Milyen érdekes dolog egy barátság elmúlása.
Néha a barátság hirtelen, nagy zajjal ér véget. Aztán marad utána a néma csend. És persze soha be nem gyógyuló sebek.
Van, amikor a barátság egyoldalú: csak az egyik fél elkötelezettsége tartja össze. És mikor az megszűnik valamilyen okból, kimúlik a barátság is.
Van olyan is, amikor két ember barátságát valami harmadik dolog tartja össze. S mikor ez a harmadik tényező megszűnik, a barátságnak vége szakad. Elsorvad, mint a szobanövény, amit nem locsolnak.
És van olyan is, amikor a barátok egyszerűen csak elsodródnak egymástól, mint magára hagyott csónakok a folyóban. Egyik nap még elbúcsúznak: „akkor majd a legközelebb” – és tényleg úgy gondolják, hogy majd legközelebb. De aztán közbejön ezer dolog, munka, gyerek, utazás. És soha nem lesz legközelebb.
„A barátságok, még a legkülönbek is közülük, törékeny dolgok,” jegyezte meg Virginia Woolf. „Az emberek egyszerűen eltávolodnak egymástól.”
Mégis, vannak emberek, akikkel még akkor is rokonlelkek maradtok, ha már nem találkoztatok hosszú évek óta. Összeköt benneteket valami különös, csillámló, éteri anyagból készült lélek-fonál. Keresztül időn és téren. És ha találkoztok, éppoly természetességgel és meghittséggel folytatjátok a beszélgetést, mint amikor abbahagytátok.