Lehet menőzni, hogy te már mennyit jógáztál, meditáltál, ayahuascáztál, jártál terápiára, vipassánára, családállításra meg holotropikus légzésre (a sort most nem folytatom). De végső soron ami a leginkább számít, hogy ebből mennyi szivárgott át bölcsességként az életedbe. És az emberi kapcsolataidba.
Az elme reaktív jószág. Képes töménytelen időt azzal tölteni, hogy azon puffog, vajon hogyan kellett volna másként reagálni a múltban. Vagy fantáziál azon, hogyan fog reagálni valamire a jövőben. Egészen fel tudja magát hergelni akár kis kényelmetlenségeken is: óriási igazságtalanságot, sértést vizionál oda, ahol legfeljebb apró figyelmetlenség lapul. Gyúrja, dagasztja a saját áldozat-tudatát. Képes szinte kéjelegve piszkálni a saját sebeit – és mások bűneit. Saját hibáját a körülményeknek betudni, míg a másik hibáját a gyenge jellemnek.
A reakcióink láncai – bilincsek. Leláncolnak minket.
Néha borzasztó nehéz megtalálni azt a kis rést az inger és a reakció között, amiről Viktor Frankl pszichológus beszél: ahol a szabadságunk gyökerezik. A szabadságunk a reaktív elme rémuralmától.
A reakció helyett reflexióra van szükségünk. Ön-reflexióra. És a változás még akkor is lassú. Csigalassú. Nagybetűs megvilágosodás nincs – csakis megvilágosító tapasztalások és észlelések. Amelyek ellenére néha éppen olyan bosszantó reakciókat adunk a való életben, mint egy óvodás.
Van az a történet – már nem emlékszem, hol olvastam, és lehet, hogy pontatlanul idézem – hogy a jógi hosszú évekig egy barlangban él és gyakorlatokat végez. Majd lemegy a nyüzsgő nagyvárosba, hogy beszámoljon a csodálatos eredményeiről. Hogy micsoda tudatállapotokat élt meg. Milyen asztrális utazásokat tett különös dimenziókba. És amikor éppen a piactéren vág át, egy figyelmetlen járókelő a lábára lép. A jógi felszisszen, és dühösen rámordul: „Nem tudsz jobban vigyázni?” Aztán a következő pillanatban magába száll és tűnődve megáll, majd megfordul, hogy visszatérjen a barlangjába. Rádöbben, hogy még nagyon sokat kell gyakorolnia.
Hát bizony, legtöbben az életünk nagy részét nem barlangokban, őserdei sámán-szertartásokon meg meditációs elvonulásokon töltjük. After the ecstasy the laundry – az eksztázis után a mosás, ahogy a mondás tartja.
(notes to myself)
Találatok erre: ecstasy
A pszichedelikumok forradalmasíthatják a pszichiátriát
A Drogriporter interjút készített a pszichedelikus szerekkel kapcsolatos farmakológiai kutatás egyik legelismertebb szaktekintélyével.
Széljegyzetek – 2023.11.14.
A múltkor futás közben azon gondolkodtam (néha futás közben jönnek ötleteim a posztokhoz), hogy az egyes drogokhoz való viszonyunkat le lehetne írni úgy, mint különféle barátokhoz és rokonokhoz való viszonyt. Ami változik, ahogy az ember más és más életszakaszba ér. Egy huszonéves sok kapcsolatot ápol, és ezek gyakran elég felületesek, de intenzívek. Míg negyvenes éveire az ember – többnyire – kicsit lelassul. Kevesebb, de mélyebb kapcsolatot próbál ápolni emberekkel – és szerekkel.
Sajnos vannak, akik hosszú távon nagyon egészségtelen – mi több, abúzív – kapcsolatot alakítanak ki bizonyos szerekkel. Mint ahogy benne maradnak rendkívül torz emberi kapcsolatokban is (ezek egyébként gyakran együtt járnak). Mások viszont képesek megtartani az egészséges egyensúlyt a közelebb-engedés és távolodás bonyolult játékában, emberi kapcsolatok és szerek tekintetében is.
Én abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy az életemben mindig sikerült ezt az egyensúlyt – no nem tökéletesen, de többé-kevésbé – megtalálni és fenntartani. Szerekkel, emberekkel. Természetesen megcsúszások és pofára esések voltak. De aztán megint megtaláltam a helyes ritmust. Azt írom, kiváltságos helyzet ez – mivel tisztában vagyok vele, hogy a mértékletesség képessége elsősorban nem személyes jellem és érdem kérdése. A gyermekkorból magunkkal hurcolt sérüléseink, a társadalomba, közösségbe való beágyazottságunk sokkal fontosabb szerepet játszik ebben.
Eljátszottam a gondolattal, hogy amennyiben különféle szerek emberek – haverok – lennének, akkor hogyan írnám le a kapcsolatunk alakulását.
Pár példa:
Alkohol – ő az egyik legrégebbi haverom. Régebben gyakran taliztunk, manapság ritkábban. Ő az, akivel jó beülni valahová, ha éppen ünneplünk valamit, vagy meg akarjuk beszélni a világ dolgait. Korábban a kapcsolatunk intenzívebb volt. Néha töményebb formákban is érkezett hozzám és mámoros bulikon vettünk részt. De manapság inkább szódával felöntve, hígítottan jön (ártalomcsökkentés). Többre értékelem már vele a mértékletes, szalonspicces ízlelgetést, mint a gépszíj-szakasztós bulikat.
Spangli – ő is elég régi haver. Volt, hogy együtt is laktunk, és jó pár évig minden nap együtt lógtunk. Együtt néztünk filmeket, sorozatokat, nasiztunk, néha csak úgy bolyongtunk a városban és remekül tudtunk szórakozni a legbanálisabb hülyeségeken is. De amikor túl sokat voltunk együtt, kicsit megkopott a varázsa. Úgy éreztem, miközben vele vagyok, kimaradok más dolgokból és nem figyelek azokra, akikre kellene. Találkozásaink egyre ritkultak, míg most már elég régen nem taliztunk. De azért nem tagadtam meg, talán összefutunk majd még egyszer-kétszer.
Ecstasy – hú, vele nagy volt a szerelem! Amikor először taliztam vele, huszonévesen, az olyan szerelem első látásra élmény volt. Napokig a föld fölött jártam két méterrel. Empatikus jelenség, amolyan ölelgetős fajta. Imádtam vele táncolni, akár reggelig. De aztán eljött az idő, amikor úgy éreztem, a szerelmünk túl nagy lánggal ég. Egyre nehezebbek voltak a másnapok. Vissza kellett fogni. Őt sem tagadtam meg teljesen, ha egyszer-egyszer összefutunk majd még az életben.
Gomba – ő amolyan kalapos Gandalf-figura a baráti társaságomban. Olyan arc, akivel ritkán találkozol, de akkor mindig nagyon mély benyomást tesz rád. Lenyűgöz kreativitásával és feltárja a kozmosz titkait. Van benne valami manócskás huncutság amellett, hogy egyébként eléggé meg tudja bosszulni, ha valaki nem kellő tisztelettel áll hozzá. Amióta egyszer egyetemistaként elkövettem ezt a hibát, azóta óvatos vagyok vele. De ha megfelelő környezetben, lelki állapotban találkoztok, és nem viszed túlzásba: hát akkor csuda jó élmény lehet.
Kár, hogy az emberek ritkán beszélnek, írnak őszintén a tapasztalataikról, akár emberi kapcsolatokról, akár szerekkel való kapcsolatokról van szó. Vagy amikor erről szó esik – hát akkor csak múlt időben. Hamut szórva a fejükre, és sűrűn bocsánatot kérve, hogy egyáltalán valaha is felmerült bennük a bűnös gondolat, hogy elszívjanak egy spanglit, vagy bedobjanak egy bélyeget. Ami persze érthető, amikor egy felépülő szenvedélybetegről van szó, akinél a szerhasználat az önpusztításról szólt. De a rekreációs, alkalmi szerhasználók is szégyenkezve hallgatnak az élményeikről. Sikeres, boldog, önazonos emberek. Ehhez persze nagyban hozzájárul a droghasználat kriminalizálása és megbélyegzése. Ezért van az, hogy a lakosság jelentős része meg van róla győződve, hogy illegális szereket csak lepukkant „drogosok” használnak. És hogy a drogok kipróbálásától egyenes út vezet a függőségbe. Pedig nem így van.
Jelenleg egyetlen szer van, amit rendszeresen használok – a zöld tea. Értékelem a józanságot és éberséget a hétköznapokban – más rendszeres megküzdési stratégiáim vannak az életben. De ettől még eszem ágában sincs egyoldalúan negatívan megítélni az élményeimet más szerekkel – vagy lenézni bárkit ezért. Nem szórok hamut a fejemre. Nem fogadtam egész életre szóló absztinenciát (bár tisztelem azokat, akik a függőségük miatt ezt megtették a felépülés érdekében). Tudom, hogy bizonyos szereket fogok még használni az életemben, időről-időre, ha megfelelő alkalom nyílik rá. Remélem, csak tudatosan és a kockázatok csökkentésével. És tudjátok mit? Gondoljon bárki bármit, én nem vagyok hajlandó szégyent érezni többé emiatt.
(notes to myself)
Azok az eki-másnapok
Mindennek meg kell fizetni az árát – tartja a közhelyes mondás. Aminek az igazságát a partizók és fesztiválozók a saját kárukon tanulják meg ezen a nyáron is. Mit tehetünk a más- és harmadnapok levertsége ellen?
Az MDMA gyógyszer lesz: de nem csak a molekula a lényeg
Az MDMA forradalmasíthatja a poszt-traumatikus stressz kezelését, de nem azoknak a piruláknak a sorát gyarapítja, amit a pszichiáterek tüneti kezelésre írnak fel, rendszeres szedésre.
Széljegyzetek – 2023.07.12.
„Az emberek azt hiszik, hogy a molekulák tanulmányozása tudomány, az elme tanulmányozása viszont süketelés,” jelentette ki Bessel van der Kolk pszichiáter, a trauma-gyógyítás nemzetközileg egyik legelismertebb szaktekintélye Denverben, a pszichedelikus tudomány konferenciáján. Amit egyébként soha nem látott érdeklődés övezett: összesen 11 ezer ember vett rajta részt.
Van der Kolk előadása paradox módon éppen arról szólt, hogy milyen ígéretes egy molekula, az MDMA alkalmazása a poszt-traumatikus stressz rendellenesség (PTSD) kezelésében. Immár a 3. fázisú klinikai vizsgálatok is alátámasztották azt, amit korábban csak underground terapeuták és lelkes pszichonauták állítottak nagy meggyőződéssel: ez a szer bizony forradalmasíthatja a PTSD kezelését. Hiszen a PTSD más kezeléseknek ellenálló formáinál is sikerült jelentős eredményeket felmutatni.
Az MDMA-t egyébként az illegális Ecstasy tabletták hatóanyagaként ismerhettünk korábban. Bár a 80-as években ígéretes eredményeket értek el vele pszichoterapeuták, az államok mindent megtettek annak érdekében, hogy a drogellenes háború részeként teljesen eltüntessék és kiirtsák az emberi civilizációból. Szerencsére sikertelenül. Hiszen, mint kiderült, ugyanaz a szer, ami a partik és fesztiválok egyik kelléke, emberek sokaságának életét mentheti meg, ha gyógyszerként alkalmazzák.
Bár felnőttként is érhetnek minket traumák, a legtöbb trauma a családnál és a kötődések rendszerénél kezdődik, mondta el van der Kolk. A traumák hozzájárulnak a később érzelemszabályozással, önértékeléssel, agresszióval stb. kapcsolatos problémák kialakulásához.
Az MDMA növeli a saját magunkkal szemben érzett együttérzést, saját magunk elfogadását. A félelem hasznos – de amikor a félelemközpontunk folyamatosan bekapcsol, ha kell, ha nem, az önpusztítóvá válik. Ez történik a PTSD következtében. Az MDMA viszont, többek között, éppen a félelem-központra fejti ki gátló hatását.
Az MDMA-t nem kell rendszeresen szedni, mint a legtöbb pszichiátriai gyógyszert. És nem is csupán egy pirula lesz, amit a pszichiáterek tüneti kezelésre írnak fel. És önmagában nem gyógyít meg senkit az sem, ha egy buliban bedob egy eki-tablettát.
A gyógyszert csupán 2-3, néhány órás pszichoterápiás ülés során kell használni, két terapeuta kalauzolása mellett, majd az élményeket további, szermentes üléseken feldolgozni. A szer lehetővé teszi, hogy pszichoterápiás ülések keretében a traumatikus élményeket anélkül dolgozzák fel, hogy az egyén érzelmileg túlterhelődne és újra-traumatizálódna (ez korábban akadályozta a terápia eredményességét). Így tehát a klinikai vizsgálatok szerint az MDMA és pszichoterápia kombinációja minden mérték szerint jobban teljesített, mint a szimpla beszélgetős pszichoterápia.
Ez a történet több tanulsággal is rendelkezik.
Egyrészt mutatja a szemellenzős drogellenes háború korlátoltságát, ami a tudatmódosító szerekben kizárólag rosszat, ellenséget lát. Szembe kell nézni azzal, hogy gyakran ugyanazok a szerek, amiket emberek bulizáshoz, relaxációhoz stb. használnak, bizony komoly gyógyászati és tudományos potenciállal rendelkeznek. És életeket menthetnek.
Másrészt mutatja azt is, hogy nem lehet legyinteni arra, amikor egy szer terápiás potenciállal rendelkezik, akár tradicionális, hagyományos gyógyítók és sámánok, akár földalatti segítők, terapeuták tapasztalatai szerint. Nem kell persze kapásból elfogadni – de a cinikus vállrándítás, az ellenséges tagadás helyett érdemes kutatásokat folytatni. Mert azok akár a szkeptikusok számára meglepő eredményekkel járhatnak. És egyben helyrerakhatják a tévedéseket is, mint például a mikrodózis esetében, amiről egyre inkább az derül ki, hogy a hatása – placebo-hatás.
Végül, kanyarodjunk vissza az idézethet, amivel a cikkemet kezdtem. Miszerint az emberek azt hiszik, a molekulák kutatása tudomány, az elme kutatása pedig süketelés. Van der Kolk arra mutat rá, amit én is hosszú évek óta próbálok átadni a Drogriporteren: az ember a fontos, nem csak a drog. Az, hogy vajon az ember mit hoz magával, milyen behatások érték, egészen az anyja méhétől kezdve. Hogy milyen célból és elvárásokkal, milyen környezetben, milyen közösségben használja a szert. És ezek a tényezők határozzák meg, hogy egy szer éppen hasznos vagy káros, jótékony vagy ártalmas szerepet tölt be valaki életében.
Ha ezekre a tényezőkre legalább annyi figyelmet fordítanánk, mint a molekulákra és az idegsejtekre, a börtönökre és rendőrökre, akkor sokkal jobban megérthetnénk azt, hogy miért és hogyan reagál úgy az elménk a valóságra, ahogy. És mit tehetünk, hogy másként reagáljon rá.
Fontosnak tartod, hogy ilyen témákról a magyar közönség is értesüljön? Kérlek, támogasd a Drogriporter munkáját: https://drogriporter.hu/tamogass/
Ez a poszt a 444 blogon is megjelent: https://drogriporter.444.hu/2023/07/12/az-mdma-gyogyszer-lesz-de-nem-csak-a-molekula-a-lenyeg
Az ayahuasca és a közel-keleti béke
Egyes kutatások szerint egyes pszichedelikus szerek, megfelelő módon használva, ígéretes szerepet játszhatnak a megbékélésben a világ konfliktus-zónáiban.
Keleti bölcsesség – nyugati tudomány: könyvajánló I.
Több olvasó is kérte, hogy ajánljak könyveket, amiket mostanában olvastam, szerzőktől, akiket gyakran idézek. Talán nem haszontalan, ha egy csokrot összeszedek nektek ezekből – a teljesség igénye nélkül, a magam autodidakta szellemi (r)evolúciójának útjelzőiként. Kezdjük a buddhizmus és a pszichológia, a nyugati tudomány és keleti spiritualitás termékeny határterületén alkotó szerzőkkel!
Széljegyzetek – 2023.05.22.
Egyik barátom mesélte, hogy nemrég egy egészségügyi problémájával orvoshoz fordult. A középkorú és egyébként kedves doktornő kikérdezte az életmódja, gyógyszerszedése felől. Ő alapos akart lenni, ezért kitért arra is, hogy előfordul egy évben egyszer-kétszer, hogy ecstasy-t fogyaszt.
– Maga drogos? – csapott le az orvos.
– Hát ezt így azért nem mondanám, előfordul egyszer-kétszer, hogy bulizáshoz beveszek ekit – hebegte döbbenten a barátom.
– Ne tereljen itt, akkor maga drogos – állapította meg ellentmondást nem tűrően, csernusdokis hangon az orvos.
A barátom idegesen elnevette magát, de nem ellenkezett többet. Ráhagyta. Végül is ő a beteg, kiszolgáltatott helyzetben.
Amikor legközelebb vizsgálatra érkezett, az orvos a következő kérdéssel fogadta:
– Ma már drogozott?
Erre a barátom kínjában már csak elröhögni tudta magát.
– Hát ma még nem, elvégre mondta, hogy éhgyomorra kell érkezni – viccelte el a dolgot.
Mindenesetre ez a hozzáállás sajnos nem egyedülálló az egészségügyi ellátórendszerben. Velem is megtörtént pár éve, hogy egy egyébként teljesen más témájú vizsgálaton bevallottam, hogy előfordult alkalomszerűen, hogy füvet szívtam. Erre az orvos arcán rögtön megjelent a heuréka-kifejezés: ahá, akkor biztos azért van a problémája! Na persze. És legközelebb ő is rákérdezett: fogyasztott azóta kábítószert?
Érdekes, arra a szeme sem rebbent, hogy bevallottam: alkalomszerűen alkoholt fogyasztottam. Az nem érdekes. Az nem drog (dehogynem). És az alkalmi borivót nem fogják „piásnak” vagy „alkesznak” minősíteni. Míg az alkalmi füvezőre/ekizőre automatikusan rásütik a „drogos” bélyeget.
Aki nem értené, mi ezzel a probléma, annak elmagyarázom.
Egyrészt az illegális szert használók túlnyomó többsége nem válik függővé. Alkalmi fogyasztó.
De még ha egyébként valaki drogfüggőséggel küzd is, nagyon rossz taktika ledrogosozni. Megbélyegző. Megszégyenítő. És csak oda vezet, hogy legközelebb az illető nem fog őszintén beszélni a droghasználatáról – még akkor sem, ha esetleg az egészségügyi kezelése szempontjából valóban lenne ennek jelentősége. Mert az meg a másik, hogy nem mindig van. Éppúgy, ahogy annak sem mindig van jelentősége, ha az ember alkalomszerűen megiszik egy-két üveg sört/fröccsöt.
Középosztálybeli, jól szituált, alkalmi szerhasználók számára ezek a találkozások leginkább csak kellemetlenek. Viszont amikor valaki mondjuk a társadalom margóján él, az utcán, akkor az ellenséges, megbélyegző attitűd is jóval erősebb az egészségügyi dolgozókban.Erről számoltak be a legutóbb a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum ülésén az addiktológiai ellátásban dolgozó szakemberek is. És ez oda vezet, hogy éppen ezek az egyébként gyakran nagyon rossz egészségi állapotban lévő emberek szorulnak ki az ellátásból.
És tudjuk azt is, hogy még mindig szinte rutinnak számít Magyarországon, hogy a drog miatti rosszullétekhez a mentők értesítik a rendőrséget. Ami jogsértő gyakorlat. És szintén tükrözi a negatív attitűdöket az egészségügyi ellátórendszerben.
A problémával kezdeni kellene valamit. A BKEF ülésén például az merült fel, hogy érzékenyítő képzésre lenne szükség egészségügyi dolgozók számára. Persze az még jobb lenne, ha már az alapképzés részévé tennék az ezzel kapcsolatos érzékenyítést.
Nagy jelentősége lenne, hogy azok a kapuőr szerepben lévő egészségügyi dolgozók, akik először találkoznak a szerhasználati problémákkal, tudják, hogy mit kell tenniük. Vannak kutatások arról, hogy milyen eredményes tud lenni, amikor például háziorvosokat képeznek arra, hogy ún. rövid intervenciókat (brief intervention) nyújtsanak a szerproblémákkal küzdő betegeiknek. Illetve milyen sokat számít, ha az orvos, nem ítélkező módon, felhívja a problémára a figyelmet és segít bejutni a betegnek az addiktológiai ellátásba.
Szóval minden egyes ilyen negatív találkozás egy kihagyott, elvesztegetett lehetőség, amit jól fel lehetne használni. Különösen egy olyan országban, ami élen jár a világon az alkoholizmussal küzdő emberek arányában.
Segítségre van szükséged a szerhasználati problémáid miatt? Itt találhatsz segítőhelyet a lakóhelyedhez közel: https://drogriporter.hu/segitseg/
Ez a poszt a Drogriporter blogon jelent meg: https://drogriporter.444.hu/2023/05/22/drogosnak-belyegezve-az-egeszsegugyben
Miért függesztette fel Brit Columbia a drogfogyasztók üldözésének százéves emberkísérletét
A kanadai Brit Columbiában három évre felfüggesztik bizonyos illegális szerek fogyasztóinak büntetőjogi üldözését – a Drogriporter elemzése eloszlatja az ezzel kapcsolatos tévhiteket.