10 nap hírtermése a heroin-tragédiák kapcsán

A múlt hetek heroinhalálával kapcsolatban megjelent cikkek gyűjteménye
A teljesség igényével kezdtünk bele a vonatkozó online híradások összegyűjtésébe, ám végül megelégedtünk a jelentősebb portálok cikkeinek és néhány érdekesebbnek ítélt írásnak az összeválogatásával. Így is bőven lehet szemezgetni.

Figyelem, frissülés! Az alábbi dokumentum az Országgyűlési Könyvtár által összeállított sajtószemlét tartalmazza a heroinhalálok témájában augusztus 4-től 24-ig.

Már a címeken végigfutva is kirajzolódnak a halálokokra adott válaszok napról-napra történt módosulásai, amely a túladagolások valamennyi narratíváját tartalmazza:
A halálesetek kiváltó okaként – a téma szakértőinek kifaggatását követően – már az első nap felmerült mind a túlságosan szennyezett, mind a túl tiszta heroin megjelenése, illetve annak használata egy absztinens időszak után. Egy napra rá már valószínű forgatókönyvnek tűnt az is, hogy a túladagolások mögött valamilyen drogkombináció használata állhat, sőt, találgatás szinten még a pavlovi kondicionált tolerancia elmélet  is megjelent a sajtóban.  Mindeközben a hírek tudósítottak arról is, hogy a rendőrök példás gyorsasággal elfogták a heroin dílerét. A szakértői vizsgálatok végül az átlagosnál tisztább heroin verzióját támasztották alá, de emellett megfér a kombinált droghasználat és a pavlovi magyarázat is.

A fogyasztók álláspontjáról csak elvétve tudhattunk meg valamit, ami mutatja, hogy droghasználók, a korábbi évek tapasztalataihoz hasonlóan  (2.4), még most is leginkább egy passzív, cselekvőképtelen csoport tagjaiként jelennek meg.

Érdemes odafigyelni arra a jelenségre, ahogy a különböző siteok, a hasonló magyarázatokból kiindulva mennyire eltérő javaslatokat tettek arra nézvést, hogy a jövőben miképpen kerüljük el a hasonló eseteket. A bűnbakképzéssel párhuzamosan hirtelen mindenki szakértőjévé vált a témának.

És végül, nem meglepő módon, a politikusok egymásra mutogató reflexét is beindították az utóbbi napok eseményei, és saját (többnyire a többiekével ellentétes) álláspontjuk megerősítését vélték felfedezni a történtekben, amit nem restelltek számon kérni a koalíció drogpolitikáján. 
Kíváncsian várjuk, hogy a Parlament Kábítószerügyi Bizottságának ülése milyen eredménnyel zárul, addig is lássuk a cikkgyűjteményt:

 

Aug 4.

Magyar Nemzet: Valószínűleg szennyezett herointól halt meg négy ember - http://www.mno.hu/portal/576901?searchtext=heroin

Duna TV: A korábbinál gyilkosabb heroin jelent meg? http://www.dunatv.hu/belfold/gyilkos_drog_az_utcakon.html?query=gyilkos%20szerek
 
Index: Túl tiszta herointól haltak meg négyen szombaton - http://index.hu/politika/bulvar/hrn2176/
 
Magyar Hírlap: Összefüggés a drogosok halála között - http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=151077&archiv=1&next=10
 
Híradó: Hiánycikk mostanában a heroin: ilyenkor az alvilági sufnilaborokban bármire képesek - http://www.hirado.hu/cikk.php?id=292959
 
Híradó: Szennyezett heroin miatt haltak meg a drogosok - http://www.hirado.hu/cikk.php?id=292825
 
Zóna: Évi 200-300 heroinista halál, főleg túladagolással - http://zona.hu/article/1128/evi-2300-heroinista-halal-foleg-tuladagolassal.html
 
Inforádió: Téglapor, kakaó, konyhasó - szennyezett heroin végezhetett négy emberrel - http://inforadio.hu/hir/eletmod/bulvar/hir-216832
 
Hírszerző: 4 heroinista halt meg - már találtak összefüggéseket - http://www.hirszerzo.hu/cikk.4_heroinista_halt_meg_-_mar_talaltak_osszefuggeseket.74977.html
 
Hírszerző: Szennyezett heroin okozhatta 4 ember halálát a hétvégén - http://www.hirszerzo.hu/cikk.szennyezett_heroin_okozhatta_4_ember_halalat_a_hetvegen.74914.html
 
MR1 Kossuth: Szennyezett herointól halt meg szombaton négy ember - http://www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=44238&dt=2008-08-04_08:12:08
 
Klubrádió: Négyes halál: szennyezett, vagy túl erős lehetett heroin - http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=72376
 
Reggel: Szennyezett herointól haltak meg négyen a hét végén - http://reggel.hu/index.php?apps=cikk&cikk=164532&fr=hs
 
168 Óra: Szennyezett herointól halhatott meg 4 ember Budapesten - http://www.168ora.hu/cikk.php?cikk=22813
 
Népszava Szennyezett herointól halt meg négy ember a fővárosban
 
Velvet: Szennyezett heroin miatt halt meg szombaton négy ember Budapesten - http://velvet.hu/blogok/helyszinelo/2008/08/04/szennyezett_heroin_miatt_halt_meg_szombaton_negy_ember_budapesten
 
 
Aug 5.
 
Népszabadság: Újabb drogfüggő halt meg Budapesten - http://www.nol.hu/cikk/502413/
 
Magyar Nemzet: Az ötödik áldozat – újabb drogfüggő halt meg Budapesten - http://www.mno.hu/portal/577147?searchtext=heroin
 
Magyar Nemzet: Elfogták a fővárosban halálos drogot eladó dílereket? - http://www.mno.hu/portal/577203?searchtext=heroin
 
Magyar Nemzet: Túladagolás? - újabb kábítószerfüggő halt meg a fővárosban - http://www.mno.hu/portal/577266?searchtext=heroin
 
Index: Elfogták a halálos heroin dílerét - http://index.hu/politika/bulvar/diler0804/
 
Magyar Hírlap: Droghalál: elfogták a dílereket - http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=151126&archiv=1&next=10
 
Ma.hu: Egyre fiatalabbak lesznek drogfogyasztók
 
Klubrádió: Alkoholt is fogyasztottak a XIII.kerületben meghalt heroinisták - http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=72464
 
Zoom: Heroinhullám Budapesten - http://zoom.hu/belfold/heroinhullam-budapesten
 
 
Aug 6.
 
Hírszerző: Heroinisták halála - "csak véletlen egybeesés lehet" - http://www.hirszerzo.hu/cikk.heroinistak_halala_-_csak_veletlen_egybeeses_lehet.75204.html
 
Figyelőnet: Heroin: amikor a minőség öl - http://www.fn.hu/belfold/20080805/heroin_amikor_minoseg_ol/
 
Magyar Nemzet: Évente átlagosan 10-30 ember hal meg herointúladagolásban - http://www.mno.hu/portal/577345?searchtext=heroin
 
Magyar Nemzet: Újabb drogos halt meg Budapesten – ez már a hatodik eset - http://www.mno.hu/portal/577374?searchtext=heroin
 
Népszabadság: Véletlen egybeesés lehet a drogosok halála - http://www.nol.hu/cikk/502574/
 
Népszabadság: Újabb drogos halt meg Budapesten - http://www.nol.hu/cikk/502548/
 
Magyar Hírlap: 5 perces interjú: Funk Sándor főorvos - http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=151154&archiv=1&next=0
 
Magyar Hírlap: Újra gyilkolt a kábítószer - http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=151149&archiv=1&next=10
 
Magyar Hírlap: Minek és miért? - http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=151145
 
 
Aug 7.
 
Index: Nem volt mérgezett a heroin - http://index.hu/politika/bulvar/hrn080807/
 
Origo: Nem volt mérgezett a halálos heroin -
 
Hírszerző: Miskolcon is áldozatot szedett a heroin - http://www.hirszerzo.hu/cikk.miskolcon_is_aldozatokat_szedett_a_heroin.75325.html
 
Blikk: Miskolcon is ölt a heroin - http://www.blikk.hu/cikk.php?cikk=112317
 
HVG: Miskolcon is meghaltak ketten heroin fogyasztása miatt - http://hvg.hu/itthon/20080807_miskolc_heroin.aspx
 
Népszabadság: Ketten haltak meg heroin fogyasztása miatt Miskolcon - http://nol.hu/cikk/502681/
 
 
Népszava: Több mint száz magyar hal meg naponta az alkohol miatt
 
Népszava: Sziszifuszi küzdelem a drog ellen A Tűcsere-program - http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1080441
 
Népszabadság: Nem volt mérgezett a heroin
Négy nap alatt hat drogos halott Budapesten - http://www.nol.hu/cikk/502656/
 
 
Aug 8.
 
Gondola: Ketten haltak meg heroin fogyasztása miatt Miskolcon - http://gondola.hu/hirek/75394
 
Lánchíd rádió: Letartóztatták a gyilkos heroin dílerét - http://www.lanchidradio.hu/letartoztattak_a_gyilkos_heroin_dileret_20080808
 
Stop.hu: Előzetesbe helyezték a halálos miskolci heroin árusát - http://www.stop.hu/articles/article.php?id=365532
 
Magyar Nemzet: Halálos heroin: nem készültek tudatosan a halálra - http://www.mno.hu/portal/577718?searchtext=heroin
 
Index: Nem pánikolnak a heroinisták - http://index.hu/politika/belfold/heroin7541/
 
Világgazdaság: Dílerek, pusherek, depóztatók - Magyar heroinpiaci körkép - http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=235027&fr=hs
 
 
ATV: A kisfiú szeme láttára lőtték be magukat a miskolci drogosok - http://atv.hu/hircentrum/2008_aug_a_kisfiu_szeme_lattara_lottek_be_magukat_a_miskolci_drogosok_.html
 
Figyelőnet: Kevesebben heroinoznak, de többen halnak - http://www.fn.hu/belfold/20080807/kevesebben_heroinoznak_de_tobben_halnak/
 
Zoom: A hígított mámor is halálos lehet - http://zoom.hu/szirena/higitott-mamor-halalos-lehet
 
Hírszerző: Gyilkos heroin - sem túl tiszta, sem túl szennyezett nem volt az anyag - http://www.hirszerzo.hu/cikk.gyilkos_heroin_-_sem_tul_tiszta_sem_tul_szennyezett_nem_volt_az_anyag.75349.html
 
 
Aug 9.
 
Vasárnap reggel: Halálos heroin: zuhanás a pokolba - http://www.vasarnapreggel.hu/index.php?apps=cikk&d=2008-08-10&r=2&c=690605
 
 
Aug 10.
 
Hírszerző: Nem heroin okozta a fiatalok eszméletvesztését a diszkóban - http://www.hirszerzo.hu/cikk.nem_heroin_okozta_a_fiatalok_eszmeletveszteset_a_diszkoban_.75615.html
 
Reggel: Halálos heroin: egyenes út a pokolba - http://www.reggel.hu/index.php?apps=cikk&cikk=165752
 
Hír TV: Nem heroin okozta a keceli fiatalok rosszullétét - http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=228394
 
168 Óra: Kiütő "koktéltól" ájult el öt diszkózó - http://www.168ora.hu/cikk.php?cikk=22997
 
 
Aug 11.
 
Hírszerző: "Véget kell vetni annak, hogy a drogfogyasztókat büntetik" - http://www.hirszerzo.hu/cikk.veget_kell_vetni_annak_hogy_a_drogfogyasztokat_buntetik.75744.html
 
Hírszerző: "Léderer csúsztat" - parázslik a drogvita az ifjú politikusok között - http://www.hirszerzo.hu/cikk.lederer_csusztat_-_parazslik_a_drogvita_az_ifju_politikusok_kozott.75765.html
 
Hírszerző: "Bármelyik lövés az utolsó lehet"- http://www.hirszerzo.hu/cikk.barmelyik_loves_az_utolso_lehet.75665.html
 
Hírszerző: Drogügyek: mit tervez az országos rendőrfőkapitány? – http://www.hirszerzo.hu/cikk.drogugyek_mit_tervez_az_orszagos_rendorfokapitany.75807.html
 
Népszabadság: Dr. Funk Sándor: A gyilkos drog visszatért - http://www.nol.hu/cikk/502937/
 
Népszabadság: Elszabadultak a kábítószerek
Öt fiatal maradt eszméletlenül a Korona diszkóban - http://www.nol.hu/cikk/502936/
 
Kdnp.hu: Heroin belövő szobák helyett hatékony felvilágosító kampányokat -
 
Magyar Nemzet: Gyilkos heroin – Az a meglepő, ha valaki túléli a szert - http://www.mno.hu/portal/578212
 
Magyar Nemzet: IKSZ: belövőszobák helyett hatékony felvilágosítást! - http://www.mno.hu/portal/578376?searchtext=heroin
 
Index: SZDSZ: Ne büntessék a drogfogyasztást - http://index.hu/politika/belfold/drg0811/
 
 
Aug 12.
 
Hetek: Az ifjú liberálisok „korszakalkotó” javaslata Állami tűcsere-automata, drogbelövő szoba? - http://www.hetek.hu/node/19348
 
Magyar Nemzet: A kormány megelőzné a drogosok halálát szeptembertől - http://www.mno.hu/portal/578593?searchtext=heroin
 
Betegszoba: Életmentő doboz kábítószerfüggőknek - http://www.betegszoba.hu/?r=1320
 
Figyelőnet: Újjáélesztésre szorul a drogpolitika - http://www.fn.hu/belfold/20080812/ujjaelesztesre_szorul_drogpolitika/
 
 
Aug 13.
 
Népszabadság: Nem támogatni, de okosabban tűrni
Új drogszabályozást indokolnak a sorozatos halálesetek - http://www.nol.hu/cikk/503285/
 
Népszabadság: Értelemelterelés - http://nol.hu/cikk/503264/
 
Gondola: Nagy tisztaságú heroin okozta az utóbbi napok haláleseteit - http://gondola.hu/hirek/75836
 
Zoom: Túl tiszta heroin okozta a túladagolásokat - http://zoom.hu/belfold/tul-tiszta-heroin-okozta-tuladagolasokat
 
Inforádió: Növekszik a heroin hatóanyag-tartalma - a túladagolásos halálesetek háttere - http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-218786
 
Világgazdaság: Heroin a patikákba? Döbbenet! - http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=235614&fr=te 
 
Hírszerző: Tiszta herointól haltak meg a drogosok - http://www.hirszerzo.hu/cikk.tiszta_herointol_haltak_meg_a_drogosok.76073.html
 
Figyelőnet: Tiszta heroin okozta a haláleseteket - http://www.fn.hu/belfold/20080813/tiszta_heroin_okozta_halaleseteket/
 
Délmagyar: Túl tiszta heroin okozta a kábítószeresek halálát - http://www.delmagyar.hu/belfold_hirek/tul_tiszta_heroin_okozta_a_kabitoszeresek_halalat/2067042/
 
Weborvos: Heroin-halálok: túl tiszta volt az anyag - http://www.weborvos.hu/egeszsegmagazin/gyermekkori_elmenyek_okolhatok/118051/
 
HVG: Vésztanácskozás heroinhalálról és randidrog-kábulatról - http://hvg.hu/itthon/20080813_drogproblema_tanacskozas_rendorseg.aspx
 
Magyar Hírlap: Egymás után szedi áldozatait a liberális drogpolitika - http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=151421&archiv=1&next=0
 
Népszava: Túl tiszta volt, az volt a baj-droghalál Drogkonferencia az ORFK-n
 
 
Aug 14.
 
Népszabadság: Injekciózták az inhalálásra szánt töményebb szert? - http://www.nol.hu/cikk/503399/
 
Figyelőnet: Tévhitek és féligazságok a heroinról  http://www.fn.hu/belfold/20080814/tevhitek_feligazsagok_heroinrol/
 
Zóna: Heroinhalál – Csak a segítséget nem adagolják túl - http://zona.hu/article/1189/heroinhalal-csak-a-segitseget-nem-adagoljak-tul.html

 


Kardos Tamás
Drogriporter
2008.08.18.
 

 

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről