Ma van a Száraz November utolsó napja. Ígértem nektek, hogy megírom a tapasztalataimat.
Nos, elöljáróban annyit, hogy nem tartozom a nagyivók közé. Legfeljebb 1-2 pohár bort iszok meg egy héten. Szociális eseménytől függ: nem is csak egyszerűen alkalmi – de leginkább szituacionista, eseményhez kötött szeszfogyasztónak lehet nevezni. És mivel a pici születése óta a szociális események száma erősen megcsappant… arra számítottam, hogy a Száraz November nem fog különösebb kihívást jelenteni.
Ez nagyrészt be is igazolódott. A napok túlnyomó többségében eszembe sem jutott, hogy részt veszek ebben az egészben. Két emlékezetes kivétel volt – mindkét esetben barátokkal ültünk be vacsorázni valahová. Mindkét alkalommal kísértésbe estem, hogy megigyak egy fröccsöt. A kísértésnek ellenálltam, és inkább almafröccsöt meg tonicot ittam helyette.
Mindkét esetben volt valamiféle FOMO-érzésem: az érzés, hogy kimaradok valamiből. Mintha síléc nélkül mentem volna el síelni, vagy a szemüveg nélkül ültem volna be egy 3D-s filmre, esetleg vegetáriánusként mennék el enni egy steak-házba.
Mégis, mire volt jó ez az egész? Egyrészt arra mindenképpen, hogy megtapasztaljam, az emberi elme milyen erősen képes kötéseket létrehozni bizonyos események és bizonyos viselkedések között. Az agyunk többnyire robotpilótában teszi ezt, nem is tudatosodik bennünk, csak ha ellenállunk a késztetésnek.
Fontos tapasztalás volt az is számomra, hogy ha nekem ilyen furi volt ez – vajon milyen nehéz lehet egy nagyivónak megállni, hogy a társas nyomás és a trigger-ingerek ellenére se igyon egy ilyen eseményen. Biztosan empatikusabb lettem azok iránt, akik nem holmi kampány miatt, hanem az egészségük és az életük megőrzése érdekében mondanak nemet az ivásnak. Számukra a józanság: élet. És józanul is tök jól el lehet lenni társaságban, ha ezt tiszteletben tartják a többiek.
Ami engem illet: bár érdekes élmény volt ez a hónap, de megmaradok mértékletes borivónak a jövőben is. Nem kaptam kedvet az élethosszig tartó absztinenciához. Lehet, hogy paradoxnak tűnik, de megtanultam jobban értékelni azt, amit a bor képes nyújtani, mértékkel. Amikor legközelebb bort iszok „a szépszemű karcsú pohárból”, biztosan sokkal inkább meg fogom ízlelni az esszenciáját , mint korábban. Behunyom a szemem, és látom a nyári napfényt, ami a szőlőt hevítette. Érzem a vulkanikus termőföld különös, ásványos aromáját, ahová gyökereit mélyesztette. A szőlődombot áztató esők hűs zamatát – a föld illatát esőt után.
Miután ezt leírtam, elbizonytalanodtam: vajon inkább töröljem ezt a bekezdést? Hiszen talán szeszpromócióval vádolhatnak meg, vagy érzéketlenséggel a függő olvasók érzékenysége iránt. De nem lenne őszinte, hanem ezzel fejeztem volna be. Nem lenne teljes a kép, ha mindig csak a károkról beszélnénk, és elhallgatnánk, hogy a – legális vagy illegális – tudatmódosító szereknek létezhet mértékletes és lelket gyarapító használata is. Minőség mennyiség felett. Nem ettől kell félni. Hanem attól, amikor valakiben mohó üresség lakozik, és azt próbálja önpusztító módon kitölteni.
#szaraznovember
