A félreértett túladagolások

2008. augusztus 5.

A herointúladagolásos esetekre egyesek szerint a Kendermag betiltása jelentene megoldást

A magyar sajtót bejárta az a tragikus hír, amely szerint szombaton négy embert találtak holtan, mind a négyen heroinfogyasztók voltak. Kedd reggelre egy ötödik, hasonló halálesetre is fény derült. A rendőrség képviselői egymásnak ellentmondó találgatásokat fogalmaztak meg a halál okára nézve: Bodnár Zsolt ezredes, a BRFK bűnügyi igazgatója szerint a szokásosnál tisztább heroin okozhatta a fogyasztók halálát, Ródler Norbert, a BRFK kábítószer-ellenes osztályának vezetője szerint azonban valószínűleg “mérgezett heroin” okozhatta a haláleseteket. Egyes kereskedelmi televíziókban ezt a hírt már úgy tálalták, miszerint a három férfi és egy nő halálát “heroinmérgezés” okozta. Az egyik online hírportálnank egy rendőrnyomozó kedden azonban már azt nyilatkozta, hogy a haláleseteket “valószínűleg az okozta, hogy nagy mennyiségű alkoholt is ittak”. A rendőrség kihallgatott egy olyan személyt is, aki az öt áldozat közül kettővel együtt lőtte be magának ugyanazt a drogot, azonban neki nem történt baja (valószínűleg nem kombinálta a heroint alkohollal vagy nyugtatókkal). A rendőrség az ő információi alapján elfogott két dílert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők adták el az ominózus heroint az elhunyt fogyasztóknak.

Szinte lehetett számítani arra, hogy lesz olyan politikus, aki ezzel a sztorival kíván bekerülni a sajtóba az uborkaszezonban. Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke, aki nemrégen a Turul-szobor tövében együtt tüntetett a Magyar Gárdával, ismét a közerkölcsök önjelölt védelmezőjeként lépett fel - ezúttal a kormány “liberálisnak mondott” drogpolitikája ellen adott ki sajtóközleményt. Szerinte ugyanis bár köztudott, melyik szórakozóhelyeken árulnak drogot, a rendőrség nem kap elég pénzt ahhoz, hogy “szélesebb körben is lefolytassák a tesztvizsgálatokat” (valószínűleg tömeges diszkórazziákra és drogtesztelésekre gondol). A törvényhozásnak ezenkívül szerinte “meg kell teremtenie annak a feltételét, hogy Magyarországon semmilyen szervezet ne folytathasson propaganda-tevékenységet a drogfogyasztás érdekében”. Magyarul a megoldást a rendőri szigor fokozásában és a legalizációt pártoló szervezetek betiltásában látja (bár jelenleg nem létezik olyan szervezet Magyarországon, amely a drogfogyasztást “propagálná”, miként ő állítja).

Az én véleményem az, hogy Turi-Kovácsnak nem kellene megszólalnia egy olyan témában, amihez ennyire látványosan nem ért. Először is, az általa javasolt diszkórazziák során eddig a rendőrségnek egyetlen dílert sem sikerült elfognia, viszont azt elérték, hogy még az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is elítélje és alkotmányellenesnek minősítse a hasonló akciókat (lásd Diszkórazzia dossziénkat). Másodszor, a heroinfogyasztók nagyon ritkán szerzik be a drogokat szórakozóhelyeken – ott elsősorban az ún. partidrogok (pl. Ecstasy, speed, kokain) fogyasztása dívik. Harmadszor, a herointúladagolásokkal kapcsolatban számos mítosz és tévhit tartja magát makacsul, amelyek nem engedik, hogy eljussunk a valódi megoldásokig.

Lássuk, melyek ezek!

1) Először is, a médiából és a szakirodalomból ismert “herointúladagolás” nem azonos a “heroinmérgezéssel”. A heroin (diamorfin) a klinikai vizsgálatok szerint nem különösebben mérgező anyag, a szokásos fogyasztói dózis (kb. 10 mg) sokszorosára lenne szükség a halálos mérgezéshez (a halálos dózis nagyságát 500 mg-ra becslik). Vincent Doyle new york-i orvos kísérleteiben a tapasztalt fogyasztók extrém magas (200 mg) dózisú heroin intravénás beadását is átvészelték életet veszélyeztető tünet (pl. légzésbénulás) kialakulása nélkül. Az emberek által gyakran használt, recept nélkül is kapható gyógyszerek, mint például a paracetamol, sokkal könnyebben túladagolhatóak, mint a heroin! Erről bővebben itt és itt.

2) Az ún. herointúladagolások többségére valamilyen drogkombináció vagy a szennyezett kábítószer miatt kerül sor. Az Addiction c. folyóirat 1996-ban közölt cikke áttekintette a herointúladagolásokkal kapcsolatos szakirodalmat, és ebből az derült ki, hogy a túladagolásos esetek csupán kisebbségében mértek extrém magas morfin-koncentrációt a vérben – az esetek többségében ugyanakkor a heroint valamilyen más droggal, főleg alkohollal vagy nyugtatókkal kombinálták. Ezenkívül mivel a heroin illegális, ezért a feketepiacon mindenféle mérgező szennyezőanyag kerülhet a szerbe, a kinintől a kakaóporig – ezek beinjektálása halálhoz vezethet.

3) A herointúladagolás miatti halál lassan következik be. A közhittel ellentétben a túladagolás nem drámai hirtelenséggel megy végbe, hanem akár hosszú órákig is elhúzódhat – a gyors orvosi beavatkozás életmentő lehet, amennyiben időben megérkezik. A naloxon nevű opiát antagonista beinjektálásával a túladagolás könnyen visszafordítható. A probléma azonban éppen az, hogy a fogyasztók gyakran nem merik kihívni túladagolt társukhoz a mentőt, mivel tartanak a jogi következményektől, illetve széles körben elterjedtek az olyan babonák, mint például hogy a sós víz befecskendezésével meg lehet akadályozni a túladagolást.

4) A kínálatcsökkentő rendőrségi beavatkozások nem járulnak hozzá a heroinfogyasztók biztonságának növekedéséhez. Az egyes terjesztői hálózatok semlegesítésével a rendőrség ideig-óriág képes lehet ugyan a heroinkínálat csökkentésére, azonban az állandó kereslet azt eredményezi, hogy a megüresedett helyekre gyorsan új “vállalkozók” kerülnek, akik nem bírnak ellenállni a gyors és könnyű profitszerzés csábításának. Csupán a forgalomban lévő heroin töredékét képesek a hatóságok lefoglalni, az afgán ópium-utánpótlás pedig egyre bőségesebb, a Világbank és az ENSZ jelentése szerint esély sincs rövidt távú felszámolására. A rendőrségi akciók közvetetten a feketepiac instabilitását eredményezik, amelynek kísérőjelensége az elosztók közötti darwini (gyakran erőszakos) küzdelem a piac felosztásáért, ebből következik a fogyasztók kiszolgáltatottsága a bizonytalan áraknak, minőségnek és hatóanyagtartalomnak.

Sajnos Magyarországon még nem terjedtek el azok a programok, amelyek hatékonyan hozzájárulhatnának mind a heroinfüggők, mind a környezetük biztonságának és egészségének javításához. Sőt, még csak nem is beszélünk róluk, amikor herointúladagolásokról esik szó a médiában, amely kizárólag a bűnüldözés kontextusában hajlandó tárgyalni az ilyen eseteket. Ennek oka nem csak a megfelelő pénzforrások és szaktudás hiányában keresendő, de szemléletváltozást is feltételezne. Szembe kellene néznünk azzal a ténnyel, hogy a heroinfogyasztás nem holmi múló divathullám, amit záros határidőn belül meg lehet szüntetni. A heroinfogyasztó itt van és itt is marad, bármilyen lelkesen is próbálja a rendőrség elfogni a dílereket. Számos nyugati nagyvárosban már a 90-es évek elején megtörtént ez a szemléletváltás: a zéró-tolerancia megközelítés helyét átvette az ártalomcsökkentés, amely a fogyasztóban többé nem ellenséget, hanem partnert keres. Nem próbálja többé megbüntetni, megbélyegezni, kirekeszteni vagy erőszakkal leszoktatni (ez utóbbi nem is lehetséges) a fogyasztót, hanem felméri a reális szükségleteit, és megpróbál egy olyan környezetet biztosítani a számára, amelyben a lehető legkisebb kockázattal képes használni a szert, miközben a legkevésbé zavarja a nemfogyasztó többséget.

A halálos herointúladagolások előfordulásának csökkentésére a következő módszerek tűnnek ígéretesnek:

1) Ellenőrzött belövő szoba, ahol orvosi felügyelet mellett adhatják be maguknak a függők a heroint. A Nyugat-Európában és Kanadában működő hasonló intézményekben sikerült minimalizálni a halálos túladagolások, illetve a HIV és hepatitis fertőzések számát.

2) Hiányoznak a túladagolások megelőzését szolgáló speciális tréningek is a drogambulanciákon és a tűcsere-központokban, amelyek a túladagolások elhárításával kapcsolatos alapvető ismereteket (pl. az alkohol-drog kombináció veszélyei) és elsősegély-technikákat tanítanak a fogyasztóknak (a hányás miatti fulladást gyakran meg lehetne előzni alapvető elsősegélynyújtással).

3) Életeket menthetne az is, ha a fogyasztók számára elérhetővé tennék a naloxont (Magyarországon Narkán néven forgalmazzák), megtanítanák őket arra, hogyan adják be a túladagolt társaiknak a veszélyes “népi gyógymódok” helyett.

4) A leszokni nem akaró vagy nem tudó heroinfüggők számára a helyettesítő gyógyszerek jelenthetnek megoldást, mint például a metadon, amely ma Magyarországon csupán a rászorulók töredéke számára hozzáférhető. Pedig a metadonfenntartó kezelésben lévő függők körében bizonyítottan kevesebb a túladagolások száma. Van egy olyan új szubsztitúciós szer is (Suboxone), amelynek szedésével a túladagolás gyakorlatilag lehetetlenné válik.

5) Heroinfelírás. Van azonban a heroinfüggőknek egy olyan kemény magja, akiknek már a helyettesítő gyógyszerek sem elegendőek: nekik Svájcban, Hollandiában, Németországban, Kanadában és Spanyolországban orvosilag ellenőrzött heroint biztosítanak az erre szakosodott klinikákon. Érdekes módon az ilyen klinikák kliensei körében gyakrolatilag nem léteznek halálos túladagolások, vénafertőzések vagy beszerzési bűnözés, mindazok a nyavalyák, amelyek egy magyarországi heroinfüggő és környezete életét túl gyakran teszik tönkre. Sőt, mi több, a heroinfelíró programban eltöltött néhány év után az addig kezelhetetlennek tartott függők jelentős része átiratkozik leszoktató és rehabilitációs programokra, hogy teljesen megszabaduljon a függőségtől. Olyan ez, mint az ész csele Hegelnél: az idealista célkitűzések, mint például az absztinencia, gyakran kerülőúton érhetők el csupán, nem az egyénnel való konfrontációval.

6) Végül, de nem utolsósorban: a heroinfüggőket sújtó büntetőjogi szigor és (gyakran az egészségügyi ellátás oldaláról is jelentkező) társadalmi megbélyegzés enyhítése hozzásegíthetné őket a gyors orvosi segítség igénybe vételéhez – és itt nem kizárólag a túladagolásos esetekre gondolok, hanem akár egy egyszerű fogászati kezelésre is. Fontos, hogy a fogyasztók bizalommal forduljanak a hatósághoz problémáikkal, és ne kelljen rendőrségi retorziótól tartaniuk, ha netalán mentőt hívnak túladagolt társukhoz.

A legutóbb a Kék Pont drogambulanciának volt egy kitűnő médiakampánya, amelyben hetekig sikeresen hitették el a sajtóval, hogy egy Holló János nevű feltaláló felfedezte az univerzális gyógyszert a drogproblémára: a “Droglátónak” nevezett elmés szerkezettel ugyanis mindenhol és mindenkinél ki lehet mutatni, ha illegális szert fogyasztott. A médiahack-et leleplező sajtótájékoztatón aztán a szakemberek elmondták, hogy a félrevezetés nem öncélú volt, szerettek volna rámutatni arra a káros “csodavárásra”, ami jelenleg a mai magyar társadalomra jellemző drogtémában. Az emberek gyors és látványos megoldásokat szeretnének, amelyek gyökeresen kiirtják a drogjelenséget. A drogprobléma azonban nem olyan, mint az acél, hogy csak ütni kell – fejezte ki magát a Kék Pont egyik munkatársa. Még ha működne is a droglátó, vajon segítene-e az önmagában, ha kimutatnánk, ki fogyasztott drogot és ki nem? Hiszen a statisztikák szerint minden második 18 éves budapesti diák kipróbálta már a marihuánát! Azokban az országokban, ahol súlyos börtönbüntetés, vagy esetenként halálbüntetés jár a csekélyebb kábítószerrel való visszaélésért is, egy fikarcnyival sem jutottak közelebb a problémák megoldásához – sőt, sok szempontból rosszabodott a helyzet. A drogproblémára nincsenek egyszerű válaszok, ha ilyenekkel próbálkozunk, akkor többnyire csak tovább súlyosbítjuk a meglévő problémákat. Jó lenne, ha ez az üzenet minél több politikushoz jutna el.
 

Sárosi Péter