A Büntető Törvénykönyv tervezett módosításáról
A következőkben kísérletet teszünk arra, hogy kérdés-felelet formájában bemutassuk a tervezet főbb újításait és hogy miért van azokra szükség, illetve megnyugtató választ találjunk azokra a kétségekre, amelyek a reformmal kapcsolatban az utca emberében is felmerülhetnek.
Miért van szükség a Btk. tervezett módosítására?
1) Elsősorban azért, mert a jelenlegi szabályozás nem felel meg a modern jogállami normáknak és az európai uniós trendeknek: aránytalanul és szükségtelenül szigorú büntetőjogi szankciókat ír elő a kábítószereket csekély mennyiségben, személyes használat céljából tartó vagy megszerző személyekkel (tehát a droghasználókkal) szemben. A büntetőjog a demokráciákban csak végső eszközként (ultima ratio) alkalmazható, nem indokolt bevetése olyan polgárokkal szemben, akik közvetlenül csak a saját egészségüket károsító tevékenységet folytatnak, még ha ez közvetetten káros hatással lehet is a közegészségügyre. A droghasználattal nem jár együtt szükségszerűen a bűnözés, a betegségek vagy a halál: a statisztikák szerint az illegális drogokat kipróbálók túlnyomó többsége alkalmi használó és rendezett körülmények között él. A drogfüggők problémás kisebbségének – az alkoholistákhoz és dohányosokhoz hasonlóan - pedig nem börtönre, hanem hatékony egészségügyi segítségre van szüksége.
2) Másodszor azért, mert a jelenlegi jogszabályok nem felelnek meg a normavilágosság követelményének: a Btk. kábítószerrel kapcsolatos szakaszai a leggyakrabban módosított, legbonyolultabb normaszövegek közé tartoznak, amelyeket gyakran még a hosszú évtizedes tapasztalattal rendelkező jogalkalmazók sem tudnak egységesen értelmezni. A jelenlegi szöveg belső logikai ellentmondásainak következtében a legutóbb a Legfelsőbb Bíróság 1/2007. sz. jogegységi döntése egy olyan értelmezést erősített meg, amely álláspontunk szerint ellentétes a jogalkotói szándékkal. Az ún. összegzés elvének alkalmazása ugyanis azt jelenti, hogy ezentúl azon droghasználó esetében, aki bevallja, hogy hosszabb időn keresztül rendszeresen fogyasztott drogokat, a szakértői vélemények alapján az összesített drogmennyiség miatt indíthatnak büntetőeljárást, amely akár a jelentős mennyiség határát is átlépheti. Az ügyészség eddig is ezt az elvet vallotta – ezentúl a bíróságoknak is ez alapján kell eljárniuk. Így például éppen olyan problémás droghasználók is kiszorulhatnak a börtönbüntetés alternatívájaként választható elterelésből, akiknek erre a leginkább szüksége lenne (pl. heroinfüggők), illetve más drogok rendszeres fogyasztói is 5 évig terjedő szabadságvesztés elébe nézhetnek az elterelés helyett.
Mi az elterelés és mi a baj vele?
Az elterelés intézményét még az MDF-kormány vezette be 1993-ban, lényege, hogy a fogyasztói típusú magatartás elkövetésével gyanúsítottaknak felajánlják, hogy vegyenek részt a büntetőeljárás alternatívájaként egy 6 hónapos megelőző-felvilágosító vagy kezelő programban. Amennyiben az elterelés elvégzését hivatalosan igazolják, az ellenük indult büntetőeljárást megszüntetik. Az eltereléssel több probléma is van. Egyrészt ez a fajta kényszerkezelés nem fér össze az orvosi vagy szociális munka etikai követelményeivel, mivel hiányzik a kliens motivációja. Másrészt Nyugat-Európában a kvázi-kényszerkezelés eszközét nagyrészt csak olyan elkövetők ellen alkalmazzák, akik a drogfüggőségükkel összefüggésben követtek el valamilyen egyéb (főleg vagyon elleni) bűncselekményt (tehát valóban problémás droghasználók). Magyarországon viszont a hivatalos statisztikákból kiderül, hogy az évente mintegy 5-6 ezer elterelt túlnyomó többsége (86%) kannabiszt használ, emellett legfeljebb 14%-a tekinthető rendszeres fogyasztónak. Az állam tehát az adófizetők pénzét alkalmi marihuána-fogyasztók kényszerkezelésére költi, akiknek a kezelése valójában nem indokolt. Eközben a problémás droghasználók a pénzhiány és egyéb korlátok miatt nem juthatnak olyan ellátási formákhoz sem, amelyek esetenként akár életmentőek is lehetnek a számukra (pl. metadon szubsztitúciós terápia). Ez az aránytalanság a Legfelsőbb Bíróság döntésével csak tovább fog növekedni.
Milyen megoldást kínál a törvénytervezet?
A Dr. Frech Ágnes bírónő által kidolgozott törvénytervezet a hatályban lévő nemzetközi egyezmények és az Alkotmánybíróság 54/2004. határozatának figyelembe vételével arra törekszik, hogy egyszerűbb és egységesen értelmezhetőbb büntetőjogi szabályozást teremtsen. Ennek érdekében a következő módosításokat hajtja végre:
Függőség: az eddigitől eltérően nem tesz különbséget függő és nem függő elkövető között, ugyanis a kábítószer-függőség megállapítása lehetetlen egzakt, objektív tudományos eszközökkel, és a múltban különösen sok jogesetben vezetett ellentmondásokhoz és hibákhoz, illetve az igazságügyi orvosi szakértők jelentős része is elveti azt;
A kereskedelem és fogyasztás szétválasztása: a tervezet négy tényállást (kábítószerrel kereskedés, minősített kábítószerrel kereskedés, kábítószer birtoklás, minősített kábítószer birtoklás) hoz létre, ezenkívül vitatott értelmezésű elkövetési magatartásokat megszüntet (pl. „forgalomba hoz”, a TASZ javasolja még a „kínál” elkövetési magatartás megszüntetését is). Ezzel lehetővé teszi a jogalkalmazók számára, hogy következetesen különbséget tegyenek a fogyasztói és a terjesztői típusú magatartások között, illetve megállapítsák a minősített eseteket (mennyiség és egyéb körülmények alapján);
A minősítő körülmények egyszerűsítése: a tervezet megszünteti a fölösleges és a szabályozást túlbonyolító minősítő körülményeket (pl. üzletszerűség), de megtartja azokat, amelyek valóban szükségesek (pl. kiskorúak fokozott védelme);
Arányos szankciók a kereskedőkkel szemben: a tervezet gondoskodik róla, hogy a drogkereskedők arányos, az európai jogharmonizációs törekvéseknek megfelelő büntetésben részesüljenek. Így például nem indokolt, hogy a drogkereskedők a minősített emberölést elkövetőkéhez hasonló büntetésben részesüljenek (életfogytiglan) – erre Európában sehol máshol nincs példa. A jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedőket a tervezet 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja, ez megfelel az európai átlagnak;
Mennyiségi limitek: a tervezet egyik új eleme, hogy nem külön, hanem az értelmező rendelkezések között található az egyes kábítószerek tiszta hatóanyag-tartalmának, és csekély illetve jelentős mennyiségének meghatározása, ezzel nő a szabályozás koherenciája;
Kábítószer előállításához szükséges eszközök: a tervezet a kábítószer előállításához szükséges anyaggal, berendezéssel, felszereléssel visszaélés tényállást áthelyezi a prekurzorokkal kapcsolatos tényállások közé.
Mit mond a tervezet a droghasználóról?
A tervezet egyik legnagyobb újítása, hogy a kábítószert csekély mennyiségben saját használatra maguknál tartó személyekkel, tehát a droghasználókkal szemben nem büntető, hanem szabálysértési eljárást indítana. Így tehát a rendőrség a droghasználót alapesetben nem állítaná elő a rendőrségre, és nem indítana ellene büntetőeljárást, hanem felszólítaná a szabálysértés (droghasználat) abbahagyására, illetve elkobozná tőle az illegális szert. A rendőrség ezenkívül pénzbírságot is kiszabhatna az elkövetőre, amelyet utólag kellene befizetni. A TASZ véleménye szerint a pénzbírság maximális összegét 50 ezer Forintban kell megállapítani. A pénzbírság befizetésének elmulasztása nem vonna maga után szükségszerűen elzárást, csupán közérdekű munkára való kötelezést (a jelenlegi szabálysértési törvény szerint a szabálysértési bírság be nem fizetése maximum 60 napos fogházi elzárást vonhat maga után). Ez amellett, hogy leegyszerűsítené az eljárást magát, jelentős – egyes esetenként több millió forint és rengeteg munkaóra – megtakarítást jelentene a rendőrség számára, amelyet a súlyosabb bűncselekmények felderítésére fordíthatna. Amennyiben terjesztés gyanúja áll fenn, az elkövetőt ezután is előállítanák a rendőrök. A tervezet nem szüntetné meg teljesen az elterelés intézményét: fenntartaná azt a fiatalkorú elkövetők esetében, akiknél a pártfogói felügyelet kiszabására is sor kerülne. A tervezet szerint nem vonna maga után külön szankciót, ha a pártfogó felügyelet alá helyezett fiatalkorú a magatartási szabályokat megszegi – tehát itt valódi önkéntességről beszélhetünk. A TASZ javasolja ezenkívül, hogy a rendőrség minden elkövető számára ajánlja fel önkéntes alapon a megelőző-felvilágosító vagy kezelő programban való részvételt.
Európa miként szabályozza ezt a kérdést?
Bár nem létezik egységes európai állásfoglalás a droghasználat büntetőjogi megítélésének kérdésében, az Európai Unió legtöbb tagállamában a fogyasztói típusú elkövetési magatartások esetén az állam nem alkalmazza a büntetőjog szigorát, részlegesen vagy teljesen dekriminalizálta a kábítószerek személyes használatra történő birtoklását. Nyugat-Európában a droghasználók – ha tevékenységük nem zavarja a közrendet - többnyire puszta rendőrségi figyelmeztetéssel vagy pénzbírsággal számolhatnak, a kvázi-kényszerkezelés opcióját (a hazai elterelés megfelelőit) többnyire a problémás, beszerzési bűncselekményeket elkövető drogfogyasztóknak tartják fent. A drogkereskedelemmel más a helyzet: a tagállamok a nemzetközi egyezményeknek megfelelően szigorúan szankcionálják a terjesztői típusú elkövetési magatartásokat. A hatályos magyar jogszabályok azonban európai viszonylatban is aránytalanul szigorúnak számítanak, ezenkívül nem differenciálnak eléggé a kisebb jelentőségű elosztók, pusherek és a nagyszabású drogkereskedők között. Ez indokolja, hogy a Frech-féle normaszöveg a drogkereskedők elleni szankciókat, illetve a jelentős mennyiség alsó határait módosítja az európai sztenderdeknek megfelelően. Ez nem jelenti a drogkereskedők elleni fellépés szigorának enyhülését, hiszen az alapeseti mennyiséggel kereskedők is komoly börtönbüntetéssel számolhatnak, amely minősített esetben akár nyolc évig is terjedhet.
Miben módosítaná a TASZ a Frech-féle normaszöveget?
A tervezet szövegében a Szabálysértési Törvény 148/A.§ (3) bekezdése szerint kábítószer használatnak minősül az is, ha a kábítószer jelenléte a testnedvekből kimutatható. Álláspontunk szerint ez a bekezdés indokul szolgálhat a rendőrségnek az állampolgári jogok országgyűlési biztosa által is kifogásolt gyakorlatához, amelynek során a rendőrség elrettentő célzattal válogatás nélkül vizeletmintát gyűjt fiataloktól, hogy kábítószerrel való visszaélés miatt eljárást indíthasson ellenük. Ezért javasoljuk ennek a bekezdésnek az elhagyását. Álláspontunk szerint a szabálysértési bírság 150 ezer forintban történő maximálása indokolatlanul és aránytalanul magas: a közbiztonságot az egyszerű kábítószerhasználatnál jóval inkább veszélyeztető cselekmények, így például az ipari robbantóanyaggal és pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértés, a lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés, a rendzavarás is kisebb összegű pénzbírsággal sújtható. Ha valaki például nyilvános rendezvényen „lőfegyvert vagy robbanóanyagot, illetőleg az élet kioltására vagy testi sértés okozására alkalmas eszközt tartva magánál jelenik meg”, csupán ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A szabálysértési bíráság összegének 50 ezer forintban történő maximálását az is indokolja, hogy az eljárás alá vont droghasználók több mint 90%-a 30 évnél fiatalabb, így jelentős részük még nem rendelkezik állandó jövedelemmel.
Akkor ez most legalizáció?
Nem. Fontos az alapfogalmak tisztázása: legalizáció alatt a ma illegális drogok előállításának és forgalmazásának törvényes szabályozását, adóztatását értjük. A teljes legalizációra nincs példa a világon, a közhittel ellentétben még Hollandiában sem legális a kannabisz. Ellenben a droghasználat dekriminalizációja - amikor a droghasználatot kiemelik a büntetőjog hatásköréből – általános trend az Európai Unióban. Jelen tervezet részleges dekriminalizációnak fogható fel: büntetőjogi helyett szabálysértési szankciókat ír elő a droghasználókkal szemben. A drogkereskedelem büntetőjogi fenyegetettsége pedig ezután is fent marad.
Akkor már miért nem legalizálunk teljesen?
Egyrészt azért, mert a nemzetközi kábítószerügyi egyezmények ezt nem teszik lehetővé, másrészt azért, mert a közvélemény nagy része ezt elutasítja. Egy 2007-es közvélemény-kutatás adatai szerint a magyar társadalom többsége még mindig hisz abban, hogy a büntetőjognak van visszatartó ereje, és szükségesnek tartja a droghasználat valamilyen szintű kriminalizációját. Ráadásul 2004-ben az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a droghasználók büntetése alkotmányos. Csupán egy kisebbség nem büntetné a droghasználatot (mintegy 13%). Ezt a tényt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, még ha nem is értünk egyet ezzel. Ugyanakkor a felmérésekből az is kiderül, hogy például a marihuána fogyasztókkal szemben a felnőtt lakosság 53%-a elegendőnek tartaná a pénzbírság kiszabását – magyarul elégedett lenne a szabálysértéssé nyilvánítással. Ez egy olyan ésszerű kompromisszum: az állam jelzi a droghasználat helytelenítését a társadalom felé, ugyanakkor a droghasználók mentesülnek a kriminalizáció ártalmas hatásaitól.
Vajon nem küldünk ezzel rossz üzenetet a fiataloknak?
Sokak szerint a drogjogi szabályozás tervezett módosítása azt az üzenetet küldené a fiataloknak, hogy a droghasználat „normális” és megengedett dolog, ez rombolná az állam tekintélyét és a törvénytiszteletet. Mi azonban Albert Einsteinnel értünk egyet, aki szerint semmi sincs károsabb hatással az állam tekintélyére, mint az olyan törvények, amelyeket nem lehet végrehajtani (ő az alkoholtilalom kapcsán jelentette ki ezt). Nincs rosszabb és zavarosabb üzenet annál, mint ahogy a törvény jelenleg szabályozza ezt a kérdést: a Btk. akár 2 éves büntetéssel fenyegeti a fogyasztót, de ezzel együtt azt üzeni, hogy ezt nem kell komolyan venni, hiszen úgy sem hajtják végre, helyette elterelik. Nem világos, hogy miért kezelik, aki nem beteg, vagy miért büntetik, aki beteg. Ráadásul az összegzés gyakorlata miatt arra késztetik a fogyasztókat, hogy hazudjanak droghasználatukat illetően, hiszen ha beismernék, hogy rendszeres használók, akkor akár börtönbüntetést is kaphatnának. Az állam ezután sem „engedélyezi” a droghasználatot – de valójában a fiatalok soha nem is kértek engedélyt erre az államtól.
Miért nem különböztetjük meg a könnyű drogot a kemény drogtól?
Egyrészt azért, mert a könnyű és kemény drog megkülönböztetés nem tudományos: valójában csak drogok vannak, különböző élettani és társadalmi hatásokkal, egyik sem könnyű vagy kemény önmagában. Másrészt bár tény, hogy a fogyasztók többsége ugyanolyan problémamentesen használja a füvet, mint a kávét vagy a sört, ez még nem indok arra, hogy az egészségre ártalmasabb illegális droghasználatot szigorúbban kellene büntetni. A szigorú büntetéssel ugyanis a drogfüggőt még mélyebbre taszítjuk a lejtőn, még inkább rejtőzködésre kényszerítjük, még kevésbé fog hozzáférni ahhoz a segítséghez, amely kiragadhatná a drogfüggőségből. Jó példa erre, hogy az 1998-as szigorítás után mintegy 30%-al csökkent azoknak a száma, akik kezelésre jelentkeztek a drogambulanciákon. Ráadásul éppen a droghasználóknak éppen ez a legproblémásabb csoportja az, ami leginkább immunis a szigorú szankciókra, hiszen nála már életformává vált a droghasználat, és ebből csak komplex pszichológiai és szociális segítséggel tud kilépni. El kell fogadnunk, hogy a heroinfüggőség éppúgy egészségügyi és társadalmi, nem pedig büntetőjogi probléma, mint az alkoholizmus. A függők által elkövetett egyéb bűncselekményekre ez nem vonatkozik – azok azután is büntetendőek maradnak (pl. bódult állapotban történő autóvezetés, beszerzési bűnözés, dílerkedés stb.).
EMAIL: TASZ@TASZ.HU
