„Jó lenne meghallgatni a feleség történetét is,” írta be valaki a múltkor a Tibor felépüléséről szóló poszt alá (aki nem olvasta, belinkelem lent). Nos, jelentkezett is Emma, Tibor felesége, és vele is leültem beszélgetni, hogy az ő oldalát is megismerjem.
Emmának is megvannak persze a maga traumái. Egyetért a mondással, hogy a sérült emberek bevonzzák egymást. Az anyjával való kapcsolata legalább annyira rossz volt, mint Tibornak az apjával való kapcsolata.
Emma szerint a dolgok akkor kezdtek igazán elromlani, miután a gyerekük megszületett, és támogatás nélkül egyedül maradtak vele. Ez a teher megviselte a kapcsolatukat: egyre többet veszekedtek. Tibor pedig egyre inkább a piálásban keresett menedéket.
A feleségre hárult, hogy ezt (is) kezelje. Először próbált nem tudomást venni róla. Úgy alakítani a dolgokat, hogy a következmények ne legyenek láthatóak és olyan súlyosak. Lehasítás: ez is tipikus trauma-reakció.
Azt mondja, amikor a posztomat olvasta a történetükről, óriási feszültséget érzett. Előjött azoknak az éveknek minden frusztrációja. Üvölteni szeretett volna: kiadni a dühöt, amit érzett.
Ahogy beszélgettem vele, azon tűnődtem, hogy milyen buta közhely is a „gyengébb nemként” aposztrofálni a nőket. Lehet, hogy ez fizikai erő tekintetében igaz. De a lélek szempontjából biztosan nem igaz.
A nők sokkal erősebbek tudnak lenni a férfiaknál: valahogy a hangya jut gyakran eszembe róluk, ami a saját súlyának sokszorosát is képes a levegőbe emelni. És mi, férfiak vagyunk valójában sokkal merevebbek és rugalmatlanabbak náluk. Amit mi erőnek vélünk, hogy elfojtjuk az érzelmeinket, valójában gyengeség.
Szokták mondani, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő – hát az is biztos, hogy szinte minden függősséggel küzdő férfi mögött ott van egy nő (van persze fordítva is, de ez a gyakoribb). És ez a nő – anya, feleség – sokat szenved. Sokat tűr. Sokat könyörög és sokat fenyegetőzik. És még többet magába fojt. Sajnos a nők túl gyakran öröklik a megmentő, a Teréz anyu szerepét.
Emma az elmúlt két évben szintén elkezdett dolgozni magán. Eljár terápiára, hogy feldolgozza a traumáját. Csillogó szemmel meséli, hogy milyen katartikus élmény ez számára: ahogy a terápia során átélte a saját szenvedését a magzat-kortól egészen mostanáig. A terapeutája többek között EMDR (szemmozgásokkal történő deszenzitizálás és újrafeldolgozás) módszert használ. Meg kell tanulnom, hogy ne fojtsam magamba a dolgokat, mondja.
Egyetértünk vele abban, hogy nagyon sok dolog van, amit az embereknek már egész fiatalon meg kellene tanítani. Például azt, hogyan kommunikáljanak egymással, és hogyan kezeljék a konfliktusokat. Mert nagyon sokszor a konfliktus önmagában egészséges és az elkerülése az egészségtelen – de annak is megvannak a módszerei, hogy miként kerülje el az ember, hogy a konfliktus erőszakossá és egészségtelenné váljon.
Bizony, lenne mit tanulnunk erről nekünk, felnőtteknek is.
kép: eyesboyz
