A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa 6 millióra büntette a Balázsék című műsort, amiért bekapcsoltak egy hallgatót egy amszterdami coffee shopból.
Találatok erre: google/pálinka
Széljegyzetek – 2023.12.28.
Korunk egyik áldása és átka a home office. A COVID óta egyre többen dolgoznak otthon. Én magam már a járvány előtt is így tettem: egy ilyen pici szervezetnek, mint a miénk, egész egyszerűen nem éri meg fenntartani irodát.
A minap jelent meg a The Economist cikke arról, hogy a kezdeti lelkesedés óta egyre több cég ismeri fel, hogy a home office mégsem annyira szuper ötlet, mint aminek kezdetben tűnt. Még a tech cégek is, mint a Google és a Apple, immár megkövetelik, hogy az alkalmazottaik legalább három napot az irodában töltsenek hetente. A legújabb kutatások szerint ugyanis a home office nem annyira hatékony, mint kezdetben gondolták: az ember, végső soron, szociális állat, és közösségben tud a legeredményesebben működni. Surprise.
Azok a szünetekben való pletykák és interakciók bizony igenis fontosak, nem csak időelcseszésnek számítanak. Verbális kurkászás – ahogy Robin Dunbar antropológus írta, aki szerint a fecsegésnek ugyanolyan fontos szociális funkciója van az embereknél, mint a főemlősöknél a tetvek kölcsönös kiszedegetésének. Enélkül nem alakulnak ki valódi csapatok sem.
Én az elmúlt majdnem tíz évben jelentős tapasztalatokra tettem szert az otthonról dolgozással kapcsolatban. Saját tapasztalatom azt mutatja, hogy a home office-nak van egy csomó előnye – például jóval olcsóbb (a munkáltatónak), és jóval kevesebb időt töltesz közlekedéssel is. De valóban kihívás tud lenni. Valószínűleg embere (is) válogatja, hogy ki az, aki képes harmonikusan beilleszteni az életébe. Nagyfokú tudatosságra van szükség, hogy működjön.
Eleinte féltem, hogy el fogok magányosodni és bepunnyadok otthon. Láttam ezt megtörténni másokkal. De nálam ez nem következett be. Köszönhetően annak is, hogy eleve azok közé tartozom, akik szívesen vannak egyedül. Ezenkívül nem vagyok mindig egyedül: a munkámmal járnak rendszeres utazások, megbeszélések, konferenciák, találkozók. A valódi, face-to-face találkozásokat továbbra is nagyon fontosnak tartom.
Otthon is fontos szétválasztani a munkaidőt és a szabadidőt, a munkavégzés fizikai tereit és a szabadidő fizikai tereit (ha ez lehetséges).
Tudatosan ügyelek ezen kívül arra, hogy megőrizzem a testi-lelki egészségemet: ha tehetem, heti háromszor futok. Egészen másként indul utána a reggel – és a mozgás nem csak a testet, de a lelket, az elmét is felfrissíti. Ez utóbbinak pedig ott van a meditáció is. Időről-időre pedig elmegyek a hegyekbe, túrázni, mert hiszem, hogy a természethez való kapcsolódásnál kevés gyógyítóbb hatású tevékenység van. Az ülő életmód miatt kialakult derékfájásomra, gyógytornász instrukciói alapján minden este elvégzek egy tornagyakorlatot – amitől jóval kevésbé fáj a derekam.
Persze a gyerek jövetele mindent alaposan felkavart. Kevesebb időm van mindenre, túrázni már hónapok óta nem tudtam. Mégis, próbálok napi szinten időt szánni a mozgásra és a meditációra is. A home office a gyermeknevelés szempontjából nagy bónusz: hiszen a nap során szinte bármikor be tudok ugrani és apa-üzemmódba helyezni magam, amikor erre szükség van. Sokkal inkább részt tudok venni a lányom életében, és a házimunka jelentős részét én végzem. Másrészt viszont nagy kihívás is: megtalálni az időt mindenre, váltogatni a szerepeket. Néha stresszes tud lenni, az ember úgy érzi, egyik színtéren sem teljesít úgy, ahogy kellene.
Amikor a legutóbb beszámoltam itt az oldalon, hogy Budapesten mi segítettünk az Európai Ártalomcsökkentő Hálózatnak megszervezni az éves találkozóját, egy kommentelő nekem esett, hogy minek kell pénzt kidobni ilyen konferenciákra. Lehetne online is. Nos, ezzel a megközelítéssel nagyon nem értek egyet. Ha a COVID valamit megtanított nekünk, akkor azt, hogy egy Zoom konferencia hasznos póteszköz – de ezen részt venni úgy viszonyul egy valódi konferenciához, mint ahogy egy műanyagbábúval folytatott szex viszonyul egy valódi emberrel való szexhez.
Egy konferencián a legfontosabb találkozások nem a hivatalos programban, hanem folyosói beszélgetésekben, közös esti vacsorákban, sörözésben (igen, az alkoholnak bizony van szerepe!) valósulnak meg. Nem egyszer voltam részese olyan teljességgel informális beszélgetéseknek éttermekben, kocsmákban, amelyeknek az eredménye akár egy hosszú évekig tartó szakmai együttműködés, projekt, könyv, cikk, film stb. lett.
A jövő valószínűleg a hibrid munkavégzésé: egyre több ember fog otthonról IS dolgozni – de a közös munkavégzés terei nem szűnnek meg. Hiába bármilyen fejlett a digitális kommunikációs technológia, végső soron semmi nem pótolhatja az emberek közötti valódi kapcsolódásokat. Akár home office-ból dolgozik valaki, akár bejár valahová, fontos, hogy ennek teret teremtsen az életében.
Széljegyzetek – 2023.11.15.
Nesze neked Száraz November! Nagy Feró odacsapta a sáros csizmát az asztalra.
„A pálinka egy rendkívül egészséges gyógyszer,” jelentette ki hétfőn a Viasat3 tévécsatorna beszélgetős műsorában. „Reggel igyál meg egyet, akkor ebéd előtt még egyet, este meg nyugodtan kettőt is.”
Persze nem egy üveggel, nem vagyunk mi állatok! Jó magyar ember csak „egy stampót” iszik meg egyszerre, mondja Feró. Ugye csak az íze kedvéért. Mert az gyógyszer.
Félreértés ne essék: én nem akarok senkit megszégyeníteni a saját életmódbeli választásaiért. Felőlem kezdheti Feró a reggelt stampóval, vagy akár spanglival is. Legfeljebb szánom érte. De amikor élő adásban gátlástalanul tolja a drogpropagandát (mert ez az igazi drogpropaganda, az alkohol is drog!), amit totál bullshit-el támaszt alá – na az megfekszi a gyomromat.
Magyar ember persze nem hallgat mindenféle tudományos testületek, például az Egészségügyi Világszervezet (WHO) holmi bizonyítékokkal alátámasztott figyelmeztetéseire. Amelyek szerint mítosz, hogy az alkohol kis mennyiségben jótékony hatással rendelkezne, vagy megelőzne bármilyen betegséget – mi több, már a csekély szintű alkohol-fogyasztást is összekötötték bizonyos egészségügyi (pl. rák) és egyéb (pl. közlekedési balesetek) magasabb kockázatával.
A háttérben a közönség vidáman kacarászik, miközben Feró kedélyesen elviccelődik a műsorvezetővel, Geszti Péterrel azon, hogy ha reggel pálesz, este pálesz, a jogsidnak meg hamar pá lesz. Hihi.
Mondjak én is egy viccet? Minden negyedik halálos közlekedési balesetet ittas vezetés okozza. Jópofa, nem?
Ebben az országban annyira nagyon védik a fiatalságot. Megy a gyermekvédelem ezerrel. Főleg, ha nem létező fantomellenségektől kell megvédeni őket. Befóliáznak könyveket. Kitiltják őket kiállításokról. Kizárják az iskolákból az edukációs programokat, amik egyáltalán beszélhetnének szexualitásról vagy a szerhasználat ártalmairól. És mégis, az alkohol-propaganda lépten-nyomon ott kíséri a fiatalokat. Nem elég, hogy tele van a város alkoholt reklámozó plakátokkal. De a keresztény-nemzeti kurzus elismert véleményformálója már nem először tolja főműsoridőben a szemérmetlen pálinka-propagandát (korábban a Mokkában tette ezt).
És senki se pisszen. Szem sem rebben. Business as usual. Hajrá Magyarország!
Ha tetszenek a Drogriporter írásai, kérlek, támogasd a munkánkat: https://drogriporter.hu/tamogass/
5,67 ezrelék
Az Internet népe remekül vidult a híren, hogy egy vajdasági magyar férfi világrekordot döntött a vére alkoholszintjével. Pedig az alkoholizmus valósága nem ad okot örömködésre.
Széljegyzetek – 2023.10.11.
Az Internet népe remekül vidult a híren, hogy egy vajdasági magyar férfi világrekordot döntött a vére alkoholszintjével. Pedig az alkoholizmus valósága nem ad okot örömködésre.
Amikor szerda délelőtt néztem, már több, mint kétezren lájkolták az RTL Facebook oldalán a hírt, a kétezer reagálóból pedig több, mint ezeregyszázan a röhögős szmájlit választották. Sokat elmond.
A mértéktelen alkohol-fogyasztás a magyar társadalom számára: vicc. A részeg történetek örökös vidámság és élcelődés forrása. A mértéktelenséget egyenesen díjazzuk. Tele van ezzel a kultúránk. A filmek, kabarék, humoreszkek elmaradhatatlan figurája az alkesz, akin jókat lehet röhögni. Cinkosan összekacsintunk mögötte.
„Erre bontok!” „Tud élni!” „Nekünk egyszer versenyt kell innunk!” – vidulnak a kommentelők a poszt alatt.
Hahaha. Hehehehe. Hihihi.
Csak aztán halálra ne röhögjük magunkat.
Mert sajnos az alkoholizmusban nem sok vidámság van. És nem, egy alkoholfüggő pont, hogy nem tud élni. Sajnos. Nem örömből iszik, hanem szenved. Gyakran olyan lehetetlen élethelyzetekbe ragadva, amelyek úgy tartják fogva, bénultan, mint a legyet a pókháló. Amelynek szálai egészen a születésig visszavezethetők, ahol sajnos túl gyakran szintén semmi vidámságra okot adót nem találunk. Annál gyakrabban találunk testi-lelki elhanyagolást, megalázást, megszégyenítést és bántalmazást. Esetleg generációkon átnyúló, ún. transzgenerációs traumák lenyomatát.
És ha megnézzük a hazai alkohol-függőséggel kapcsolatos statisztikáinkat, akkor sincs túl sok okunk örülni. Hiába csökkent az elmúlt évtizedekben jelentősen az egy főre jutó alkohol-fogyasztás, az alkoholizmus és az azzal együtt járó betegségek előfordulása tekintetében még mindig a világelsők között vagyunk. Minden évben sok ezer ember hal meg ideje korán a mértéktelen alkohol-fogyasztás következményeitől. És nem csak az idősebbek: sajnos a fiatalabb generációk is verik a legtöbb másik európai ország fiataljait, ha rohamivásról, mértéktelen ivászatokról van szó.
Ami pedig még ennyire sem ad okot vidulásra, hogy a magyar állam krónikusan semmibe veszi a kötelességeit abban a tekintetben, hogy a mértéktelen alkohol-fogyasztást visszaszorítsa, annak ártalmait csökkentse. Mi több, az alkohol-lobbin kívül alig szólal meg más ebben a témában a sajtóban is (a legutóbb például az volt a fő téma, hogy vajon eltöröljék-e a zéró toleranciát az ittas vezetéssel kapcsolatban). A gyerekeket fóliákkal védjük a könyvesboltokban a meleg karakterektől, de közben a mértéktelen ivászat valós veszélyeivel legfeljebb akkor foglalkoznak az iskolákban, ha történetesen van egy lelkiismeretes, jó szemléletű pedagógus vagy igazgató. És hogy nincs nemzeti alkohol-stratégiánk, soha nem is volt, pálinka-promóciós stratégiánk van csak – ezt már annyiszor leírtam ezen az oldalon, hogy szinte már én is unom leírni. Pedig úgy tűnik, le kell írni, ha ezerszer is, mert nem hatol át a tudatküszöbökön.
Mint ahogy azt is le kell írni, újra és újra, hogy a függőség nem jellemhiba, nem morális fogyaték – hanem egy olyan torz megküzdési stratégia, amelyből van felépülés. És a felépülés esélyeit jelentősen növelheti, aki segítségért fordul. Mert nem szégyen segítséget kérni.
Segítőhelyek itt: https://drogriporter.hu/segitseg/
kép: James Ensor
Széljegyzetek – 2023.03.11.
Van ez a fura szubkultúra. Tudjátok, azok, akik kimennek ezekbe a nagy hodályokba, ahol kiabálnak és drogoznak, miközben nézik, hogy középen emberek egy bőrlabdát rugdosnak összevissza. Az, igen. A fociszurkolás, vagy mi.
Ne értsetek félre: nekem egyébként nincs velük bajom, amíg a négy fal között csinálják. És nem verik szét részegen a várost. Ami sajnos néha előfordul. Vagy amíg nem kezdenek el homofób, rasszista szlogeneket üvöltözni, és különféle kisebbségi csoportokat megfélemlíteni. Ami szintén előfordul.
De hát tudom, nem lehet általánosítani. Attól, hogy valaki bőrlabdarugdosást szeret nézegetni, még nem feltétlenül vandál vagy rasszista. Nem köll őket bántani. Elférnek a többi szubkultúrával együtt, mint amilyenek a kurultájosok, a goások vagy éppen a bőrszerkós BDSM rajongók. Esetleg az ereszmászó sport képviselői.
Engem személy szerint az sem érdekel, hogy drogoznak. Magánügy, ha mást ezzel nem zavarnak. Még akkor is, ha egyébként olyan különösen veszélyes keménydrogokat használnak, mint a pálinka. És nem ám csak amúgy füvezgetnek.
De az nagyon érdekes, hogy valamiért pártunk és államunk legfőbb vezetője úgy gondolja, hogy az adónkból minden évben sok csilliárd forintot költ el éppen erre a szubkultúrára. Irdatlan nagy pénzekből hatalmas stadionokat emelnek nekik. Szinte már hazafias kötelességgé teszik a rajongást.
Én mondjuk nem vagyok goás, de kedvelem Ozorát. Viszont eszembe nem jutna, ha miniszterelnök lennék, hogy éppen a házam mellé egy nagy goafesztivált telepítsek, vagy mondjuk Dj Akadémiát létesítsek közpénzből. Micsoda gigantomán aránytévesztő baromság lenne már, nem?
Az meg aztán már több, mint érdekes, hogy amikor a szubkultúra tagjai (egy bizonyos Fradi nevű csapat szurkolói) egy külföldi országba (Németországba) látogatnak, ahol a helyi rendőrség drogot és fegyvert talál náluk – akkor a magyar diplomácia hirtelen minden követ megmozgat, hogy elsimítsa az ügyet. És a kormánypropaganda pedig műfelháborodik, ahogy a csövön kifér, és szidja a másik ország rendőrségét.
Most akkor vajon majd a külügyminiszter akkor is megmozgat minden követ, amikor esetleg egy másik szubkultúra tagjait vegzálja a rendőrség külföldön? A kormánysajtó vajon akkor is nagyon fel fog háborodni, ha egy goa fesztiválra érkező fiataloknál talál drogot a rendőrség?
És ha már itt tartunk: vajon akkor miért is nem simítják már el rögtön annak az évi 6-7 ezer fiatalnak az ügyét, akiket a magyar rendőrség von büntetőeljárás alá, és akik túlnyomó többségének nincs más bűne, mint hogy egy-két g füvet találtak náluk? Ja tudom, az más…
Miért ilyen tudathasadásos a magyar társadalom?
A kormány a „drogliberalizáció” elleni harc jegyében elutasítja még a kannabisz gyógyászati használatát is, miközben a magyar állam támogatásával ingyenes pálinkaosztogatás folyik a reptéren. Vajon miért ennyire tudathasadásos a magyar társadalom, ha tudatmódosító szerekről van szó?
Széljegyzetek – 2023.03.07.
Vajon miért ennyire tudathasadásos a magyar társadalom, ha tudatmódosító szerekről van szó?
Egyrészt ugye van egy rendkívül agresszíven alkoholpromótáló kultúránk. Ahol a pálinka az egyik fő nemzeti kulturális értékünkké lett előléptetve, amiért „szabadságharcot” kell vívni a gonosz Brüsszellel szemben. Másrészt pedig van egy harsányan ellenséges és megbélyegző hozzáállás minden más, illegális szer használójával szemben. Miközben a világ élvonalába tartozunk az alkoholizmus és annak ártalmai terén, európai szinten is kevés figyelmet és pénzt fordítunk a függőségek ártalmainak megelőzésére, kezelésére. 3 milliárd (!) forintból készül a nemzeti Bormarketing Stratégia – miközben nincs alkoholstratégia és drogstratégia, a prevenciós szervezetek pedig ki vannak tiltva az iskolákból a homofób törvény bevezetése óta.
A kultúránkban a részegség kúl és menő, jellemző egyfajta cinkos összekacsintás még akkor is, amikor az ittasság nyilvánvaló tragikus következményeiről esik szó. A felmérések szerint azonban a magyar társadalom által leginkább utált csoport – a „kábítószer-használók” csoportja. Ami még pluszban érdekes, ugyanezen felmérések szerint a magyar társadalom majdnem ennyire elítélő az alkoholistákkal szemben is.
Tehát utálunk mi mindenkit, legfőképpen pedig saját magunkat.Nem véletlen, hogy korunk Magyarországa nem mondjuk a Kodály-módszert helyezi előtérbe, mint hungaricumot, hanem a pálinkát. Jelképes, hogy az égetett tömény szesz ennek az egész identitását a nyugatellenességben megtaláló politikai-kulturális attitűdnek a katalizátora. A szesz, amibe a történelem viharai, traumái által megtépázott, az elnyomás sötétsége által szinte agyonnyomott és eltorzított néplélek belefojtja minden fájdalmát és keserűségét.
Ady óta közhely, hogy a magyar valóságot csak részegen lehet elviselni. Hagyományosan a részeg mámorba fojtja a lelkiismeretét az elnyomó, a kollaboráns, az uralkodó kiváltságos elit, a dzsentri és a pártitkár, aki nem akar szembenézni a saját élősködő, hazug és képmutató életmódjával. És ugyanígy a részegségbe fojtja a bánatát az elnyomott, a kizsákmányolt, a hülyére vett nép – ami így akarja elfelejteni a testi-lelki nyomorát és szégyenét, amiért hülyére veszik.
Egy ország, ahol az eredeti, tehetséges, érzékeny elméket generációk óta alkoholizmusba fojtja a kilátástalanság és tehetetlenség (hacsaknem még időben kivándorolnak). A frusztráció, hogy lehetne valami, de nem lehet. Hogy lehetnének valakik, de nem lehetnek.
Magyarország szinte sportot űz abból, hogyan lehet árnyékéletet élni és nem venni tudomást a homályban maradó vágyakról, fájdalmakról, miközben a felszínen azt mutatjuk, hogy mintásan konvencionálisak vagyunk. Még az egyébként tehetséges és edereti elmék is gyakran szinte agresszíven kényszerítik magukra a középszerűség álarcát, mert Magyarországon így lehet túlélni. Jelképes az is, hogy a hagyományos keresztény-konzevatív értékeket „gránitba” öntő új alaptörvényt egy olyan ember írta az ipadjén, aki maga is árnyékéletet élt. És nem véletlen, hogy a NER-elit luxuspartijainak elmaradhatatlan kellékévé vált a kokain, miközben a kormány egyre szigorúbb politikát folytat a szerhasználókkal szemben.
Az agresszív alkoholpromóció és a harsány drogellenesség valójában ugyanannak az érmének a két oldala. A jelenség egyik megfejtését Jung adja meg nekünk: a magyar nép a saját megtagadott kollektív árnyékát projektálja rá különféle kisebbségekre. Ebben az esetben egy alkoholista ország a saját rossz lelkiismeretét vetíti rá a más szerek használóira.
„A projekciók a saját ismeretlen arcunk másolatává formálják át a világot,” írt Jung nagyon találóan. Arra utalt, hogy minden ember lelkének vannak olyan homályban maradó tartalmai, amelyeknek gyakran egyáltalán nincsen tudatában – ezeket árnyéknak nevezte. Annál nagyobb az árnyékunk, minél kevésbé vagyunk képesek, hajlandók szembenézni a mélyben eltemetett vágyainkkal, ösztöneinkkel, szükségleteinkkel.
Széljegyzetek – 2023.01.02.
Az Országos Mentőszolgálat közleménye szerint szilveszter éjjel 188 embert szállítottak kórházba túlzott alkoholfogyasztás miatt, közülük 35-en kiskorúak voltak. Mindez a sajtó ingerküszöbét alig érte el. Hiszen egy olyan országban élünk, ami „megtanult együtt élni az alkohollal”. Ahol a pálinka az nem drog – hanem „alapvető élelmiszer”. Gondolom a 35 kiskorúval is majd összekacsintanak a szülők (ha vannak): ej, te kis kopé, legközelebb azért apádnak is hagyj abból az alapvető élelmiszerből! Delegalábbnemdrogozikagyerek.
A szilveszteri posztban az alkohollal kapcsolatos ártalomcsökkentő tippeket osztottam meg. Sajnos túl kevés emberhez jutnak el ezek. Az iskolákban még mindig szünetel a prevenciós tevékenység. És tudjátok valahol nagyon szomorú az is, hogy csak olyan nulla állami támogatással rendelkező kis oldalak foglalkoznak ezzel a közösségi médián, mint mi vagyunk.
Valami nagyon nincsen rendben azzal a rendszerrel, ami lépten-nyomon a „gyerekek védelmére” hivatkozik, de csak akkor, amikor nemlétező fantomellenségektől kell rettegni. A „genderőrülettől” meg az „LMBTQ-lobbitól”. Ellenben amikor valós, a fiatalokat ténylegesen érintő veszélyekről van szó, mint amilyen a túlzott alkohol-fogyasztás, akkor ez a veszélyérzet sehol sincsen. Vad pálinkaliberalizálás, az viszont van. Valahol nagyon félrecsúszott ez az egész „gyermekvédő” buzgalom meg „keresztény szabadság”, nem gondoljátok?
Kérlek, 2023-ban is támogassátok a Drogriportert, hogy megmaradjon ez a kritikus hang: https://drogriporter.hu/tamogass/
Abortusz-tabletták: új front az amerikai drogellenes háborúban
A tudatmódosításra használt szerek mellett egy új kémiai közellenség is az amerikai hatóságok célkeresztjébe került az abortuszt tiltó államokban: a terhességmegszakításra használt szerek.