Drogmentesség a magyar kormány és az ENSZ szerint

2013. július 1.

Bár minden tapasztalat a szigorítás elhibázottságát igazolja, a Fidesz mégis az ortodox utat választja – a Népszabadság cikkének ajánlója

E cikk írásakor, július 1-én hatályba lépett az új, a korábbinál is szigorúbb Btk. Ezt egy héttel előzte meg a szintén számos kritikával illetett új Drogstratégia elfogadása és a kormány új drogmentes víziójának kihirdetése, melyek érthető módon uralják a kábítószerekkel kapcsolatos közbeszédet. De hogyan látják mindeközben az Egyesült Nemzetek a világ kábítószerhelyzetét? Ezzel foglalkozik a Népszabadság cikke, párhuzamot vonva a drogháború magyar alternatív valóságával.
 

 

 
Miközben ugyanis Simicskó István reális célkitűzésnek tartja Magyarország kábítószermentessé tételét, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár arról számolt be, hogy minden nemzetközi erőfeszítés ellenére sem sikerült csökkenteni a világ kábítószer-fogyasztását: 167 és 315 millió közé teszik a rendszeresen drogokat fogyasztók számát, azaz a föld lakosságának 3,6-6,9 százaléka él rendszeresen tiltott szerekkel. Rossz hír a drákói szigor híveinek, hogy még azokban az országokban sem sikerült jelentősen visszaszorítani a drogfogyasztást és az előállítást, ahol halálbüntetéssel sújtható már a kábítószer birtoklása is. Szemléletes példa erre Afganisztán, ahol annak ellenére, hogy a katonai és civil ellenőrök dollármilliókat költöttek el a mákültetvények ellenőrzésére, tavaly negyedével nőtt a herointermelő területek nagysága.

A szintetikus drogok elterjedésének okairól Topolánszky Ákos, a Magyar ENSZ Társaság kábítószerügyi bizottságának vezetője és Bayer István professzor, az egykori Országos Gyógyszerészeti Intézet nyugalmazott főigazgatója számol be a cikkben, amiből többek között az is kiderül, hogy a jelenlegi nemzetközi egyezmények alkalmatlanok a dizájner drogok terjedésének megfékezésére. A körülményeket mérlegelve tehát finoman szólva felelőtlenségnek hat a drogmentes ország eljövetelével kampányolni. Ráadásul láthattunk már erre irányuló próbálkozást az ENSZ részéről is: Amikor 1998-ban az ENSZ politikai nyilatkozata 10 éven belül a kábítószerek termelésének, kereskedelmének és fogyasztásának megszüntetését vagy jelentős csökkentését vizionálta, még „csak” 2 millió ember fogyasztott kokaint Európában. Tíz évvel később ez a szám több mint kétszeresére növekedett: 2008-ban 4,1 millióra becsülték a kokainfogyasztók számát. Egy, a saját elmondása szerint a drogterület szakértőinek véleményére adó kormány tehát igazán tudhatná, hogy a kábítószer-mentességbe vetett hitben fogant stratégia kifejezetten rossz ómen.

Kardos Tamás
Drogriporter
2013.07.01.