Megelőzhető halálesetek - jelentés

2008. szeptember 4.

Az Eurázsiai Ártalomcsökkentő Hálózat jelentést adott ki a túladagolások világnapja alkalmából

2001 óta augusztus 31-én tartják meg az ártalomcsökkentő szervezetek kezdeményezésére a túladagolások világnapját (International Overdose Awareness Day - Nemzetközi Túladagolás Tudatosság Napja), amelynek az a célja, hogy tudatosítsa a társadalomban a kábítószerrel kapcsolatos túladagolások növekvő veszélyét. Idén ebből az alkalomból az Eurázsiai Ártalomcsökkentő Hálózat (EHRN) az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) támogatásával egy regionális jelentést adott ki, amely fontos javaslatokat fogalmaz meg a döntéshozók számára a túladagolások megelőzéséről. A jelentés bevezetője rámutat, hogy a túladagolás számít a legfőbb haláloknak a droghasználók körében, akik emiatt jóval kisebb eséllyel érik meg az idős kort, mint a drogokat nem fogyasztó társaik. Az Egyesült Államokban 2004 óta a baleset miatti halálesetek okai közül második helyen áll a drogtúladagolás, amely az esetek túlnyomó többségében opiátok fogyasztásával van összefüggésben. Az EMCDDA szerint a drogtúladagolás az Európai Unióban is a legfőbb haláloknak számít az injekciós droghasználók körében, még az AIDS miatti elhalálozásokat is megelőzve. A közvélekedés szerint a drogtúladagolások szükségszerű és elkerülhetetlen velejárói a droghasználatnak – ebben van is némi igazság, legalábbis ami az illegális droghasználatot illeti, ahol a feketepiac bizonytalansági tényezői teljesen nem küszöbölhetők ki. Az elmúlt 15 évben azonban a kutatók nagy erőfeszítéseket tettek a túladagolások valódi okainak feltárására, és a megelőzési módszerek kifejlesztésére. Tudományos körökben ma már egyre inkább elfogadott az a felismerés, hogy a halálos túladagolások még az illegalitás viszonyai között is megelőzhetőek és hatékonyan visszaszoríthatóak, mégpedig ártalomcsökkentő beavatkozások segítségével.

Mivel a túladagolások többségét injekciós opiáthasználók körében regisztrálják, a kutatás is erre a népességre koncentrál leginkább. Azonosították a herointúladagolások fő rizikófaktorait, és kimutatták, hogy ezek nem elsősorban a fogyasztott drog tisztaságával vagy szennyezettségével függenek össze (Drake és Zador szerint az esetek kevesebb mint 20%-ban mutatható ki ilyen összefüggés). A legnagyobb kockázati tényezőnek a hosszabb absztinens időszak utáni visszaesés, illetve opiátok és más legális vagy illegális drogok kombinált használata (alkohol, benzodiazepinek, barbiturátok stb.) számít.     

A felmérések szerint az opiáthasználók mintegy kétharmada legalább egyszer túladagolja magát élete során – maga a túladagolás azonban nem szükségszerűen vezet halálhoz, csak akkor, ha az illető nem jut gyors orvosi segítséghez. A jelentés szerint sajnos 100 túladagoltból csak körülbelül 50-hez hívják ki a mentőt, a többi esetben az áldozat a körülötte lévőkre van utalva. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy 100-ból 4 esetben a túladagolás halállal végződik. Bár a vizsgálatok szerint a legtöbb túladagoláskor a fogyasztó nem egyedül van, hanem társaival együtt használ, gyakran mégsem hívják ki időben a mentőket. Ez egyrészt azért van így, mert a fogyasztók maguk sem mindig képesek felismerni a túladagolás jeleit, vagy ha fel is ismerik, akkor sem tudják, mi a teendő, a mentők értesítésétől pedig gyakran azért tartózkodnak, mert félnek az esetleges retorzióktól, vagy pedig hisznek az olyan babonákban, mint hogy például sós víz befecskendezésével vissza lehet fordítani a túladagolást.

Az opiáttúladagolás viszonylag könnyen visszafordítható – nem sós víz, hanem egy opiát-antagonista, a naloxon segítségével, amelyet az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) a létfontosságú gyógyszerek listájára is felvett. Az elmúlt években egyes országokban az ártalomcsökkentő szervezetek olyan programok bevezetésével kísérleteznek, amely azt a tényezőt használja ki, hogy a túladagolásoknál a legtöbbször más fogyasztók is jelen vannak. Ha ezeknek a fogyasztóknak naloxont adnak, és kiképezik őket a megfelelő elsősegély-ismeretekre, akkor könnyen megakadályozhatják a tragédiát, vagy legalábbis időt nyerhetnek, amíg az orvosi segítség megérkezik. Bár ezek a programok jelenleg még gyerekcipőben járnak, az előzetes eredmények biztatóak: az USA-ban például a vizsgálatok szerint a droghasználók között kiosztott naloxon szettek mintegy 10-20%-át használták fel túladagolás megelőzésére. A kutatók becslései szerint 100 kiosztott naloxon szettből 1 megment egy olyan életet, amelyet egyébként nem lehetett volna megmenteni. Egy chicago-i kutatás szerint a naloxon disztribúciós program beindítása után az addig növekvő túladagolás-trendet sikerült megfordítani, és 3 év alatt 30%-al csökkent a túladagolások száma az opiátfüggők körében.

A jelentés ország-specifikus adatokat is tartalmaz Kirgizsztánból, Lettországból, Romániából, Oroszországból és Tadzsikisztánból. A jelentés kiemeli, hogy bár az általános sürgősségi ellátás elérhető a térségben, egyes országokban korlátozott a naloxon hozzáférhetősége, Romániában és Tadzsikisztánban nem is számít törzskönyvezett gyógyszernek. Az EHRN óvatos becslései szerint az injekciós heroinhasználóknak körülbelül 20%-a adagolja túl magát egy adott évben, a túladagolások 4%-a pedig halállal végződik (a jelentés szerint a sürgősségi ellátás fejletlensége miatt a régióban a túladagolásos esetek hivatalos száma nem megbízható). Lettországban például a becslések szerint mintegy 10 ezer injekciós droghasználó él, ezek közül évente mintegy 2000-en adgolják túl magukat, ennek eredményeként 80-an vesztik életüket. Bár Magyarországon még mindig vitatott az injekciós heroinhasználók valós száma, az valószínűleg 5 ezer körülire tehető. Ha az EHRN becslésével számolunk, akkor évente kb. 1000 túladagolás történik, ebből mintegy 40 halálos. A hivatalos adatok szerint az elmúlt években valóban 20 és 40 között ingadozott a halálos herointúladagolások száma, a hivatalosan regisztrált adatok pedig nem feltétlenül fedik le a valós számot. 

Az EHRN 26 ajánlást fogalmazott meg a túladagolások megelőzésével kapcsolatban:

Kutatás és adatgyűjétés

1) A jövőbeni kutatásoknak az alapvető túladagolási epidemiológián kívül fel kell mérniük a sürgősségi ellátás és a túladagolásban elhalálozottakon végzett toxikológiai vizsgálatok korlátait, hiányosságait, a túladagolást megelőző programok elterjedtségét, a naloxon disztribúciós programok költésghatékonyságát, a programokban részt vevő droghasználók etnográfiai sajátosságait;

2) A drogtúladagolásokkal kapcsolatos definíciók és szabványok harmonizálására van szükség a különféle intézmények, szakemberek, szervezetek között;

3) A sürgős szükségletek felmérésére szolgáló protokollok kidolgozása;

4) Eszköztár és útmutató a szolgáltatások kialakításához és evaluálásához;

5) A túladagolásokkal kapcsolatos epidemiológiai adatok kétéves szemléje.

Szolgálatások

6) A sorstárs-alapú túladagolást megelőző tréningek és naloxon disztribúciós programok gyors kialakítása;

7) A szolgáltók továbbképzése a túladagolások megelőzéséről;

8) A sürgősségi ellátás hozzáférhetőségének univerzálissá tétele;

9) A fogyasztók félelmeinek eloszlatása a mentők kihívásával kapcsolatban;

10) Az elsősegély-nyújtás integrálása a túladagolást megelőző programokba (mesterséges légzés, szívmasszás stb.);

11) A túladagolt utógondozása, a túladagolás mint az ellátórendszerrel való kapcsolati pont kihasználása;

12) A sorstárs segítőknek nyújtott pszicho-szociális segítség;

13) Az Internet mint információforrás felhasználása;

14) Ellenőrzött fogyasztói helyek létesítése;

Jog és politika

15) Kapjon prioritást a túladagolások megelőzése;

16) A tagállamok lépjenek fel azért, hogy az EU drogpolitikájában is kapjon megfelelő figyelmet a túladagolások megelőzése;

17) A túladagolások megelőzéséért felelős állami intézmények azonosítása;

18) A túladagolást megelőző szolgáltatások finanszírozása;

19) A naloxonhoz való hozzáférés monitorozása, illetve annak elősegítése;

20) A naloxon hozzáférését megkönnyítő jogi szabályozás, esetleg modelszabályozás kialakítása;

Pénzügyi támogatás

21) A donoroknak arra kell motiválniuk a szolgáltatókat, hogy a túladagolást megelőző programokat integrálják az ártalomcsökkentő programokba;

22) A HIV pozitívoknak nyújtott támogatásoknak is magukba kell foglalniuk a túladagolások megelőzését (olyan országokban, ahol a HIV pozitívok jelentős része droghasználó);

23) Az absztinencia-orientált kezelésből kieső kliensek fokozott veszélynek vannak kitéve, így ezeknek a programoknak is forrásokat kell nyújtani a túladagolásokat megelőző lépések megtételére;

24) A börtönből kikerülő droghasználók fokozott veszélynek vannak kitéve, így a börtönökbe is integrálni kell a túladagolásokat megelőző szolgáltatásokat;

25) A Vöröskeresztnek és hasonló karitatív szervezeteknek is részt kell vállalniuk a túladagolások megelőzésének finanszírozásában;

26) Az alternatív támogatási források kiaknázása.

Sárosi Péter