„Szeressétek egymást” – többek között ilyen magvas gondolatokat osztottak meg kormányközeli véleményformálók a királyi tévén szilveszterkor. Még Süsüt – akarom mondani Bodrogi Gyulát – is felvonultatta a kormányzati cukiság-kampány, aki elmondta: a mese a legnagyobb ajándék. Megtudhattuk még azt is, hogy a magyar a legjobb nemzet az egész világon, hogy forduljunk egymás felé és hogy riariahungária.
Hogy opera-énekesek, színészek, sportolók beszéljenek szilveszterkor, az egyébként nem lenne ördögtől való ötlet. Például egy erős demokrácia független közmédiájában. De nem így Magyarországon, ahol a demokrácia romokban, és a „köz”média már nyomokban sem tartalmazza a közt, ehelyett ipari szintű hazugság-gyárrá alakult. Itt a kormányhoz való lojalitás alapján kiválasztott celebeknek ez a negédes közhely-áradata és köldöknéző haza-puffogtatása, amivel betömték a Sulyok „köztársasági” elnök szilveszteri beszédének lemondása után hagyott űrt, leginkább enyhe hányingert hagy maga után.
Mert az emberben leginkább az marad meg, amiről NEM beszéltek. Arról, hogy milyen rottyon van ebben az országban szinte minden, MÁV-tól kezdve a kórházakon és iskolákon át a gyermekvédelemig. Csillogó csomagolópapírban adják el nekünk a szart.
Látszólag ezek a színészek, sportolók, zenészek teljesen apolitikus szerepet töltöttek be szilveszterkor. De a valóságban ebben az országban – mint ahogy az egész világon is – az ilyen típusú semlegesség mindig a hatalmon lévők érdekeit szolgálja. Az, hogy valaki hajlandó szilveszterkor a nevét és arcát adva semmiségekről beszélni az év 365 napjában egyoldalú propagandát toló királyi médiában, bizony politikai állásfoglalás a rendszer mellett. Legitimálják a hazugságot, a gyűlöletkeltést, a tömegmanipulációt.
Vaclav Havel is megmondta, hogy az ilyen tekintélyelvű rendszereket nem a lelkes azonosulók tartják fent, hanem azok a konformisták, akik kényelmesen belesimulnak a hazugságba. Részévé válnak a politikai tájképnek. Nem kell feltétlenül aktívan politizálniuk: egyszerűen csak azt az üzenetet kell küldeniük, hogy ez most a realitás, ezt kell elfogadni.
Sokan az írástudatlan napszámosokat, erdőben fát lopó falusi szegényeket teszik meg a fő felelőssé ennek a rendszernek a működéséért és fennmaradásáért. Kétségtelen, hogy az rendszer fő támaszát sajnos éppen azok az alacsony iskolázottságú tömegek képezik, akik egyébként a legkevesebb hasznot húznak belőle. De ne felejtsük el azoknak az írástudóknak a szerepét és felelősségét, akik siker- és pénzvágyból fenntartják a hazugságot, ami ezeket a tömegeket félrevezeti. Akik nélkül ez a rendszer már holnap is összeomlana.



