Egy képen Lukács Györgyöt, a magyar marxista filozófust láthatjuk, amint tanítványaival és barátaival éppen a kor filozófiai problémáit vitatják meg. A kép a Beszélgetések Lukács Györggyel című német kötet címlapfotója, ami a 70-es évek elején jelent meg. Ebben Lukács és tanítványai többek között kemény kritikában részesítik Aldous Huxley írót és Timothy Leary pszichológust, a 60-as évek pszichedelikus mozgalmának vezető alakjait. Lukácsék szerint drogok segítségével egy hamis mágikus ál-valóságot teremtettek, egy új „ateista vallást”, ami tévútra vezeti a fiatalságot, akárcsak a Beatles koncertjei. A fiatalok a konstruktív társadalom-kritika helyett inkább befelé fordulnak, az érzékek egoisztikus orgiáit részesítik előnyben a valósággal szemben. Kritikájukat azóta is sokan hangoztatták és hangoztatják – és egyébként a pszichedelikus kultúra bal- és jobboldali kritikája nem is tére el egymástól olyan sokban. Ez a kritika persze felszínes és félreértéseken alapszik. Hiszen a pszichedelikumokat nem lehet megfeleltetni a „kábítószereknek”, hiszen egyáltalán nem „kábítanak”, nem pusztán random „hallucinációkat” gerjesztenek – hanem inkább képessé tesznek másként érzékelni a valóságot. Ezt ma már a pszichedelikus gyógyászat eredményességét bizonyító kutatások is alátámasztják. De ami miatt ezt a konkrét kritikát itt most kiemeltem, az maga a kép: nézzétek meg, milyen tárgyak is szerepelnek Lukács és tanítványai előtt az asztalon! Kávé, cigaretta, alkohol. A nyugati világ bevett tudatmódosító (tudat-szűkítő?) szerei hevernek a láthatóan hatásuk alatt álló, kedélyes társaság előtt. Akikben, tegyük hozzá, valószínűleg fel sem merült ennek az egész szituációnak az álszentsége és iróniája. Ez szerintem annyira jellemző.
