Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
Nem csak Magyarországon vannak válságban a tűcserék: az nemzetközi AIDS konferencián ma bemutatott friss globális jelentés szerint a gazdasági válság kitörése óta a kormányok egyre kevesebb pénzt költenek a fertőző betegségek megelőzésére.
Az ártalomcsökkentés lényege, hogy nem moralizáló, pragmatikus segítséget nyújt drogfogyasztóknak ahhoz, hogy biztonságosabb módon és környezetben fogyaszthassák az általuk választott szereket. Ez nem csak az ő érdekük – hanem az egész társadalomé, hiszen ha ma nem költünk a viszonylag olcsó ártalomcsökkentésre, holnap majd fizethetjük a költséges következmények árát. A legismertebb ártalomcsökkentő program a tűcsere, amely steril eszközöket biztosít a drogfogyasztóknak, hogy így elkerülhessék a különféle fertőzéseket, mint a HIV és a hepatitis B és C vírusok. Ezek a fertőzések ma éppen az intravénás szerhasználók körében terjednek a leggyorsabban.
A UNAIDS szerint az ártalomcsökkentés az egyik leghatékonyabb HIV-megelőzési módszer. 2011-es becslésük szerint elégséges pénzügyi forrásokkal az ártalomcsökkentés 2011 és 2020 között 12,2 millió új HIV fertőzést és 7,4 millió AIDS halálesetet előzhetett volna meg. Bár az ártalomcsökkentésnek nem célja a leszoktatás, fontos lépcsőfokot jelenthet a leszokást célzó programokba, ezért ma már a nemzetközi ajánlásokban közhelynek számít, hogy a jó ellátórendszerben a tűcsere, a detox vagy a rehab ugyanannak az ellátási láncnak az egymáshoz kapcsolódó elemei. Sajnos ez a lánc az utóbbi években sok országban, így Magyarországon is megszakadni látszik, ugyanis a gazdasági válság és a politikai rövidlátás miatt az ártalomcsökkentésre fordított források egyre csökkennek.
Ez derült ki a három nemzetközi szervezet – a Nemzetközit Drogpolitikai Konzorcium (IDPC), a Nemzetközi HIV/AIDS Szövetség (International HIV/AIDS Alliance) és a Nemzetközi Ártalomcsökkentő Egyesület (HRI) – közös jelentéséből, amit a nemzetközi AIDS konferencia alkalmából mutattak be ma. Az ENSZ becslése szerint 2015-ben 2,3 milliárd dollárra lenne szükség ahhoz, hogy hatékonyan megelőzzük a HIV járványt az intravénás drogfogyasztók körében, azonban a nemzetközi donorok egyelőre csak 160 millió dollárt fektettek be, mindössze 7%-át annak, amire szükség lenne. Márpedig az ártalomcsökkentésre fordított támogatások 90%-a nemzetközi donoroktól jön, nem nemzeti kormányoktól. Az egyik legjelentősebb nemzetközi donor a Globális Alap az AIDS, Tuberkolózis és Malária ellen, amelyet 2002-ben hozott létre Kofi Annan ENSZ főtitkár, hogy a tehetősebb országok pénzügyi forrásaiból a szegényebb országok járványellenes programjait támogassa. Az Alap azóta 55 országban támogatott ártalomcsökkentő tevékenységet 430 millió dollár értékben. 2011-ben azonban a gazdasági válság miatt az Alap leállította a 11. pályázati kiírást. Míg a 10. pályázati kiírás eredményeként 732 millió dollár értékben 32 országban nyújtottak támogatást, addig a 2011-ben 112 millió dollár értékben támogattak programokat 16 országban.
David Wilson közgazdász professzor (University of New South Wales), aki közegészségügyi programok költséghatékonyságát elemzi, kijelentette: „évek óta vizsgálom a HIV megelőzési programokat, és újra és újra arra az eredményre jutottam, hogy az ártalomcsökkentés a legköltséghatékonyabb közülük.” Mégis, jelentős szakadék tátong az ártalomcsökkentés iránti igény és a ténylegesen hozzáférés között: a világon élő 16 millió injekciós drogfogyasztó 10%-a fér hozzá tűcseréhez, 8%-a helyettesítő gyógyszeres terpáiához és csupán 14%-uk fér hozzá HIV-gyógykezeléshez.
Ez a helyzet pedig a jövőben valószínűleg romlani fog. Számos olyan ország ugyanis, ahol a járványügyi helyzet a legsúlyosabb, az utóbbi években átkerült az alacsony jövedelmű országok kategóriájából a közepes jövedelmű országok kategóriájába – ezzel pedig elestek a fő nemzetközi pályázati forrásoktól. A donorok logikája az, hogy amennyiben egy államnak jelentős bevételei vannak, akkor magának kell biztosítania a HIV-megelőzés forrásait. A kormányoknak azonban gyakran eszük ágában sincs biztosítani azoknak a megelőző programoknak a folyamatos működését, amelyeket korábban nemzetközi pénzből alapítottak. Az intravénás szerhasználók 75%-a ma már közepes jövedelmű országokban él. A nemzetközi közösség által meghatározott cél, hogy 2015-ig 50%-al csökkentsék a HIV előfordulását az injekciós szerhasználók körében, álom marad.
Vietnám az egyik legjobb példa, hogy milyen pozitív hatást gyakorolhat az időben bevezett ártalomcsökkentés a HIV-járványra: amióta a kormány jelentős nemzetközi pénzügyi támogatással bevezette ezeket a programokat, a HIV-fertőzések száma évről évre csökken. A hivatalos becslések szerint a tűcserék 2003 és 2012 között 31 ezer fertőzést és 872 halálesetet előztek meg Vietnámban!
Hasonló jó példa Ukrajna, ahol a kormány a narancsos forradalom után jelentős pénzt fektetett be az ártalomcsökkentés támogatásába, azóta a HIV fertőzések aránya jelentősen csökkent. Sajnos a Globális Alap kivonulásával és a mostani polgárháborúval ennek a trendnek vége szakadt, jövőre már csak töredékét kapják meg a szervezetek annak, amit a múlt évben. A járvány kárait pedig nem csak pénzben, hanem emberi életekben is ki lehet fejezni. Amióta a megszállt Krímben az oroszok bezárták az opiátfüggők helyettesítő gyógyszeres kezelését (Oroszországban ez tiltottnak számít!), a 800 kliensből már 30-an haltak meg. A megszállt Kelet-Ukrajnában az ártalomcsökkentő szervezetek dolgozóit rendszeresen zaklatják a szeparatisták paramilitáris alakulatai, Donyeckben például egy utcai megkereső munkást elraboltak és megkínoztak, csak azért, mert HIV pozitív – mondta el a Drogriporternek Szvitlana Moroz donyecki szociális munkás.
A jelentést kiadó három nemzetközi szervezet szerint a Globális Alapnak meg kell változtnia a pályázati feltételeit: ne csak az alacsony jövedelműnek minősített országokban támogassanak ártalomcsökkentő programokat, hanem azokban a közepes jövedelmű országokban is, ahol a járványveszély a legsúlyosabb. A nemzetállamoknak jóval nagyobb pénzforrásokat kell biztosítaniuk a Globális Alap számára, és garantálniuk kell, hogy az Alap a források arányos részét fordítja az ártalomcsökkentő programok támogatására.
Fontos az a jelszó is, amit a UNAIDS adott ki az országoknak: Ismerd meg a járványodat! (Know your epidemic!) – magyarul megfelelő kutatásokra is szükség van a helyi járványügyi helyzet felmérésére. A jelentés felhívja a figyelmet, hogy csupán 89 országból van adat az injekciós drogfogyasztók számáról, és 111 országból a HIV előfordulásáról a drogfogyasztók körében. Magyarországon például már évek óta nem készült becslés sem a drogfogyasztás előfordulásáról általában, sem pedig az injekciós drogfogyasztók számáról. Ha bizonyíték alapú politikát akarunk folytatni, az nem lehetséges enélkül.
Sárosi Péter
Melbourne, Ausztrália
