„Néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás a hétvégén, és ezért aztán hallucinációik vannak a HÉV-vel, meg úgy általában a világgal kapcsolatban,” közölte Lázár János Vitézy Dávid HÉV-el kapcsolatos kritikájára.
Vegyük hát sorra, hányféle előítélet és sztereotípia is jelenik meg ebben az egyetlen mondatban: „aberrált” = homofóbia, „belvárosi” = város-ellenesség és értelmiség-ellenesség, „libsi” = antiszemitizmus, „túl sok szívás” = drogos sztereotípia. Igazi ínyencség, nemde?
Hányszor kaptam már meg én is, amikor valaki kifogyott az értelmes érvekből: „nem kellett volna annyit szívni”, „menjél egyél még gombát” vagy valami hasonló veretes bölcsességet. Gagyog s ragyog, ahogy József Attila mondaná.
A történelemből tudjuk, hogy minél tekintélyelvűbbé válik egy rendszer, annál türelmetlenebb mindenféle „deviáns” elhajlással szemben, annál jobban idealizálja a vidéki egyszerűséget és annál gyanakvóbb a nagyvárosi értelmiséggel szemben. Mert azt már a középkor óta tudjuk ugye, hogy a városi levegő szabaddá tesz – városokban alakultak ki az olyan veszélyes eszmék, mint a szabadság, demokrácia, autonómia, a hatalom megkérdőjelezése, nyitottság, tolerancia és hasonlók.
Városokban alakultak meg az első egyetemek, azzal a veszélyes elképzeléssel, hogy szabadon gondolkodhassanak a világról. Mindenféle makacs tényekkel bombázzák a Hatalmat, meg hogy kétszer kettő négy és nem öt, mint ahogy a Hatalom által jól megfizetett népbutítók állítják.
Szóval semmi meglepő nincsen abban, hogy a mai rendszer számára a közellenség: a városi értelmiség. A „belvárosi” szitokszóvá vált, akárcsak a liberális, amit, jó öreg fasiszta hagyományt felelevenítve, összekötöttek azzal, hogy zsidó és azzal is, hogy meleg.
Most tegyük félre azt apró ellentmondást, hogy vajon a „népnemzeti tábor” oszlopos tagjai közül hányan forognak olyan belvárosi bulikban, ahol az emberek orra nem éppen a púdertől poros… Vagy hány, a deviáns szexuális elhajlásokat a keresztény-népnemzeti erkölcs piedesztáljáról védő harcosról derült már ki, hogy másik életében történetesen meleg bulikba jár…
Az ilyen kis gikszerek: hibák a mátrixban. Szőnyeg alá velük! Majd elfelejtik az emberek, gondolják, ha még hangosabban harsogják a szitokszavaikat, ráerősítve a népben zsigeri szinten meglévő félelmekre és gyanakvásokra.
Ha valaki szakmai érvek mentén kritikát fogalmaz meg: rögtön lesújt rá a karakter-romboló propaganda-gépezet. „Ezek” a „kígyóvállú” szemüveges értelmiségiek folyton-folyvást fenekednek. Tudjukik. Álcivilek. Sorosisták. Drogosok.
Erről az a vita jut eszembe, ami egyes beszámolók szerint a spanyol polgárháború idején zajlott le a Salamanca Egyetemen José Millán-Astray fasiszta tábornok és az egyetem rektora, a híres spanyol író, Miguel de Unamuno között. A vita hevében a tábornok, aki kifogyott az érvekből, felkiáltott: „Halál az értelmiségre!”
A középszerű szellemmel, de fertelmes meggyőződéssel megáldott, érvekből kifogyó ember frusztrációja itt legalább őszintén tört elő, bugyogott fel a pöcegödörből. Vagy akár mondhatnák azt is: „halál az értelemre!” A lényeg: mindenki álljon be szépen a sorba, legyen lojális, konform alattvaló, ne bajlódjon itt mindenféle kritikus gondolatokkal. Igya meg a feles pálinkáját, nézze meg a híradót, oszt ott majd elmondják neki, mit kell gondolni a világról.
