Korunk egyik áldása és átka a home office. A COVID óta egyre többen dolgoznak otthon. Én magam már a járvány előtt is így tettem: egy ilyen pici szervezetnek, mint a miénk, egész egyszerűen nem éri meg fenntartani irodát.
A minap jelent meg a The Economist cikke arról, hogy a kezdeti lelkesedés óta egyre több cég ismeri fel, hogy a home office mégsem annyira szuper ötlet, mint aminek kezdetben tűnt. Még a tech cégek is, mint a Google és a Apple, immár megkövetelik, hogy az alkalmazottaik legalább három napot az irodában töltsenek hetente. A legújabb kutatások szerint ugyanis a home office nem annyira hatékony, mint kezdetben gondolták: az ember, végső soron, szociális állat, és közösségben tud a legeredményesebben működni. Surprise.
Azok a szünetekben való pletykák és interakciók bizony igenis fontosak, nem csak időelcseszésnek számítanak. Verbális kurkászás – ahogy Robin Dunbar antropológus írta, aki szerint a fecsegésnek ugyanolyan fontos szociális funkciója van az embereknél, mint a főemlősöknél a tetvek kölcsönös kiszedegetésének. Enélkül nem alakulnak ki valódi csapatok sem.
Én az elmúlt majdnem tíz évben jelentős tapasztalatokra tettem szert az otthonról dolgozással kapcsolatban. Saját tapasztalatom azt mutatja, hogy a home office-nak van egy csomó előnye – például jóval olcsóbb (a munkáltatónak), és jóval kevesebb időt töltesz közlekedéssel is. De valóban kihívás tud lenni. Valószínűleg embere (is) válogatja, hogy ki az, aki képes harmonikusan beilleszteni az életébe. Nagyfokú tudatosságra van szükség, hogy működjön.
Eleinte féltem, hogy el fogok magányosodni és bepunnyadok otthon. Láttam ezt megtörténni másokkal. De nálam ez nem következett be. Köszönhetően annak is, hogy eleve azok közé tartozom, akik szívesen vannak egyedül. Ezenkívül nem vagyok mindig egyedül: a munkámmal járnak rendszeres utazások, megbeszélések, konferenciák, találkozók. A valódi, face-to-face találkozásokat továbbra is nagyon fontosnak tartom.
Otthon is fontos szétválasztani a munkaidőt és a szabadidőt, a munkavégzés fizikai tereit és a szabadidő fizikai tereit (ha ez lehetséges).
Tudatosan ügyelek ezen kívül arra, hogy megőrizzem a testi-lelki egészségemet: ha tehetem, heti háromszor futok. Egészen másként indul utána a reggel – és a mozgás nem csak a testet, de a lelket, az elmét is felfrissíti. Ez utóbbinak pedig ott van a meditáció is. Időről-időre pedig elmegyek a hegyekbe, túrázni, mert hiszem, hogy a természethez való kapcsolódásnál kevés gyógyítóbb hatású tevékenység van. Az ülő életmód miatt kialakult derékfájásomra, gyógytornász instrukciói alapján minden este elvégzek egy tornagyakorlatot – amitől jóval kevésbé fáj a derekam.
Persze a gyerek jövetele mindent alaposan felkavart. Kevesebb időm van mindenre, túrázni már hónapok óta nem tudtam. Mégis, próbálok napi szinten időt szánni a mozgásra és a meditációra is. A home office a gyermeknevelés szempontjából nagy bónusz: hiszen a nap során szinte bármikor be tudok ugrani és apa-üzemmódba helyezni magam, amikor erre szükség van. Sokkal inkább részt tudok venni a lányom életében, és a házimunka jelentős részét én végzem. Másrészt viszont nagy kihívás is: megtalálni az időt mindenre, váltogatni a szerepeket. Néha stresszes tud lenni, az ember úgy érzi, egyik színtéren sem teljesít úgy, ahogy kellene.
Amikor a legutóbb beszámoltam itt az oldalon, hogy Budapesten mi segítettünk az Európai Ártalomcsökkentő Hálózatnak megszervezni az éves találkozóját, egy kommentelő nekem esett, hogy minek kell pénzt kidobni ilyen konferenciákra. Lehetne online is. Nos, ezzel a megközelítéssel nagyon nem értek egyet. Ha a COVID valamit megtanított nekünk, akkor azt, hogy egy Zoom konferencia hasznos póteszköz – de ezen részt venni úgy viszonyul egy valódi konferenciához, mint ahogy egy műanyagbábúval folytatott szex viszonyul egy valódi emberrel való szexhez.
Egy konferencián a legfontosabb találkozások nem a hivatalos programban, hanem folyosói beszélgetésekben, közös esti vacsorákban, sörözésben (igen, az alkoholnak bizony van szerepe!) valósulnak meg. Nem egyszer voltam részese olyan teljességgel informális beszélgetéseknek éttermekben, kocsmákban, amelyeknek az eredménye akár egy hosszú évekig tartó szakmai együttműködés, projekt, könyv, cikk, film stb. lett.
A jövő valószínűleg a hibrid munkavégzésé: egyre több ember fog otthonról IS dolgozni – de a közös munkavégzés terei nem szűnnek meg. Hiába bármilyen fejlett a digitális kommunikációs technológia, végső soron semmi nem pótolhatja az emberek közötti valódi kapcsolódásokat. Akár home office-ból dolgozik valaki, akár bejár valahová, fontos, hogy ennek teret teremtsen az életében.
