Az ember egész sokáig képes benne maradni olyan állapotokban, helyzetekben, amelyekben látszólag otthon van. De közben belül roppant magányosnak és szomorúnak tudja érezni magát. Akár egzisztenciális döntésekről van szó: munkahelyekről. Akár emberi kapcsolatokról. Amelyek kívülről nézve, insta-fotók alapján, tetszetősek és boldogok. De belül úgy vergődik bennük, mint a szárnyaszegett madár.
Nem merünk szabadulni – nem merünk kirepülni. Mert félünk. Megszédülünk a szabadság lehetőségétől. Elhisszük, hogy megéri lemondani róla, csak hogy tartozzunk valahová. Görcsösen kapaszkodunk a korlátainkba és elhisszük, hogy ha elengednénk őket, akkor belezuhannánk a semmibe.
„Bár megvan bennünk a lehetőség, hogy pillangóként kiteljesítsük a szabadságunkat, mi valamilyen titokzatos okból mégis az ego kicsinyes és rémült bábjában maradunk,” írja Pema Chödrön.