A múltkor belenyúltam a darázsfészekbe és írtam a „gyermekmentes övezet” szerintem bántó mémjeiről. Most úgy dukál, hogy a másik oldallal is foglalkozzam: Durcás Dóri ura és parancsolója, Novák Előd kismama-szépségversenyt hirdetett „A gyermek áldás” címmel.
Hogy mi is a bajom ezzel az egésszel? Önmagában itt sem az, hogy valaki az anyaságot, az anyákat népszerűsíti. Tök szép dolog, ha valaki minden külső nyomás nélkül, szívből megtalálja a maga (élet)hivatását abban, hogy szülő lesz. Amit viszont nem tudok elfogadni, az, hogy miért kell ezt az egészet belehelyezni egy ilyen kultúrharcos keretbe, ahol a társadalom fel van osztva barátokra és ellenségekre, „mi”-re és „ők”-re. Van, akinek az anyaság a „legnagyobb dicsőség” és a „legszebb hivatás” – de nem mindenkinek. Hagyjuk meg minden nőnek a lehetőséget, hogy ő válassza ki, mi lesz számára a legszebb hivatás és a legnagyobb dicsőség, miben látja az ő női princípiumának megvalósítását. Egy nő élete, még ha anya is, éppen úgy sokkal többről szól az anyaságnál, mint ahogy egy férfi élete sem csak az apaságról szól. Az ilyen dumák pedig szülőgéppé redukálják le a nőket. Ne elevenítsük fel ezt a Ratkó-korszakból itt maradt kriptaszagú propagandát, mert ezzel nem azt érjük el, hogy több gyerek születik, hanem azt, hogy egy csomó fiatal nő hányingerrel fordul el az anyaságtól.
És egyébként meg már megint egy ilyen rózsaszín habos-babos képet alkotunk az anyaságról ahelyett, hogy a valódi hús-vér anyák problémáival foglalkoznánk. Ezek rendszerszintű problémák, és ha Novák úr akar tenni az anyákért, akkor vitézkedhetne mondjuk azon, hogy felemeljék a családi pótlékot, ami 15 éve nem emelkedett. Tehetne azért, hogy az anyákra kevesebb teher háruljon, javuljanak a munkaerőpiaci lehetőségeik, védelmet kapjanak a családon belüli erőszak áldozatai, hogy az egyedül álló anyák nagyobb támogatást kapjanak és a többi. Ehhez persze már kurázsi kellene, nem csak közhelyek puffogtatása…
És persze bajom van azzal, hogy az anyaság népszerűsítésébe belekeverik az abortusz-tilalom melletti szent(ségtelen) háborújukat. Az anyaság/apaság csak akkor szép, ha valaki tudatosan vállal gyereket. Az, hogy valakinek, aki sem lelkileg, sem egzisztenciálisan nincs felkészülve arra, hogy felneveljen egy gyereket, de véletlen becsúszik egy nem kívánt terhesség – teljesen más kategória. És igenis azt gondolom, hogy egy nő az ilyen esetekben, törvényes keretek között, dönthessen a terhesség megszakítása mellett. Nagyon ingoványos talaj, hogy vajon mikortól számít valaki önálló emberi lénynek, és azt gondolom, ezen a teológusok és biológusok még évszázadokig vitatkozhatnak. Egy ilyen döntési helyzet mindig borzasztó nehéz az érintett számára. De ha valakinek joga van dönteni az ilyen helyzetekben, akkor az a nő. Mert az ő testéről van szó.
Hát így.
