Kábítószer vagy csupán kábító szer egynémely legális drog?
Időről-időre feltűnnek cikkek, amelyek a hozzáférhető legális drogok széles tárházáról tájékoztatják a fiatalokat és megrémítik a szülőket. Az olcsó bódítószerek ingyenreklámjával nem tudunk azonosulni, de a felmerült tévedéseket fontosnak tartjuk helyretenni.
Figyelem, jognyelvi fejtegetés következik!
Aschenbrenner Sándor cikke a következő megállapítással kezdődik:
„Nemcsak az minősül kábítószernek, amit a jogszabály annak tart. Ez majdnem akkora tévedés, mint a drogosok körében terjedő nézet, hogy a természetes kábítószerek kevésbé veszélyesek az egészségre.”
Az elterjedt tévedést a szerencsétlenre sikerült magyar kifejezés okozza. A „kábítószer” egy jogi műszó az ENSZ kábítószer-listáján szereplő, illegális drogok azonosítására, ám ez a megkülönböztetés politikai döntéseken nyugszik, tudományos alapja nincsen. Ezért nem hívhatjuk a legálisan hozzáférhető, de amúgy kábító hatású alkoholt vagy butángázt kábítószernek, míg az élénkítő hatású amfetamint és kokaint mégis ebbe a halmazba kell sorolnunk. Bármennyire félrevezető is a kifejezés, a szerző állításával ellentétben csak az minősül kábítószernek, amit a jogszabály annak tart, de érdemes ehhez hozzátenni, hogy a megkülönböztetés semmit nem mond el az ebbe a halmazba tartozó szerek hatásáról és veszélyességéről. Éppen erről beszél a cikkben megszólaltatott Kék Pont koordinátor is, de ő helyesen a „droghasználat” szót terjeszti ki a legális és illegális szerek élvezetére.
A szerző továbbra is ragaszkodik a jogi nyelvezet megreformálásához és a következőképpen folytatja:
„A legelterjedtebb kábítószer a marihuána, második a gyógyszer és alkohol együttes használata, ezt követi az orvosi recept nélkül kapható nyugtatók élvezete, negyedik helyen a szipuzás áll, végül a sort a patron/lufi és az ecstasy zárja”.
A Drog Fókuszpont 2009-es Éves Jelentése a legelterjedtebben használt „szerekről” beszél, és nem véletlenül: a felsorolt szerek, a marihuána és az ecstasy kivételével legálisak, tehát hatásuktól függetlenül nem minősülnek kábítószereknek.
Nem tudni, hogy a szerző mire alapozza azt az állítását, miszerint „idén a hajnalka magja a sláger”, hiszen a pszichedelikus élményeket keresők, vagy az olcsón betépni kívánók körében eddig sem volt ritka a mag fogyasztása. Hasonlóan meglepő, hogy dr. Zacher szerint a dinitrogén-oxid (patron) használat most van nálunk felfutóban, hiszen már a 2005-ös középiskolai felmérésben is előkelő helyen szerepelt (lásd a Drog Fókuszpont 2006-os Éves Jelentését).
És végül még egy érdekesség, amely szintén a nyelvi félreértések közé sorolható. A mefedron itthoni elterjedtségével kapcsolatban olvashatjuk, hogy
„egyelőre nem bizonyított a szer egészségkárosító és pszichoaktív hatása.”
Definíció szerint „pszichoaktívnak” minősül minden olyan szer, amely a szervezetbe jutva hatást gyakorol a központi idegrendszerre és megváltoztatja annak működését, funkcióját, megvonása pedig elvonási tünetekkel párosulhat. Magyarul a „pszichoaktív szerek” a drogok halmazának egy másik elnevezése (együttesen pszichoaktív drogok), amely csoportba a koffeintől a heroinig minden, idegrendszerre ható szer beletartozik, beleértve a mefedront is. A legfőbb bizonyíték a mefedron pszichoaktív hatására a hirtelen jött népszerűsége – ha nem befolyásolná az idegrendszer működősét, aligha lehetne az ecstasy posztjának legesélyesebb várományosa.
Kardos Tamás
Drogriporter
2010.05.18.
