PSZK dosszié

2005 végén tudomásunka jutott, hogy az Egészségügyi Minisztérium kérésére a Pszichiátriai Szakmai Kollégium állásfoglalást adott ki a különböző illegális pszichoaktív szerek egészségre való veszélyességét illetően. Álláspontunk szerint ez a dokumentum közérdekű adatnak számított, amely jelentősen befolyásolhatja a jogalkotást Magyarországon. Mivel azonban az állásfoglalást nem adta ki egyik intézmény sem, ezért pert indítottunk, amelyet 2006. szeptemberében meg is nyertünk. A kiadott állásfoglalásról kiderült, hogy szakmailag erősen támadható állításokat tartalmaz, ezért kritikai tanulmányt írtunk, amelyben áttekintettük az egyes tudatmódosító szerek egészségügyi ártalmaival kapcsolatos szakirodalmat.

Szakmai állásfoglalás

A TASZ az Egészségügyi Minisztérium felkérésére szakmai állásfoglalást készített az egészségre veszélyesebb szerek listájának elkészítéséről.

Kockázatos szerek és veszélyes drogpolitikák III.

Nyilvánosságra került Dr. Molnár Lajos egészségügyi miniszter levele, melyben a Pszichiátriai és Neurológiai Szakmai Kollégiumot előző állásfoglalása visszavonására, és új, megfelelő színvonalú dokumentum kiadására kéri.

Kockázatos szerek és veszélyes drogpolitikák II.

A SOTE kutatója a Pszichiátriai Szakmai Kollégium felkérésére válaszolt a tanulmányunkra.

Kockázatos szerek és veszélyes drogpolitikák I.

A TASZ tanulmánya az egyes pszichoaktív szerek kockázatairól: mérhető, összehasonlítható a drogok veszélyessége?

Kollégiumi állásfoglalás

A Neurológiai és a Pszichiátriai Szakmai Kollégium az egyes pszichoaktív szerek egészségkárosító hatására vonatkozó állásfoglalása - SAJTÓKÖZLEMÉNY!

Győzött az információszabadság! – az ítélet jogerős

A TASZ másodfokon is pert nyert az Egészségügyi Minisztérium ellen közérdekű adatok eltitkolása miatt indított perében!

Első fokon pert nyert a TASZ az Egészségügyi Minisztérium ellen

Közérdekű adat közlésének megtagadásáért pereltünk, drogos szakmai háttéranyagok eltitkolása miatt

Információszabadság per, első forduló

Az első tárgyaláson elhalasztották a TASZ közérdekű adat kiadásáért indított perét az Egészségügyi Minisztérium ellen