KamusPanasz

Forrásmegjelöléssel világít rá saját hazugságaira a kamaszoknak szóló oldal - Frissülés: A tévedéseket a szerkesztőség javította!

Eddig is fenntartásokkal kezeltük és többször kritikával illettük a KamaszPanasz tevékenységét, amely a tinédzserek hiteles tájékoztatását tűzte ki céljául, és bevallom, hogy személy szerint az utóbbi időben már nem is idegesítettem magam a féligazságokat hangoztató cikkeikkel.

Frissülés: a KamaszPanasz szerkesztősége a kritikánk hatására javította a "fordítási pontatlanságokból" adódó téves információkat. Az alábbiakban a cikk eredeti változatára írt kritikánk olvasható.


Egy most megjelent, ausztrál kutatást taglaló írásuk azonban ismét kiverte a biztosítékot, hiszen egy olyan nyilvánvalóan téves és végtelenül káros állítással nyit, amit ma már kevesen mernek leírni:

Noha a marihuána fogyasztók száma még mindig csak hangyányi az alkoholt fogyasztó lakosok számához képest, tudnod kell, hogy a marihuána hatásai sokkal inkább veszélyesek, mint az alkoholé, dohányé vagy más illegális drogoké”.

 



Tehát a fű mindennél veszélyesebb! Látván, hogy a cikk a továbbiakban is hasonlóan hajmeresztő állításokat tartalmaz, utánanéztem a megjelölt forrásnak és egy szerkezetileg azonos, ám homlokegyenest különböző megállapításokat tartalmazó írást találtam.

Egyoldalúság vádjával akár a WebMD-t is lehetne illetni, hiszen az ausztrál kutatáson keresztül csak „kontra marihuána” tanulmányokra koncentrál és nem alkalmaz forrásmegjelölést, amikor az állításait ezekkel a kutatási eredményekkel igyekszik alátámasztani. A különbség a WebMD és az ebből született KamaszPanasz cikk között mégis ég és föld.
Lássuk, hogy néz ki a fent idézett mondat az eredeti helyén:

[Egy amerikai szakértő megállapításához] hasonlóan, az ausztrál szakértők elismerték, hogy a marihuána közegészségügyi veszélye valószínűleg szerény, összehasonlítva az alkohollal, a dohánnyal és más, illegális drogokkal”.

A KamaszPanasz fordításában az "szerény" valamiért „sokkal inkább veszélyes” lett…
És ez még csak a kezdet! A WebMD írása az elemzett kutatás nyomán számos érvet sorakoztat fel, hogy miért is kockázatos a füvezés, de a KamaszPanasz szerint ezek nem voltak elég ütősek, így csavart rajtuk még egyet.

Lássunk néhány példát a WebMD – KamaszPanasz szótárra!

WebMD: A marihuána szívás két-háromszorosára emeli a baleset kockázatát az azt követő gépjármű- vezetésekor, mondják a kutatók, míg az alkoholfogyasztás 15-szörösére emeli a balesetek kockázatát.

KamaszPanasz: Marihuána hatása alatt vezetni tizenötször veszélyesebb, mint részegen.

WebMD: Azok a tanulmányok, amelyek a felső légúti szervek rákos megbetegedései és a marihuána
használat közti összefüggést vizsgálták változó eredményekre jutottak - néhányuk talált kapcsolatot, néhányuk nem. [1]

KamaszPanasz: A kutatók összefüggést találtak a marihuána-fogyasztás illetve a különböző rákok kialakulása között.

WebMD: A marihuána használat megemeli a szívverés tempóját, és a szívbetegséggel élő felnőttek nagyobb eséllyel kaphatnak szívrohamot füvezés után, mondja néhány tanulmány.

KamaszPanasz: A marihuána befolyásolja a szívverés gyorsaságát, így sokkal nagyobb az esélye a szívrohamnak marihuána szívása után.

WebMD: A terhesség alatti füvezést összefüggésbe hozták az alacsony születési tömeggel, de kevés a bizonyíték a füvezés okozta születési rendellenességekre.

KamaszPanasz
: A terhesség alatti marihuána-fogyasztást összekapcsolják a kis súlyú bébikkel, illetve egyéb születési rendellenességekkel. [2]


A WebMD megkérdezte Mitch Earleywine-t a „Marihuána - a tudomány álláspontja” című könyv szerzőjét is az ausztrál tanulmányról, aki a következőket felelte:
Az új vizsgálat eredményei nem sok változást hoztak. … A marihuána hatásai minimálisak az alkoholhoz képest. … Senkiből nem lesz prostituált a kannabisz-használat miatt”.

A KamaszPanasz cikke végén kiemelt konklúzió az általuk leírtakkal ellentétben nem a kutatás vezetőjétől, hanem szintén Earleywine-tól származik. Abban viszont egyetérthetünk, hogy a lényeg ebben a megállapításban fogalmazódik meg:

Azok a tinédzserek, akik 13 és 15 éves koruk között kezdenek el füvezni, sokkal több problémának teszik ki magukat. Nem csak az egészségüket veszélyeztetik, sokkal gyengébb lesz a teljesítményük az iskolában és több esetben ki is maradnak onnan.

Világos, hogy a KamaszPanasz cikke abból a jó szándékból született, hogy minél kevesebb problémás drogfogyasztó kerüljön ki a kamaszok köréből, de ideje lenne a szerkesztőknek is belátni azt a drogprevenciós evidenciát, hogy a hiteltelen információk átadása, vagyis a riogatás (pláne ennyire átlátszó formában) ellentétes hatást vált ki a kamaszok körében.
Ha az a cél, hogy megfogalmazzuk azt a konklúziót, miszerint tinédzserkori füvezés kockázatosabb, mint a felnőttkori, ahhoz nem kell végighamisítani egy teljes kutatási beszámoló eredményeit, mert ettől a teljes cikk hiteltelenné válik és a legfontosabb üzenete nem fog eljutni a kamaszokhoz.


Kardos Tamás
Drogriporter
2010.02.10

[1] A Drogriporter régóta figyeli az ez irányú tanulmányokat és nincs egyértelmű bizonyíték a kannabisz rákkeltő hatására. Dr. Donald Tashkin, az UCLA orvosprofesszora 30 éven keresztül vizsgálta nagy embermintán keresztül a fűszívás hatásait a légzőszervrendszerre, azonban nem talált bizonyítékot a dohányzáshoz hasonló rákkeltő hatás létezésére (pedig kimondottan számított rá, hogy találni fog ilyet). Sőt, arra utaló jeleket fedezett fel, hogy a fű (dohány és papír nélküli) szívása védelmező hatást is gyakorolhat a rák ellen. Ezt erősítette meg az a Cancer Prevention Research szaklapban nemrég publikált cikk is, amely szerint a fűszívók nyakában és fejében kevesebb valószínűséggel alakulnak ki rákos daganatok. A jelenlegi kutatási eredmények inkább arra engednek következtetni, hogy a kannabionidoknak anti-karcinogén (rákellenes) hatása van.

[2] Az eredeti cikk foglalkozik még többek között a
szkizofrénia kialakulásának és a kapudrog elméletnek
a kérdésével, ezekkel kapcsolatosan a Drogriporter által idézett kutatások a linkek alatt találhatók.

Hozzászólások

A kamaszpanasz szerkesztői reagáltak már valaha egy ilyen cáfolatra? Be is lehetne linkelni vagy másolni az eredeti cikk alá egy kommentbe a kamaszpanaszra. Bemásoljam? vagy csak feleslegesen keltené a feszültséget?

Nem nagyon válaszolnak, sajnos, csak ontják ezeket a káros cikkeiket. Én már kommenteltem nekik és írok emailt is, ha más is megteszi, azt megköszönöm, hátha úgy lesz valami hatás.

nyugtasson az titeket,hogy a kamaszok is valószínűleg csak röhögnek a KamaszPanaszon..

Kár, hogy mindezt gondolom az én pénzemen (pályázati, állami támogatás...) teszik. Másra is lehetne ezeket fordítani.

Olyan "érveket" hoz fel az kamaszpanasz nevű valami, amik kb. az 1970-es évek amerikájában már roppantul cikinek számítottak. Úgyhogy engem csak egy dolog érdekel. Miért kell egy ilyen médiának nyíltan hazudnia? Gyanítom itt is valami szcientológiai befolyás lehet a dologban. Ők szoktak ennyire primitíven ostobák és alulműveltek lenni.

Igen, scientológus cucc ez a tömény gedva, a tököm teszem rá...kilóg a lóláb(...de legalább is bűzlik a szar) íme egy kimásolt részlet,amely a pszichiátriát támadja: (http://www.kamaszpanasz.hu/hirek/drog_cigi_alkohol) "Őszintén a drogokról 2010-09-25 Mára már sajnos bárki hozzájuthat drogokhoz illegálisan és legálisan is. Legálisan például akkor, amikor egy "hiperaktív" gyereknek gyógyszert adnak, ami valójában egy nagyon erős drog." ..nagyon úgy néz ki,hogy a multi level marketing szekta áll a honlap mögött..

Jó hír! A KamaszPanasz főszerkesztője a Drogriporter olvasói levelére írt válaszában elismerte a "fordítási hibákat" és javította őket a cikkben!

Hmm, van uj a nap alatt.

„Noha a marihuána fogyasztók száma még mindig csak hangyányi az alkoholt fogyasztó lakosok számához képest, tudnod kell, hogy a marihuána hatásai sokkal inkább veszélyesek, mint az alkoholé, dohányé vagy más illegális drogoké”. Nincs is annál idegesitöbb,mikor az ember saját bőrén tapasztalja az alkohol és a fű közti ÓRIÁSI külömbséget. Vannak tanult képzett emberek,akiknek az dolguk hogy minden féle marhasággal tömjék az emberek amúgyis hiszékeny agyát. Persze az lenne a jó, ha az ember tudna boldogan saját tudatában élni,de,hamár választhat az alkohol és a zöld közt,én minden féle képpen az utóbbit választanám(persze nem 12-13 évesen.Nagyon sok negatív élmény maratt meg bennem amíg piáltam,fizikailag tönkre baszott,leépített teljesn,lefogytam,nem voltak barátaim,nem volt semmim és senkim.Hálistennek vagy inkább magamnak,leszoktam erről a rohatt alkoholista életröl.Senkit nem zavar az alkohol, és annak pusztító hatásai,családokat ver szét,azon belül meg apu anyukát,de hát szemet hunyunk felette,sőőőt.....

Bizony,elég megnézni,szagolni pl. a hajléktalan jelenséget ahhoz,hogy lássuk,mit művelhet az alkohol. Borzalom, horror show.

Új hozzászólás