Hiánycikk lehet a fű - egyetemisták a marihuána bizniszben (Igenhír)

Lehet, hogy kicsinek találod ezt a mintát, de a kutatók azt nyilatkozták, hogy eddig (2005) ez volt a legnagyobb esettanulmány a füvezés, a dohányzás és a füvezés+dohányzás rákkeltő hatásáról. Lásd: itt Amúgy, ha érdekel (és mindenki, akit érdekel), itt megnézhető/hallgatható egy Tashkin interjú a kutatásról.

Kedves Barnabás,

Először is nagyon örülök, hogy rátalált és reagált a cikkünkre, annak pedig még inkább, hogy már korábban is járt a Drogriporteren és felhasználta az itt olvasottakat az összeállításához.  Ahogyan azt már az írásával kapcsolatban megjegyeztem: szerintem nagyon hasznos és informatív szemszögek kerülnek benne bemutatásra, azonban az összegyűjtött 8 ponttal továbbra sem értek egyet. Ezúttal reflektálnék a további megjegyzésekre is:

„az aprólékos munkával összegyűjtött cikkekben az objektivitás és az önkritika bármilyen jele nélkül mosdatnak minden véleményt (vagy tényt), ami egy kicsit súlyosan, óvó szándékkal, netalán negatívan nyilatkozik a drogvita bizonyos kérdéseiben.”

Erre csak kérdéssel tudok válaszolni: Melyek lennének ezek a bizonyos kérdések, amelyek érdekében véleményeket és tényeket mosdatunk? Miben nyilvánul meg az objektivitás és az önkritika hiánya?

„…ide pl. azt sorolom, amikor komolyan tárgyalnak olyan felütésű cikkeket, mint „Nem a kokain a legrosszabb a magzatnak” és „A pia veszélyesebb a heroinnál is”.

A szenzációhajhász címeket én sem tartom szerencsésnek, de egy ajánló vagy kritika megfogalmazása esetén a tartalomra koncentrálok, a címet pedig szó szerint szokás idézni. Úgy gondolom, hogy a mi címeinket sokkal inkább jellemzi a kiegyensúlyozottság, mint a drogtémában publikáló médiumok többségét.

„Kérem, hogy amennyiben Önök élnek használnak is marihuánával, ne önigazoló fórumnak használják az ehhez hasonló fórumokat.”

A Drogriporter nem kifejezetten a kannabisszal, hanem az összes pszichoaktív szerrel foglalkozik, elsősorban drogpolitikai kontextusban. Ha valóban olyan füvesek lennénk, akik önigazoló fórumnak használják a Drogriportert, akkor az 1. pontot – amit sérelmezett is, hogy nemes egyszerűséggel átugrottam – fennhangon reklámoztam volna:

„1. pont: Ma Magyarországon megengedőbb ítélet jár annak, aki alkohol hatása alatt öntudatlanul összehányja-, és vizeli magát, mint annak, aki elszív egy szál füves cigit – ez a megítélés nyilvánvalóan téves.”

...de amint azt a cikkben is írtam: csak azokkal a pontokkal foglalkoztam, amelyeket problémásnak találtam és már a szöveg elején linkeltem a kérdéses írást, így akit érdekel, elolvashatja az egészet és a teljes szöveg alapján ítélhet. Maradjunk a pontoknál!

A 2. pontról: újra csak örülök, hogy egy korábbi cikkünk merült fel, azonban nem gondolom, hogy az öncáfolat hibájába estem volna. Ha jobban megnézi, nem írtam olyat, hogy téves a kátránnyal kapcsolatos állítása, csupán kiegészítésként jegyeztem meg, hogy érdemes a rákkeltő statisztikákat is figyelembe venni – lévén emiatt szoktunk tartani a kátránytól. A kutatási eredményeken pedig lehet mosolyogni, ez semmit nem von le az értékükből (egyébként újra megjegyzem, amit a cikkben is: a kutatás vezetője is – aki akkor már 30 éve végzett tudományos kísérleteket a marihuánával – meglepődött az eredményeken, tehát semmiképpen sem egy ’önigazoló szmóker’ kutatásáról van itt szó).

3. pont – Az Independent cikk a saját állításait vonta vissza – farmakológusok és pszichiáterek véleményére és eredményeire hivatkozva –, de ezt is csak az Interneten olvastam, így könnyen lehet, hogy az Ön számára hiteltelen, amit erről mondok. Egy biztos (most jön a demagógia): amíg nincs állami szabályozás, addig teljesen kiszámíthatatlan, hogy milyen THC tartalmú fűvel kereskedik a díler. Próbáljuk meg ugyanezt elképzelni az alkohollal vagy a dohánnyal (hogy folytassam az önigazolást és a legális drogok döngölését).

„4. Fizikai függés gyakorlatilag nincs. Pszichikai függéssel azonban számos beteget kezelnek – ennek elvitatása a tények meghazudtolása.”

Ezt a pontot is azért hagytam ki, mert egyetértek vele. De ha így korrektebbnek tűnik, akkor szívesen írásba foglalom: a füvezés pszichikai függéshez vezethet. Ezt egy pillanatra sem vitatom el. Pont ezért is szükséges hiteles információkkal szolgálni a drogokról, hogy megfelelően viszonyulhassunk hozzájuk. Azonban Magyarországon semmiképp ne abból induljunk ki, hogy hány füvest kezelnek pszichikai függőséggel – túlnyomó többségük azért vesz részt a gyógykezeléseken, hogy elkerülje a börtönbüntetést és nem azért, mert problémás szerfogyasztó.

5. pont – Igen, a biológiai hajlam egy fontos kitétel, talán érdemes lett volna kiemelnem. Én itt egy kutatás felől érdeklődtem, de egy személyes beszámoló is több a semminél. Felmentem a linkelt oldalra, de rengeteg tanulmányt találtam, és nem tudom, melyikről van szó. A lényeg: nagyon kevés tudós értene egyet azzal a nézettel, mely szerint létezik olyan hajlam (vagy gén), mely megléte esetén az alkohol nem, de a fű a keményebb drogok felé vezeti az illetőt. Még vitathatóbb, ha erre a felfedezésre nem egy kutatócsoport jut el egy kiterjedt minta vizsgálata alapján, hanem egy leállt droghasználó.

6. pont – Nem állt szándékomban „döngölni” az alkoholt, sajnálom (ugyanakkor csodálkozom), hogy így értelmezhető, amit írtam. Én személy szerint pl. szeretek sörözni és borozni (vagy-vagy) és úgy gondolom, hogy a mérsékletes alkoholfogyasztás pozitív irányban befolyásolhatja az életminőséget. Amit írtam, az egyrészt a hazai problémás alkoholfogyasztásról szólt, másrészt a tinédzserek közt egyre inkább terjedő kockázatos fogyasztási mintázatokról, melynek leggyakoribb összetevői az alkohol és a gyógyszerek. Ebből azonban botorság lenne olyan következtetést levonni, hogy vigyük „lejjebb” a legális szerek határát és akkor csak az alkohol jelent majd problémát. Egyrészt láttuk, hogy az alkoholtilalom komolyabb egészségügyi (közbiztonsági stb.) problémákhoz vezetett, mint a szabályozott alkoholpiac. Másrészt az is kiderült ekkor – és ez az illegális szerekre is áll –, hogy a tiltás önmagában vajmi kevés hatással van a szerhasználat elterjedtségére, azonban remek alapot nyújt a veszélyes fogyasztási mintázatok terjedésének. Nem az a helyzet tehát, hogy még valamit legalizálva magunkra szabadítunk egy újabb drogot – ezek (kiváltképp a fű) már rég ránk szabadultak, a jelenleginél sokkal nagyobb arányban és fiatalabb korban már nem is lehetne fogyasztani őket. Ezért lenne indokolt komolyan megfontolni, hogy miként is kéne reagálni erre a helyzetre. A tiltás nem segít a problémás használókon, nem ad útmutatást azzal kapcsolatban, hogyan lehet biztonságosan használni egy adott szert, ellenben értelmetlenül kriminalizál rengeteg, amúgy törvénytisztelő embert, a használót és a környezetét hazugságokra kényszeríti stb.
Az alkoholhoz való viszonyulásunkkal kapcsolatosan azt a problémát tudnám megfogalmazni, hogy nem vesszük elég komolyan, hogy az évszázados használat nem jelent kulturált ivást és hajlamosak vagyunk elbagatellizálni a túlzott ivással járó kockázatokat. Még veszélyesebb, ha ezt más szerekkel összehasonlítva tesszük és ezzel azt a rejtett üzenetet fogalmazzuk meg, hogy „inkább igyál, az társadalmilag elfogadott és nem is annyira kockázatos”.

„visszaszorítása aktuális kérdés”

Ezzel kapcsolatban érdemes megnézni a politikusok viszonyulását az alkoholstratégia kialakításához az Index sorozatának 4. videójában.

7. pont – Továbbra is érdekelne, hogy miért demagógia felhívni a figyelmet a leggyakrabban használt drogok halálos megbetegedésekben játszott szerepére. Nem, nem veszélytelen a marihuána sem, de nagyon messze van az alkohol és a dohányzás veszélyeitől és számos súlyos megbetegedésben bizonyul pótolhatatlannak. Demagógia ezt beismerni?

 8. pontról
„a marihuánaszívás nem más, mint egy életvezetési probléma, a szabadság téves irányból történő hajszolása” – ezt emlegeti, mint a tényleges álláspontot. Ez ferdítés, sehol nem írtunk ilyet.”

Valóban nem írtak ilyet, én próbáltam finomítani az állításukat. Önök ezt írták:
„A marihuána, mint identitásképző, a „free the weed" és „legalize it", mint szabadságszimbólum káros, és téves ideológia. Nem lehet cél, hogy valaki káros szenvedélyét, életvezetési problémáját világnézetté szélesítse.”

Nem tudom ezt másképp értelmezni, minthogy a marihuána fogyasztása életvezetési probléma és káros szenvedély. De miért lenne feltétlenül „szenvedély”? Nyilván Ön is találkozott olyanokkal, akik hébe-hóba elszívtak egy spanglit, de ez nem töltött be különösebben fontos szerepet az életükben. Számukra ez szenvedély? Az életvezetési problémájuk alkalmi megnyilatkozása? Ha valaki naponta elszív egy doboz cigarettát, heti kétszer sörözik és egyszer pedig füvet szív, akkor ez mind káros szenvedélynek minősül, vagy csak a napi rendszerességű fogyasztás az? Vagy az illegális szer fogyasztása, akár csak heti egyszer? Mi a szenvedély mércéje Ön szerint?

Másrészt: Miért lenne a fű esetében a „legalize it” egy tévesebb ideológia, mint az alkohol vagy a kávé legalitása melletti kiállás? A füvesek túlnyomó többsége nem problémás fogyasztó (lásd pl.: az elterelésbe kerülteket vagy az EMCDDA 2007-es kimutatását, mely szerint a legtöbb európai országban, a 15-34 év közötti fogyasztóknak körülbelül 1-2%-a fogyaszt kannabiszt napi rendszerességgel, a döntő többség csupán havi 1-3 alkalommal) – tehát ugyanolyan felelősségteljesen tudnak viszonyulni a marihuánához, mint a kulturált alkoholfogyasztók az italhoz. Egyáltalán nem gondolom, hogy esetükben káros szenvedélyről vagy életvezetési problémáról lenne szó. Azzal teljesen egyetértek, hogy nem jó cél egy káros szenvedély vagy egy életvezetési probléma világnézetté szélesítése, azonban azt gondolom, hogy fontos nyílt párbeszédet kezdeményezni az illegális drogokról a realisztikusabb megítélésükért (már csak azért is, hogy aki ír róluk, az ne ragaszkodjon a „káros szenvedély” és az „életvezetési probléma” mantrához). Ártalomcsökkentés szintjén pedig kiemelten fontos ismertetni a felelősségteljes viszonyulást hozzájuk és az összes pszichoaktív szerhez.  

Üdvözlettel,
Kardos Tamás