Nick Davies: Legalizáljuk a heroint!

August 30, 2005

A Guardian c. brit lap cikkének címe talán sokakban megbotránkozást kelt - pedig a szöveg célja nem a polgárpukkasztás, hanem a gondolkodásra késztetés.

Forrás: Nick Davies, "Make heroin legal," The Guardian (2001. június 14.)

 
 
Fordította: Solti Gábor

 

 

1924. április 3-án amerikai kongresszusi képviselők egy csoportja hivatalos vizsgálati ülést tartott a heroin jövőjéről. Több szakértő álláspontját megerősítve Rupert Blue, az Egyesült Államok tisztifőorvosa személyesen tanúsította a bizottság előtt, hogy a heroin mérgező, elmebetegséget okoz, és különösen nagy a halálos túladagolás veszélye, mivel a terápiás dózisnál alig nagyobb mennyiség már mérgezéshez vezet.

 

Szakorvosok véleményét is kikérték. Alexander Lambert, a new york-i Bellevue kórház orvosa szerint például "a heroin megszünteti a nyájösztönt a fogyasztóban, aki a nyájösztön hiányában elveszíti morális érzékét ... a bűnözőket nemcsak vakmerőbbé teszi, hanem a reflexeiket is kiélesíti". Vezető beosztású rendőrök, egy börtönigazgató és egészségügyi hivatalnokok is elmondták a véleményüket. Dr S. Dana Hubbard, New York Város egészségügyi hivatalának alkalmazottja így ragadta meg a heroin ellen szóló érvek lényegét: "A heroinfüggőség bűnben fogan és a bűnözés táplálja ... A társadalom egészének érdeke, hogy megvédje magát a Gonosz befolyásától, és nincs fenyegetőbb veszély a heroinnál."
 
A kongresszusi képviselők már korábban is hallottak hasonló véleményeket, és ezúttal a tettek sem maradtak el: Úgy döntöttek, hogy teljes körűen betiltják a heroin előállítását az Egyesült Államokban, és globális kampányba kezdenek a heroin fogyasztása és termelése ellen. Két hónappal később a kongresszus mindkét háza egyöntetű döntésével a javaslatot törvénybe iktatták, ezzel kezdetét vette a drogok elleni háború. 

 

Hogy megértsük ennek a háborúnak a lényegét és konkrétan a heroinnal kapcsolatos problémákat, tisztában kell lennünk egy alapvető ténnyel. Arnold Trebach professzor, az illegális drogok témájának tapasztalt kutatója szavait idézve "gyakorlatilag minden 'tény', amit 1924-ben az orvosi és kriminológiai szakértők eskü alatt tanúsítottak, teljességgel híján van bármiféle épkézláb bizonyítéknak". Sőt, valójában a nagyrészüket mára többszörösen, közvetlenül és teljes mértékben megcáfolták a világ különböző részeiről származó kutatások. Ennek a háborúnak az igazság volt az első áldozata, és mégis, ma, 77 évvel később a háború nagyobb erőkkel folyik, mint valaha. Ez az egyik (ha nem a) leghosszabb ideje tartó erőszakos konfliktus a világon.

 

A drogok és a drogoktól való félelem kéz a kézben jár. A drogok elleni háború valóban félelmetes háború, de nem azon okokból, amelyekre e háború tábornokai hivatkozni szoktak. Az a kimondatlan nagy igazság a mára már globálissá vált drogellenes harctér hátterében, hogy maga a háború okozza azokat a problémákat, amiket orvosolni hivatott. Az egész stratégia egy nagy szemfényvesztés, és hasonló hatásokkal jár, mint amikor egy ország légiereje az ellenséges célpontok helyett saját városait bombázza. A flandriai hadjáratok óta nem látott a világ ilyen inkompetens, becstelen és kontraproduktív hadvezetést.

 

A jelenség középpontjában az az egyszerű tény áll, hogy mindazt az egészségügyi és morális leépülést, amit a legveszélyesebbként osztályozott drogoknak tulajdonítanak, valójában nem maguk a drogok okozzák, hanem a drogtilalom által kitermelt feketepiac. Maguk a drogok viszonylag veszélytelenek, és könnyen visszaszoríthatnánk a betegség, a halál és bűnözés terjedését, ha legalizálnánk ezeket a szereket. A mai világban azonban eretnekségnek számít ezt kimondani, és a drogháború önpusztító hiábavalóságának bőséges bizonyítékai ma ugyanúgy száműzve vannak a legtöbb nyilvános párbeszédből, mint a drogtilalom kezdetén.

 

Vegyük például a heroint. És ez még nem is a legegyszerűbb példa. Orvosi fogalmakkal nem más, mint egy ópiát, szaknevén diamorphine, ami a szervezetbe kerülve morfinná bomlik. A drogok elleni háború fogalmai szerint viszont minden ellenségek legfélelmetesebbike. Emlékezzünk csak, ahogy az amerikai kongresszusi meghallgatáson "a legnagyobb veszélynek" nevezték, vagy emlékezzünk a Thatcher-kormány több millió font költségű kampányára, "a heroin tönkretesz" szlogennel. Gondoljunk Tony Blair beszédére az 1999-es pártkonferencián, ahol a "drogveszedelemről" beszélt, vagy William Hague tavalyi felhívására "minden eddiginél fokozottabb, keményebb és szigorúbb támadásra a drogok ellen". És most nézzük meg a bizonyítékokat.

 

Kezdjük azzal az állítással, ami szerint a heroin károsítja a fogyasztó szervezetét és elméjét, és nézzük meg az ópiát-fogyasztásról valaha készült legnagyobb volumenű vizsgálatot, amit a huszas években végeztek 861 ópiátfogyasztó bevonásával a Philadelphia General kórházban. Megállapították, hogy semmilyen fizikai károsodást nem szenvedtek, a testsúlyuk, bőrük állapota és fogaik egészsége normális volt. "Semmi nem utal a keringés, a máj- és vesefunkciók, vagy az endokrin funkciók elváltozására. Ezek a negatív megfigyelések különösen figyelemreméltóak, tekintetbe véve, hogy az alanyok egy része több mint öt, néhányuk több mint húsz éve él függőségben."

 

Az irányadónak számító Martindale orvosi kézikönyv szerint a heroint súlyos fájdalmak enyhítésére használják gyermekek és felnőttek esetében egyaránt, beleértve a legyengült és idős betegeket, és a szülési fájdalmakban szenvedő nőket. Még koraszülött csecsemőknél is használják, műtéti beavatkozásokat követően. Martindale nem tesz említést arra utaló jelekről, hogy a betegek egészségét károsítaná, morálisan leépítené őket, hogy antiszociális devianciát illetve elmebajt okozna. Ehelyett azt jegyzi meg, hogy ami a mellékhatásokat illeti, émelygéssel és székrekedéssel lehet számolni.

 

Vagy nézzük meg azoknak a "terápiás függőknek" az esetét, akik valamilyen műtétet követően váltak morfin-függővé, és akiknek függőségük idejére biztosították a hozzáférést a tiszta morfinhoz. Enid Bagnold, például, aki a "Nagy Derby" (National Velvet) című csodálatos ifjúsági regényt írta, a politikusaink fogalmai szerint egy "drogos" volt, akinek egy csípőműtétet követően írtak fel morfint, és 12 éven keresztül napi 350 mg-ot adott be magának. Nincsen róla tudomásunk, hogy akárkit kirabolt volna, vagy hogy elveszítette volna a "nyájösztönét". 91 éves korában halt meg, békés körülmények között. Egy időben olyan gyakori volt az ópiát-függőség a harctéri sebészeti beavatkozásokon átesett katonák körében, mind Európában, mind Amerikában, hogy "katonabetegségnek" nevezték a függőséget. Éveken keresztül éltek a legálisan biztosított drogon - bármiféle egészségkárosodás nélkül.

 

Nem léteznek olyan orvosi kutatások, amik alátámasztanák a világ politikusainak azt az állítását, hogy a heroin károsítaná a használók testi vagy mentális egészségét. Sem az amerikai, sem a brit kormány soha nem mutatott fel, vagy akár csak utalt olyan kutatásokra, amik hitelesen igazolnák ezeket az állításokat. Éppen ellenkezőleg. Minden rendelkezésre álló tanulmány egyetért abban, hogy ami a káros hatásokat illeti, a heroin többnyire émelygést okoz, székrekedés is előfordulhat, de semmi több. Egy 1965-ben New York-ban folytatott kutatás kapcsán Dr Richard Brotman így fogalmaz: "Az orvostudomány régen túlhaladott azon a mítoszon, ami szerint az ópiátok észlelhető testi károsodást okoznának." A mogyorókrém, a tejszín vagy a cukor sokkal nagyobb valószínűséggel károsítják az egészséget.

 

A következő állítás az, hogy a heroin megöli a használóit. A bizonyítékok egyértelműen igazolják, hogy a heroint valóban lehetséges halálosan túladagolni. De az is egyértelmű, hogy - ellentétben a politikusok állításaival - nem különösebben könnyű elérni ezt a halálos túladagolást. Az ópiátok tipikusan gyengítik a légzést, és azok az orvosok, akik fájdalomcsillapítás céljából írják fel, hasznát is veszik ennek a tulajdonságának a tüdőproblémákkal küzdő betegeknél. De akármilyen meglepő legyen is, az az igazság, hogy a légzés halálos bénulásához szélsőségesen nagy mértékben túl kell lépni a szokásos dózist. A heroin kivételesen biztonságos, mert - ellentétben azzal, ami 1924-ben a kongresszusi testület előtt elhangzott - a terápiás dózis és a halálos dózis között rendkívül nagy a különbség.

 

Érdekes lehet, például, hogy mit mond Dr Teresa Tate, aki 25 éven keresztül írt fel morfint és heroint, először rákos betegekkel foglalkozó orvosként, jelenleg a Marie Curie Rákbeteg Gondozó orvosi tanácsadójaként. Megkérdeztük tőle, hogy hogyan viszonyul a heroin a paracetamolhoz, ami egy recept nélkül, legálisan kapható szer. "Azt hiszem, minden orvos egyetért abban, hogy a paracetamol túladagolása meglehetősen veszélyes. Ha például a megengedett küszöbérték kétszeresét veszi be valaki egy 24 órás időszakon belül, az nagy valószínűséggel súlyos májkárosodást és halált okozhat. A diamorphine esetében azonban a szokásos dózis megkétszerezésétől a páciens valószínűleg elálmosodik, de ez semmiképpen nem okoz maradandó károsodást." A politikusok által oly nagy hévvel hangoztatott állításokkal ellentétben a 25 éves tapasztalattal rendelkező szakorvos szerint megfelelő orvosi felügyelet mellett a heroin "egy nagyon biztonságos szer".

 

Mielőtt az amerikai prohibicionisták a húszas években bezáratták, Dr. Willis Butler egy neves klinikát működtetett a louisianai Shrevenportban, idős katonák számára, akik különböző műtéteket követően váltak morfin-függővé. A páciensei között volt négy orvos, két lelkész, két nyugalmazott bíró, egy ügyész, egy építészmérnök, egy napilap szerkesztője, egy szimfonikus zenekar tagja, egy nyomdász, két üvegfúvó és a rendőrkapitány édesanyja. Egyikőjüknek sem lett semmi baja Dr Butler morfinjától. Egyikőjük sem halt bele a szer fogyasztásába. "Egyikőjüknek sem tudtam volna túl nagy dózist adni, még ha ez is lett volna a szándékom. Egyszer láttam egy embert, aki egyszerre 12 adagot adott be magának intravénásan, felállt, és azt mondta: "na, ez jól esett", és ment a dolgára."

 

A heroin nagyon erős függőséget okozhat, ami igencsak nyomós érv arra, hogy valaki ne kezdje el fogyasztani. Szélsőségesen nagy dózisban halált okozhat. De a drogharcosok lovassága által földbe tiport igazság az, hogy szakszerű orvosi szabályozás mellett a tiszta heroin egy kíméletes szer. A néhai Norman Zinberg professzor éveken keresztül vezette a drogfüggőséggel kapcsolatos kutatásokat a Harvard Orvosi Egyetemen. Ő is látta a hazugságokat a hivatalos retorika mögött: "A jelenlegi stratégiák alátámasztására a hivatalos szervek, eredetileg a Federal Bureau of Narcotics (Szövetségi Kábítószerügyi Iroda) vezényletével sorra gyártották a mítoszokat. Amikor kiderül, hogy nincsenek drogdílerek az iskolaudvaron, nincsen törvényszerű "drogkarrier", nem változtatják kocsonyává a drogok a fogyasztók agyát, hogy a tények nem támasztják alá az ilyen és hasonló rémtörténeteket, akkor kitalálnak újakat: hogy a drogok hatással vannak a kromoszómákra, vagy hogy a drogbetegség ragályos. A hivatalos szervek még akkor is gyártják tovább a mítoszokat, mint például a genetikai károsodásról szóló ijesztegetést, amikor már rég megcáfolták azt az öntörvényű feltételezést, hogy ha csak egy fiatalt is sikerül elijeszteni a drogfogyasztástól, már megérte hazudni."

 

Ha félresöpörjük a hazugságokat, világossá válik, hogy a valódi veszélyt nem maga a drog jelenti, hanem a feketepiac, ami pedig a drogtilalom egyenes következménye. Ha valaha is bíróság elé kerülnek háborús bűneikért az ártatlanok lemészárlásával büszkélkedő drogháborús tábornokok, először is kőbe kell majd vésetni velük: "Egyetlen olyan drog sem létezik, aminek csökkennének a veszélyei, ha az előállítását és forgalmazását bűnözők kezébe adjuk."

 

A heroin, akármilyen ártalmatlan legyen is az orvosok kezében, nagyon veszélyessé válik, amikor a feketepiaci dílerek felhigítják. Paracetamol, maró hatású tisztítószerek, homok, cukor, keményítő, tejpor, hintőpor, kávé, téglapor, cement, levespor, púder, curry, ezeknek az adalékoknak egyike sem való egy ember vénájába. Némelyik szer, mint például a maró hatású tisztítószer egyszerűen csak mérgező, míg mások, mint a homok és a téglapor eltömítik a hajszálereket, vagy elvágják az ujjak és lábujjak vérellátását. Rövid idő alatt a szövetek üszkösödni kezdenek, az ujjak elfeketednek, és elkerülhetetlenné válik az amputáció. Szükségtelen szenvedés, amit nem a heroin, hanem a feketepiaci adalékok okoznak.

 

Akik az utcán szerzik be a heroint, nem pazarolhatnak. Gyakran csak a leghatékonyabb fogyasztási módot engedhetik meg maguknak, intravénásan fogyasztják, mert ha a füstjét szívják, vagy az orrukba szippantják, az nem elég hatékony. Az Oxford Handbook of Clinical Medicine szerint a feketepiaci heroinnal kapcsolatos megbetegedések nagyrésze a sebek elfertőződésére, vérmérgezésre vagy fertőzéses endocarditisre vezethető vissza, amik az alapvető higiéniás feltételek biztosításával megelőzhetőek lennének. Az utcai heroin fogyasztói testén tályogok keletkeznek, nem ritkán ijesztő méretű kelések borítják a bőrüket, a sterilizálatlan tűk és a fertőző drog következtében. Azoknál, akik újra és újra ugyanazokba a vérerekbe injekcióznak, aneurizmák alakulnak ki: az erek fala meggyengül és felduzzad, előfordulnak bőr alatti bevérzések, esetenként a meggyengült artériák elfertőződnek az injekciós tűvel bevitt szennyeződésektől, az érfalak felrepednek, és a drogfogyasztó elvérzik.
 
A WHO (az ENSZ egészségügyi szervezete) szerint a kilencvenes évek közepére a HIV-fertőzések 40 százaléka a drogfogyasztók között történt, közös tű vagy fecskendő használata során. A Brit adatok nem ilyen rosszak, mert a nyolcvanas években a kormány feltűnés nélkül rést ütött a tilalmi filozófián, és steril injekciós tűket kezdett biztosítani a drogfogyasztók számára. Mégis, múlt év júniusáig az országban 1000 feketepiaci drogfogyasztó halt meg AIDS-ben, amiért a sterilizálatlan tű használata okolható. Még több szükségtelen szenvedés és halál. 

 

Sokkal rosszabb a helyzet a hepatitis C fertőzéssel, ami halálos májzsugort és májrákot okoz. A hivatalos becslések szerint jelenleg az országban 300 ezer fertőzött beteg van. Dr. Tom Waller, az Action on Hepatitis C elnöke szerint a valós szám valószínűleg még ennél is nagyobb. Közel 100 százalékuk feketepiaci droghasználó, akik sterilizálatlan injekciós eszközök útján fertőződtek meg. Dr Waller szerint egy "kiterjedt járvány" tanúi lehetünk, ami "kimondottan sok" ember életét veszélyezteti. Szükségtelenül.

 

A feketepiac vásárlói nem tudják, mit kapnak a pénzükért. Előfordulhat, hogy véletlenül túladagolják a drogot, mert nem tudják megállapítani, hogy mennyi heroin van a vásárolt áruban. Dr. Russell Newcombe szerint, aki a drogfüggőség tudományának vezető tanára a liverpooli John Moores Egyetemen, az utcai heroin tisztasága 20-tól 90 százalékig terjed. "Előfordulhat, hogy a droghasználók a tervezettnél háromszor vagy négyszer nagyobb adagot fogyasztanak", mondja. A helyzet iróniája, hogy a kormány úgy próbálja megvédeni a lakosságot egy veszélyesnek mondott drogtól, hogy még azokat az információkat és ellenőrzést is megtagadja, amiket szigorúan megkövetel más, ártalmatlannak tartott szerek esetén. (Össze lehet hasonlítani például a C-vitamin címkéjén kötelezően feltüntetett információkat azzal, amit a feketepiaci heroinról tudhatnak a fogyasztók.)

 

Gyakran előfordul, hogy a feketepiac vásárlói spórolni kényszerülnek a heroinnal. Ilyenkor összekombinálják a drogot bármivel, amihez hozzá tudnak jutni. Leginkább alkohollal. Önmagában a heroin egy kíméletes drog, de ha megisznak hozzá egy jó adag vodkát, vagy bevesznek néhány nyugtatót, az veszélyes mértékben csökkenti a légzési funkciókat, vagy teljesen le is állíthatja a légzést. Akár mérgező adalékokról van szó, akár fertőzésekről, akár véletlen túladagolás okozza a halált, akár különböző drogok együttes fogyasztása, a feketepiaci körülmények okolhatóak a veszélyekért. Nyilván az a legegészségesebb, ha valaki egyáltalán nem fogyasztja a drogot, de a függők számára a drogtilalom csak fokozott veszélyeket és halált okoz. Szükségtelenül. Még a víz is veszélyessé válna, ha betiltanák, és átadnák a bűnözők által irányított feketepiac kezébe.

 

Hasonló a helyzet az olyan drogok esetében, amik a heroinnal ellentétben már eleve károsak, mint például az alkohol, ami károkat okoz a szervezetnek (májkárosodás) és a közösségnek is (erőszak, veszélyes vezetés). Az amerikai alkoholtilalom idején az alkohol gyakran szennyezett volt, például metilalkoholt tartalmazott, ami vakságot okoz (ebből adódott a vak blues-énekesek elterjedése). Tudjuk, hogy az alkohol-tilalom idején az intravénás alkohol-fogyasztás is terjedésnek indult, magával hozva annak minden járulékos veszélyét. (Tanulságos lehet visszatekinteni arra, hogy milyen nagy mértékben eltúlzott állításokkal igyekeztek a prohibicionisták igazolni az alkohol elleni háborújukat. Az Emperors of Dreams című könyvében Mike Jay lejegyez néhányat ezek közül, amik szerint az alkohol egy "környezeti méreg", kreténizmust és más, egyébként egyáltalán nem jegyzett tünetegyüttest okoz, például "blasztoforikus degenerációt" és "alkoholos diatézist".)

 

Az LSD és az ecstasy veszélyeit óriási mértékben fokozza az illegális és ellenőrizetlen előállítás. Senki nem tudja, mit vesz be valójában. Amikor viszont a Brighton cég kifejlesztett egy tesztet az ecstasy tisztaságának megállapítására, Keith Hellawell, a kormány drogügyi tanácsadója (akinek a közelmúltban függesztették fel a szerződését) elítélte a cég tevékenységét, és figyelmeztette őket, hogy büntetőjogi eljárást indíthatnak ellenük. Hasonló a helyzet a feketepiaci amfetaminokkal: a speed önmagában lehet, hogy nem öl meg senkit, de az ismeretlen adalékokkal kombinálva könnyen válhat halálossá.

 

A függők körében tapasztalható szociális elszigetelődésnek sem a drog az oka, hanem az, hogy a drog illegális. Ha a függő nem képes megtartani a munkahelyét, az sem azért van, mert a heroin lustává teszi, hanem mert minden idejét a drog beszerzésére fordítja. A függő nem azért követ el lopásokat, mert a heroin elkorrumpálta az erkölcsi érzékét, hanem mert rákényszerül a magas feketepiaci árak miatt. Nem azért soványodnak le, mert a drog felemészti a testüket, hanem mert minden pénzüket a drogra költik, és nem marad élelmiszerre való. Újra és újra az derül ki, hogy a politikusok által létrehozott feketepiac áll a károk hátterében.

 

Drogügyekben a kormány Keith Hellawell tanácsaira támaszkodott, akinek megvoltak a saját elképzelései a témáról. Amikor interjút készítettünk vele egy tévéműsor számára, ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy maga a heroin egy veszélyes szer, de többszörösen kitért a kérésünk elől, hogy szakmai bizonyítékokkal támassza alá az állítását. A vezetése alatt működő hivatal ezt követően sem tudott előállni semmilyen bizonyítékkal, és a kérést az Egészségügyi Minisztériumnak továbbította, ahonnan szintén nem érkezett válasz. Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a kormány volt drogügyi tanácsadója a legalapvetőbb tényekkel sem volt tisztában a heroinnal kapcsolatban.

 

A drogok hatásainak és a feketepiac hatásainak összekeverése nemcsak a kormány drogpolitikájából adódik, hanem az is hozzájárul, hogy a hivatalos statisztikák teljességgel figyelmen kívül hagyják ezt a megkülönböztetést. Ebből adódóan a témával foglalkozó kutatások téves adatokból indulnak ki, és visszaforgatják ezt a félreértést a köztudatba, ami csak további hamis alapot biztosít a politikusok tilalmi mámorának. A drogok által okozott halálesetekkel kapcsolatos hivatalos belügyminisztériumi statisztikák például teljességgel nélkülöznek minden valóságalapot. Tizennyolc hónappal ezelőtt az Egészségügyi Minisztérium (amitől pedig igazán elvárhatnánk, hogy tisztán lásson a kérdésben) új irányelveket dolgozott ki az orvosok számára a drogfogyasztók kezelésével kapcsolatban: "A drogfogyasztók körében bizonyos betegségek nagyobb arányban fordulnak elő. Ilyen a vírusos májgyulladás, a bakteriális endocarditis, a HIV, tubercolosis, vérmérgezés, tüdőgyulladás, mélyvénás trombózis, tüdőembólia, tályogok és fogbetegségek." Ez mind igaz a feketepiacra, de egyik sem igaz magára a drogfogyasztásra, mégsem próbálnak különbséget tenni a kettő között.
 
A feketepiac nemcsak a drogfogyasztókat, hanem az egész társadalmat veszélyezteti. Megdöbbenéssel tekintünk vissza a húszas évek amerikai alkoholtilalmi politikájának ostobaságára, ami egy katasztrofális bűnözési hullámot generált. De itt és most, ebben az országban a drogtilalom szintén megdöbbentő mértékben gerjeszti a bűnözést. Felmérések szerint Angliában és Walesben a feketepiaci drogfogyasztók évente másfél milliárd font értékű rablásért, lopásért és áruházi lopásért felelősek - naponta három és fél millió font értéket tulajdonítanak el. A brightoni rendőrség becslése szerint például helyi szinten a vagyon elleni bűncselekmények 70%-át feketepiaci drogfogyasztók követik el, hogy legyen pénzük fedezni a szenvedélyüket. A kormányunk mégsem hajlandó szigorúan leszámolni a bűnözés okával: a saját tilalmi drogpolitikájával. 

 

A drogtilalom által gerjesztett bűnözés világméretű vetületét Gomez Hurtado szenátor, Kolumbia volt franciaországi nagykövete és a legfelsőbb bíróság tagja így foglalja össze: "Felejtsük el a droghalálokat, felejtsük el a drogbeszerzés céljából elkövetett bűntényeket, a függőséget és az AIDS-járványt. Ezek jelentőségükben mind eltörpülnek azok mellett a kilátások mellett, amikkel a nyugati liberális társadalmak szembesülnek, mint a megdermedt nyúl a közeledő autó reflektorának fényében. A drogbárók éves bevétele ötszáz milliárd dollár, több, mint az Egyesült Államok védelmi költségvetése. Ilyen anyagi háttérrel lehetőségük nyílik elkorrumpálni minden jogi szervet, és ha ellenállásba ütköznek, meg tudják vásárolni a szükséges tűzerőt, hogy sikerrel járjanak. A sötét középkor visszatérése fenyegeti a világot, ahol a bandák uralma határozza meg a mindennapokat. Ha a Nyugat az önkényurak és zsarnokok igájába vágyik, akkor a jelenlegi drogpolitikával pont jó úton halad."

 

Miközben megtámadják, megnyomorítják és megölik azokat az embereket, akiket állításuk szerint védeni igyekeznek, miközben bűnözési hullámokat szabadítanak azokra a közösségekre, amiket óvniuk kellene, és olyan költségekbe verik magukat, amik csak ebben az országban évente 1,7 milliárd fontra rúgnak, a drogháború tábornokai még mindig kiérdemelhetnének némi tiszteletet, ha képesek lennének felmutatni valamiféle eredményt eredeti céljukban: a tiltott drogok kínálatának megszüntetésében, vagy legalábbis jelentős csökkentésében. Ha képesek lennének.

 

1999 decemberében Barry Shaw, Cleveland Város rendőrfőnöke elkészített egy helyzetjelentést az 1971-ben, amerikai példára bevezetett drogtilalmi törvény (Misuse of Drugs Act) eredményeiről: "Számottevő bizonyíték áll rendelkezésünkre arra vonatkozólag, hogy az 1971 óta folytatott tilalmi politika hatástalannak bizonyult a tiltott drogok hozzáférhetőségének és fogyasztásának csökkentésében. Ha valóban létezik egy drogok elleni háború, akkor nem állunk győzelemre. ... Az illegális drogok szabadon hozzáférhetőek, az árak csökkennek, a fogyasztás mértéke pedig nő. Kijelenthetjük, hogy a drogtörvény megszegése általánosan elterjedt jelenség, és a probléma minden igyekezetünk ellenére egyre súlyosabb."

 

Barry Shaw számos bizonyítékkal támasztotta alá a nézeteit: 1987 és 1997 között tízszeresére emelkedett a lefoglalt drogok mennyisége, a kínálat mégis olyan bőséges maradt, hogy az utcai árak folyamatosan csökkentek. 1970-ben a lakosság 15 százaléka próbált ki valamilyen illegális drogot, ami 1995-re 45 százalékra emelkedett. 1970-ben 9000 embert ítéltek el drogokkal kapcsolatos vádak alapján, 1995-ben 94000-et. A Belügyminisztérium válasza a rendőrfőnök jelentésére teljes hallgatás volt. Még azt is tagadták, hogy egyáltalán eljutott hozzájuk a jelentés. Az amerikai Drogellenes Ügynökség (DEA) megerősítette a rendőrfőnök következtetéseit. (A DEA szerint Nagy-Britannia olyan sok marihuánát állít elő, hogy akár Hollandiába is exportálhatna belőle.)

 

A drogtilalom nem egyszerűen csak képtelen csökkenteni a kínálatot, de aktívan hozzá is járul a drogok terjedéséhez. A droghasználók úgy tudják legegyszerűbben finanszírozni saját fogyasztásukat, ha dílerekké válnak, ezért igyekeznek új vevőket találni a környezetükben. Ha egy fiatal drogozni kezd, az osztálytársai között hamarosan újabb fogyasztók jelennek meg, ha az utcában valaki drogozni kezd, hamarosan újabb fogyasztók kerülnek ki a szomszédok közül. A feketepiaci drogok fogyasztása exponenciálisan terjed. Az Egészségügyi Nevelés Hivatalának (Health Education Authority) 1995-ös felmérése szerint a 11 és 35 év közöttiek 70%-ának kínáltak már drogot az életük folyamán. Ilyen az illegális drogforgalmazás. Amikor 1968-ban Nagy-Britanniában betiltották a heroint, kevesebb mint 500 heroinfüggő volt az országban: néhány jazz-zenész, költők, és néhány kínai bevándorló. Jelenleg a Belügyminisztérium becslése szerint a heroinfüggők száma 500000. Ez az elképzelhető leghatékonyabb multi level marketing, és gyorsabban terjed, mint egy piramisjáték.

 

A magánvélemények szintjén a Belügyminisztérium csak azt tudja felhozni mentségéül, hogy megbízható adatok hiányában nem lehetünk biztosak a drogháborús vereségben. Nem tudjuk pontosan, hogy mennyi kokaint és heroint importálnak az országba, vagy hogy pontosan hányan fogyasztanak drogokat.

 

Keith Hellawell azzal érvelt, hogy az elmúlt harminc év nem számít, mert mielőtt ő hivatalba lépett, a brit kormánynak nem volt valódi stratégiája. Elmondta, hogy új nemzetközi módszereket fognak alkalmazni (amelyek részleteiről nem nyilatkozhat), és olyan számadatok állnak a rendelkezésére (szintén nem publikusak), amik azt mutatják, hogy sikerrel fognak járni. Ezek az állítások olyan korábbi kijelentéseket visszhangoznak, mint hogy "túljutottunk a drogfüggőség visszaszorításának holtpontján" (Richard Nixon, 1973), vagy hogy "a heroin hozzáférhetősége tovább csökken" (DEA, 1978). Mindeközben az elmúlt tíz évben a globális herointermelés megháromszorozódott, a kokaintermelés kétszeresére nőtt, és a külügyminiszter blackburni választókörzetében az ázsiai közösség körében 300%-kal nőtt a drogfogyasztás az elmúlt négy év alatt.

 

Ha sikerül megérteni, hogy a valódi veszélyek nem a drogból, hanem a feketepiacból adódnak, egy még aggasztóbb összefüggésre derül fény: ha valamiféle csoda folytán mégis képessé válnánk csökkenteni a drogok kínálatát, az katasztrofális következményekkel járna. A heroin ára például emelkedni kezdene, és mivel nem tűnik úgy, hogy a heroinisták a pénztárcájukhoz igazítanák a fogyasztásukat, valószínűleg még több bűncselekményt követnének el. Ha pedig a dílerek rátermett üzletemberekként reagálnak, megpróbálják még több szennyező anyag hozzáadásával alacsonyan tartani az áraikat, további fokozott veszélyeknek téve ki a fogyasztókat.

 

A kormány még mindig nem kezdett el foglalkozni a legalizálás lehetőségével. Nem számít az igazság a veszélyekkel és a halálesetekkel kapcsolatban, nem számít a bűnözés valódi oka, a kormány álláspontja, Jack Straw szavait idézve a kormányzó Munkáspárt 1997-es kongresszusán elhangzott beszédéből: "Nem fogjuk dekriminalizálni, legalizálni vagy legitimizálni a drogok használatát". Hogy miért? A kézenfekvő választ Paul Flynn, a Munkáspárt tagja és a drogtilalom kitartó ellenzője így fogalmazza meg: "A drogtilalmat a szavazatéhes politikusok tartják fenn, akik úgy gondolják, hogy népszerűségre és szavazatokra tehetnek szert, ha szigorúnak mutatkoznak a drogokkal szemben."

 

Amíg Keith Hellawell és a drogtilalom többi támogatója semmiféle eredményt nem tudnak felmutatni, a legalizálás mellett egyértelmű és vitathatatlan bizonyítékokkal szólnak. Mára egyértelművé vált, hogy ha biztosítjuk a hozzáférést a tiszta, ellenőrzött droghoz, azzal nagyban hozzájárulhatunk a drogfogyasztók testi és lelki egészségének javulásához, csökkenteni tudjuk a társadalmat sújtó bűnözést, és kihúzzuk a talajt a feketepiac alól.

 

A svájci kutatók például 1997-ben beszámoltak egy három éven át tartó kísérletükről, amelynek keretében 1146 drogfüggő számára, 18 különböző helyszínen biztosították a heroinhoz való hozzáférést. Megállapították, hogy "az egészségi állapotuk és szociális helyzetük nagy mértékben javult ... A heroin-ellátás ideje alatt az egészségi állapotuk javulása másfél éven keresztül stabilnak bizonyult, és néhány esetben ezt követően további javulás volt megfigyelhető (ami a testi egészséget illeti, ez nagyrészt az általános egészségi állapotban, a táplálkozással kapcsolatos szempontokból, és az injekciós droghasználattal kapcsolatos bőrbetegségek vonatkozásában volt megfigyelhető) ... a pszichés egészség tekintetében a depressziós tünetek, a szorongásos zavarok és a téveszmés tünetek csökkenése folytatódott. ... Azok között, akik nem vettek részt a kezelésben, a halálozási arány kimutathatóan magasabb volt." A függők szociális helyzetének stabilitásában is drámai javulásokat figyeltek meg, beleértve a bűnözés radikális csökkenését.

 

Hasonlóan látványos eredményekkel működtettek heroinfenntartó programokat Hollandiában, Luxemburgban, Nápolyban, és Nagy-Britanniában is. Liverpoolban az 1990-es évek elején Dr. John Marks a Belügyminisztérium különleges engedélyével írt fel heroint függők számára. A függők körében a rendőrség a drog beszerzése céljából való bűnözés 96 %-os csökkenéséről számolt be, a halálos kimenetelű HIV-fertőzések száma nullára csökkent, a kormány nyomására azonban a programot beszüntették. 10 éves működése alatt egyetlen résztvevő sem halt meg. A bezárását követő két évben 41-en haltak meg közülük.

 

A részletekre vonatkozóan még sokmindent meg kell vitatni. Vajon az általános orvosokon keresztül kell biztosítani a hozzáférést a drogokhoz, vagy szakklinikákon, esetleg a gyógyszertárakban? A heroin mellett továbbra is biztosítsuk az olyan helyettesítő ópiátokat, mint a metadon? Teljesen térítésmentes legyen a hozzáférés a feketepiac teljes megszüntetése érdekében? Mire használjuk fel azt a több millió fontnyi háborús költséget, ami felszabadul a békeidő beálltával? De ha van bennünk valami együttérzés a drogfüggők iránt, ha szándékunkban áll hatékonyan fellépni a bűnözéssel szemben, ha maradt még valami tisztesség a társadalmunkban, akkor az alapelveket illetően nincs helye vitának. Folytassuk a drogok elleni háborút? "Mondj nemet!" *

 

*:utalás a fiatalokat célzó közismert amerikai drogellenes szlogenre, amelyet Nancy Reagen vezetett be az amerikai köztudatba a 80-as években („just say no”, ami „csak mondj nemet").

 

  1 - 9   
1.muki  2005-09-01

jo cikk, meg jo hosszu, jo, hogy nem angolul kellett vegigkuzdenem.

 

muki

2.sarosip  2005-09-01
Az ördög ügyvédjeként néhány kritikus észrevétel: 1, A drogok nem kizárólag illegális környezetben termelnek kárt, legyen szó heroinról vagy alkoholról. Ha a heroint legalizálnák, akkor is lennének olyan emberek, akiknek tönkrevágja az életét. Az más kérdés, hogy akkor elsősorban a függőség lenne a legkockázatosabb tényező, és nem az alvilág, a bizonytalan minőség, túladagolás stb. 2, Ami a drogfogyasztók számának alakulását illeti egy esetleges legálisan szabályozott piac esetén: valószínűleg az exponenciális növekedés modell nem csak az illegális viszonyokra áll fenn, a dohányzás és alkoholfogyasztás is hasonlóan terjed a fiatalok körében. Valószínűleg a fogyasztók számának alakulása nagyban függne a legalizáció módjától. Egy szigorúan korlátozott, egészségügyi modell esetén valószínűleg kisebb növekedéssel lehetne számolni, egy liberálisabb piac esetén (pl. licensszel rendelkező ópiumbarlangok) nagyobbal - ami a kipróbálók, kísérletezők számát illeti. Ez nem jelenti szükségszerűen a problémás használók számának növekedését, sőt, valószínűleg az inkább csökkenne az illegális viszonyokhoz képest. Minél korlátozóbb ugyanakkor a rendszer, annál nagyobb az esélye a fekete piac feltámadásának. Szóval a legalizáció alapvető problémája a helyes egyensúly megtalálása, a megfelelő korlátok felállítása.
3.muki  2005-09-02

elsősorban a függőség lenne a legkockázatosabb tényező

 

A cikkben egy olyan kiserletrol szamolnak be, amely azt mutatja, hogy a fuggo, es szenvedelyet rendszeresen kielegito fogyaszto sem szenved el komoly egesszegkarosodast:

 

Egy időben olyan gyakori volt az ópiát-függőség a harctéri sebészeti beavatkozásokon átesett katonák körében, mind Európában, mind Amerikában, hogy "katonabetegségnek" nevezték a függőséget. Éveken keresztül éltek a legálisan biztosított drogon - bármiféle egészségkárosodás nélkül.

 

A kendermagon is volt egy kapcsolodo cikk, ami szinten egy hosszabb tavu vizsgalatot irt le, ahol fuggok valamilyen opiatot vagy opioidot kaptak rendszeres taplalkozas es orvosi ellenorzes mellett, es nem igen lett bajuk tole.

 

Sz'al a fuggoseg olyan direkt karokat nem tudna okozni. Persze egy allandoan kesz fuggo ne vezessen repulot, de kukoricakonzervet pakolni a tesco polcaira siman tud. Ez mar inkabb valasztott eletforma. Ami zavarhatja a kornyezetet, de sem jogi, sem orvosi beavatkozast nem igenyel.

 

muki

4.sarosip  2005-09-02
Ez igaz muki, de az emberek változnak. Amit ma önként választott életformának érzünk, az holnap már halálos csapdának tűnhet, amiből próbálunk kikászálódni. A függőség is ilyen dolog. Ezért mindig lesznek olyan emberek, akik megpróbálnak szabadulni a függőségüktől, lehet, hogy nem azért, mert kihullik tőle a foguk vagy tönkremegy a májuk, hanem pusztán azért, mert nem akarnak ostobán betépve vigyorogni a tévé előtt egész este (ha éppen ezt szokták meg) vagy csak pusztán nem akarnak függeni semmitől. Abban egyetértünk, hogy amíg ő nem akarja, hogy segítsenek rajta, addig ne segítsenek.
5.Siphersh  2005-09-05

Már miért terjedne hasonlóan az alkohol és a dohány? Oka sincsen, hiszen a dohányboltosnak vagy borárusnak nincsenek olyan érdekei és módszerei, mint a heroin-függő dílernek, és nem is figyelhető meg ilyen hirtelen elterjedés, mint ami a heroin esetében megfigyelhető volt az elmúlt harminc évben. Azt meg nem hiszem, hogy a heroin bárkinek tönkrevágná az életét. Aki nem bírja cérnával, és a függőségbe menekül, még mindig jobb, mint ha összeomolna. És ha normálisak a körülményei, akkor megteheti, hogy kontrollálja a fogyasztott mennyiséget, és teljesen normális életet tud élni, legalább ugyanúgy, mint egy dohányos.

 

Az ópiátokat úgy kell hozzáférhetővé tenni, ahogy a cikkben utalt kísérletekben, és semmiféle problémát nem fognak okozni. A marihuánát meg úgy, ahogy kézenfekvő: receptre, illetve nem-gyógyászati célra korhatárral, a termesztést meg szabályozni kell, és szintén nem fog problémákat okozni.

 

És lehet inkább foglalkozni a valódi drogproblémával: a dohánnyal és az alkohollal, amik az Inkvizíció legvadabb rémtörténeteinél is katasztrofálisabb egészségügyi helyzetet idéztek elő. Egy valósághű drogstratégiában a dohány és az alkohol mellett az összes többi drog max. a lábjegyzetben szerepel. Egy drogfüggő társadalomban élünk, és úgy hullunk ettől a két drogtól, mint a legyek.

6.muki  2005-09-05

sarosip:

OK, akkor inkabbugy fogalmaznek, hogy a fuggoseg mar az adott szemely, es nem az adott anyag/tevekenyseg jellemzoje. Es ha rovidlato, egoista kocsog lennek (ahogy vagyok is8-)), akkor azt mondanam, hogy a fuggoseget akar szabalyozza a BTK, lojek le oket a picsaba, vagy csinaljanak, amit akarnak (felteve, hogy heti ket berugas meg nem fuggoseg8-)). Bar durva, de ez legalabb a tenyleges problemat celozna, es nem lone ugy melle, mint az anyagok tilalma.

 

muki

7.sarosip  2005-09-07
Nem mondom, hogy nem tud "normális" életet élni a drogfüggő (ami az élet egzisztenciális-szociális oldalát illeti), legyen az a dohányos vagy heroinista, csak azt, hogy a jogi környezettől függetlenül is vannak olyan felmerülő problémák, amik (önkéntesen kért) kezelést igényelhetnek. Van, aki vígan együttél azzal, hogy heroinista, van, aki meg állandóan kínlódik és megpróbál leszokni, mert egyszerűen nem érzi jól magát lelkileg függőként. Én nem hiszek a teljesen probléma-mentes droghasználatban, mindig lesznek olyanok, akik nem tudják vagy akarják kontrollálni a droghasználatukat és ebből problémák adódnak. A heroinfüggőknek a legalizáció után is kellenek majd szolgáltatások.
8.Siphersh  2005-09-07

Jajaja. Értem. Persze.

 

Aztán, ugye ami magának a vitának a szempontjából érdekes, hogy szabályozás vagy tilalom, nyilván az az érdekes, hogy az esetleges problémák előfordulása, súlyossága és megfelelő lereagálása szempontjából mi a hasznos stratégia. Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy szabályozott keretek között kevésbé valószínű a problémák előfordulása, többnyire kevésbé súlyosak, és jobban, hatékonyabban kezelhetőek.

 

Csak hát még mindig nem találtam olyan valódi, tapasztalati alapú tudományos kutatást, ami kapcsán azt a tanulságot vonnák le, hogy igen, a heroinfogyasztás jól szabályozott keretek között is testi, mentális vagy szociális problémákat okozhat.

 

Pedig egy olyan függőségtől, ami feltétel nélküli élvezetet okoz, a motivációs neurológiát rövidre zárva, elvárná az ember, hogy potenciálisan problémákat okozzon. Vagy hogy legyenek, akiknek problémájuk van vele. Mondjuk lehet, hogy éppen ebben a különbségben van a lényeg. Attól még, hogy valakinek egy pszichoaktív eszközzel "problémái vannak", nem feltétlen mondhatjuk, hogy az illető anyag "problémákat okoz". Lehetnek nekem például problémáim az iskolámmal, de ez a legkevésbé sem jelenti azt, hogy a problémát az iskola okozza. Vagy a szüleimmel, vagy a tévénézéssel, vagy akármivel.

9.muki  2005-09-09

Siphersh,

 

ahogy az RSZIben is tapasztalhattad, igazabol a heroinproblema megoldasaban szinte egyetlenerintett sem erdekelt. Mindenkinek az a jo, ha a csunya mumus heroin bantja a szegeny emberiseget. Meg az ado/TB-fizetok is inkabb tobbet adnak, csak legyen egy igazan gonosz dolog. A heroinista es kornyezete elvesztene azt a misztikus egyediseget, ha kiderulne, hogy olyan alkoholistak, akik kurvadragan veszik meg a cuccot, csak hogy tenyleg artson is nekik. En meg csak olyan erintettet lattam, akiben ott figyelt az a kis buszkeseg, hogy _a heroin, uhhh, az aztan hajjaj.

 

De ha raersz, gyarts egy steakholder analizist, aztan kiderul, kinek miert is jo igy. (Hosszu a lista, a terrorista nehezen boldogul8-))

 

muki