A fűszívás nem károsította a tüdőt

A szakemberek hosszú évtizedekig azt gondolták, hogy a marihuána-szívás legalább annyira ártalmas a tüdőre, mint a dohányzás, sőt, egyes “tájékoztató” pamfletek egyenesen arról írtak, hogy a fűszívás sokkal súlyosabban károsítja a légzőszerveket, mint a dohány. Ezek a vélekedések ma már megdőltek. Egy több mint 5000 amerikai fiatal légzését 20 éven keresztül felmérő vizsgálat (CARDIA) eredményei szerint a marihuána-fogyasztás a dohányzással szemben nem okozott jelentős károsodást a légzőfunkciókban. Az alkalmi, mértékletes fűszívók esetében még kedvező eltérést is találtak a semmit sem szívó kortársakkal szemben - a tüdőfunkcióik valamivel jobbak voltak.
A kutatók a Journal of the American Medical Association szaklapban publikált cikkben ezt azzal magyarázzák, hogy a marihuána szívása során a fiatalok olyan belégzési technikákat fejlesztenek ki, amelyek gyakorlatilag növelik a vitálkapacitást (maximális belégzés után kilélegzett levegő mennyiségét). A kutatás eredményeinek a marihuána gyógyászati alkalmazása szempontjából is jelentősége van, hiszen sok államban a fűszívást többek között a tüdőre gyakorolt káros hatások miatt utasítja el az orvostársadalom egy része. Hozzá kell tenni, hogy az USA-ban a fogyasztók többsége nem dohánnyal keverve szív marihuánát, mint Európában - nálunk a legtöbb fűszívó dohányos is.
Sárosi Péter




Comments
Krónikus
Nekem ne, mondja valaki hogy nem roncsol egy Márihuánnás cigi. Akkor mi az hogy tünetek? az hogy roncsolja az agyadat roncsolja a vesédet májadat! Nem elég az és hogy Béna gyerekeket és idegbeteg gyerekek jönnek világra! akkor mi? az? nem roncsolás!
Látom te is egy agymosás
Látom te is egy agymosás áldozata lettél :) Javaslom előbb nézz utána a dolgoknak utána kommentálj... Ez amiket pedig itt hát hogy is mondjam finoman KIBASZOTT NAGY OSTOBASÁG!! :D Hol vannak a bizonyítékok amik ezt alátámasztják?? Szerintem sehol. Linkeket kérek!
Az agyadat tudod mi roncsolja a média! :)
A fű egyetlen hátránya a rövid távú memória romlás, de ez is csak akkor ha hosszútávon rendszeresen napi szinten fogyasztja az ember.
De egyébként az agy képes regenerálódni mert az agysejtek valójában nem is pusztulnak el csak "eltompulnak" amik idővel képesek lesznek regenerálódni. Igaz sose lesznek olyanok mint régen, de javarészt képesek regenerálódni.
Alkoholizmus
Alkohol...az roncsolja az agyad, májad, gyomrod. Ha a marihuana annyira káros akkor miért alkalmazza az orvostudomány?
Ez mondjuk jó hülye szempont.
Ez mondjuk jó hülye szempont. Az alkoholt is használja az orvostudomány, fertőtlenítésre, oldószernek...
Bujjá el kutya oszt maradjál
Bujjá el kutya oszt maradjál az alkoholnál.
Kedves Piroska, maga eltévedt
Kedves Piroska, maga eltévedt. ha valami nem tiszta, kérdezzen. igen, képzelje el, azok akik ezzel foglalkoznak, több évtizednyi munkájuk van benne, azok igenis megmondják magának az igazat, lehet nem a blikket kéne olvasni hanem kissé TANULNI is!! az ember mindig tanuljon, élete végéig.
Kedves K.Piroska látszik hogy
Kedves K.Piroska látszik hogy a komunizmusba nőttél fel!:)
Igen ezt én is tudtam. De
Igen ezt én is tudtam. De hiába bizonygatja az ember igazát ha a magyarok többségének úgy át van mosva az agya a média által meg tudatlan tanárok által amiket kiskorukban már beleültetnek szegény gyerek fejébe, hogy el se hinné ezt, és a legnagyobb baj, hogy nem lehet megmagyarázni az embereknek az igazat. :)
A fűszívás pedig önmagában nem is káros csak dohánnyal cigibe tekerve. Mivel a papírban is van kátrány. A dohány pedig önmagában is káros nikotin kátrány és szén monixid tartalma miatt és ehhez még hozzá jön, hogy szűrő helyett csiga van a cigiben, így persze, hogy károsabb mint a sima normál cigi. :D
De ha a füvet dohány nélkül szívnánk... vagy dohány és papír nélkül pipába, bongba, esetleg vaiporizálva (ahogy az orvostudományban is használják) akkor cseppett sem káros.
Végre egy értelmes válasz :)
Végre egy értelmes válasz :) Nem csak a média hülyeségei:)
Krónikus, ezt neked szánom.
Krónikus, ezt neked szánom.
Több ismerősöm is rendszeresen fogyaszt marihuánát, mivel Hollandiában élnek én ezen a héten hétfőn költöztem ki. Négyüknek van gyereke, és semmilyen káros hatás nem jelentkezett :) A marihuána nem roncsolja a veséd, a mája arra ott van az a méreg ami legális és otthon lehet főzni a pálinka és egyebek. Nézz meg egy alkoholistát idegbeteg veri a családot, csak a gond van vele. Nos viszont egy fűszívóról ez ugyanúgy nem mondható el. Ők nyugodtak! Nem idegbeteg vadbarmok a szintetikus drogok roncsolják a belső szerveket és beleértve az agyat is a marihuána hoszabb ideig tartó fogyasztása esetén csak feledékenység alakul ki de fizikális függőség sem mentális sem alakul ki, ha az említett fűfogyasztó nem vevő a függőségre ez a helyzet, ha valamit nem tudsz akkor kérlek ne okoskodj, köszöntem szépen :)
Ezt ti hogyan értelmezitek?
Ezt ti hogyan értelmezitek? Nincs itt valami ellentmondás?
'a positive effect from marijuana in the short term (the stretch/training effect) and a negative effect in the long term (damage from smoke exposure) should result in a nonlinear association such as the one we observed.'
'Our findings do suggest an accelerated decline in pulmonary function with heavy use and a resulting need for caution and moderation when marijuana use is considered.'
Ennyi
Amióta naponta szívok, minden szempontból jobban érzem magam. A Kovács Piroskák meg le vannak szarva, a hülyeségeikkel együtt.
áh nagyon jó ez a cikk,
áh nagyon jó ez a cikk, örülök h elolvastam meg a kommenteket és mostmár megtanultam h nem jó keverni dohánnyal :DDDD