihuánás cigarettámat. És vagy 1 hete az utolsót. 24 és 30 éves korom között mondhatni napi fogyasztó voltam. Közben kipróbáltam szép sorban mindenféle szintetikus drogot is. Volt ami lelki törést okozott (bélyeg), volt aminek még a hatását sem éreztem. A szintetikus drogokat, pedig az utolsó időszakban kemény spuris lettem, szinte gond nélkül sikerült letenni, és azóta se, akkor se, semmilyen elvonási tünetet nem észleltem. A cigarettával az összes drogot letettem, és hittem, hogy egy erővel minden menni fog. De megbuktam. Fél évente rám tőr valami hihetetlen erős késztetés, hogy csak egy jointot úgy elszívnék... Van hogy küzdök ellene, van hogy engedek a kísértésnek. A Kedvesem, akik soha éltében nem fogyasztott semmilyen drogot, azt mondta ez már csak placebo, mert amennyi mennyiséget elfogyasztok az ilyen esetben, az inkább vicc :) Én nem tartom annak. Az akarat erősödött bennem, így nem szoktam vissza semmire. De a függőség jelen van az életemben, és azzal nagyon küzdök. 2év hosszú idő, már nem a szerek tartanak fogságban. Kiegyensúlyozott életet élek, jó állásom van, szerető kedvesem, céljaim, suliba járok stb. Tehát érzelmileg kiegyensúlyozott lettem. Sőt megtértem, azaz lett hitem, ami erőt ad szintén. DE 25 kilót híztam, mert kényszeres cselekvő lettem, és tehetetlenségemben egyfolytában eszek, és hogy ne legyen egyszerű, a csokoládé lett az egyik legnagyobb függőségem. Tehát nem történt más, mint lecserélődött egyik a másikra. Tehát most sem vagyok tiszta, csak épp cukorral "kábítom" magam. Nem tudom, hogy a lelki sérüléseim, vagy más az oka annak, hogy addikt személyiség vagyok. Szeretnék ettől megszabadulni.
Nagyon érdekes, hogy 2év után is Pszihés problémáim vannak, mint az ingerlékenység, levertség vagy feldobottság, koncentrálási zavarok, alvászavar, fáradtság ill. fokozott teljesítési kényszer stb. Fogalmam sincs ezzel mit lehet kezdeni.Ha valaki tud tanácsot adni, legyen szíves segítsen!!! Köszönöm!

"Joga van az embernek azt kezdeni az életével, amit akar, de nincs joga a saját életének felelőtlen kezelése miatt másokét is tönkre tenni."

Hat ismertebb drog összehasonlítása a függőség öt különböző szempontja szerint, súlyosság szerint csökkenő sorrendben.

Megvonás. A tipikus megvonási esetek súlyossága és valószínűsége.

1. Alkohol
2. Heroin
3. Nikotin
4. Kokain
5. Koffein
6. Marihuana

Megerősítés. Gyakorlatilag milyen könnyű rászokni.

1. Kokain
2. Heroin
3. Alkohol
4. Nikotin
5. Marihuana
6. Koffein

Tolerancia. A szükséges dózis növekedése rendszeres fogyasztás esetén, és a szint, amire beáll.

1. Heroin
2. Nikotin
3. Kokain
4. Alkohol
5. Koffein
6. Marihuana

Függőség. Milyen nehéz leszokni, mennyi a visszaesés valószínűsége, a fogyasztók hány százaléka lesz függő, és hogy mennyire ragaszkodnak a drogokhoz a káros hatások ellenére.

1. Nikotin
2. Heroin
3. Kokain
4. Alkohol
5. Koffein
6. Marihuana

Befolyásoltság. Nem kifefejezetten a függőségről szól, de a befolyásoltság pszichés intenzitása jelentőséggel bírhat a drog veszélyessége szempontjából.

1. Alkohol
2. Heroin
3. Kokain
4. Marihuana
5. Nikotin
6. Koffein

Dr. Jack E. Henningfield jelentése az amerikai NIDA megbízásából (National Institute on Drug Abuse - Nemzeti Drogabúzus-kutató Intézet).

http://drugwarfacts.org/cms/node/28

Csak jelzem, Henningfield a Minnesotai Egyetem tanszékvezető pszichiáter professzora. Csak ugye, az ilyen kutatási eredményeket a drogháborús propaganda nem veri nagydobra.

Drogozni, inni jó. Csak vannak gyáva emberek, akiknek mindenki parancsol és az idióta biomániában meg a hülye faszom jógában és a hasonló baromságokban élik ki magukat.

De te vagy annyira önálló, hogy egyedül tudj inni és drogozni. Életmű....

Leírnék pár gondolatot. A fű is, mint minden cselekvés okozhat függőséget. Minden emberi cselekvés ha az ember nem tudja kontrollálni, válhat kórossá, miért pont a fű lenne kivétel? Az én édesanyám telek függő, már lassan 70 éves, de neki kínszenvedés a téli hónapok, mert akkor nem kapálhat és nem élvezheti a hobbi kertészkedés örömeit. A feleségem Barátok közt sorozat függő, évek óta nem hagyott ki egy részt sem. Én internet függő vagyok, egyszer a szolgáltató hibájából elment az internet két napra, hát mint mondjak? Rosszul voltam azalatt a két nap alatt. Ha jobban belegondolunk, tulajdonképpen nincs is ember függőség nélkül, így vagy úgy, de mindenkinek van egy rossz szokása amit nem tud kontrollálni. Emberek vagyunk, esendőek.

Sziasztok!

Egyáltalán nem szokásom fórumokra írni, sőt szívni sem szokásom. Az, hogy miért kerültem erre a honlapra annak tudható be, hogy picit zavar, ahogy a legjobbnak tartott barátom hazugságban tölti az életét. Annak idején még együtt szívtunk, és éltünk a zöldnek( mert tudjuk, hogy a SZÍVÓK közösséget alkotnak, egy idő után szorosan elkülönülve a NEM SZÍVÓKTÓL, mert nincs közös téma, meg aki nem szív úgyis looser plusz szerezni sem tud, hja meg a virágnyelvet sem ismeri...teljesen így gondoltam én is...me' mennyi magvas gondolat ébred olyankor...kár hogy nem emlékeztem soha a gondolat elejére amikor a végére értem), dolgozni is úgy jártam és issszonyat vagány voltam, hogy a munkahelyemen tekertem a cigiket és be voltam állva és napokkal nem tudtam elszámolni.Persze rommá hazudtam magamnak az életem: " ááá így a meló is jobb, jobban tudok koncentrálni, mindenbe jobban el tudok mélyülni, alaposabb vagyok,pihenni is jobb, hja meg jó fej vagyok és akkora király mint Vincent és Jules a Ponyvaregény elején..." az igazság meg az volt, hogy cinikus buzi voltam...(kurva menő megjegyzésekkel). Aztán egyszer csak a fű a saját helyére került, mindenféle erőfeszítés nélkül. Évek teltel el, és ha néha szívtam is(évente 1x)...igazából már közben megbántam...igen igen...kedves mostisbetéepettek...DESZARFLASH! NNNNa, és a barátom ebből azóta sem nőtt ki...feszt be van tépve, és ha nincs akkor be akar, ha be van akkor meg mégjobban be akar. Papolni nem érdemes úgyis csak a "köcsögök" papolnak a fűrő'...és hazudozik a barátnöjének is. Ő nem szív, pedig elég nyilvánvaló. Szummázva: szerintem nincs értelme leszokni, meg elvonóztatni magatokat, ez magától elkopik....aztán ki többet veszít ki kevesebbet. Az, hogy remegtek/izzadtok/nem tudtok aludni/meg a fasz tudja még mit drámáztok...kicccsit se a fű hiányából adódik. Ezeket a tüneteket csak és kizárólag magatoknak köszönhetitek. Amikor elérkezik a felnövés, az szépen abbamarad, csak azért sajnálok egy-két arcot, hogy mire ez bekövetkezik, pótolhatatlan dolgokat fognak veszíteni(legfőképpen időt és embereket).

Sziasztok! Én 20 éves vagyok, és kb. fél éve kezdtem el úgy igazából. Előtte is szívtam nagyon ritkán alkalmanként, ha megkínáltak, de igazából előtte mindig csak szintetikusat. (pot-pourri)
November táján kezdtem el rendszeresen füvezni, esténként 1-2, max. 3 szálat szívtam eddig mindig. Napközben soha nem csináltam, talán néha akadt 1-1 kivétel, de nagyon ritkán. Az elején még volt, hogy viszonylag hosszabb ideig szívtam minden este, és utána 1 hétig nem, kicsit lehangoltnak éreztem magam abban a hétben, de aztán karácsony tájékán is tartottam 1 hét szünetet, és akkor semmi bajom nem volt, december végétől kb. 1 héttel ezelőttig egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány olyan nap volt, amikor nem csináltam, igazából én úgy vagyok vele, hogy ha van, akkor nem bírom ki, hogy este ne szívjak be, de jelenleg 1 hete egyáltalán nem szívtam, néha rámjön, hogy de jó lenne az az érzés, de ezentúl semmi egyebet nem tapasztalok. Teljesen felhagyni vele egyáltalán nem akarok, talán meg kellene próbálnom, hogy ha van, akkor is kibírni napot-napokat nélküle. Én úgy vagyok vele, hogy sztem. az élet lazítás részéhez jól jön. (bulizás, bandázás..) Próbáltam már beszívva olyan tevékenységeket végezni, amihez koncentráció/odafigyelés szükséges, de sokkal kevésbé tudtam odafigyelni, mint józan állapotomban. Talán még jobban akarnám tartani a mértéket a jövőben ezután a nagyobb szünetelésem után, de teljesen felhagyni vele egyenlőre nem akarok. Elalvás előtt is szeretem, éppen a szünetelésem első napjaiban olyan furcsának tűnt, hogy nem érzem úgy, hogy zuhanok az ágyal. :) De így is jól tudok aludni, korábban volt olyan, hogy hosszabb ideig minden este beszívtam, és egy este nem, és nem aludtam semmit, aztán napközben aludtam egy keveset, de ez most nincs, amióta szünetelek. Sztem. a dohányzás tényleg nagyobb függőségre képes, mint ez. Legalább is én így vagyok ezzel. Csak 4-5 órát kell kibírnom nélküle normál esetben, és úgy érzem, hogy szétvet az ideg. És még amikor az elején voltam, akkor is így éreztem.

Oldalak