A kolumbiai szappanoperák "kábító" sikere (MTI/Harmonet)

A Variety magazin szeptemberben foglalkozott azzal, hogy milyen hatással vannak az aktuális amerikai sorozatok a drogjelenség közmegítélésére. Most a kolumbiai szappanoperák kapcsán merült fel, hogy talán rossz üzenetet közvetítenek azzal, hogy a drogkereskedőket nem elég elítélő módon ábrázolják.
Régi kérdés, hogy a droghasználat hiteles vagy elrettentő bemutatása eredményezi inkább a fogyasztás mértékének és ártalmainak csökkenését, és egyre többen látják be, hogy a rémisztgetés épp az ellenkező hatást váltja ki. Az USA vonatkozásában a Variety magazin írása rámutatott, hogy a drogellenes felfogás hanyatlása összefüggésben állhat az olyan újabb sorozatokkal, melyek már nem reménytelen junkie-ként, hanem átlagemberekként ábrázolják a droghasználókat. Valószínűbb, hogy a két folyamat egymást gerjeszti, vagyis e sorozatok létrejöttének előfeltétele volt, hogy a korábbi démonizáló és erőteljesen tiltáspárti klíma enyhülésnek indult.
A népszerű kolumbiai sorozatok a drogjelenség egy másik szeletére fókuszálnak és nem az egyszerű használókat, hanem a drogkereskedők életét mutatják be. A vélemények megoszlanak arról, hogy a nézők számára ettől elfogadhatóbbá válik-e a szervezett bűnözésnek e formája vagy épp az irántuk táplált ellenszenvet növeli. Ezzel foglalkozik az MTI/Harmonet cikke, melyben szociológusok, médiakritikusok, egyetemi professzorok és Bogota volt polgármestere osztják meg a véleményüket a szappanoperák általuk vélt hatásairól.
Kardos Tamás
Drogriporter
2010.01.28.



















lol, jó ez a cím.
lol, jó ez a cím.
sztem ez is egy érdekes
sztem ez is egy érdekes tendencia: http://comment.blog.hu/2010/01/25/egesz_europa_house_t_nezi . kiváncsi vagyok mennyit befolyásol a közgondolkodáson, hogy minden héten egy opiátfüggő orvos ment életeket, amikor a valóságban kirugják a füvező tüzoltókat
jótékony 6ás
mindenképpen jót tesz, ha emberekről emberi képet festünk.
én a Weed-et szeretem. Nancy ül a fűben, ha valkinek így hamarabb leesik a tantusz.
a kereskedő is ember. mind1, hogy papírzsebkendővel, U238-al, vagy fűvel kereskedik. a tisztességes emberekből való bűnöscsinálás kizárólag a neurotikus társadalom (most nem tudok jobb szót rá) hülyesége.
Hozzászólás