„Az orvosok azt mondják, hogy azon sebek a’ legveszedelmesebbek, mellyek befelé vérzenek,” írja Szalay László, magyar történész és politikus. 1849 után, a keserű emigráció éveiben. „Gondolom, hogy ollyas könnyek is vannak, mellyek befelé folynak, ’s elperzselik a lelket, pedig a’ szem száraz marad, sőt talán mosoly játszik az ajkakon.”
Néha eltűnődöm: vajon hányan járnak köztünk azok, akik befelé vérző sebeket hordoznak? Kívülről nem látszik: látszólag minden a legnagyobb rendben. Akár rádmosolyognak, ha előreengeded őket az ajtónál. Ha megkérdezed, hogy vannak: jól. A hétköznapi életben jól funkcionálnak. Kapcsolataik felszínesek: gondosan ügyelnek rá, hogy ne zavarják fel, ami a mélységben rejtőzik. A vallás számukra legfeljebb kötelesség. Betartják a szabályokat. Ritkán mondanak nemet, mindenkinek meg akarnak felelni. Normálisabbak a normálisnál.
És mégis: belül üvöltenek a fájdalomtól. Lassan sorvadoznak. Este a tenyerükbe temetik az arcuk. Talán mindless titkos gyönyörökbe fojtják bánatukat: stresszevés, zugivás, sorozatok, szex, drogok. Esetleg beletemetkeznek a munkába. Hogy kitöltsék az ásító ürességet. Hogy érezzék, hogy élnek. Hogy ne kelljen önmaguknak lenni legalább néhány óráig. Hazudnak róla másoknak, hazudnak a családjuknak, hazudnak róla maguknak is. Szőnyeg alá söpörnek. Belefáradnak a konfliktusokba, ráhagyják a másikra. Belebetegszenek a mérgező stresszbe. Megutálják az embereket. Főleg a házastársukat. Ideje korán meghalnak valami krónikus betegségben. És persze tovább adják a gyerekeiknek is ezeket a mintákat.
Amikor olyan dolgokról beszélünk, mint „közegészség”, vagy „prevenció” – akkor ezekről is kellene beszélni. Nem csak arról, hogy sportoljunk sokat, ne igyunk annyi alkoholt és együnk több zöldséget. Ami persze fontos. De ez a felszín. Ha elég mélyre ásunk, minden egészségtelen szokásunk, minden népbetegségünk mögött megtaláljuk a kifejezetlen, feldolgozatlan szenvedést és félelmet. És az egészség nem csak a betegség hiánya – egyfajta képesség is, hogy valódi, hiteles kapcsolatban maradjunk a testünkkel, a lelkünkkel, más emberekkel.
Ha rajtam múlna, ezt tenném a nemzeti alaptanterv kellős közepébe. A matek, a fizika, a töri, a biosz, a földrajz: ezek persze fontosak. Kellenek a túléléshez. De nem csak túlélni kellene megtanulni – hanem élni is.
(note to myself)
kép: Jonė Reed
