"Az MDMA segített a lányomnak méltósággal meghalni"
2011. november 21. hétfő, 00.00


Bár a drogot már 1913-ban felfedezték, az MDMA hatásmechanizmusának első igazi felfedezője Alexander Shulgin volt, aki 1976-ban szintetizálta és saját magán tesztelte a szert, ami hamarosan a pszichoterapeuták figyelmét is felkeltette. Lenyűgözték őket ugyanis az MDMA kommunikációs és empátiás készségekre gyakorolt hatásai. Az addig bezárkózó és szűkszavú páciensek megnyíltak és beszélni kezdtek a problémáikról, ez pedig óriási előrelépést jelentett a pszichoterápiás folyamatban.
Az alábbi magyarul feliratozott videófelvételt a Nemzetközi Drogpolitikai Reform Konferencián készítettük Los Angelesben, ahol egy anya osztotta meg azzal kapcsolatos élményeit, hogy miként segítette át a lányát élete legnehezebb és egyben utolsó szakaszán az MDMA.
Nem jelenik meg a magyar felirat? 1. Indítsd el a videót 2. Kattints rá a cc-re 2. A felnyíló menüsorból válaszd ki a magyar feliratot, kattints rá.
Mielőtt azonban az MDMA gyógyászati hatásait klinikai vizsgálatok segítségével feltárhatták volna, közbejött a 80-as évek diszkóláza: a szer az illegális drogpiacra került, ahol tablettaként kezdték terjeszteni, gyakran egyéb stimuláns szerekkel felütve. Megszületett az MDMA mostohatestvére, az Ecstasy, amelynek rossz hírétől azóta sem sikerült megszabadulnia. Miután a médiát ellepték az Ecstasy rendkívüli veszélyeivel kapcsolatos – egyébként tudományos módszerekkel azóta is alátámasztatlan - híresztelések, a szövetségi drogellenes hivatal (DEA) 1985-ben a veszélyes kábítószerek I. listájára helyezte az MDMA-t. Ez azt jelentette, hogy a törvény szerint az MDMA nem rendelkezhet gyógyászati potenciállal. A kutatásokat gúzsba kötő döntés ellen a pszichológusok és a pszichiáterek azóta is hiába tiltakoznak, a világ országai – köztük Magyarország - pedig anélkül vette át az amerikai szabályozást, hogy megbizonyosodtak volna annak megalapozottságáról.
Egészen az elmúlt évekig kellett várni arra, hogy a pszichedelikus szerek – az LSD, a varázsgomba, a kannabisz és az MDMA – gyógyászati alkalmazásainak kérdése ismét a napirendre kerüljön. Az amerikai Multidiszciplináris Társaság a Pszichedelikumok Kutatására (MAPS) nevű szervezetnek (magyar társszervezete itt!) köszönhetően azóta számos klinikai vizsgálat beindult, dacolva a szövetségi hatóságok nyílt és tudatos gáncsoskodásával. Az eredményekből kiderül, hogy az MDMA a megfelelően kiválasztott és felkészített személyek (set) számára a megfelelően kialakított és ellenőrzött környezetben (setting) és adagolásban rendkívül hatékonyan kiegészíti a pszichoterápiát. Különösen az olyan rendellenességeknél, ahol az előrelépést az hátráltatja, hogy a páciens nem képes feldolgozni egy negatív múltbeli eseményt, élményt. Az izraeli, amerikai és svájci vizsgálatokat vezető kutatók ígéretesnek találják az MDMA-t a poszt-traumatikus stressz rendellenességben szenvedő emberek kezelésében.
Innen nem nehéz eljutni addig a következtetésig, hogy a múltbeli traumák feldolgozása mellett az MDMA-nak valószínűleg komoly szerepe lehet a “jövőbeni” tragédiák feldolgozásában is – így a végstádiumban lévő gyógyíthatatlan betegek halál előtti stresszének és depressziójának kezelésében. 2008-ban Dr. John Halpern, a Harvard Medical School kutatója elindította az első olyan vizsgálatot, amely a rákos betegek körében vizsgálja az MDMA-val kiegészített pszichoterápia hatásait. Ugyanő idén februárban az Addiction című tekintélyes szaklapban publikálta az MDMA idegkárosító hatásaival foglalkozó eddigi legmegbízhatóbb kutatás eredményeit, amelyből kiderült, hogy a médiahírekkel ellentétben maga az MDMA fogyasztása nem károsítja a kognitív képességeket, magyarul viszonylag nagy biztonsággal alkalmazható gyógyszerként is. Ez persze nem igaz az MDMA utcai mostohatestvérére, az Ecstasy-ra, ami gyakran nem is vagy csak nyomokban tartalmaz MDMA-t, illetve nem megfelelő személyek kezébe juthat akik nem megfelelő környezetben és célokra használhatják azt.
Az MDMA-t egy sor költséges és hosszú klinikai vizsgálat választja el attól, hogy törzskönyvezett gyógyszerré váljon. És persze nem csupán egy új kémiai szerre, hanem szemléletváltásra is szükség van: a jelenleg még perifériára szorult palliatív (a haldoklók életminőségének javítását célzó) ellátásnak is el kell nyernie méltó helyét a társadalomban. Egy valami azonban biztos: ideje felülvizsgálnunk elavult nézeteinket erről a szerről, mint ahogy a többi pszichedelikus drogról is, amelyekre nem csupán a hagyományos értelemben vett gyógyászatban várhat fényes jövő – a megfelelő módon szabályozva segíthetnek nekünk abban, hogy megtaláljuk a helyünket és szerepünket egy olyan világban, ahol egyre többen érezzük magunkat elveszettnek és céltalannak. Ahol csak kevesek képesek méltósággal elmenni.
Sárosi Péter
(Az írás megjelent a TASZ jelenti Blogon is)
Sárosi Péter
(Az írás megjelent a TASZ jelenti Blogon is)







Hozzászólások
sdfd
According to IDC research data show that <a href="http://www.theiphonecasesstore.com/">iphone 5 cases</a> , compared to the third quarter of 2012 to further expand the proportion of smartphones in the global mobile phone shipments for Q3 2011 <a href="http://www.theiphonecasesstore.com/">Custom iphone 5 cases</a> , the battle was between several major mobile intelligence platform also become clear. Android terminal shipments and market shar , all leading to exaggerated advantage. The new Windows Phone is still working hard, Symbian and BlackBerry the two predecessors market share has shrunk dramatically <a href="http://www.theiphonecasesstore.com/">cool iphone 5 cases</a> . Crowded era will soon be over, the three pillars of power has begun <a href="http://www.theiphonecasesstore.com/">Unique iphone 5 cases</a> .fnqylgmmcc20121107