A TASZ drogpolitikai oldala

Kannabiszpont

A Kék Pont virtuális kannabisz-ambulanciát nyitott

Bár Nyugat-Európában a prevenciós és ártalomcsökkentő szervezetek már régóta felismerték, hogy az illegális drogokat fogyasztó fiatalok hagyományos eszközökkel megközelíthetetlen részét viszonylag könnyen be lehet hálózni az Interneten, Magyarországon eddig viszonylag kevés online kezdeményezés született. Legalábbis ami a professzionális szervezeteket illeti, mert jegyezzük meg, hogy például a Daath.hu önkéntesekből álló szerkesztői stábja közben kitűnő grassroot cyber-ártalomcsökkentést folytat már hosszú évek óta, pénz és elismerés nélkül. A Kék Pont eddig is élen járt a civil szervezetek között az online prevencióban és ártalomcsökkentésben – ott van például a mertekletes.hu, amely a mértékletesség kultúráját hivatott terjeszteni a neten böngészők körében (a filmpályázatukról itt). Újabb projektjük ismét netes vizekre evez: a kannabiszpont.hu oldal azokat célozza meg, akik problémákat tapasztalnak meg a fűszívásuk miatt, azonban még nem jutottak el arra a pontra, amikor segítséghez folyamodnának. Ezt fontos előre leszögezni, ugyanis a liverpool-i székhelyű HIT drogambulancia hasonló oldala, a knowcannabis.org.uk elég sok támadást kapott feldühödött szülőktől, akik szerint a kampány csupán felkelti a fiatalok érdeklődését a drogok iránt. A kannabiszpont.hu NEM prevenciós oldal, hanem kimondottan azokhoz szól, akik már fogyasztanak füvet. 



Az eredeti ötlet egyébként nem az angoloktól, hanem a hollandoktól származik (mint elég sok jó ötlet ezen a területen), a Jellinek Központ munkatársai hozták létre az első virtuális kannabisz-ambulanciát. A május 31-én a Toldi Moziban tarott sajtótájékoztatón bemutatták a honlapot megálmodó egyik szakemberrel készített Skype-interjút, aki szerint az volt a projekt erőssége, hogy olyan fiatalokat szólított meg, akik gyakorlatilag láthatatlanok voltak az ellátórendszer számára. A kannabisz-fogyasztók Magyarországon a legtöbbször csupán a szülők, az iskola vagy éppen a rendőrség unszolására hajlandóak betenni a lábukat egy drogambulanciába, ez utóbbi esetben csak azért, mert ha nem teszik, akkor bíróság elé kell állniuk. Egy olyan országban, ahol két év börtönbüntetéssel fenyegetik akár egyetlen spangli elszívását is, nem csodálkozhatunk azon, hogy a fiatalok jóval kevesebb bizalommal viseltetnek a drogambulanciák iránt, mint Hollandiában – és a legtöbbször valóban nincs is szükségük segítségre. A kannabisz-fogyasztók között is vannak azonban szép számmal olyanok, akik önkéntes alapon szeretnék jobban kontrollálni a fogyasztásukat, vagy teljesen felhagyni vele, azonban soha nem mennének el egy kezelőhelyre. Mert macera és mert ciki, vagy nincs idő. Számukat a Kék Pont több ezerre becsli. Így tehát az online drogambulanciákra Magyarországon még inkább szükség van, mint Nyugaton, hiszen több az olyan fogyasztó, aki szeretne névtelen és arctalan maradni.

A Magyar Telekom támogatásának köszönhetően az oldalon regisztrált kannabisz-fogyasztók négy héten keresztül bejegyezhetik saját fogyasztásukat és a fogyasztással kapcsolatos problémáikat, a rendszer pedig különféle grafikonok segítségével próbál rámutatni a veszélyforrásokra illetve veszélyhelyzetekre, és tippeket kínál azok leküzdéséhez. Bár a knowcannabis.org.uk oldalon ártalomcsökkentő tippeket is találhatunk (bár elég vitathatóakat, lásd az UKCIA részletes kritikáját), ilyenekkel a kannabiszpont.hu-n nem találkoztam – pedig az EMCDDA legújabb ártalomcsökkentésről szóló kötetében például külön fejezet foglalkozik a kannabisz és ártalomcsökkentés viszonyával (pl. milyen módszerekkel lehet csökkenteni a fűszívás légzőszervi ártalmait). Lehetne arra is okítani a fiatalokat, hogy mik a kannabisz-fogyasztás hatásai az autóvezetésre, vagy éppen a terhességre és szoptatásra. És bár ez valószínűleg nagyobb anyagi és munkaerő befektetést igényelne, jó lenne, ha maga az oldal valódi virtuális drogambulanciává válhatna, a szó interaktív értelmében is. Ha például a 4 hetes időszak végén lehetőség lenne az eredményekről chat-en konzultálni szakemberekkel, az biztosan feldobná az oldal látogatottságát. Mindenesetre azoknak a fűszívó olvasóknak, akik nem félnek tükörbe nézni és szembesülni saját fogyasztásukkal, érdemes tenni egy kis virtuális kirándulást a kannabiszpont.hu oldalon – ha másért nem, hát az önismeret kedvéért.

 

Interjú Dr. Rácz Józseffel, a Kék Pont igazgatójával

A Kék Pont május 31-én bemutatja legújabb projektjét, amelyet a problémás fűszívók elérésére hozott létre. Miből áll pontosan ez a projekt és honnan jött az ötlet?

Két irányból jött az ötlet. Egyre több internet-alapú drogkezelő programmal találkozhatunk és egyre több szakmai közlemény jelenik meg ezekről, pl. egy összefoglaló tanulmányt az EMCDDA is kiadott 2009-ben az EU-ban működő programokról. A másik irány - amiért valójában ezek az oldalak is létrejöttek -, hogy vannak olyan problémás kannábisz-használók, akik ugyan már szembesülnek a szerhasználat miatti problémáikkal, de azokat vagy nem tartják olyan súlyosnak, hogy egy drogambulanciát felkeressenek, vagy eleve ódzkodnak az egészségügyi kezeléstől. Számukra az anonimitás, a könnyen és a nap 24 órájában elérhető program segítség lehet.

Mennyiben tükröz új szemléletet ez a projekt?

A cél a terápia: a viselkedésváltozás, azaz a problémás kannábisz-használat megváltoztatása az elszívott mennyiség csökkentésével vagy a szerhasználat abbahagyásával. A terápiában az online elérés az újdonság, a program egyes elemei a "valós", szemtől-szemben működő programokból épülnek fel, azaz a kognitív pszichoterápia egyes elemeiből. Ilyenek pl. a célkitűzés, a kannábisz-használat előnyei - hátrányai, a csökkentés vagy abbahagyás előnyei - hátrányai, a napi szívás - vagy a napi szer iránti sóvárgás - naplózása, a visszaesés megelőzése esetén teendő lépések. Fontos szerepet szánunk a fórumnak is, ahol a szerhasználók a programmal kapcsolatos tapasztalataikat oszthatják meg egymással.

Mik a fűszívással együtt járó leggyakoribb problémák?

Elsősorban a koncentrációs és memória-zavarok, ebből adódóan tanulmányi vagy munkahelyi, teljesítménybeli problémák, a szerhasználat kontrollálhatatlanná válása: azaz, pl. napközben, iskolában, munkahelyen is használja a szerhasználó a marihuánát. Abbahagyási próbálkozások esetén pedig akár elvonási tünetek is felléphetnek: ezek elsősorban fokozott idegességben, szorongásban, alvásproblémákban jelennek meg, a szer iránti sóvárgás mellett.

Milyen szolgáltatásokat kínál a kannabiszpont.hu, ezek hogyan segítik a fogyasztókat?

A korábban emlegetett, a kognitív pszichoterápiákból ismert modulok alkalmazásával, feladatokat kell a felhasználónak "megoldani": pl. a mindennapi életére vonatkozó célokat megfogalmazni, "döntési fát" készíteni a szerhasználat előnyeiről és hátrányairól. A legfontosabb modul a naplózás, a napi szerhasználat - vagy sóvárgás - rögzítése többféle szempont szerint (mikor, kikkel, milyen érzésekkel és gondolatokkal került sor a szívásra vagy jelentkezett sóvárgás). A felhasználó látja saját szerhasználatát heti vagy havi bontásban - összehasonlítva az általa, a program elején kitűzött célokkal. A program visszajelzéseket is küld a felhasználóknak.

Vajon reális elvárás-e, hogy a fogyasztók napi rendszerességgel rögzítsék a fogyasztási szokásaikat?

A külföldi tapasztalatok szerint igen, azzal a könnyítéssel, hogy lehetőség van az előző napi szerhasználat rögzítésére (ha pl. nem volt rá ideje), vagy elegendő, ha magának felírja valahova az elszívott szálak számát, és később rögzíti a naplóban.

Van-e lehetősége a fiataloknak személyes konzultáció során megbeszélni a fűszívással kapcsolatos problémáikat?

Az oldalon erre nincs lehetőség - vannak olyan programok, ahol előre tervezett módon lehet csetelni a segítővel. Nálunk nem, de a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia szolgáltatásait bármikor igénybevehet.


Sárosi Péter

Hozzászólások

8pont, ezt dobta a GÉP Ha a pontszámod 6 és 15 pont között van Valószínűleg már vannak gondjaid a kannabisz használat miatt, különösen, ha a pontszámod közelebb van a 15-höz. Ha még nincsenek problémáid emiatt, akkor is esélyes, hogy lesznek majd a jövőben. Fontos lenne, hogy elgondolkodj a kannabisz használatodról és arról, hogy az hogyan hat az életedre. Annyit hozzá fűznék hogy semmiféle gondom nincs a fűvel,nekem az alkohollal volt komoly problémám,nagyon nehezen tettem le,de túl vagyok rajta, immáron 3 éve,és ettől jobb érzés nekem nem kell,megszabadultam 1 közismert DROGtól,nekem a zöld lerakása, az már csak viccccc. Csak mértékkel.!! :) béke

Na hát ki is töltöttem :D "" Pontszámod: 4 Ha 5 vagy annál kevesebb pontod lett Ez azt jelenti, hogy nem kell nagyon aggódnod a szerhasználatod miatt, hiszen nem vagy rendszeres fogyasztó. A szerhasználat azonban midig kockázattal jár, a kannabisz használat pedig nem csak káros, hanem illegális is Magyarországon. Ha szeretnél bővebb ismereteket a kannabiszról és a vonatkozó törvényekről olvasd át a kannabiszról szóló részt az oldalunkon. "" Helyzet a következő: 23.évemet taposom, melózok-adózok nem ártok másoknak, szal kb átlagos jó arc lennék :D Rendszeres használó vagyok...viszont 2-4 hét füstölés után mindig tartok majdnem ugyanennyi szünetet. Mást nem tolok, max félévente kalapozok egyet... Inni nem iszok csak ha TÉNYLEG ünnep van, mert nem szeretem szegényt :D Odafigyelek magamra, álltam már a küszöbön, nem kérek a bajból :D Jó ez a valami meg minden...de szerintem nem tudsz általánosságban ítéletet mondani. Van aki leéli az egész életét tök beállva úgy, hogy a kutya sem mondja meg róla, viszont nem egy embert ismerek akinek egy slukkot sem adnék, mert nem neki való...nem bírná a feje :D Szóval ügyes kis ötlet......de hasznosabb lenne másra fordítani ezt az energiát :D Békesség

Én csak azt nem értem, hogy miért okozna gondot a fűszívás. Egyébként a teszt valamiért nem hajlandó működni nekem.

A szívás (ugyanúgy, mint mondjuk a kávé, a szerencsejáték, stb...) válhat megszokássá, vagy válhat a mindennapok központi elemévé. Akkor lehet problémás használatról beszélni, ha például hátrányosan hat az iskolai vagy munkahelyi teljesítményre, a kapcsolatokra, de beletartozik a definícióba az is, hogy adott hatás eléréséhez egyre nagyobb mennyiségre van szükség. Itt tulajdonképpen nem is az a kérdés, hogy egy adott szer okoz-e fizikai függőséget, hanem az, hogy az adott személy életére hogyan hat. A tesztről csak annyit, hogy ez azért nem egy teljes és pontos állapotfelmérés, inkább egy gyorsteszt, aminek a célja, hogy elgondolkoztasson. Ugyanúgy, ahogy az egész önsegítő program is arról szól, hogy aki beregisztrál eszközöket kap ahhoz, hogy tudatosabban viszonyulhasson saját szerhasználatához - ez az amiben a drogriporter olvasói valószínűleg jól állnak - és ezáltal felismerje, hogy az ő életében mik azok a helyzetek, ahol nehezen tartja kontroll alatt a szerhasználatát. Egyébként nem értem, hogyhogy nem működött a teszt, más még nem jelzett hibát a kvízzel kapcsolatban, de ha megírjátok a kannabiszpont@kannabiszpont.hu címre, hogy mi volt a probléma pontosan ill. hogy milyen böngészőt használtok, akkor utánajárunk!

Szivesen kipróbálnám én is de sajnos nekem se működik a teszt.

Továbbítottam a kommenteket a Kék Pontnak, remélem hamarosan reagálnak...

Új hozzászólás