Sárosi Péter Népszabadságban megjelent publicisztikája az Alkotmánybíróság határozatát helyezi nemzetközi összefüggésbe.
Sárosi Péter Népszabadságban megjelent publicisztikája az Alkotmánybíróság határozatát helyezi nemzetközi összefüggésbe.
"A dekriminalizáció melletti legjobb érv az, hogy a kriminalizáció melletti érvek nem elég jók."
Douglas Husak jogfilozófus
Az Alkotmánybíróság minapi drogügyi határozata nem csak azért kifogásolható, mert az AB-nek "a büntetõpolitika alkotmányos korlátainak megállapítására van jogosítványa, és nem arra, hogy meghatározza a büntetõpolitikát" (Kukorelli István alkotmánybíró különvéleménye), hanem mert a drogjelenségrõl erõsen sematikus, ideologikus és moralizáló képet alkotott.
Az AB olyan ismeretekre támaszkodott a drogokkal kapcsolatban, amelyek a harmincas évek amerikai drogellenes oktatófilmjeinek színvonalán állnak, és nem a jelenleg folyó tudományos kutatások átfogó ismeretén nyugszanak. A drogfogyasztót a határozat olyan személyként stigmatizálja, aki "nem ura önmagának", elveszítette "cselekvési szabadságát", önrendelkezését, társadalomra veszélyes magatartást folytat, így mintegy indokolt a legvégső eszköznek tartott büntetőjog alkalmazása is vele szemben. Egy demokratikus államnak csak akkor lenne joga a büntető igazságszolgáltatás eszközeivel beavatkozni a drogfogyasztók magánéletébe, ha három feltétel fennállását bizonyítani lehetne: 1. a drogfogyasztás szükségszerűen a drogfogyasztó önrendelkezési képességének megszűnéséhez vezet; 2. a drogfogyasztás szükségszerűen társadalomellenes cselekedetekhez vezet; 3. a drogfogyasztás megelőzésében nem áll rendelkezésre más eszköz, mint a büntetőjog. Valójában egyik feltétel sem áll fenn, így az AB-határozat egész érvrendszere kérdésessé válik.
A felmérések azt támasztják alá, hogy a drogfogyasztók túlnyomó többsége alkalmi fogyasztó, a drogok kipróbálásától nem vezet szükségszerű út a drogfüggőségig, sem pedig a könnyű drogoktól a kemény drogokig. Még csak nagy valószínűségről sem beszélhetünk: ha a kapudrogelmélet működne, több százezer heroinfogyasztó lenne Magyarországon. A tudományos kutatások nem támasztják alá, hogy a legtöbb drog pszichofarmakológiai hatásai társadalomellenes viselkedést alakítanának ki a használónál. Az egyik fontos kivételt ez alól egy legális drog, az alkohol képezi. A függőség, a problémás használat és az ahhoz kapcsolódó deviáns életforma kialakulásának számos más tényezője van a drogok pszichofarmakológiai hatásain kívül. Sok ilyen tényező éppen a büntetőjogi fenyegetésből fakad: társadalmi kirekesztettség, a feketepiac bizonytalansága, az egészségügyi szolgáltatásokhoz való korlátozott hozzáférés. Ki gondolhatja, hogy ezeken a problémákon segíteni lehetne a szigor fokozásával? Egészen cinikusnak tartjuk azt, amikor az AB arról beszél, hogy a droghasználók nem rendelkeznek a megfelelő ismeretekkel ahhoz, hogy képesek legyenek tájékozott döntéshozatalra. Olyan ez, mintha az analfabétát eleve kizárnánk az alkotmányos jogok gyakorlásából ahelyett, hogy megtanítanánk írni.
Rendkívül nyugtalanító az is, hogy alkotmányunk őrzői ilyen keveset tudnak az egyes drogok hatásmechanizmusáról. Egy olyan országban, ahol a halálozás vezető okait képezik azok a szív- és érrendszeri, illetve rákos megbetegedések, amelyek sok esetben egyértelműen az alkohol és a dohány mértéktelen fogyasztásának köszönhetők, a határozat indoklása bagatellizálja ezek káros hatásait: "az alkoholfogyasztás kockázatai pedig a függőség kialakulásához szükséges mennyiség és időtartam jelentősen eltérő volta miatt messze elmaradnak a kábítószerek okozta veszélyektől, s a fogyasztás azonnali következményei is kevesebb kockázattal járnak". Az ENSZ WHO 1998-as összehasonlító tanulmánya ezzel szemben megállapítja, hogy "…az elvonási tünetek vagy nem jelentkeznek, vagy pedig enyhék a kannabisz fogyasztásával való hirtelen felhagyás esetén, míg a komoly alkoholisták esetében jelentős elvonási tünetek jelentkeznek, amelyek akár végzetesek is lehetnek". Az alkohol mind a függőség, mind a szervi (máj-, szív-, agy-) elváltozások, mind a kockázatvállaló magatartásformák (erőszak, közlekedésibaleset-okozás) terén kifejtett hatásainak tekintetében mai ismereteink szerint az egyik – ha nem a – legveszélyesebb drog a világon – de nem a magyar Alkotmánybíróság szerint. Ha az AB valóban a "visszaéléssel kapcsolatos magatartások ésszerű, tudományos alapokon álló differenciálása" alapján hozta volna meg döntését, akkor ezt figyelembe kellett volna vennie.
Az AB határozata kifejezetten állítja, hogy "a büntetőjogon kívül nincs a jogalkotónak más olyan hatékony eszköze, amellyel a problémát kezelni tudná". Mi több, az AB szerint a "nemzetközi szervek által világszerte többszörösen lefolytatott vizsgálatok azt mutatják, hogy jelenleg a megelőzés feladatát a szankció nélküli tiltás még a fogyasztás esetében sem tudja hatékonyan teljesíteni". Fantasztikus, de sajnos tényalapot mellőző megállapítások ezek, mivel évtizedek óta nem született olyan tudományos igénnyel készített tanulmány vagy parlamenti bizottsági jelentés a világon, amely a drogfogyasztók büntetőjogi elrettentésének hatékonyságát igazolta volna. Sőt, ha a tudományos bizottságok jelentéseit számba vesszük, elvétve találkozunk csupán olyannal, amely nem foglalta bele határozottan a javaslataiba az illegális drogok személyes használatra történő birtoklásának dekriminalizációját. Jelenleg a témával foglalkozó társadalomtudományi kutatás egyre növekvő súlyú bizonyítékot szolgáltat arról, hogy a büntetőjogi eszközök a drogpolitikában rendkívül alacsony hatásfokkal működnek. Még a drogpolitikai kérdésekben hagyományosan konzervatív ENSZ is a következő szlogen alatt hirdette meg az idei kábítószer-ellenes világnapot: "A kezelés működik!"
Jelenleg szerte Európában általános trend a dekriminalizáció. Az európai drogmonitorozási központ (EMCDDA) nemrég megjelent éves jelentéséből kiderül, hogy csak az elmúlt évben két EU-tagállam (Belgium, Anglia) változtatott drogtörvényein, mindkettő a kannabisz fogyasztóit sújtó büntetőjogi fenyegetés megszüntetése irányában. Ha a drogtörvényeiket szigorító államokat vizsgáljuk, olyan országokat találunk közöttük, mint például Bulgária, esetleg a harmadik világ egyes, nem éppen demokratikus rezsimjei. Mi indokolja, kérdezhetjük joggal, hogy az AB szerint nekünk Bulgária és Thaiföld, nem pedig Anglia és Belgium példáját kell követnünk? Különösen akkor, ha jelenleg már minden nemzetközi szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a drogfogyasztás által kiváltott ártalmak igenis hatékonyan megelőzhetők olyan módszerek segítségével, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a büntetőjoggal. Ha Magyarországon valóban tenni akarunk azért, hogy egyre kevesebb fiatal életét tegyék tönkre az illegális szerek használatához kapcsolódó ártalmak, akkor nem a szemellenzős büntetőjogi álmegoldások, hanem a költséghatékonynak bizonyult prevenciós, terápiás és ártalomcsökkentő programok fejlesztését kellene támogatnunk.
A büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika világszerte válságát éli. Az ENSZ 1998-ban "drogmentes világot" álmodott. Napjainkra, a 2008-as határidő közeledtével egyre nyilvánvalóbb ennek abszurditása, így a világszervezet ma már arról beszél, hogy a drogproblémát sokkal komplexebben kell megközelíteni. Az EU "büntetőjogi prevención" alapuló, 2000-2004-es drogstratégiájának kudarcát nem kisebb intézmény mondta ki, mint az unió drogmonitorozási intézete, az EMCDDA – amely szervezet a magyar AB szerint "a kábítószerkérdés vizsgálatát a szervezett bűnözés elleni küzdelem részének tekinti". Nyugaton egyre több szakember ad hangot annak a meggyőződésének, hogy a büntetőjogi fenyegetés vajmi kevés szerepet játszik az emberek drogokról alkotott ítéleteiben. Így például egy számos európai egészségügyi minisztérium által szervezett brüsszeli konferencián, amely a kannabisszal kapcsolatos szabályozás vizsgálatát tűzte célul 2000-ben, megállapították, hogy az egyes országok büntetőjogi szabályozása nem befolyásolja különösebben az illegális fogyasztói piac alakulását. Az Európai Parlament hétfőn egy olyan határozatot fogadott el, amely elhibázottnak tekinti a bűntetőjogon alapuló drogpolitikát, és az ártalomcsökkentést helyezné az új drogstratégia középpontjába. A drogfogyasztók üldözése sokkal több káros hatással jár, mint amenynyit megelőz. Minden olyan törekvés, amely növeli az üldözöttek és csökkenti a kezeléshez hozzáférők körét, rendkívül kártékonynak tekinthető – akárcsak az Alkotmánybíróság határozata.
Forrás: Népszabadság (2004. dec. 28. )