Sokan azt hiszik, hogy a trauma-fókuszú megközelítés gyengesége, hogy túlságosan sokat foglalkozik a múlttal. Túldimenzionálja bizonyos múltbeli események jelentőségét a jelenkori mentális és viselkedési zavarok, betegségek magyarázásában. A kritikusok szerint ez csak terméketlen és szentimentális tocsogás a múlt pocsolyájában, ahelyett, hogy valaki arra fordítaná a figyelmét, hogy a jelenben miként boldoguljon.
A kritikában lenne igazság, ha ez az egész csak a múltról, a múlt eseményeiről szólna. És sajnos gyakran azok, akik maguk is félreértik a traumát, akikre csak divatos buzzword-ként ragad rá anélkül, hogy megértenék, valóban csak a múltban vájkálást értik ezalatt. És önmagában a régmúlt traumatikus eseményeinek megismerésétől, felidézésétől várják a változást. Hiába.
Senki sem fog felépülni a függőségéből önmagában attól, hogy felidézi, hogyan abuzálták, hanyagolták el stb. gyermekkorában. Ráadásul sok ember egyáltalán nem tud ilyen traumatikus eseményt felidézni. Hiszen náluk a trauma gyökerezhet abban a létformálóan fontos, pozitív dologban, ami NEM történt meg – és nem abban, ami megtörtént. De önmagában a hangsúly nem az eseményeken van.
A trauma nem egyszerűen az, ami történt, vagy nem történt meg – hanem az, ahogyan ez megváltoztatta az ember működését. A valóságra adott reakcióit. Megváltoztatta azt, ahogyan az egyén saját magát tételezi másokkal való viszonyában, kötődésében. Itt, a jelenben.
A múlt eseményei legfeljebb elindítottak egy olyan reakció-láncolatot, aminek a szemeit felfejtve eljuthatunk egészen a jelenig. A hangsúly mindig a jelenen van: illetve azon, hogy vajon az ember miért nem tud igazán jelen lenni. Miért reagál gyakran úgy, mintha belül egy meg nem értett kisgyerek mozgatná marionett-bábúként a szálakat. Visszahúzva a múltba.
A kényszeres sóvárgás pótcselekvések iránt, a hangulatingadozások hajmeresztő hullámhegyei és völgyei, a mimóza-túlérzékenység és az érzéketlen taplóság, az egzisztenciális horror élménye a társ eltávolodásakor, a beteges féltékenység, a belső üresség iszonyata: ezeket nem „csak úgy” dobja a gép. Mint valamiféle totálisan értelmetlen és véletlenszerű univerzum karmikus genetikai lottója.
A látszólag értelmetlen, groteszk viselkedési minták, életmódbeli választások, párkapcsolati zsákutcák mögött is megtalálhatjuk a nagyon is érthető és emberi szükségleteket. Amik kielégítésre várnak. Nem egyszerűen egy múltbeli eseményt kell elfogadnunk – hanem saját magunkat. Lefejteni a nagy ügygonddal körépített önkorlátozó hiedelmek hagymahéjait, még ha fájdalommal jár is. Hogy találkozzunk azokkal a szükségleteinkkel, amelyek groteszk módon törnek utat, ha nem hagyjuk őket érvényesülni.
És ebben nem szégyen segítséget kérni.
Adnak neked valamit a Drogriporter írásai? Sokan írjátok, hogy igen. A jó írásokhoz sok idő kell – az idő pedig pénz. Sajnos ezt Magyarországon ma nem támogatja senki – csak Te. Kérlek, ha még nem tetted, és megteheted, légy te is támogató: https://drogriporter.hu/tamogass/