Diszkórazzia Debrecenben és Szegeden

A TASZ a február 27-én délelőtt Debrecenben és a február 28-án hajnalban Szegeden végrehajtott diszkórazziák elszenvedő alanyainak jelentkezését várja!

Bár az Országos Rendőrfőkapitány egy korábbi ombudsmani ajánlásnak megfelelően 2007 decemberében az egész országban megtiltotta a diszkórazziák gyakorlatát, az elmúlt hétvégén a rendőrség két város mulatóhelyén is razziát tartott. Az akciók elvileg a drogkereskedők ellen irányultak, de a rendőrség mégis fogyasztókat állított elő – Debrecenben 40-50-et, Szegeden 14-et.

A diszkórazziák ellenében megfogalmazott és a rendőrségre is érvényes ombudsmani ajánlás felszólalt a tömeges igazoltatás és a pupillavizsgálat ellen – a szegedi razziáról írt beszámoló szerint pontosan ezeket az intézkedéseket tették meg a rendőrök, miután lezárták a mulatóhely előtti egész utcát és a jelenlevőket a tánctérre terelték. A legutóbbi, tavaly nyári egri razziát követően, az ORFK a kérdőre vonásukra azt válaszolta, hogy a történtek nem minősültek diszkórazziának. Ezután a TASZ egyezetést javasolt az ORFK-val a diszkórazzia kérdéséről. A hétvégi esetek arra világítottak rá, hogy a rendőrségi gyakorlatba visszatért a fogyasztók ellen irányuló, komoly közpénzeket felemésztő, de jelentős eredményt felmutatni eddig soha nem tudó diszkórazzia. A delmagyar.hu tudósításában nyomon követhető mindaz az alkotmányos jogsérelem, amit a JATE Klubban szórakozók elszenvedtek, illetve Szenti Szabolcs a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének nyilatkozata is, miszerint „a cél a dílerek elfogása, akár a fogyasztókon keresztül is”. Szenti a fogyasztók előállítását követően eredményesnek értékelte a hajnali razziát.

A TASZ várja azok a jelentkezését, akik a hétvégi razziák idején jelen voltak az érintett mulatóhelyek egyikén! Telefon: +36-1-209-0046 Email: tasz@tasz.hu

Hozzászólások

Gratulálok a magyar rendőrségnek!(még jó hogy nem voltam ott :P)

Ja és azért gratuláltam, ezzel növelték az állam kiadását, sok marihuánahasználó életét lehet hogy tönkrevágták, és ezek egy része át fog térni az ivásra, ami sokkal károsabb(És az agresszióról ne is beszéljünk). Viszont az illegális drogpiac semmit se változik ezzel. GG

Szokásához híven csúnyán ferdít a média: A legtöbb bulvárlap azt írja hogy tömeges túladagoláshoz hívták a mentőket, aztán érkeztek a rendőrök. A Debreceni toxikológia nyilatkozata szerint viszont felmerült a túladagolás veszélye 6 főnél, de mindegyiküket kiengedték. A ferdítés jó hatásfokkal dolgozott, mert a legtöbb hozzászóló már "hulljon a férgese, dögöljön meg mind" reakcióval fogadta az esetet. Azt persze megint elfeledte az istenadta nép, hogy ezekre az osztályokra minden hétvégén 10-30 fiatalt visznek alkohol-mérgezéssel. Éljen a magyar pálinka!!!! Hánynom kell ettől az országtól.....

lehet, hogy paranoid vagyok, de nem lehet, hogy arról van szó, hogy itt a választások előtt praktikus megmutatni, hogy sikeresen zajlik a kábítószer elleni háború? :) (a holokauszt tagadás börtönbüntetése után simán eltudom képzelni, mint egy újabb szimbolikus aktust, ha már a gyakorlatban nem sikerül eredményeket elérni az adott területen.)

Dögöljenek meg a rendőrök meg a drogosok is mind2t utálom. Puszi az utszéli kurváknak:D

„a cél a dílerek elfogása, akár a fogyasztókon keresztül is”. Szenti a fogyasztók előállítását követően eredményesnek értékelte a hajnali razziát. Tehat akkor hany dilert is fogtak el? Mert ha a fogyasztokon keresztul torteno elfogas a cel akkor a 14 fogyaszto meg nem eredmeny, de hogy ez esetben mi alapjan teszi ezt a kijelentest azt nem ertem. Ez mig mindeg semmi. Vagy csak nekem magas ez?

Teljesen mindegy mi történik, teljesen mindegy kinek mennyire lesz rossz vagy jó, teljesen mindegy mennyibe kerül, teljesen mindegy hogy kinek mi a véleménye, teljesen mindegy hogy mit mond a törvény, teljesen mindegy hogy lesz-e kézzelfogható eredménye. Egyetlenegy dolog számít, mégpedig az, hogy minél nagyobb felhajtással és a lehető leglátványosabban csinálják. Pont. A birka népnek pedig ennyi bőven elég. Ennyitől ők már boldogan tapsikolnak örömükben, könnyes szemmel, majd bevizelve a nadrágjukba az örömtől, hogy lám, a mi rendőrségünk hejj' de jól végzi a dolgát. Elkapták a mocskos, szemét, ördöggel cimboráló drogosokat. Megérdemlik, börtönbe velük, jöhet a nyilvános akasztás és az egy életre való megbélyegzés. Majd egymást támogatva, a jóbaráti viszony meleg és áhítatos összefonódásának kialakulása közben, megkínálják egymást 1-1 szál cigarettával és hazafelé, vígan dalolászva, lefekvés előtt még beugranak a sarki talponállóba egy(?) kisfröccsre..... Csatlakozom Makefész-hez. Nekem is "Hánynom kell ettől az országtól....."

nem az orszagtol hanytok, csak az ostoba konformimustol! tenyleg a jobbik betiltja majd a TASZ-t? 8|

aszt közbe meg a rendőröktől lehet a legjobb füvet venni....

Elmondom mi történt Debrecenben a Diószegi 32 szám alatt: Egy régi barátom születésnapjára érkeztünk, hajnali fél kettőkor (ezért volt zártkörű) és "előre egyeztetett időpontban lehetett csak érkezni" "csak szigorú biztonsági intézkedések közepette lehetett bejutni a szórakozóhelyre". Kész röhej! Mindenki akkor érkezett amikor akart, a biztonsági intézkedés meg annyi volt, hogy akit nem hívtak meg mehetett a picsába... Reggel 9kor megérkeztek a kommandósok (skorpió géppisztolyokkal és sörétes puskákkal) épp 2 lánnyal beszélgettem 1 asztalnál, mikor is az "arccal a földre, kezeket lássam!!!" ordibálásra lettem figyelmes. Először azt hittem, hogy csak tréfa (az üzletvezető ellen irányuló akinek a szülinapját ünnepeltük) de amikor láttam, hogy az egyik kommandós vállát meg akarta !!!barátilag!!! veregetni széles mosollyal az arcán, (később elmondta, hogy ő is azt hitte, hogy csak tréfa) a kommandós elkapta a kezét, földre rántotta és rúgott rajta vagy kettőt. Ekkor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ennek a fele se tréfa, mentem én is a földre, tarkóra tett kezekkel. Egyik kommandós, a másik után lépkedett át felettem, közben ordibálták, hogy "lefele néz! nem bámészkodik! Én azért (hát miért is ne? Tökös gyerek vagyok) nézelődtem. Láttam, hogy többször is ráütnek, belerúgnak a születésnaposba, illetve 1 másik srácnak is segítettek, a földhöz közelebb kerülni, természetesen láb a hátra (megtaposás). Mikor kicsit nyugisabb lett a helyzet, többször is jeleztem, hogy már NAGYON kell pisilnem, amire az volt a reakció, hogy a mélyen tisztelt, állig felfegyverzett, kemény legény kommandós, megtaposta a hátamat. Körülbelül 1 órát feküdtünk hason, a jéghideg csempén, mire végre megengedték hogy hugyozzak (természetesen motozás után, kíséret jelenlétében). Visszavittek a többiek közé, ahol elkezdték mindenkinek a kezét hátrabilincselni gyors kötözővel. Leültettek 1 fotelba. Zsebekből mindent ki kellet pakolni, nyomozó kérdezi vannak -e irataim. Természetesen, kint a kocsiban. Jó menjünk ki érte. 1 szál rövid ujjú pólóban, szemerkélő esőben nagyon hideg volt kint. Mivel az én kezem hátra van bilincselve, tisztelt nyomozó elkéri a slusszkulcsot, hogy kinyissa az ajtót. Ezt olyan ügyesen hajtotta végre, hogy a kilincs a kezében maradt... Visszakísért. Délután 2-3ig nem történik semmi. 2-3 körül irány a kórház, pisiltetés, majd vérvétel. Végre előre bilincselik a kezemet. Elfelejtettem említeni, hogy mindvégig hátrabilincselt kezekkel kellet ülni a fotelban is, úgy is szállítottak, a kommandósoknál szabványosított, asszem hevederbilincs a neve, ami nem engedi a kezeket semmilyen irányba mozogni. Na mind1, végre kőkemény 1 órára előrebilincselték, ami maga volt a mennyország! 1-2 kommandós normális volt, még lazítottak is rajta 1 kicsit, külön kérésre. Mindenki végzett. Engem, és még 1 srácot visszavittek a kocsinkhoz, (rendőrségi vw transporter, beülni, "fejeket lehajt, nem bámészkodik" utasítás hangzik el, szirénázva, verik neki mint az állat, kocsiban hátrabilincselt kéz, egy kettőben húzatják, gyorsulási erőtől dőlök hátra, bilincs mégjobban szorul. Kézfejem lilul, már nagyon fáj) még mindig rövid ujjúban, ugyanolyan hidegben mint eddig. Kutya körbeszimatolja a gépjárművet, persze nem volt mire jelezni, nem is jelzett, (később kiderült szerencsém volt, mert valakinek a tanksapkáját törték le, míg másnak szétszedték a kocsiját, mert a kutya jelzett. Persze találni semmit sem találtak). Ajtó kinyit, kutya sáros lábbal be, szimat tovább. Kutya persze most sem jelez, eredmény: a kocsi belseje tiszta sár, és víz, teljesen értelmetlenül. Jön két úriember, gondolom a hatóság emberei, +1 idős bácsi. Közlik, hogy ő a hatósági tanú. Elég nehézkesen értette meg a feladatát :) (közben megkapom a kabátomat). Benéznek mindenhová, közben a 20ezres pioneer hangszóróim áznak a kalaptartóban, persze azt is majdnem sikerült eltörniük. Végül is csak 2 hete lett megcsináltatva/berakatva. Na mindegy, a lényeg, hogy találnak 3 üres, barna, pipettás üveget pár csepp orrcseppel benne, amit azonnal kábítószergyanús folyadéknak titulálnak. Szólnak a "bácsinak", hogy figyeljen, mivel a kocsiból veszik ki, később talán tanúskodnia kell majd... Jó, irány a rendőrség, a vasút mellet, most nincs kedvem kinézni a címet (amit előzőleg írtam, hogy miként szállítottak minket, most is érvényes). Bevezetnek 1 nagy terembe, ott vannak a többiek is. Beszélgetni itt sem lehet, ugyanúgy mint eddig máshol sem, ahol nem tudtak szétválasztani minket. Persze az idő telt, mostanra már körülbelül 7-8 óra, pontos időt nem tudok. Várjuk, hogy vallomást tehessünk. Végre jön 1 rendőr aki név szerint engem szólít. Á lassan véget ér ez az egész! Kövessen, mondja ő. Követem, megérkezünk 1 kis szobácskába, leveszi a bilincset, teljesen baráti a hangulat :) felveszi a vallomásomat, lekísér a rendőrség elé, mehetek amerre látok. Nos összegezzünk: 1 óra volt mire megengedték, hogy pisiljek. Egész végig éhtlen szomjan, cigarettázni (töbszöri kérésre) sem hagytak(jó ez lehet túlzás, nem értek a joghoz) Összeszedtem 1 szép kis megfázást, annak ellenére, hogy napi 4000mg C-vitamint szedek. 3 napig folyamatosan fojt az orrom, köhögni még mindig köhögök. kb 10-11 órán keresztül meg voltam bilincselve, a vállam még másnap is fájt, a csuklóm szerdára gyógyult meg. (Szombaton történt az eset) Házkutatás mindenkinél, (volt akinél az éjszaka közepén, volt kinél napközben, volt akinél kutyával, volt kinél nélküle) rémisszük csak meg a szülőket, hogy a gyermekük milyen 1 utolsó mocskos tróger, embersorba nem sorolható kábítószeres állat! Végig úgy bántak velünk, mintha gyilkosok lennénk. A kérdés felmerült bennem, bár inkább nem tettem fel, hogy nem kéne véletlenül kicsit finomabban bánni velünk, azért csak nem tanúsítottunk ellenállást, teljes mértékben együtt működtünk a rendőrséggel (mi lett volna ha nem???). Szóval ott állok a rendőrség előtt, nem vagyok Debreceni, nem tudom hol vagyok, elhurcoltak az autómtól. Mehetek amerre látok. Kérdem én, hogy ma, a Magyar Demokratikus Köztársaságban ilyet meg lehet tenni? Mi lehetett a kommunizmus idején, vagy amikor a nácizmus javában tombolt? Szerencsére rátaláltam erre az oldalra, miközben a neten keresgéltem jogszabályok után. Nagyon örülök, hogy van a tasz.hu, most már 1 kicsit okosabb lettem, ha még egyszer ilyen helyzetbe kerülök, sokkal felkészültebben fog érni a helyzet. Tisztelt szerkesztőség, láttam, hogy keresik a diszkórazziák "áldozatait" szinte az összes érintettel kapcsolatba tudom hozni önöket, hátha képesek kiharcolni valamit a mi, és mások érdekében, hogy se nekünk, se senki másnak ne kelljen átélniük, amiket mi éltünk át! Az e-mail címemen elérnek. Tisztelettel: xyz <--- A valódit majd e-mailben! ;-)

Szia, köszönjük a részletes beszámolód! Kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot a cikk végén látható elérhetőségek valamelyikén!

hm. igen. valahogy így képzeltem. remélem lesz következménye -és persze nem negatív- rátok nézve!

A lányokkal is úgy bántak, mint a férfiakkal? Bilincsben voltak ők is egész nap és egyéb olyan durva stílus, mint a fiúkkal???

Az mindegy, szerintem. Fiúkkal sem szabad így bánni, ez embertelen.

minden fejlődő szervezetű fiatal drogozzon, kábítószerezzen és küzdjünk minden erővel a rendőrség ellen aki meg akarja akadályozni az önfeledt szórakozást! Sőt, alakítsunk egyre több szervezetet, ahol fel lehet őket jelenteni, mert nehogy már ne tudjatok nyugodtan szórakozni egy jó kis drogos buliban. Ja, és a beszámolóból véletlenül kimaradt a másik oldal, no de ez jellemző! További szép napot, a TASZ-nak meg kellemes áskálódást. (Remélem egy drogos vezetővel majd találkozik egyszer előbb-utóbb a családtagjuk.)

Tudod, elég gáz az, amit az utolsó, zárójeles mondatban írtál. Ebből vagy arra tudok következtetni, hogy pszichopata vagy, vagy pedig arra, hogy hazudsz, és igazából nem is reméled ezt. Mindegy is: egyik esetben sem tartalak beszámíthatónak.

Az előttem hozzászólónak: Senki nem azért küzd, hogy a fejlődő korban lévő gyerekek drogozzanak! Sőt, szerintem jobban elutasítja egy olyan, aki sokkal jobban ismeri a kérdést, mint Te, vagy akár a nagy magyar átlag. Valamit kegyetlenül félreértettél! A TASZ -és rajta kívül sok más szervezet- azért küzd, hogy a drogok (mind legális, mind illegális szerek) végre a tudomány alapján kerüljenek elbírálásra. Nagyon meg fogsz lepődni, de számtalan tanulmány mutatott rá arra, hogy például a cannabis sok esetben gyógyító/mellékhatás csökkentő hatással bír. Ráadásul kevésbé addiktív, mint az alkohol, kevésbé rombolja a szervezetet, stb. Tehát tulajdonképp egy teljesen ésszerű, tudományos megközelítés ellen próbálsz fellépni kizárólag érzelmi alapon. Mintha az autó ellen küzdenél, mert marhán szereted a szekeret!

Bizony a gyógyászatban alkalmaznak több ilyen szert, de ettől még nem kell legálissá tenni és egészséges embereknek kínálgatni, sőt pártolni! Azt, hogy én mennyire ismerem a kérdést nem hiszem, hogy megtudod ítélni. Sajnos - szinte biztosra veszem -, hogy sokkal több esettel találkoztam életemben, mint te! Átérezni testközelből biztosan nem tudom, mert se nem iszom, se nem drogozom. Biztosan igazad van, hogy a nagy magyar átlag - beleértve magamat is -, az a nemnormális, elutasító és kirekesztő. No és teljesen hülyék, mert próbálnak egy olyan környezetben felnevelni gyermekeiket, ahol nem az az életcél, hogy a drogokat hogyan legalizáljuk. Igazad van valóban, hiszen nekem más az értékrendem, de én már csak ilyen maradok, ilyen kis maradi. UI: Ja, és a legkönnyebb mindenért hibáztatni azt aki ellene fellép, még véletlenül sem magunkba nézni és az esetleges következményeket, vonzatokat vizsgálni. Mert azért te sem hiszed, hogy a drogfogyasztásnak nincsenek járulékos más bűncselekményei!

most tényleg, erre had ne mondjak semmit. Először vedd a fáradságot, szánj rá pár napot vagy többet, olvasd végig sztem az összes :D itt található doksit, hivatkozásokat, cikkeket, anyagot stb. és utána sztem mást írnál kissé. jelen pillanatban csak egy a témában teljesen járatlan ember véleményének a szavait látom...én...

Tessék nekem megbocsátani: Valaki félreolvasott valamit de nagyon. "Kínálgatni", "Drogozás, mint életcél" Ezt tessék szíves megmondani, hol tetszett olvasni? Bár nem tudja egyikőnk sem eldönteni mennyire tájékozott a másik(ha jól értem), de Ön kedves névtelen biztosan el tudja dönteni hogy Ön több esettel találkozott. Egy icipici ellentmondást, önmeghazuttolást vélek felfedezni egymás után következő mondataiban. Az oldal célja, ha azt értem amit sugall, talán az lenne, hogy a tudományos tények(szociológiai, mentálhigiénés) mutatók adjanak irányt egy-több buta, ideológiai alapon hozott törvény helyett. Racionalista gondolkodók felhívják a figyelmet az oldalon, hogy a BTK-büntető politikája több társadalmi, egészségügyi kárt okoz, mint hasznot hoz. Ez igaz a függővé vált, de már haláltusájában szenvedő fiatalra, aki bár tudja hogy itt a vég, és hamar meghal ha folytatja, de nem keres szakembert, mert fél hogy, bebörtönzik (én, és az oldal írói is láttunk sok megcsúszott fiatalt aki a törvény miatt elutasította a segítő kezet). Másik: Igaz a társadalmi károkozás azokra az alkalmi problémamentes fogyasztókra, akik lebuktak egy spanglival és akiket(elvből) kiközösít egy olyan társadalom, ahol a felnőtt populáció társadalmilag elfogadott drogokat preferál, és reklámoz(borlovagok, pálinkatanács). Aki egyetért az oldal céljával, az mélyen elítéli a pálinka (általában égetett szeszek) magasztalását. Én speciel felháborítónak tartom hogy élelmiszer ipari kiállításon 9 díjat zsebelt be pálinka "Kiváló Magyar Élelmiszer" címen 2010-ben. Persze erre a társadalom nem hördül, pedig ha a pálinka helyett a drog szót használnánk, mint gyűjtőfogalom, akkor a cikket megjelenítő médiákat megette volna elevenen a radikális tüntetők hada. Ami a legroszabb, ha a szülő észreveszi, hogy drogozik a gyerek, fenyeget és öntörvényű módon (dilettánsan)jár el, mert senki nem akarja a saját gyermekét börtönben látni. Mivel a szülő nem pszichológus, nincs tárgyi tudása, eszköze tapasztalata egy hatásos segítségnyújtásra, tudatlan erőlködésével a gyereket méginkább a drogok rabságába taszítja, hiszen a gyerek csak egyet tud: A drog jó, a szülő nem is tudja mi ez. Ebből következtet---->>>Hogy mit azt rád bízom kedves névtelen, játssz a fantáziáddal, és meglásd ott lyukadsz ki ahol az általad látott esetek....

Mi közöd van ahhoz, hogy mit csinál a másik??? Amíg nem árt vele senkinek, minek kell el ítélned te lelki nyomorék! Foglalkozz a saját dolgoddal! Ha mindenki csak a saját dolgával foglalkozna, akkor nem lenne itt semmi baj! Csak, hogy van pár ilyen ember mint te, aki minden sz*rb* beleüti az orrát... Még egyszer megkérdezem: M I K Ö Z Ö D V A N H O Z Z Á ? ? ? Itt senki nem erőszakol senkire semmit. Mindenki a saját sorsának kovácsa! A férgese hagy hulljon magától, mert úgyis el fog. Aki meg bírja, hagy csinálja. Téged nem érint ez semmiben! Örülj neki, AZT KUSSOLJ!

remélem vanak ítt okos emberek és válaszolnak nekem nem tudom pontosan hogy mi az a meríhuána menyíség amit birtoklásért iletve gogyasztásért büntet a tőrvény...... légyszíves válaszoljatok KŐSZÍÍ

Szia, nézd meg itt a 2. pontot.

ha már itt vagy, akkor keress a lap tetején olyat hogy DROGJOG,ott+lessz a válasz.... :D

Nem fér a józan paraszt eszembe, ha ennyi ember próbálja elmagyarázni, miért nem értik az okosok hogy miről van szó???? Szerintem simán ketté kéne választani: drog, és a fű két dolog!! Nem csak a levegőbe beszélek, mert én is végigjártam 16-18 évesen eleinte a "laza bulikon a bélyegezést, késöbb a heroin és a speed kis hijján kinyirt! Eladtam még az atya úristent is 1 nyomásért... Aztán jött a fű, és leszoktam a heroinról. Más látószöget kaptam, rendberakta az életemet.

Hát először is sziasztok!:) Olvastam a hozzászólásokat ééééés.... Gondolkodtam rajta hogy írjak-e,vagy sem, mert ugye aki vágja a tényállást az úgyis bólogat helyesen, aki nem az meg köpköd hogy szemét drogosok (ahelyett hogy segítő kezet nyújtana....) Mindenkinek a saját szíve joga hogy hova sorolja be a marihuánás cigarettát, de az tény hogy nem a realitás alapjaihoz viszonyítva alkották meg a jogszabályozást... bár ez nem meglepő már ennyi hazugságban eltöltött év után... Én személy szerint fogyasztottam marihuánát már többször is, bár erre nem vagyok büszke, hiszen ez is csak drog akárhogyan is nézzük kedves barátaim, de soha nem akartam ártani senkinek... Nem jutott eszembe soha a büdös életben, hogy heroinhoz vagy akármelyik veszélyesebb droghoz nyúljak, nem akartam kirabolni senkit azért hogy hozzájussak a fűhöz, nem mentem balhézni verekedni azokkal az emberekkel ellentétben, akik azért járnak focimeccsre hogy jól bebasszanak, aztán agyonverjék a másik csapat szurkolóit bla bla bla...stb, nem vagyok dealer, meg bűnöző...egy tisztességes ember vagyok, jószívűnek érzem magam, szívesen segíttek azoknak akiknek szükségük van rám, azaz akinek tudok, van munkám, kedves vagyok a körülöttem levőkhöz, és próbálok én is megélni mint mindenki más... Na most nem magam akarom fényezni, ne értsétek félre-- Én egyszerűen visszataszítónak tartom azt a hozzáállást, amit egyes embertársaink, vagy akár a törvényeket megalkotó, és hatalmukat gyakorló politikusok folytatnak... Biztosak benne hogy a marihuána fogyasztás ekkora bűn tényleg??? Biztos, hogy a fogyasztók kiközösítése a társadalomból megfelelő módszer arra hogy egy jobb világot alkossanak??? van annak értelme, hogy meghurcolnak pár fiatalt akik úgymond "jól akarták magukat érezni", hogy kiakasszák a nyakába a bűnös vagy táblát, és eljárást indítanak ellenük, ezzel egyetemben felbontják az otthon nyugalmas légkörét, és sz*r helyzetbe hozzák őket? Manapság azon már senki nem kapja fel a fejét hogyha azt halljuk a tévében hogy ennyit meg annyit lopott egy politikus, képviselő vagy akármi... de ha valaki elszív egy cigit akkor az bűnös, és a jogszabályok értelmében büntetendő.... Ti akik k*rva okosok vagytok ebben a témában mondjátok meg mi értelme van ennek???? ÉN NEM A DROGFOGYATKOZÁST PÁRTOLOM!!! de az embereknek megvan a joga hozzá hogy úgy élje az életét ahogy akarja.... van aki kávézik, van aki bort iszik, vagy akármilyen alkoholt, van aki dohányzik, van aki füvezik, van aki KEMÉNY DROGOKAT HASZNÁL, és van akinek nincs szüksége semmi ilyesmire hogy jól érezze magát, vagy mondjuk betesz egy dvd-t... Azzal hogy tiltják ezt az egész szarságot, lényegében pont az ellen cselekszenek, amit valójában el szeretnének érni. azaz a dealer nem fogja elkérni a fiatal gyerek személyiét, hogy ugyanmár elmúltál e 18, vagy valami, aki szúrja magát nem kapja meg a steril tűt, és igen most akkor biztos nem az lesz hogy a beteg spanja fecsijét kéri el, hanem abbahagyja és leszokik... amit az árustól megvesznek cuccot senki sem ellenőrizte le, azt sem tudják hogy mi van benne, vagy milyen hatóanyag tartalmú, tehát vagy-vagy.. én nem azt mondom hogy most akkor csináljunk Magyarországból egy drogközpontot, és minden sarki boltban áruljanak füvet, fecsit meg mindent, de figyelembe kellene venni tényleg az érdekeket, és ennek értelmében kéne mérlegelni a dolgokat...(németországban sem legális a sátáni fű, de kapható a gyógyszertárban orvosi rendelvényre) a jelenlegi jogszabályozás egy kalap szar, nem csak ezen a ponton hanem a többen is... Tehát én csak annyit szeretnék, hogyha egy köztes utat találnának ebben a helyzetben, és lehetőséget adnának azoknak is akik hibáznak újra meg újra... És tovább nem is tépném a szót, mert ettől úgysem változik most semmi, csak annyit szeretnék mondani, hogy én már nem élek ezzel a dologgal, mégis úgy érzem hogy igazságtalanul bánnak a megtévedő emberekkel.... És egy utolsó: az eddigi intézkedések is sikertelenek voltak, akkor kinek jó ez?????? pénzkidobás a Magyar társadalom részéről, és értelmetlen görcsös hajsza egy valójában ártalmatlan dolog ellen.... Na...most akkor lehet fikázni

Új hozzászólás