Afganisztánt polgárháborúba sodorta az ópiumellenes háború, amelyből a tálibok profitálnak a legtöbbet.
Afganisztánt polgárháborúba sodorta az ópiumellenes háború, amelyből a tálibok profitálnak a legtöbbet.
Afganisztán az ENSZ legfrisebb becslései szerint a világ heroinutánpótlásának 92%-át biztosítja, tavaly rekordtermést könyvelhetett el, több mint 50%-os (!) növekedést regisztráltak az ópiumtermésben – idén pedig még ennél is többre számítanak az elemzők. A nemzeti jövedelem mintegy fele az ópiumkereskedelemből származik, ami ugyanakkor nem gyarapítja a legális nemzetgazdaságot. A Karzai kormány drogellenes minisztere nemrégen lemondott a posztjáról, mivel nem volt képes az általa vállalt ópiumirtó politika teljesítésére. Az amerikaiak és az amerikai pénztől függő ENSZ drogellenes hivatali azonban nem hajlandók elismerni a kudarcot, ehelyett a drogellenes háború kiterjesztését tervezik. Így például korábban beszámoltunk róla, hogy a Kolumbiában már alkalmazott – és rengeteg emberi szenvedés árán csekély sikert hozó – permetezési kampányt szeretnék kiterjeszteni Afganisztánra is. Keveset törődnek azzal, hogy az ópiumültetvények kiirtása az afgán parasztok legfőbb megélhetési forrását is tönkreteszi, éhínségek és járványok törhetnek ki. Az eladósodott, nincstelenné tett parasztok pedig a tálibok karjaiba rohannak, akik védelmet ígérnek nekik a kafiroktól (hitetlenektől) és az általuk irányított bábkormánytól. A tálibok, akik 2000-ben a világ leghatékonyabb ópiumtilalmi rendszerét vezették be Afganisztánban, jelenleg szorosan együttműködnek az ópiumkereskedőkkel, akik a legmodernebb fegyverekkel és technikával látják el őket. Az amerikaiak nem csak az ópium elleni háborút veszítették el, de az emberek elméjének, gondolkodásának uralásáért folytatott háborút is. Az Afganisztán megszállását az amerikai erőktől átvevő NATO csapatok európai alakulatai sem értenek egyet az amerikai politikával: szerintük értelmetlen a mákültetvények kiirtása addig, amíg a földműveseknek nem biztosítanak alternatív megélhetési forrást. A moralizáló amerikai és a pragmatikus holland drogpolitika közötti ellentét Afganisztánban is fellángolt: az Uruzgan tartományt megszálló hollandok irtóznak az irtóhadjárattól, ehelyett inkább munkahelyteremtéssel és újjáépítéssel foglalkoznak.
A New Yorker c. magazin újságírója elkísért egy amerikai-afgán ópiumirtó különítményt a holland csapatok által ellenőrzött Uruzgan tartományba. A különítmény vezetője, Douglas Wankel korábban a DEA-nak dolgozott. Csapatában a – szigorúan más tartományokból és etnikumokból toborzott – afgán drogellenes egységek (AEF) mellett olyan amerikai multicégek privát katonái is részt vesznek, mint például a DynCorp, amely a dél-amerikai koka ültetvények permetezésében szerzett „hírnevet”. (Permetezésének eredményeként több ezer ember betegedett meg, haszonállatok hullottak és haszonnövények pusztultak el.) Az ópiumirtás ugyanis biznisz az amerikai cégek számára. Az egyik DynCorp különítményes, David Lockyear saját bevallása szerint nem az együttérzés vagy a szebb jövő építése miatt lépett be az egységbe, hanem hogy a szeptember 11. miatt érzett dühét levezesse. „Ez egy redneck paradicsom. Terepjárókon és kisteherautókon rohangálsz a sivatagban, lövöldözöl és még fizetnek is érte. Ember, ez a tökéletes munka,” foglalta össze élményeit az újságírónak. Az egyik DynCorp zsoldos szerint a háború sikerének fő akadálya a média, ami megköti az amerikaiak kezét, így nem hajthatnak végre olyan tömegmészárlásokat, mint például My Lai-nál Vietnámban… Egy volt börtönőr különítményes szerint nyilvános kivégzésekkel lehetne elvenni a kedvét az afgánoknak a máktermesztéstől. "Persze még jó hogy nem vagyok idealista, csak a pénzért vagyok itt," teszi hozzá nevetve.
A New Yorker tudósítója beszámol arról, hogy az afgán farmerek nem éppen felszabadítóként üdvözlik az ültetvényeiket elpusztító amerikaiakat. Egy fekete turbánt viselő helyi férfi például így fakadt ki: „Szegények vagyunk, de nem vagyunk a tálibokkal. Hatalmas hibát követtek el. Most még többet fogunk termeszteni ellenetek.” Az ópiumirtó csapat ráadásul nem csak a mákot pusztítja el, hanem kárt tesz a parasztok egyéb haszonnövényeiben is. Az eladósodott, elszegényedett parasztoknak egyetlen lehetősége marad: ha még több mákot ültetnek el. Az egyéb terményekből ugyanis képtelenek visszafizetni az adósságaikat és nem tudják etetni a családjukat. Mikor a második napon nyugati újságírók gyűltek össze, hogy az ópiumirtást filmezzék, a különítményt megtámadták a felkelők. Az újságírókat alig tudták kimenekíteni helikoptereken, a várt médiaesemény helyett az egész különítménynek vissza kellett vonulnia. Az összecsapásnak ártatlan civil áldozatai is voltak: egy fiatal és egy idősebb nő halálát lelte a kereszttűzben. A DynCorp zsoldosok a kudarcért a médiát és a hollandokat okolják: szerintük kemény kézre lenne szükség és arra, hogy akcióik ne kerüljenek nyilvánosságra, mivel így a felkelők kiszámíthatják a lépéseiket. Egy Kabulban nyilatkozó európai uniós hivatalnok szerint azonban a hibát az amerikaiak taktikájában kell keresni: a helyi lakosság kizárólag az ültetvényeiket elpusztító amerikaiakkal találkozik, kórházakat vagy utakat építő amerikiakkal azonban soha. Nem csoda, hogy ellenségesen fogadják őket. Az európaiak ellenzik a mákültetvények permetezését is, hiszen a latin-amerikai tapasztalatok azt mutatják, hogy a vegyszerek komoly károkat tehetnek az emberekben és a legális mezőgazdaságban is. A kormányhivatalok korrupciója is egyre növekvő problémát jelent: a hivatalnokokat lefizető, jó kapcsolatokkal rendelkező farmerek ültetvényeit megkímélik. Kabulban az ópiumkereskedelemből és megvesztegetésből meggazdagodott politikusok és üzletemberek villákat építenek azokon a területeken, ahol elvileg a háborúban hajléktalanná vált embereknek kellene otthont teremteni. A helyiek elkeseredettsége a tálibokat erősíti: egyre több kisemmizett, fanatizált afgán követ el öngyilkos merényletet a nyugati katonák és a kormány ellen.
Martin Jelsma, a holland Transnational Institute (TNI) szakértője nemrégen szintén Afganisztánban járt, ahol az ópiumkereskedelem fázisait tanulmányozta. Az egyik meginterjúvolt afgán földműves elmondta neki, hogy az ópiumültetvénye helyén tavaly még búzát termesztett, azonban a gyermekeit iskolába kell járatnia, a tandíjat pedig csak úgy tudja kifizetni utánuk, ha ópiumot termel. A termést felvásárló ópiumkereskedők körülbelül 20 százalékos profitért adják el a nyers ópiumot a hegyekben működő laboratóriumokba, ahol 7 kilogramm nyers ópiumból körülbelül 1 kilogramm heroint állítanak elő. A heroin kilója Afganisztánban 2300 dollár, a nyugati nagyvárosok utcáin azonban ennek a húszszorosát is megérheti. A haszon nagy részét a nemzetközi heroinkereskedelmet irányító bűnszervezetek zsebelik be, akiknek bőven marad pénzük a hatóságok megvesztegetésére és fegyveres zsoldosok felbérlésére. A kereskedelmi lánc egyik végpontján a kistermesztők, a másik végpontján a fogyasztók találhatók – őket sújtja a legszigorúbban a drogellenes háború. Az ópiumkereskedelem fő haszonélvezői az extraprofitot szerző kereskedők, a kereskedelemből hasznot húzó terroristák és a megvesztegetett hivatalnokok, akik csak ritkán lepleződnek le.
A megoldás kézenfekvő és mégis elérhetetlennek tűnik: a jelenlegi ópiumirtó politika helyett egy olyan szabályozásra van szükség, amely a földművesek által termelt ópiumot legális gyógyszeripari célokra felvásárolja. Így elhárítható az afgán népet sújtó éhínség rémképe, és kihúzható a talaj a heroinkereskedők és az általuk támogatott terroristák alól. Korábban beszámoltunk róla, hogy a párizsi székhelyű agytröszt, a Senlis Council részletes tervet dolgozott ki arról, hogy lehetne enyhíteni a harmadik világ fájdalomcsillapító-hiányát az afgán ópium segítségével – a nagyhatalmak azonban elutasítják ezt a megoldást. A gyógyszercégek, az ópiumtermelést monopolizáló országok és az amerikai drogháborús zélóták ellenérdekeltek az ilyen konstruktív megoldásokban. Európában azonban egyes politikai erők támogatják a Senlis javaslatát, így olasz és brit politikusok is hasonló tervekkel álltak elő nemrégen. Tobias Ellwood tory képviselő szerint például a török mintára kellene kezelni az Afganisztánban kialakult helyzetet: Törökországban a 70-es években egy olyan rendszert dolgoztak ki az ENSZ segítségével, amelynek keretében jelenleg mintegy 600 ezer legális máktermesztő kap licenszet a kormánytól arra, hogy a gyógyszeriparnak ópiumot adjon el.
Egy valami mindenesetre világos: a cowboy-stílusban előadott erőszakos irtóhadjáratok nem segítenek sem Afganisztánon, sem a heroinkereskedelem célországain…
Sárosi Péter