Részletek a Fejér Megyei Hírlapnak a Kamasz Klub drogprevenciós tábor főszervezőjével készített interjújából.
Az utóbbi hónapokban szakmailag és módszereiket tekintetve megalapozatlan drogprevenciós alapítványok praktikáit mutattuk be. Ezúttal azonban sikerült egy olyan prevenciós tevékenységet folytató, szociális munkásokból álló csoportot találnunk, a Kamasz Klub személyében, amelynek a drogkérdéshez való komplexebb megközelítésmódját és közösségfejlesztési technikáit sokkal ígéretesebbnek találjuk, mint a korábban kritikával illetett riogató módszereket.
A klub programjának fő erénye, hogy nem egy felvilágosító óra, hanem egy aktív közreműködést biztosító tábor keretében vezeti be a kamaszokat a drogok világába, ahol a fiatalok a mindennapjaikból ismert szenvedélybetegségekbe is betekintést nyerhetnek (itt ugyan találkozunk az internet- és a drogfüggőség összemosásával, ami nem feltétlenül szerencsés, de rámutat arra, hogy a helytelen (fel)használati mód problémákhoz vezet) és – legalábbis az interjú szerint – árnyaltabb képet kaptak a különböző drogokról is. Szimpatikus az (ön)kritika is, mely szerint a szociális munkások gyakran drogprevenciós továbbképzések híján kénytelenek a táboroztatásba kezdeni és azt is önkéntes alapon. Persze jó lenne tudni, hogy milyen filmet vetítettek le a részvevőknek, a rendőrség képviselője (miért egy rendőr?) mennyire hitelesen mutatta be a drogok hatásait és a fogyasztók részéről miért csak függők szólaltak meg, de az alapelképzelés így is messze túlmutat a fent említett alapítványok módszerein.
Mivel a hivatkozott írás online formában nem érhető el, ezért hosszabb részletet idézünk a Fejér Megyei Hírlapban június 26-án publikált interjúból, melyet Deák Balázs készített Karacs Ildikóval, a Kamasz Klub főszervezőjével:
"A forráshiányos és előítéletekkel terhelt kábítószer-megelőzésről beszélgettünk Karacs Ildikó, szociális munkással az idén először létrejött drogprevenciós tábor kapcsán. Idén először drogprevencióval foglalkozó tábort szervezett a Szociális Alapszolgáltatási Központ családsegítő szolgálata, Kamasz Klub néven.
Alapvetően a 12-16 éveseket céloztuk meg és közel 40 főre terveztük a Kamasz Klubot, ami február végén indult. A programok elméletileg tavaszig tartottak volna, de mi igyekszünk nyáron is folytatni azokat. Körülbelül kéthetente tartottuk a foglalkozásokat, melyek célja – a drogprevenció mellett – a közösségfejlesztés volt, hiszen az egész kistérség területéről érkeztek ide gyerekek. A tábort úgy szerveztük, hogy önmagában izgalmas programokkal – gokartozás, falmászás, paintballozás – fogjuk meg a fiatatokat, hogy ezek köré szerve zhessük a drogprevenciót.
A drogprevenciós tábor 4 működtetője. Fotó: Gregority Antal
– Drámacsoportokat hoztunk létre Hegedűs Anda Linda és Oláh József drámapedagógusok vezetésével, amelyekben különböző szituációkon keresztül modelleztük, mit tennének, tehetnének, ha megtudnák, hogy egyik társuk kábítószerezik; de ugyancsak helyzetgyakorlatokon keresztül igyekeztünk megmutatni, megtanítani nekik azt is, hogyan mondhatnak nemet. Droggal kapcsolatos filmeket néztünk, amiket aztán a drámapedagógusokkal. illetve a pszichológussal átbeszéltek a fiatalok. (Rajtuk kívül még egy szociális munkás és két önkéntes is részt vett a programban.) Előadásokat hallgattak: a rendőrség képviselője beszélt a drogok hatásairól, Horváth Dóra laborasszisztens pedig azok szervezetre gyakorolt hatásairól. Valamint elmentünk Ráckeresztúrra, egy drogrehabilitációs központba, ahol velük egykorú alkohol, kábítószerfüggő fiatalok meséltek a tapasztalataikról.
– A gyerekek milyen tapasztalatokat szereztek ott?
– Ez volt az egyik nekik leginkább tetsző program, hiszen beszélhetek én, aki soha nem szívtam marihuánát, nekik a kábítószerről, nem fogja érdekelni őket. Ellentétben azzal a fiatallal, aki annyi idős, mint ők, egy nyelvet beszélnek, aki hiteles a számukra.
– Ez érthető, de jó lenne, ha egy szociális munkás is meg tudna szólalni hitelesen egy ilyen témában. Mi kéne ehhez?
– A legfontosabb az lenne, hogy a szociális munkásokat is speciálisan képezzék a drogprevencióval kapcsolatban. A családsegítő központ nem egy szakosított intézmény, hozzánk a legkülönbözőbb problémával jönnek az emberek: az egyiknek szociális, a másiknak jogi, a harmadiknak egzisztenciális problémái vannak. A jó drogprevencióhoz az kéne, hogy mi is továbbképzésekre, valódi gyakorlatra tudjunk járni. Ennek viszont sem az anyagi, sem egyéb lehetőségei nincsenek meg.
– Lehetne olyan szakembereket találni, akik hitelesen működtetnék ezt?
– Lehetne, de ezzel kapcsolatban két probléma vetődik fel. Egyrészt, ez természetesen pénzbe kerülne. Mindazok, akik itt voltak, ingyen jöttek; de ezt nem lehet hosszú távon így működtetni. Másrészt azok tudnák ezt igazán hitelesen közvetíteni, akik benne éltek ebben, belülről ismerik ezt a világot. Ők az ilyen programokban viszont a társadalomban lévő prekoncepciók miatt aligha dolgozhatnának nyíltan ezen a téren. Úgy vélem, ebben nagy szerepet játszik az is, hogy valójában állami szinten sincs jól működő drogprevenciós stratégia. Sok a félinformáció. Ezt jól mutatja az is, milyen ellenállásokkal találkozunk néha a szülőkben. Gyakran kérdezik: az én gyerekem nem drogos, minek jöjjön ide? Holott pont azért nem ártana, hogy tisztában legyen bizonyos dolgokkal, és ha olyan szituációba kerül, tudjon nemet mondani, tudja, mire mond nemet. Talán pontosan azért volt hasznos a ráckeresztúri kirándulás, mert ott egy sokkal árnyaltabb képet kaphattak a gyerekek magáról a szenvedélybetegségről. Szóba került az is, hogy ha valaki egész nap csak pornófilmeket néz, és ezért már normális társas kapcsolatot sem tud kialakítani, az ugyanúgy a drogfüggőség egy formájával küzd, mint az, aki az internetet nem bírja kikapcsolni, vagy aki a játékgéptől nem tud elszakadni. Ezek a függőségeknek azok a formái, melyek sokkal gyakrabban jelennek meg, és ame lyekkel ugyanúgy jó tisztában lenniük a fiataloknak. Mindez pedig azért is fontos számunkra, mert a mi programunk kettős célt szolgál. Egyrészt a megelőzésre helyezzük a hangsúlyt, másrészt viszont abban próbálunk segíteni, hogy megmutatjuk, hogyan tudnak boldog életet élni, hogyan tudják értelmes módon eltölteni a szabadidőjüket illetve igyekszünk értékes életvezetésre nevelni.
– Az életvezetési tanácsadás összefügg azzal, hogy a családokból, az iskolákból kiszorult a nevelés?
– Igen, természetesen. Már régóta halljuk, a társadalom egyik alapvető problémája, hogy a szülők harcolnak a megélhetésért, két-három műszakban dolgoznak, emiatt aztán a gyerekükre nem jut annyi idejük, amennyit szeretnének. De közben már az iskola kezéből is kivették a nevelés lehetőségét. Hiába tudja a gyerek a matekot és a kémiát, ha közben az élete széthullik. A boldogtalanság pedig könnyen vezet pótcselekvéshez, szerhasználathoz. Ezért fontos, hogy létrejöjjenek iskolán és családon kívüli közösségi helyek, ezért fontosak az ilyen programok. Azt, hogy mennyire nagy szükség van táborokra, parkokra, napközikre, jól mutatja, hogy a nyitónapon kitöltött kérdőíven a gyerekek többsége arra a kérdésre, hogy miért is jelentkezett, úgy válaszolt: "Unok otthon netezni". Miközben sokuknak fogalma sem volt róla, hogy közel másfél zacskó chips áráért Fehérváron egy teremben egész nap falat mászhatnak."