A megbocsátás szép dolog. Viszont az idők során arra kellett rájönnöm, hogy az ember elszúrhatja, ha túl hamar megbocsát annak, aki igazán megbántotta. Anélkül, hogy előtte átélte volna a dühöt. A düh ugyanis az emberi test és elme természetes védekező mechanizmusa. Egyfajta pajzs, amit magunk köré emelünk, hogy elkerüljük a további sérülést. És ha valaki ezt a pajzsot egyáltalán nem képes felvonni, akkor bizony éppen annyira fogyatékkal él, mint az, akinek nem működik az immunrendszere.
A túl kevés düh éppen annyira trauma-reakció, mint a túl sok düh. Ha nem tudsz dühösnek lenni, ha túlságosan is engedékeny és békülékeny vagy, ha nem tudsz egészséges határokat meghúzni saját magad körül – akkor a tested és a lelked előbb-utóbb azzal fog védekezni, azzal fog jelezni neked, hogy megbetegszel.
És a másik oldalról ha valakit igazán megbántottál, akkor ne várd el, hogy túl könnyen megbocsásson – nem elég bocsánatot kérned. El kell végezned neked is egy önismereti munkát, meg kell értened, őszintén meg kell bánnod amit tettél. És ha a másik még ezután sem akar megbocsátani – hát akkor hagyj neki időt, hogy a düh kifussa magát.