The Drug Policy Website of the Hungarian Civil Liberties Union

Hat új legális drog kerülhet kontroll alá

Az Európai Bizottság és a hazai kormány szakbizottsága egyaránt a tiltás és szabályozás lehetőségeit vizsgálja

Az Európai Bizottság közleménye szerint 2005 óta 115 legális dizájner drog létezése jutott a hatóságok tudomására. 2010-ben rekordszámú, 41 új drog bukkant fel a piacon, szemben az előző évi 24‑gyel, és a 2008‑as 13‑mal. Az Eurobarométer jelentés szerint az európai fiatalok 5%-a használt már ilyen drogokat. A Kábítószer Listák Szakbizottsága (KLSZ) júniusi ülésén kiderült, hogy Magyarországon is gyorsan jelennek meg a piacon az új szerek: 2009-ben 5 új hatóanyag, 2010-ben 16, valamint 2011-ben eddig 9 új vegyület került a Bűnügyi Kutató és Szakértő Intézet (BSZKI) látóterébe. Az Eurobarométer vizsgálat szerint azonban még csak százból egy fiatal próbált ki ilyen szereket – jóval kevesebb, mint például Írországban (100/16). A vizsgálatok szerint azonban Magyarországon, Romániában és Írországban jelent meg egyedül tömeges méretekben a dizájner drogok intravénás használata – ami különösen nagy kockázatokkal járhat.

Ami a magyarországi szabályozást illeti, a KLSZ elnöksége egy olyan új lista (a 142/2004. kormányrendelet C mellékletének) kialakítását szorgalmazza, amely nem helyezné azonnal kábítószer-listára a új szereket, de csak kutatási célra tenné lehetővé az adott szerek forgalmazását, tartását, importját és exportját – a rendelkezést megsértők ellen pedig szabálysértési bírságot lehetne kiszabni, illetve a szert el lehetne kobozni. Ezáltal el lehetne kerülni a fiatalok tömeges kriminalizálását, ugyanakkor gyorsan fel lehetne lépni a forgalmazókkal szemben. A KLSZ júniusi ülésén megvitatott javaslat szerint az új szereket egyenként, kormányrendeleti szinten lehetne felhelyezni erre az ideiglenes listára, szinte rögtön azután, hogy megjelennek a hazai piacon – így a terjesztők készleteit gyorsan le is tudnák foglalni.

A KLSZ legutóbbi ülésén elhatározta, hogy hat új szer vizsgálatát fogja elvégezni: MDPV, Methylone, 4-MEC, 4 FA, butilon, JWH. Amennyiben sikerül létrehozni az új listát, ezek a szerek akár már az ősz elején felkerülhetnek ide – amennyiben nem, akkor ezek valószínűleg ismét a kábítószer-listára kerülnek fel, tehát akár csekély mennyiségben történő tartásuk is bűncselekmény lesz, amit a törvény két év szabadságvesztés büntetéssel fenyeget. Dr. Szemelyácz János pszichiáter, a pécsi INDIT alapítvány igazgatója és a KLSZ szakértője joggal mutatott rá ugyanakkor egy alapvető nehézségre az új szerek kockázatelemzésével kapcsolatban: vajon hogyan kérhet hiteles és megbízható információkat a szakbizottság adott szerekről egy drogambulancia munkatársától, amikor a munkatársnak fogalma sincsen arról, hogy a kliensei mit fogyasztanak? A jelenlegi “szürkepiacon” 4-MEC-ként forgalmazott szerek éppúgy tartalmazhatnak illegális mefedront, mint legális methylont is, a methylonként forgalmazott szerek pedig akár bultiont is tartalmazhatnak. Kizárólag az jelentene megoldást, ha a drogambulanciák számára lehetővé tennék, hogy a kliensektől beszerzett drogmintákat laboratóriumban lehessen bevizsgálni – jelenleg ugyanakkor bűncselekménynek számít, ha a szociális munkás vagy a pszichiáter ilyen anyagot szolgáltatna be a BSZKI laboratóriuma számára. Sajnos az igazásgügyi tárca eddig mereven elzárkózott az olyan megoldások elől, amelyek Nyugat-Európa számos országában már működnek, ahol hivatalos személyek rendszeresen bevizsgálhatnak a feketepiacról származó szereket. Az egész listára vételi procedúra sarokkövét a korai jelzőrendszer (EWS) mögött álló megbizható adatszolgáltatás jelenti – enélkül gyakorlatilag a sötétben tapogatózunk és legfeljebb tippekre alapozzuk a jogalkotást - az új szerek kockázatelemzésének hitelesség, a jogi válaszok adekvátsága tehát erősen megkérdőjelezhető.

Egy másik szabályozási elem, ami a szakbizottságon hosszú távú megoldásként felmerült, jóval problematikusabbnak tűnik, mint az ideiglenes lista egyébként támogatandó ötlete: az ún. generikus szabályozás. Magyarul nem egyenként tennék fel a szereket a kábítószerek listájára, hanem egész kémiai csoportokat tiltanának be. Ez több szempontból is aggályos: először is, sértheti a normavilágosság elvét az, ha a jogszabály nem nevezi meg konkrétan a betiltott szert, és vegyészi végzettség nélkül nem lehet azt értelmezni, ráadásul számos olyan szer is felkerülne így a listára, amelynek kábítószerként való használata nem ismert, mint ahogy az sem igazolt, hogy káros hatásaik indokolják, hogy akár tartásukat is a végső eszközként használt büntetőjogi eszközökkel fenyegessék. Ráadásul bár hazai hívei valamiféle jogi csodafegyverként szokták bemutatni a generikus szabályozást, éppen azokban az országokban, ahol hasonló szabályozást már alkalmaznak – pl. Egyesült Királyság – nem sikerült visszaszorítani a dizájner drogok fogyasztását. A büntetőjog halászhálója talán nagyobbat tud majd meríteni a dizájner drogok tengerén – de még így is lesz elég olyan szer, ami átsiklik a hálón.

A világsajtót is bejárta a hír, miszerint az Európai Bizottság jelenleg egy olyan vizsgálatot folytat, amelynek célja az uniós szintű szabályozási megoldások keresése az új legális dizájner drogok által jelentett kihívásra. A Népszabadság az Európai Bizottság sajtóközleményét már úgy értelmezte, hogy “tarolnak és ölnek az új drogok”, illetve “új drogellenes háborút indít az Európai Unió”. Ezek a hírek azonban nem fedik a valóságot. Egyrészt nincs szó arról, hogy a legális szerek bizonyíthatóan tömeges halálozáshoz vezettek volna, csupán egy-két elszigetelt dokumentált esetet ismerünk. Másrészt bár az EU-nak nincsen olyan értelemben vett közös drogpolitikája, mint például közös agrárpolitikája – létezik közös európai drogstratégia. Ennek szellemisége pedig nagyon távol áll az amerikai típusú militáns “drogellenes háborútól” – ezt a jelszót egyébként már a Fehér Ház is elvetette.

Az Európai Bizottság sajtóközleményére valóban jellemző egyfajta kettősség: a szigorú retorika mögött sokkal szofisztikáltabb tartalom rejtőzik. Vivian Reading igazaságügyi biztos kemény szavai - “meg kell védenünk a gyermekeinket”, “biztosítanunk kell, hogy a szintetikus drogokkal kapcsolatos jogi szabályozás szigorú és hatékony legyen” – valójában a sajtónak szóló tálalás. Ha azonban a sajtóközlemény lényegi részét olvassuk, abból kiderül, hogy a Bizottság “most azt vizsgálja, hogyan tehető hatékonyabbá az uniós szabályozás. Az elképzelések között szerepel a büntetőjogi szankciók alternatíváinak és a veszélyes szerek ellenőrzését szolgáló új megoldásoknak a kidolgozása, valamint a szintetikus szerekre vonatkozó kontrollintézkedések összhangba hozása az élelmiszer- és termékbiztonsági intézkedésekkel”. A Bizottság tehát jóval többet szeretne tenni annál, mint hogy lerövidítse a szerek megjelenése és betiltása közötti időintervallumot, és a szemellenzős tiltáson kívüli megoldások irányában tapogatózik, például a fogyasztóvédelmi jogszabályok hatékonyabb érvényesítése felé. Magyarországon az Amsterdam Shop bezárása már példát szolgáltatott arra, hogy a fogyasztóvédelmi rendelkezések segítségével is meg lehet akadályozni, hogy különféle pszichoaktív szereket “füstőlőként” vagy egyéb ál-célokra lehessen forgalmazni – a kábítószer-listára való vétel egyáltalá nem feltétel. Reméljük, a Bizottság őszre ígért jelentése további támpontokat fog adni ezzel kapcsolatban.

Sárosi Péter

Comments

SZERINTEM A FEJE TETEJÉRE IS ÁLHAT AZ ORSZÁG SOSEM FOG TUDNI OJAN LÉPÉSEKET AMI MEG GÁTOLNAÁ A KÁBITÓSZER FOGYASZTÁSÁT MAGYAR ORSZÁGON EGYÉBKÉNT A 4 MEC KURVA JÓÓ MINDENKINEK AJÁNLOM

akkor szivd bazd meg xD sok gyökér....inkább kola, mdma!!!

'Az Európai Bizottság közleménye szerint 2005 óta 115 legális dizájner drog létezése jutott a hatóságok tudomására.' Pontositsunk: ennek a 115 anyagnak csak kb. fele dizájn drog, a többi nem az. Van közük jópár herbáldrog, gyógyszer, meg oldószer.

A kettős beszéd talán az egyik legrosszabb megoldás - végre ki lehet(ne) határozottan és következetesen állni ártalomcsökkentő politika mellett is, és értelmesen megvédeni a gyerekeket. Nagyon idegesítő, hogy oda kell vetni a koncot a populista/politikai bulvár vonalnak és nem beszélnek egyenesen a megoldásokról.

Betiltják őket...és akkor utána mi lesz? Lesz helyettünk megint valami új, valami erősebb, valami, ami megint egy ismeretlen szer lesz, ki tudja milyen hatásokkal és mellékhatásokkal. És ez így fog szépen menni, amíg világ a világ.... /ásít...

helyettük*

Továbbra sem látok megoldást ebben a helyzetben... Illegálissá tétel csak azzal jár, hogy több lesz a bűnöző és még veszélyesebb lesz az RC piac, mivel nem csak, hogy új szerek jelennek meg, de fogalmuk se lesz az embereknek arról, hogy mit fogyasztanak, most legalább a nevét tudhatják és azt, hogy ez egy RC tehát óvatosnak kell lenni, az illegális piacban semmit nem tudnak, azt se, hogy RC vagy sem, azt se mi az összetétel, azt se nagyon mi a hatás. Igaz van pár szer amiről nagyjából vannak kutatások, de egy szerről sincs rendes toxikológia teszt mint a gyógyszereknél. A legalizálás egy pár új és tesztelt szernek talán megoldást jelenthetne, mivel kiszorítana sok illegális, toxikus és függőséget okozó szert a piacról, de erről leghamarabb szerintem 2200-ban beszélhetnek az emberek. Én az állam helyében leülnék egy pár nagyobb RC vállalat ügyvédjeivel tárgyalni, mivel ezeknek az új vállalatoknak van hosszútávú tervük, vagy valami féle (igaz hiányos) etikai kódexük is, és elég pénzük is szerintem, hogy megvalósítsanak egyfajta megoldást. Az utóbbi időben azt vettem észre egy jobbik (nem magyar forgalmazó) RC vállalat esetében, hogy elpártol a rosszabb RC-ktől (pl.: nem akarnak 2-DPMP-t forgalmazni, vagy a 2C-ket, és leálnak az MDPV forgalmazásával is). Ez nekem egyenlőt jelent azzal, hogy van lelkiismeretük valahol és erre lehetne építeni. Egy vadállatot harapását se úgy lehet elkerülni, hogy feldühítjük őt, hanem úgy, hogy nyugtatjuk és elkerüljük a konfliktust. Ha van lelkiismeret + valami féle etikai kódex + hosszú távú terv és ehhez jön szaktudás és pénz akkor ott olyan emberek vannak akiknél lehet, hogy megvan a megoldás kulcsa is. Elfordulni tőlük és azt mondani, hogy gyermekeink gyilkosai és bűnözők vagytok azzal végződik, hogy bűnözőkként is viselkednek majd. Nembaj, végül is a világháborúk is jó ötletek voltak, nem kell a megoldás csak mutogassunk meg legünk okosabbak a másiknál. Érdekes, hogy a dealerek akiket én ismerek, nem élnek sokkal jobban mint egy munkás és csak azért csinálják, mert nem találnak elfogadható munkát, ha meg feljebb jutnak akkor egy idő után már el kapja őket az ékszíj és csak úgy automatikusan csinálják tovább a vevők kérésére. Ezeket az embereket bűnözőknek nevezni és elfordulni tőlük szül egy olyan generációt akik nem hiszen kicsit sem már az államnak és csak úgy tekintenek rájuk mint csalók hazugok és tolvajok. Mikor fognak politikusok és média kéz a kézben hasznos lépéséket tenni pénz saját zsebbe való radikális felhajtása helyett? Én tudom a választ: Akkor amikor a nagy dealerek és/vagy a nagy RC vállalatok lelkiismeretesen legális szereket fogalmaznak biztosítássokkal, felelősséget vállalnak és toxikológiai teszteket csinálnak. Majd mikor az állam alkalmazottjai nem a saját malomra hajtják a vizet, akkor az állampolgárok sem fognak kis kapukkal drogot árulni. Úgyse olvassa el ezt senki, de együttműködést és megértést azért még megpróbálok kérni mindenkitől! Hátha valaki azért figyel...

majd ha betiltják a gyorsító szereket jöhetnek a lassítók. Akkor lesz az igazi káosz. igazság szerint nem értem az egész tiltást. Tömegesen halnak az emberek a dizájner drogoktól? Mindenhol fogatlan faszszopó csövesek vannak akik megtesznek mindent a következő cuccér? Az emberek gyilkolnak, rabolnak akár egy kicsi csíkér is? Szerintem nem. Akkor mi a probléma? Az a baj hogy az emberek szórakoznak? Vagy az a baj hogy ismeretlen szerekkel tömik magukat? Ezt a 2 dolgot soha se tudják megállítani. Szerintem a kormánynak kéne piacra dobni valamit amivel elégedett. "Szóma, ha mondom, segít a gondon"

... mit görcsölnek. Jönnek majd az újabb, még ütősebb cuccok amikről a gyártón kívül már senki sem fogja tudni hogy mi a hatóanyaga, így aztán fogalmuk sem lesz hogy mit kéne betiltani. szánalmas lúzer banda...

Hogy lehet egyáltalán utána járni, mi szerepel az aktuális listán, hogy mi a tervezett módosítás és annak hatályba lépési ideje? Keresem a Googliba, de nem akadtam rá... Legalább azt lehessen már tudni, ha beállok, legálisan vagy illegálisan tettem, ne kelljen már ezen is kattogni. Úgy is folyamatosan bővül a kör, módosítanak egy picit, már nem is listás.

A drogozás nem kötelező!ha valaki droggal bulizik,megveszi illegálisan,azt amivel nincs teljesen tisztába hogy mit is tartalmaz ,szerintem bevállalja azt is hogy szennyezett a drog amit vett!!!!meg is halhat benne!!!!mindenkinek a saját döntése!semmi sem kötelező!

A KLSZ emlitett jegyzökönyvében olvasom, hogy ismertették a designer drogokra vonatkozó lehetséges szabályozást, amit kormányrendeleti szinten kivánnak megvalósitani. Eszerint az anyagokat egyenként, nem generikus törzsképlet szerint kellene jegyzékre venni. Ez miben különbözne a jelenlegi eljárástól? Hiszen most is egyenként kerülnek az anyagok a tiltólistára, nemde?

Ezt a jegyzokonyvet hol tudom megtekinteni?

Innen-valahonnan töltöttem le nemrég, de most nem találom.

Itt keressed: http://drogriporter.hu/files/drogriporter/imce/kkb_klsz_emlekezteto_2011_06_14.doc :-))

nemáá, miért veszik el tőlünk a formeket, pedig gecire szabta a fejünket, soundon is ezzel tettük szét a hetet. amúgy alegtutibb kombó az a formek+metilon , ha meg fáradsz akkor kis mdpv nagyon jókat buliztunk, remélem a következő szerek azok is ilyen jók lettek, persze az lenne a leghobb ha a kati újra legál lenne, mert az kibaszottul csavart tépett ááááááááááááááááááááhhhh

Meg is érdemled,hogy tönkre vágod magad te ökör állat....mer nem tudok mit rád mondani te selejtes faszszopó gyökér....azt hiszed nagy legény leszel ezektől?Színtiszta kokaint szívok nap mint nap és semmi bajom nem lesz tőle soha!!!! Remélem kirothad az összes fogad! Vagy má ki van vagy 5 éve? Te bohóc!!!!

mér vagy ilyen, szívd csak a kokaint, aztán majd pár év múlva elvisz a szívroham. amúgy a kokainodat a haveromtól veszed, aki koffeint és lidokaint árul neked, de legutóbb DMC-t szívtál, te seggfej

na te robot hát aszed neked nemlesz semi bajod a kólától mi te degenerálát akkor majd később lesz olyan hogy leesik az álkapcsod a kezed meg a hátadba áll mint már elhangzot a téma mivel most itt nem a koládról van szó te makett hanem másról hamegha nemleni semi bajod akkormeg felmalavélt kis kolát szopizgac már egy idelye de nemis baj mert ilyen csucsférgeknek mint te az jár na csá szopigombóc

Nem vesznek el semmit!! Ezzel a törvénnyel pont arra kényszerítik a "gyógyszerészeket", hogy mindig újat és jobbat fejlesszenek ki.. Hetente találnak ki másikat, vagy kicserélnek egy alkotóelemet és az már akkor nem ugyanaz az anyag, de hatása ugyanaz/jobb! :) Úgyhogy szopóka van törvényhozók!!! Vagy ezt nem tanították az iskolába nektek, amikor vettétek a fekete piacon a diplomát??? Sose értek utól!! :)

Milyen drogról beszélünk?? Drog: szárított növényből készült gyógyhatású készítmény a jelentése. Tessék fogyasztani, mert egészséges, főleg 60 év felett!! ;) Kábítószer?? Akárhogy is keresem, nem találok sehol. Senki nem tud semmit, csak ezeket a legális serkentőszereket, ami javítja mentális és fizikai képességünket, mint például a mdpv, amit 1960 körül kórházakban használtak krónikus fáradtság kezelésére, most meg hol fördősóként, hol növénytápsóként van forgalomban! Érdekes ez a törvény! Veszek én is diplomát, hozok törvényt, betiltok, lopok, csaolk és árulom a drogot!! Ez kell?? Megkapod!

a formek nagyon agyja még ezen a héten ráteszünk, mer jöna súlia ztán ott nem annyira fasza, de amikor volt a kati akkor bevallom párszor szünetbe felhúztúk a wcből, tekertt mindenkit, a formek is jóóó azért, csak lesz hejette valami más ami ugyanuyg agyja !!! pííísz srácok

JWH-val kezdődő drogokból van vagy 50. Melyik lesz az? 018? 073? 210? 250? 019?

Tudtommal mindegyik jwh az lesz

Jelneleg kb. 1000 JWH rövidítésű kémiai anyag ismert, ami nagy része közel sincs már szerkezetileg mondjuk a JWH-018-hoz. Sőt hatásban is teljesen mások, vagy inaktívak, sőt akár más felhasználásra is jók.

Kíváncsi vagyok mik leszek tiltva és mik lesznek az alternatívák :D cp -hu? Az baj ezek az idióták nem értik meg hogy szélmalom harc az egész saját maguknak csinálnak plussz munkát és a jelenlegi designer drog helyzetért is ők a felelősek! Eddig volt egy fiatal életébe 4-5 dolog amit kipróbált most majd lessz 100 ezer csilliárd új szer mert akik ezt a boltot viszik mindig ki találnak újjabb meg ujjab cuccot folyamatosan lépéshátrányba lesznek még világ a világ és van ebben rengeteg pénz tessék meg adóztatni a marihuánát mert én inkább öreganyám nyugdíját fizetném belőle nem a dílert!

JWH-007, JWH-015, JWH-018, JWH-019, JWH-030, JWH-051, JWH-073, JWH-081, JWH-122, JWH-133, JWH-147, JWH-171, JWH-182, JWH-203, JWH-210, JWH-250, JWH-307, JWH-359 JWH-398

Fogalmuk sincs mennyi alternatíva van a jwh-ra és többi szerre. Pl jwh helyett Ott a Am-2201,cp-47,497,Win-48098,a hu-210, és pláne ezeket is sorozatban gyártják. Mi csak pár százas listáról beszélünk de itt több ezer szerről van szó, fölöslegesen vergődnek ezzel, esélyük sincs mindet betiltani tesztelni stb...... A gyorsítókról nem is beszélve ott még többet találni.......

vagy nem ismerik a kontraproduktivitás elvet, ez a kisebbik rossz, mert akkor csak égbekiáltó dilettánsok vagy ismerik.....

mikor lesznek tiltton ezek a drogok tudya valaki már .........

Tesa, ezt még k.rvárja nem vágjuk, hogy mikor lesznek tiltva, de ameddig legaál addig faszántos a szitu és toljuk magunkba ezerrel ezeket a király szereket. nekem a 4 mec és meti kombó a kedvencem, nagyon adja,s zabja afejet meg minden, buliban zenéne iszonyatosan elvisz, de a legálkóla is fasza, aztán afteron egy kis jwh-s cigi meg egy csík legál ketamin és már fasza minden. nagy pacsi mindenkinek, hogy nem 20 évvel ezelőtt születtem, bele se merek gondolni milyen lenne az élet cuccok nélkül. Pacsi és písz, csak így lazán katisan-csumisan-afterból

Ez fogja kiverni a biztosítékot! Ez miatt lesz megsürgetve a generikus tiltás! Legálkóla... Ilyen f.szságot! Nem hiszem el, hogy van cég a világon aki le meri ezt gyártani...

az elütésekért, de kurvára tépi a fejemet :)

Sokan írják itt előttem hogy tiltsák nyugodtan, úgyis lesz másik. A jelenlegi tervvel talán ez ígyvan de akad egy probléma. Akárhogy nézzük ezek a szerek egyre rosszabbak. Nézzük például a következő sort: 4-MMC, 4-MEC, PMMC. Beláthatjuk hogy fokozatosan egyre rosszabb lesz míg eljutunk arra a szintre amikor már tényleg az lesz amit a tv-ben mondanak és meghalnak tőle az emberek meg stb. Aztán van a másik lehetőség az analógtörvény. Ekkor már nem igaz hogy úgyis gyorsan jön egy újabb. Egy betiltott szer kémiailag "rokon" vegyületei is automatikusan betiltottnak számítanak. Ekkor az évente kb. 50 megjelenő szer helyett kb. 5 teljesen új lenne amit nem is tudnánk mihez hasonlítani. A jelenlegi gyorsítók szinte mind a Kokain, az Amfetamin, a Metkatinon vagy az MDMA analógjai, ezek alapból ugrottak. Nem is beszélve az olyan problémákról mint a "Mefildrenon" és társai ami fantázianév és vagy egy másik szer vagy Koffein és Lidokain/Prokain keveréke. És a "hatását tekintve jobb/ugyanaz" ezzel nem értek egyet. Valóban hozzáértő mondjon már egyetlen olyan szert ami képes utánozni az MDMA-t. A Metylonnak van egy MDMA-s beütése, de aki nem próbálta a régi igazi 90-es évekbeli extazy-t nem tudja miről beszélek.

A fokozatosan egyre rosszabb lesz elég megalapozatlan hülyeség, na de mindegy... Nem hal meg tőle gyorsan senki, mert sokszor akik kitalálják az ujjakat azért annál jobban értenek hozzá, másrészt ezeket házon belül tesztelik mire ki kerülnek. Az, hogy a generikus szabályozás olyan szereket eredményez majd ami még nem is hasonlít a régiekhez ez egyértelmű, és egy hatalmas iparágat arra fognak kényszeríteni, hogy óriási tőkét mozdítsanak meg azonnal, hogy kitaláljanak sok olyat ahol már a komoly károsodás tényleg könnyen lehetséges lesz, az iparágat érő azonnali pánik valószínűleg hasonló eredménnyel jár majd mint a pánik egy túlzsúfolt diszkóban, azt pedig tudjuk, hogy mivel jár pontosan. Az iparág megértése és nyugott kontroll alá vonása helyett az állam magára haragít majd annyi tőkét és embert ami ellen megint csak veszíteni fog... Nagyon sok szer tudja utánozni a már létező szert, de soha nem lesz pontosan ugyan olyan egyértelmű indokok miatt. A fantázianév, akárcsak a használati utasítás hiánya az államnak köszönhető...

Egyszerűen érthetetlen hogy mi folyik ebben az országban.Mindenféle törvényhozás csak újabbnál újabb szerek előállítására ad okot.Az lenne a leg egyszerűbb ha a Marihuanna-t legalizálnák Magyarországon.Csak bele kell gondolni egy kicsit, és nem azt kell egyből rávetíteni a témára hogy marihuanna akkor drog,őrjöngés,bandaháború... A marihuanna legalizálásával megoldódna minden probléma!A cigaretta és az alkohol legális, hol ott naponta cisznek be fiatalokat a kórházakba alkoholmérgezéssel.Az alkohol tönkreteszi a szervezetet ( máj,gyomor stb. ) a cigaretta pedig tüdőrákhoz vezethet, mégis legálisan vásárolható. Ezzel szemben a marihuanna...: http://m.blog.hu/fa/failsite/image/alkohol.jpg És akkor arról még nme is beszéltünk hogy a marihuanna megadóztatásával az ország évente "néhány" milliárd forintot szedhetne be.Pár év alatt az ország ki lábalna a szar helyzetből.De nyaljuk csak továbbra is az EU seggét meg szívjuk a nagy ****-t az már úgyis jól megy legalább a rendszerváltás óta..

Az valószínű, hogy a marihuána kiszorítana sok designer drogot a piacról. Az, hogy ez hosszútávon jobb már nem annyira egyértelmű szerintem. Az, hogy milyen törvényeket hoz az ország arról beszélni se merek, elképesztően nevetséges és nem csak drogpolitikai szemszögből. Az is igaz, hogy az adóztatásból sok zs jönne be, de az is biztos, hogy a gazdasági helyzetünket nem oldaná meg. Az pedig, hogy az EU része vagyunk nem nekünk rossz hanem az EU-nak...