A Kendermag Egyesület Legalizációs Kátét adott ki, amelyben megfogalmazza hitvallását a jelenlegi drogpolitika reformjának szükségességéről és módjáról.
A Kendermag Egyesület Legalizációs Kátét adott ki, amelyben megfogalmazza hitvallását a jelenlegi drogpolitika reformjának szükségességéről és módjáról.
A 2007-es tüntetés plakátja:
MI A BAJ A JELENLEGI DROGPOLITIKÁVAL?
Tudományos értelemben minden olyan anyagot drognak nevezünk, ami módosítja az ember tudatállapotát, legyen az legális vagy illegális. A drogfogyasztás egyidős az emberi civilizációval: az észak-amerikai inuitokon kívül a világ minden népcsoportja használt valamilyen tudatmódosító szert. Bár a mai magyar nyelv különbséget tesz gyógyszer, kábítószer vagy élvezeti szer (alkohol, kávé, dohány) között, ezek a különbségek valójában csupán a 20. század második felétől váltak elfogadottá világunkban. A jelenleg legális és illegális szerek közötti különbségtétel nem tudományos, hanem pusztán politikai döntés eredménye: ami legális, nem feltétlenül veszélytelenebb, mint ami illegális. A két legnépszerűbb legális drog, az alkohol és a dohány fogyasztásának kockázatai felülmúlják a legtöbb illegális szer fogyasztásának kockázatát.
A 20. század elején a ma illegális szerek többségét még gyógyszertárban és más kiskereskedésekben törvényesen meg lehetett vásárolni a világ minden részén. A drogokat többnyire alacsony hatóanyag-tartalmú formában forgalmazták: így az intravénás heroin helyett az ópiumszívás, a por formájú kokain helyett a csekély kokaint tartalmazó üdítőitalok (pl. a Coca-Cola) fogyasztása terjedt el. Viszonylag ritkának számítottak azok a jelenségek, amelyeket ma szükségszerűen párosítanak e szerek fogyasztásával: túladagolások, vírusos fertőzések, beszerzési bűncselekmények, hajléktalanság és testi-lelki leépülés. Ez a helyzet az 1910-es években változott meg, amikor az Egyesült Államokban egy idegenellenes, puritán mozgalom hatására betiltották az alkohol és számos más ismert szer forgalmazását. A tilalom célja az volt, hogy a drogok keresletének és kínálatának kriminalizálásával teljesen megszüntesse a droghasználatot és az azzal együtt járó minden társadalmi bajt. A társadalom eleinte lelkesen fogadta az alkoholtilalmat és hitt a „józan társadalom” megvalósíthatóságában.
Az 1919 és 1933 közötti fennálló alkoholtilalom kísérlete azonban totális kudarcnak bizonyult: az alkoholfogyasztás nem tűnt el, csupán a föld alá szorult és egy olyan szervezett alvilág épült köré, amely erőszakkal árasztotta el Amerika utcáit. Az alacsony alkoholtartalmú italok, a kulturált sör és borfogyasztás szinte teljesen eltűnt, ehelyett előtérbe kerültek az égetett szeszek. A szennyezett formában árult feketepiaci alkoholtól rengeteg ember halt vagy betegedett meg. Az alkoholisták bűncselekmények elkövetésére kényszerültek, hogy a dílerek által önkényes extraprofitért árult napi italadagjukat beszerezhessék. Az újságok sűrűn cikkeztek a növekvő hatósági korrupcióról és visszaélésekről. A bűnszervezetek vezetői, így például a hírhedt Al Capone az Alkoholtilalom fenntartásában volt érdekelt (hiszen abból gazdagodott meg), ezért nem támogatta az alkohol legalizációját. Az amerikai politikai döntéshozók és Rosevelt elnök viszont úgy döntöttek, hogy az egész társadalom érdekében törvényesen szabályozzák a jövőben az alkohol fogyasztását, forgalmazását és gyártását, hogy kivegyék azt Al Capone és a többi gengszter kezéből. A feketepiac káros következményeit azóta sikerült visszaszorítani.
Az alkoholtilalom eltörlése miatt munka nélkül maradt alkohol-ellenes hivatalnokok azonban új céljukat a kevésbé elterjedt drogok elleni küzdelemben találták meg, amelyek fogyasztóit rasszista sztereotípiák alapján démonizálták, a szer negatív hatásait pedig erősen eltúlozták (pl. a „kokainőrült” néger mítosza, aki fehér nőket erőszakol meg, vagy a marihuánafogyasztók szociopata őrültként való ábrázolása). Ehhez megfelelő politikai hátteret szolgáltatott a hidegháború légköre. Bár a drogtilalom által ígért gyors és drasztikus változások elmaradtak, és bár az illegális drogpiac ugyanazon negatív következményekkel járt, mint az alkohol feketepiaca az alkoholtilalom idején, az amerikai kormány a 20. században fokozatosan ráerőltette az egész világra saját drogpolitikai elképzeléseit. Elérték, hogy az ENSZ három kábítószerügyi konvencióban (1961, 71, 88) kötelezze a tagállamokat bizonyos tudatmódosító szerek rekreációs célú használatának, forgalmazásának és előállításának büntetetésére.
1998-ban az ENSZ Általános Közgyűlése (UNGASS) határozatot hozott arról, hogy 10 éven belül meg kell teremteni a drogmentes világot – magyarul megszüntetni a kannabisz, a kokacserje és az ópiummák termesztését, forgalmazását és fogyasztását. Bár a 10 éves terv lejáratának dátuma vészesen közeledik, ma már nyilvánvaló, hogy nem sikerül 2008-ra drogmentessé tenni a világot. Ehelyett:
· Többen használnak ma illegális drogokat a világon, mint valaha, a legtöbb drog kipróbálónak száma évről évre meredeken nő. Afganisztánban rekordokat döntöget az illegális ópiumtermesztés, amely a világ heroinkészletének mintegy 90%-át adja – megszüntetésére az ENSZ és a Világbank szerint remény sincs a közeljövőben. A masszív permetezési kampányok ellenére szintén egyre több kokain áramlik Európába és Észak-Amerikába Latin-Amerikából, a fejlett országokban a beltéri kannabisztermesztés rohamosan terjed.
· Az illegális drogkereskedelem évente mintegy 400 milliárd dollár bevételt hoz a bűnszervezeteknek, ez a világkereskedelmi forgalom 8%-át teszi ki. Ez a pénz a feketegazdaságba áramlik, fejlődő országok politikai destabilizálásáért felelős és terrorista csoportok anyagi bevételét biztosítja, ezenkívül erőszakkal árasztja el a nagyvárosok utcáit.
· A dílerek magas (gyakran több száz százalékos) haszonkulccsal dolgoznak, az illegális drogkereskedelem nagy profittal kecsegtet, a kereslet jelentős, a lebukás kockázata pedig csekély, így az egyre szigorodó szankciók fenyegetése gyakorlatilag nincs hatással: mindig lesz olyan, aki ezeket a szereket árusítja.
· Egyre kockázatosabb, potensebb drogok jelennek meg a piacon, az alacsony hatóanyag-tartalmú szerek (pl. ópium, kokalevél) és a kevésbé kockázatos használati formák (pl. pipából szívás) helyett rohamosan terjednek a potensebb, veszélyesebb formák (crack-szívás, heroin injektálás).
· A represszív drogpolitikák következtében a droghasználók a társadalom peremére szorulnak, nehezen férnek hozzá életmentő egészségügyi szolgáltatásokhoz és emiatt veszélyes járványok táptalajává válnak: ma Afrikán kívül minden ötödik HIV fertőzés injekciós droghasználatból fakad, Ukrajnában a lakosság több mint 1%-a HIV pozitív, a járvány fő motorja az injekciós droghasználatból fakadó kockázatok nem megfelelő kezelése.
· A drogok bizonytalan minőségben, szennyezőanyagokkal keverve kerülnek az utcára: ez a túladagolásos halálesetek, a diszkóbalesetek és különféle betegségek forrása (pl. jelenleg a marihuánát homokkal keverik, ami súlyos tüdőkárosodást okozhat).
· A börtönök a fejlett országokban megteltek a drogtörvények áldozataival, akik közül sokan nem erőszakos, hanem fogyasztói jellegű bűncselekmények miatt ülnek rács mögött. A börtönök a kábítószerkereskedelem és a fertőzések melegágyaivá váltak, a kriminalizáció nem segíti, hanem inkább gátolja a problémás fiatalok visszailleszkedését a társadalomba.
A jelenlegi drogpolitika globális és helyi szinten is olyan sok ártalmat okoz és olyan kevés ártalmat előz meg, hogy társadalmi érdek a megreformálása.
De vajon a reform melyik formája szolgálná a leginkább az emberiség érdekeit, és vajon melyik opció jár a legkevesebb ártalommal és a legtöbb haszonnal?
MIK A REFORM LEHETŐSÉGEI?
A politikai döntéshozók előtt jelenleg különféle lehetőségek állnak nyitva, ajánlatos ezen modellek várható pozitív és negatív hatásainak mérlegre helyezése, hogy megtaláljuk a társadalom számára legmegfelelőbb szabályozást. A Kendermag Egyesület számos korábbi tudományos parlamenti és kormányzati vizsgálóbizottság jelentését és hatásvizsgálatát áttekintve alapvetően 3 modellt különböztet meg (a teljesség igénye nélkül). Ezek közül az első gyakorlatilag kiegészítője a jelenleg Magyarországon hatályos szabályozásnak, amely az illegális drogok fogyasztóját bűnözőként kezeli. Csak bizonyos feltételek megléte esetén tekintik betegnek, akit 6 hónapos felvilágosító vagy gyógyító kényszerkezelésre köteleznek. A dekriminalizációs modell ma már számos nyugat-európai országban elterjedt, a harmadik verzió, a szabályozott piac azonban még sem valósult meg a világon sehol – bár bizonyos elemeit megtaláljuk a jelenlegi holland szabályozásban.
A) Medikalizációs modell
Javaslat: A droghasználók elleni büntetőjogi szankciók alternatíváiként kényszerkezelésre kell kötelezni a droghasználókat, a drogfogyasztást betegségként és nem bűncselekményként kell kezelni. A drogkereskedők elleni szigorú rendőri fellépést tovább kell folytatni.
Várható előnyök:
· A droghasználók mentesülhetnek a szigorú büntetőjogi szankciók, főleg a börtönbüntetés következményeitől.
· A droghasználók nagy számban kerülhetnek be terápiás programokra.
Várható hátrányok:
· A büntetőjogi kényszer és a büntetőeljárás mint folyamat továbbra is fennmarad, ennek ártalmaival és költségeivel.
· A kényszerkezelés emberi jogi problémákat vet fel, különösen, mivel szükségszerűen rengeteg alkalmi használó is bekerül a rendszerbe, akik kezelése egészségügyi szempontból nem indokolt.
· A nem problémás használók tömeges kezelése elvonja az erőforrásokat a problémás használók kezeléséről.
· A feketepiac problémájára a modell nem nyújt megoldást.
· Nem lehetséges az egyes drogok piacának szétválasztása és a drogok hozzáférhetőségének korlátozása életkor szempontjából.
B) Dekriminalizációs modell
Javaslat: szüntessük meg a közrendet nem veszélyeztető droghasználók büntetőjogi üldözését vagy a csekély mennyiségű drog tartásával és fogyasztásával kapcsolatos szankciók kiüresítésével, vagy teljes eltörlésükkel. A rendőrség koncentráljon a kereskedők üldözésére.
Várható előnyök:
· A droghasználók tömeges üldözésének kárai elhárulnak, a droghasználók marginalizációja jelentősen csökken.
· A rendőrség jelentős erőforrásokat spórolhat meg, ezeket a kereskedelem elleni harcra lehet fordítani.
· Nagyobb hangsúlyt és támogatást kaphat, őszintébbé és nyitottabbá válhat a prevenció, a kezelés és az ártalomcsökkentés.
Várható hátrányok:
· A drogok feketepiaca fennmarad, a bizonytalan mennyiségből, hatóanyagtartamból fakadó károkkal, a beszerzési és szervezett bűnözéssel és ennek következményeivel.
· A rendszer következetlen üzenetet fogalmaz meg a társadalom felé a droghasználat mint tevékenység megítélésével kapcsolatban: ez hosszú távon a törvények erejébe és igazságosságába vetett társadalmi bizalomra káros hatással van.
· Nem lehetséges az egyes drogok piacának szétválasztása és a drogok hozzáférhetőségének korlátozása életkor szempontjából.
C) Szabályozott piac
Javaslat: a drogok fogyasztását, forgalmazását és előállítását törvényekkel, adókkal, fogyasztóvédelmi előírásokkal és egyéb törvényes eszközökkel kell kontrollálni, korlátozott, legális hozzáférhetőséggel. A rendőrségnek csak a feketepiacra kell koncentrálnia, a drogproblémákat alapvetően egészségügyi és szociális eszközökkel kell kezelni.
Várható előnyök:
· Lehetségessé válik az egyes drogok piacának szétválasztása és a drogok hozzáférhetőségének korlátozása életkor szempontjából is.
· Megszűnik a droghasználók marginalizációja, könnyebben integrálódhatnak a társadalomba, könnyebben hozzáférhetnek szolgáltatásokhoz.
· Jelentősen csökkennek az illegális drogpiac által okozott tetemes károk: a bizonytalan minőség, a bűnözés, a terrorizmus, a korrupció.
· Jelentősen csökken a droghasználat általános veszélyessége, lehetővé válik a nem-problémás és a problémás droghasználati formák következetes megkülönböztetése.
· A nem problémás használók tömeges, értelmetlen kezelése nem vonja el az erőforrásokat a problémás használók kezeléséről.
Várható hátrányok:
· Lehetséges, hogy bizonyos mértékben nő azoknak az aránya, akik kipróbálják a ma illegális szereket.
A három modell közül az utolsó – a legalizáció – kecsegtet a legtöbb előnnyel és a legkevesebb hátránnyal. A dekriminalizáció, bár jelentős lépést jelent a megoldás felé, csupán felemás, következetlen választ nyújt a problémára, nem szünteti meg azt a forrást, amely a szűnni nem akaró problémák melegágya: az illegális drogpiacot. A legalizáció ellenben az állam ellenőrzése alá vonja a drogjelenséget és kiveszi azt a szervezett bűnözés kezéből: ezzel gyakorlatilag az érintett közösség kezébe adja a döntés jogát, hogy hol, mikor, milyen feltételekkel és milyen drogot tesz hozzáférhetővé, az abból származó törvényes jövedelem megadóztatása és a csökkenő büntetőjogi költségek tetemes bevétel növekedést hoznak az államnak, amelyet az egészségügyi és szociális rendszer fejlesztésére fordíthat. Gyakorlatilag megszűnik a beszerzési bűnözés, csökken a mérgezések, túladagolások kockázata.
Kérdés ugyanakkor, hogy milyen áron:
- Vajon nem követi-e a legalizációt a droghasználati mutatók magasba szökése?
- Vajon nem rettent-e el bennünket az alkohol és a dohány példája?
A jelenleg elérhető tudományos adatok tükrében elmondható, hogy maga a droghasználat büntetőjogi megítélése nem befolyásolja jelentős mértékben a drogfogyasztási trendek alakulását: a jóval szigorúbb Egyesült Államokban több fiatal próbál ki illegális szereket, mint a jóval enyhébb Európai Unióban. Hollandia példájából az is nyilvánvaló, hogy a kannabisz kvázi-legális hozzáférhetősége a felnőtt állampolgárok számára a piac erős korlátozásával (pl. csak speciális boltokban, csak 18 éven felülieknek, reklám tilalma, mennyiséghatárok stb.) nem feltétlenül jár együtt a droghasználat emelkedésével – sőt, a problémás használati formák visszaszorulásához vezethet.
A dohányzás és az alkoholfogyasztás jó példát szolgáltatnak arra, hogy milyen veszélyekkel fenyeget a teljes liberalizáció (szupermarket-modell) bevezetése, és hogy milyen hatékonyan működhetnek a keresletet és kínálatot kontrollálni, szabályozni hivatott törvényes eszközök a legális piac körülményei között. Az utóbbi időszakban a hozzáférhetőség szűkítését célzó intézkedések (adók, forgalmazási és fogyasztási helyek, reklámozás korlátozása) például az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint sikeresen csökkentette a fiatalkori dohányzás előfordulását Nyugat-Európában. A legalizáció sokféle szabályozási lehetőséget biztosít a jogalkotó számára, nem jelent egyet a teljes liberalizációval. Sőt: az állami beavatkozást hatékonyabbá teszi. Felelős demokratikus intézmények és nem bűnszervezetek kezébe kerülhet a drogpiac szabályozása, és ezek az intézmények legális eszközökkel óvhatják meg a közösséget a drogok ártalmas hatásaitól. Az egyes drogok tudományosan megállapított kockázatainak, sajátosságainak megfelelő, a helyi viszonyokat figyelembe vevő szabályozási modelleket alakíthatnak ki. A tilalom homogén és merev, a legális szabályozás viszont rugalmas és kreatív megoldásokat nyújthat.
HOGYAN NÉZNE KI A LEGALIZÁCIÓ A GYAKORLATBAN?
A legalizáció nem jelenti azt, hogy a 14 éves gyerekek a szupermarketek polcairól számolatlan adagban vásárolhatnak gazdaságos kiszerelésű, a tévében reklámozott kannabiszt, amelyet bárhol és bármiképp elfogyaszthatnak. Ezzel szemben lehetővé teszi, hogy a drogot csak speciális boltokban, bizonyos korhatár fölött vásárolhassanak és csak bizonyos speciális fogyasztói helyszíneken használhassanak, mégpedig olyan módon, ami nem veszélyezteti mások épségét.
A kannabisz esetében a holland coffee shop rendszer szolgáltathat példát. Míg Hollandiában azonban a kannabisz termesztése és nagykereskedelme illegális, addig az optimális rendszerben a szabályozás erre a területre is kiterjed. Ajánlatos ezenkívül erős fogyasztóvédelmi és minőségellenőrzési előírások bevezetése, illetve a szabálysértők szigorú szankcionálása.
- Kannabiszt csak speciális boltokban (coffee shop) lehet kiskereskedelmi forgalomba hozni.
- A boltokat kizárólag 18 évet betöltött felnőttek látogathatják.
- Bolt nyitásához önkormányzati és rendőrségi engedély szükséges, az engedély szabálysértés esetén azonnal visszavonható.
- A boltokban kizárólag kannabiszt lehet forgalmazni, alkohol és dohány forgalmazása szintén tilos.
- A napi raktáron tartható és eladható mennyiség törvény által korlátozott.
- Nem nyitható coffee shop fiatalkorúak által látogatott intézmények közelében.
- Tilos a kannabisz illetve a coffee shopok reklámozása.
- Szükség van egy speciális jogalkalmazó ügynökség létrehozására, amely a drog forgalmazását felügyeli, a boltokat ellenőrzi, szükség esetén bezárja.
- A kannabiszt jelentős mennyiségben csak állami licenszel rendelkező termesztők termeszthetik, akik a speciális ügynökség ellenőrzése alatt tevékenykedve láthatják el a boltokat kannabisszal.
- Az illegális kannabisztermesztés adott estben börtön büntetéssel szankcionált.
- Fogyasztóvédelmi előírások: a kannabisz hatóanyagtartalmának feltüntetése, a használat kockázatairól szóló figyelmeztetések kötelezőek.
- A kannabisz fogyasztása csak az erre kijelölt helyen engedélyezett.
- A kannabisz otthoni termesztése csak csekély mennyiségben legális.
- Tilos a kannabisz hatása alatt volán mögé ülni vagy veszélyes munkafolyamatokat végezni.
- Az állam speciális termékként kezeli és adóztatja a kannabiszt, a kannabisztermékekből befolyó adók egy részét kötelezően az egészségügyi és szociális ellátórendszerre kell fordítani.
NA JÓ, DE MI A HELYZET A TÖBBI DROGGAL?
Tény, hogy vannak a kannabisznál jóval nagyobb közegészségügyi és társadalmi veszélyekkel járó tudatmódosító szerek. Nem minden szernél válhat be a legalizációnak az a formája, ami a kannabisz esetében jól működik. Így például a heroint hagyományosan a legveszélyesebb szerek közé sorolják, amelynek használatával olyan veszélyeket párosítanak, mint a túladagolás, a HIV fertőzés, a fizikai függőség stb. A legalizáció körülményei között persze valószínűleg a heroinhasználattal járó ártalmak is jelentősen csökkenhetnének: így például napjainkban a heroinfüggők napjai azzal telnek, hogy a feketepiacon akár bűncselekmények árán is próbálják beszerezni a bizonytalan minőségű szert. Ha a függők legálisan hozzájuthatnának orvosilag bevizsgált szerhez, amit ellenőrzött körülmények között használhatnának, akkor számos veszély máris minimalizálódna. Ezen a felismerésen alapulnak a svájci, német, ausztrál, spanyol, kanadai és holland heroinfelíró programok, amelyek keretében a heroinfüggők orvosilag felírt heroinhoz juthatnak hozzá. Az ilyen programok hatásvizsgálatai azt mutatták, hogy a részt vevők körében jelentősen csökkent a bűnelkövetések, a fertőzések és a túladagolásos esetek száma.
A heroin legalizációja során tehát ajánlatos fenntartani egyfajta orvosi kontrollt, így minimalizálva az új kipróbálók számát, illetve a problémás használat által jelentett társadalmi terhet.
Más drogoknál szintén a szer hatásainak, fogyasztási mintáinak, helyszíneinek figyelembe vételével kell olyan szabályozási rendszereket kidolgozni, amelyek a lehető legkisebb ártalmat okozzák a droghasználónak és a közösségnek.
A legális kontroll-eszközök előnye éppen az, hogy lehetővé teszik az egyes drogok speciális tulajdonságainak, a helyi közösség kulturális és szociális jellemzőinek figyelembe vételét, rugalmas, innovatív, az ártalomcsökkentésre koncentráló stratégiák kidolgozását.
MEGVALÓSÍTHATÓ-E A LEGALIZÁCIÓ?
Sokak szerint a legalizáció csupán ködös álom, a realitás a drogtilalom, ezen belül kell manővereznünk. Az alkoholtilalom idején egy politikus azt mondta, hogy a tilalom visszavonásának annyi esélye van, mint hogy egy kolibri a farkára kötött Washington-emlékművel a Marsra repüljön. Három év múlva az alkoholtilalom már történelem volt. Nem tudjuk, hogy vajon a jelenlegi globális drogtilalom is ilyen hirtelen fog-e összeomlani, mindenesetre a hanyatlás jelei már világosan láthatóak, és ezt egyre több ember ismeri fel a világon. Soha nem volt még ilyen befolyásos és szervezett ellenzéke a drogtilalomnak, soha nem szerveződött ennyi társadalmi csoport a drogreform elképzelések támogatására. A 90-es évektől fokozatosan elterjedt az ártalomcsökkentő megközelítés a világon, amely szerint a drogmentes társadalom elérése utópia, a drogpolitika csupán arra törekedhet, hogy a droghasználatból fakadó ártalmakat minimalizálja. Az ártalomcsökkentés egyre növekvő elismertséget élvez mind a nemzetközi szervezetek, mind a kormányok, mind a szakemberek körében.
Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy a legalizáció már a spájzban van.
· A közvéleménynek még mindig jelentős része ellenzi a reformot, a politikai döntéshozók pedig a szavazatok maximalizálására törekednek, nem a tudományos érveket veszik figyelembe. (Magyarországon az Eurobarométer 2006-os felmérése szerint a lakosság 13%-a támogatja a marihuána használatának legalizációját.)
· Az ENSZ nemzetközi drogtilalmi rendszere komoly politikai és jogi akadályokat gördít a legalizáció elé, amely ezáltal szinte lehetetlen országos szinten, csupán nemzetközi összefogással valósítható meg (a dekriminalizációt ellenben a konvenciók lehetővé teszik).
A legalizációra tehát még fel kell készíteni a társadalmat, illetve szét kell feszíteni az ENSZ egyezmények által biztosított nemzetközi kereteket. Amíg ez nem valósul meg, addig álláspontunk szerint mindenképpen hasznos legalább a droghasználók széles tömegeinek mentesítése a büntetőjogi üldözés alól: a dekriminalizáció. A dekriminalizáció lehet az első lépcsőfok a legalizáció felé, de nem tekinthető végleges, csupán átmeneti megoldásnak.
A Kendermag Egyesült álláspontja szerint a teljes dekriminalizációra a magyar kormánynak minél előbb rá kell szánnia magát, legkésőbb a jelenlegi Büntetőtörvénykönyv módosítása során. Ezért arra kérjük a döntéshozókat, hogy a csekély mennyiségű kábítószer megszerzése, tartása és fogyasztása az új Btk. alapján ne számítson bűncselekménynek. A fogyasztói típusú magatartások kerüljenek ki teljesen a büntetőjog hatásköre alól, a problémamentes fogyasztók kényszerkezelése helyett pedig fordítsunk több erőforrást a problémás szerhasználók ártalomcsökkentő szolgáltatásokhoz való hozzáférésének növelésére.
Hosszú távú célként a kormánynak el kell köteleznie magát a legalizáció mellett, és meg kell kezdenie a társadalom felkészítését a legális kontroll bevezetésére. A Kendermag Egyesület 1 éven belül dekriminalizációt, 5 éven belül pedig a legalizációt szeretne.