Marihuána és függőség, elvonási tünetek

A legtöbb ember, aki marihuánát szív, alkalomszerűen teszi (1).

A legtöbb rendszeres használó húszas évei végére felhagy marihuána-fogyasztásával (2). Nagyon kevesen válnak napi marihuána-használóvá, és ezeknek is egy töredéke válik valóban függővé a szertől.


Egyes emberek rendszeresen és hosszú évekig szívnak marihuánát anélkül, hogy annak bármilyen negatív fizikai, pszichikai vagy társadalmi következményét megtapasztalnák (3). 2003-mas amerikai adatok szerint a marihuánát valaha kipróbálók 85%-a nem használta a szert havi rendszerességgel (havonta legalább egyszer) sem (1).

 

A marihuána függőséget kiváltó potenciálja kisebb mint a legtöbb illegális szeré, de kisebb dohányénál és az alkoholénál is  (4). Rendszeres erős használók egy részénél ugyanakkor valóban kialakulhat „függőségnek” diagnosztizálható állapot (nem akkora hogy az bármiféle bűncselekmény elkövetéséhez vezetne, a marihuána birtoklásán kívül) (4).


Számos, az elmúlt évtizedekben változatos körülmények között elvégzett tudományos kutatás szerint ritkán jelentkeznek elvonási tünetek akkor, mikor a nagy mennyiséget fogyasztó marihuána-használók hirtelen felhagynak a fogyasztással. A kutatások valóban leírnak marihuána és THC elvonási tüneteket, de ezek jóval enyhébbek és rövidebb ideig tartanak mint alkohol vagy a heroin elvonásának tünetei (5).


Állatkísérletekben a nagy mennyiségű THC adagolásának abbahagyása nem vált ki elvonási tüneteket, csak abban az esetben, ha a THC-t  az agyból hirtelen eltávolítják egy másik szer segítségével. (6)


Az 1960-as években a Kentucki állambeli Lexingtoban található Szövetségi Narkológiai Kórházban egy kísérletet folytattak, amelynek során tíz férfit tartottak folyamatosan a marihuána hatása alatt harminc napon keresztül, a reggeli órákban elszívott minimum egy marihuánás cigaretta segítségével. A fogyasztás hirtelen megszakítása után nem jelentkeztek elvonási tünetek (7). Egy másik laboratóriumi vizsgálat során sikerült elvonási tüneteket kiváltani embernél 10-20 napig tartó nagyon nagy mennyiségű napi THC adagolás után (körülbelül napi 9-10, 2%-os THC tartalmú cigarettának megfelelő adaggal, amelyhez fogható napi fogyasztás normál körülmények között nagyon-nagyon ritka esemény). A résztvevők irritálttá és álmatlanná váltak, folyt az orruk, izzadtak és csökkent étvágyuk volt. Az elvonási tünetek négy nap alatt elmúltak (8). Más hasonló vizsgálatok megemlítenek hányingert és görcsöket (6).  Egy jelenlegi vizsgálat szerint a nagy dózisú marihuána-fogyasztók 16%-ka számolt be bizonyos elvonási tünetekről, legtöbbször idegességről és alvási zavarokról (9).

 

(Folytatás következik...)

 

Források:

 

(1) Marihuana Myths: Marihuana Facts, Zimmer and Morgan, The Lindesmith Center, 888 Seventh Avenue, NY, NY 10106, 1997 ( a következő források ebből az összefoglaló kötetből származnak: 3,  5, 7, 8, 9)

(2) Hall W. and Solowij N. Adverse effects of cannabis, Lancet 1998; 352:1611-16


(3) Grinspoon, L., Marihuana Reconsidered, Cambridge, MA: Harvard University Press (1971); Grinspoon, L. and Bakalar, J.B., Marijuana: The Forbidden Medicine, New Haven: Yale University Press (1993); Sloman, L., Reefer Madness: Marijuana in America, New York: Grove Press (1979); Novak, W., High Culture: Marijuana in the Lives of Americans, The Cannabis Institute of America, Inc. (1980).

 

(4) Advisory Council on the Misuse of Drugs. The classification of cannabis under the Misuse of Drugs Act 1971, (UK Government) Home Office, March 2002. 


(5) Stefanis, C. et al., “Experimental Observations of a 3-Day Hashish Abstinence Period and Reintroduction of Use,” Annals of the New York Academy of Sciences 282: 113-20 (1976); Mendelson, J.H. et al., “Marijuana Withdrawal Syndrome in a Woman,” American Journal of Psychiatry 141: 1289-90 (1984); Williams, E.G. et al., “Studies on Marihuana and Pyrahexl Compound,” Public Health Reports 61: 1059-83 (1946); Greenberg, I. Et al., “Psychiatric and Behavioral Observations of Causal and Heavy Marijuana Users,” Annals of the New York Academy of Sciences 282: 72-84 (1976); Soueif. M.I., “Hashish Consumption in Egypt, With Special Reference to Psychosocial Aspects,” Bulletin on Narcotics 19: 1-12 (1967); Bensusan, A.D., “Marihuana Withdrawal Symptoms,” British Journal of Medicine 3: 112 (1971); Solowij, N. et al., “Biopsychosocial Changes with Cessation of Cannabis Use: A Single Case Study of Acute and Chronic Effects, Withdrawal and Treatment,” Life Sciences 56: 2127-35 (1995); Miles, C.G. et al., An Experimental Study of the Effects of Daily Cannabis Smoking on Behavioral Patterns, Toronto, Canada: Addiction Research Foundation (1974); Mendelson, J.H. et al., “The Effects of Marihuana Use on Human Operant Behavior: Individual Data,” pp. 643-53 in Braude, M.C. and Szara, S. (eds), The Pharmacology of Marihuana. New York: Raven Press (1976).


(6) Marijuana and Medicine: Assessing the Science Base (1999) Institute of Medicine 


(7) Reported in Gannon, R., “The Truth About Pot,” Popular Science 192: 76-79 (1968 Május).


(8) Jones, R.T. et al., “Clinical Studies of the Tolerance and Dependence,” Annals of the New York Academy of Sciences 282: 221-39 (1976).


(9) Wiesbeck, G.A. et al., “An Evaluation of the History of a Marijuana Withdrawal Syndrome in a Large Population,” Addiction 91: 1469-78 (1996).

ez

ez hülyeség!!!!!!!!!!sajnos a páromon tapasztaltam,hogy nagyon komoly lelki függőséget okoz,így az ő esetében az elvonási tünetek agresszióban és hirtelen hangulatváltozásokban nyilvánultak meg!majd 2 hónap múlva újra kezdte!---bár ő naponta többször él vele nem kis mennyiségekben!tönkre is tette a kapcsolatunkat!!!

elvonás

Szia! Senki nem állítja, hogy a marihuána nem okoz elvonási tüneteket - csak arról van szó, hogy a fizikai elvonási tünetek relatíve enyhének mondhatók az olyan drogokéhoz képest, mint a nikotin vagy az alkohol (ez utóbbi elvonási tüneteibe bele is lehet halni). Ettől függetlenül lehet, hogy ha valaki hosszú ideig sok füvet szív, majd hirtelen abbahagyja, akkor bizony ingerült és rosszkedvű lesz egy ideig. Azt is vedd ebbe vele, hogy vajon ő miért használta a füvet: vajon milyen feszültségeket vezetett le vele korábban, amiket ezután már másképpen kellett levezetnie. Nem elég ugyanis egyszerűen abbahagyni egy drog fogyasztását, szükség van arra is, hogy valami alternatív formában élje ki azokat az energiáit az illető, amiket eddig "eldrogozott". És ha a fűszívást Miattad hagyta abba, akkor meg valószínűleg rajtad vezette le a feszültségeket, tudatosan vagy tudattalanul téged téve felelőssé értük.

"ez hülyeség!!!!!!!!!!" ez

"ez hülyeség!!!!!!!!!!"

ez hülyeség!!!!!!!!!!

én

Csak úgy, témától függetlenül érdekelne az hogy, nem lenne egyszerűbb egymás közt éni, anélkül hogy hibát keresünk másokon, fogást a gyengéin, és hogy a szokásokról veszekednénk? Szerintem mindenkinek szíve-joga eldönteni hogy mit kezd, ezzel az életnek nevezett akármivel.

ez hülyeség ?

az ő esetében az elvonási tünetek agresszióban és hirtelen hangulatváltozásokban nyilvánultak meg!... én is így fogok véleményt nyilvánittani(és még sokan mások) ha azok a yetik abban a parlamentnek nevezett cirkuszban nem változtatnak az ország sorsán. Kilépek és mit látok alkoholisták,lehúzott emberek,hajléktalanok,korrupció..ezen ugye nem kell csodálkozni,pszichiátrián kényszerkezelt emberek,sok lóvét hozó felesleges..ne törődj vele csak szedd és fizess..gyógyszerbiznisz, siránkozó emberek akikkel együttérzek 3műszak 65-110eft kb,külföldre menekülő emberek és még... de mi van ha otthon maradok? tv bekapcs azt omlik is a szenny(tiszt a kiv) meg néha beugrik egy két politikus a képbe a millkós kocsikkal és még mutogatják is... kérdem én ezek után ne őrüljön meg az ember? szerencsére én még nem. A rosszul működő politikai rendszer szüli a legnagyobb szörnyeket.......

Hello!Én rendszeres marihuana

Hello!Én rendszeres marihuana fogyaszto vagyok, es szerintem nagyon nehez le tenni a spanglit a kezedbol..mivel el szivsz egy fuves cigit es egybol minden happy...sunshine van es ugymond nem erdekel semmi rossz mivel iagazbol meg se latod a dolgok rossz oldalat...nah ettol nehez elszakadni....

igaz

Figyelembe véve a mai ember mindennapjait szerintem mindenkinek

elkelne egy spangli , mondjuk esténként. Akik nem kedvelik a füstöt,

ők süthetnek is. Komolyra fordítva szót, teljesen egyet értek veled.

Nekem pl. 2 napja nem kapott a szervezetem vicces cigit, hát mit mondjak.

Tegnap este verejtékeztem mint még normál esetben soha, remegett a kezem

Stb. Ja és 6 hónapon keresztül ha jól emlékszem (emlékezetkiesés) minden

nap min.2 max. 8-10 db vicces pálcikqa került elfogyasztásra dohánnyal

keverve. Alapban nem dohányzom, ezért elképzelhetőnek tartom, hogy a

nikotinhiány is bejátszott. Remélem minél hamarabb kitisztulok.

Nem jó így, de megéri letenni, ha nem is örökre, de egy darabig biztos.

Regenerálódik a szervezet. Meg a hatás is más lesz, ha kihagyás után

tépsz be.

egyáltalán mért van tiltva?

Peace!

Én 10éve aktív smokás vagyok, 4 nap kihagyás után visszatérsz a "való" világba és szembetűnik az , hogy tiszta hülyék az emberek mert nemlátják a valódi dolgokat. A növény vagy 60 gyógyhatású anyagot tartalmaz. Az USA (és más országok) patikáiban még 1937-ben is legálisan lehetett kapni cannabiskivonatot, mint idegnyugtató szert. Mostanában is zajlik a vita gyógyászati célú alkalmazása körül.Több orvos véleménye szerint alkalmas (többek között) a rákos betegek kemoterápiás kezelésekor fellépő táplálkozási nehézségek kezelésére, vagy a glaukómás betegek szemében fellépő ún. intraokuláris nyomás csökkentésére. Ma az orvosok az USA több államában kísérleti jelleggel írhatnak fel cannabist a betegeiknek.Hazai jogi helyzet
Jelenleg a magyar hatályos törvények tiltják a marihuána terjesztését, valamint bármiféle használatát (beleértve az orvosi használatot is). A marihuána és származékainak legalizálásáért Magyarországon 2002 óta küzd a Kendermag Egyesület. Azért mert bódító hatása van tiltani kell??? Mennyivel jobb a sok alkoholista? Mennyi pénz megy a Cannabis felszámolására és mennyit hozna az államnak ? HA végre LEGALIZÁL-ná. Félnek, hogy kikerülünk az anyagi élet szorításából.Nem fizet számlát nincs munkahelye lop,csal blabla. Megvagytokti makkanva! Az ,hogy
marihuanát szívok az az én magánügyem és jólesik mért akarnám letenni? Remélem valaki tudja miről hadoválok! :) CaNnAbIs FoReVeR
PeAcE

Igy van:)))))

Ez teljesen így van évi sok sok millió megy el a fel számolásra de ez a pénz meg maradna az államnak ("Hajrá többet tudnátok lopni") és nekünk i is jó lenne .... Sok sok pénzt hozna ez az országnak és a Turizmus is MEG MEGNŐNE.....Pl Hollandia a fiatalok 70 vagy több százaléka oda vágyik. De majd 1x lehet kérni papírt is 1 rendőrtől

valasz

Kedves Anonymous! Letűhettel volna kicsit megertobb is a paroddal..ha elvarod tole h letegye a fuvescigit, akkor minden eseteben mellette kell alnod...mert ha nem ezt teszed akkor persuze h nem tudja le tenni!!!

sajnos most nekem sincs

sajnos most nekem sincs spanyám, de ha lesz első dolgom lesz, hogy betekerem:)......már 10 éve

Hát nem tudom...

Én már lassan 3éve kerelek és azt vettem észre hogy minden egyre osszabra fordul és aki ugymond függővé válik ezért nem tudja abbahagyni mert nincs az életébe olyan dolog ami boldogabbá tehetné...
egy szar világban élünk!!!

énis azóta füvezek amióta

énis azóta füvezek amióta apukám meghalt és ha nem szivok álandóan rá gondolok és rosz ezért szivok

pótszer

Sziasztok!

Én azt gondolom, hogy ha valaki pótszerként használja a füvet azért, mert az élete nem elég érdekes vagy élvezetes, vagy ezzel akarja betompítani magát, hogy ne kelljen szembenéznie a problémákkal, az nem jó. Ilyen esetekben viszont nem az a megoldás, hogy egyik napról a másikra leállsz a fűvel, és aztán vársz, hogy majd jobb lesz-e az életed - nem lesz jobb, csak ürességet fogsz érezni. A probléma forrása nem a fű, az csak tünetkezelés. Találni kell értelmes időtöltést, amivel lefoglalod magad, beszívás nélkül is. Célokat, amikért érdemes létezni, hitet bizonyos alapvető értékekben, olyan embereket, akiket tudsz fenntartás nélkül szeretni, tisztában légy magaddal és ne csak külső elvárásokhoz igazodj. Ha ezek megvannak az életedben, igazából mindegy, hogy szívsz-e vagy sem, mert a fű a helyére kerül.

Már nem tudom mi a jó...

Sziasztok!
Én és a barátom kisebb-nagyobb megszakításokkal 11 éve vagyunk együtt.10 éve spanglizunk és én mikor szingli életem éltem néha szintetikus dolgokhoz is nyúltam bulikban.Nálam nagy ritkán kimaradnak napok, legalábbis eddig, de mostanában ha összeveszünk és nincs spangli, jön a pia.Reggelente teli vagyok tervekkel meg ötletekkel, hogy mit csinálunk ma, de jön a cigi és döglés meg zombulás egész nap otthon, tervek, programok elfelejtve.Az én pasin is elég idegroncs, eleinte még örültem is ha szív, mondván megnyugszik. De sajnos már akkor sem.Ha nincs min idegeskedni akkor felhúzza magát azon, hogy szar a mennyiség, szar a minőség. Tépi a haját, hogy naponta mennyibe kerül ez(átlag 3g.), de nem vesz vissza.És nem lehet függővé válni?

soha senki nem mondta h nem

soha senki nem mondta h nem lehet fuggove valni. azt mondtuk hogy komoly fizikai fugoseget nem okoz. psziches fuggoseget igen, ugyan ugy mint _BARMI_.

ha a baratod ilyen addiktiv alkat, es melle meg idegi problemakkal is kuzd, akkor a napi irrealisan nagy mennyiseg (3g) csak ront a helyzeten. de nem mellesleg az eseteben mind1 lenne, hogy fu, pia, csoki, vagy internet. ergo ezt kar lenne a fure kenni.

ha ugy erzed hatraltat, ha ugy erzed ez neked nem jo, lepj ki. de kar lenne minden problemadat a baratod fuggosegere vagy nem fuggosegere kenni... nem?

re: mi a jó

ez nektek is lehet válasz

Válasz

Már kiléptem :) És nem rákentem, csak vázoltam, hogy a fű igen is lehet rossz hatással emberek életére....Nagyon is

Edina Szerintem meg az

Edina

Szerintem meg az emberek élete lehet rossz hatással a fűre...

?

Hwang!!!
Az emberek élete rossz hatással a fűre?
Az emberek saját magukért felelősek! Én tehetek a pillanatnyi lelki állapotomról minden esetben! Aki nem akar szenvedni az nem is szenved! Ezt nevezik apszulút tudatosságnak!!! Én uralok mindent! Ahogy a gondolataimat, és a füvet is! Nem a fű szív el engem hanem én szívom el a füvet! Tehát ha le akarom tenni nem tekerek és mással foglalom el a gondolataimat! .......... én már leszoktam

pedig nem

"Az emberek saját magukért felelősek! Én tehetek a pillanatnyi lelki állapotomról minden esetben!"
ez mekkora tévedés. bár az ember saját hangulatára nézve befolyással lehet (és rendszerint szokott is) valójában a környezet ami igazán meghatározza azt.
az "apszulút tudatosság" csupán illúzió.

a droghasználat valójában segédezköz, mely segitségével az egyén abszolult tudatosan képes befolyásolni a tudatállapotát.

valszeg ez az egyik ok, amiért a droggal nem élők ellenzik a droghasználatot: a mindennapok pszihikai megpróbáltatásainak lépcsőit gyalog megmászni tiszteletreméltó erőfeszítés, ám az ilyen emberekben negatív érzelmek csapnak föl, ha látják, egyesek a megerőltető séta helyett a liftet választják.

zzz

21 éves vagyok kb 30 szor határoztam el h leteszem végleg egyszer sem sikerült de biztos jön olyan változás az életembe hogy le fogom (barátnő,hobbi,család) mig nincs ez a válltozás nem hiszem hogy abbahagyom .

így van

"Az emberek élete rossz hatással a fűre?"

Így van. Különben mivel magyarázod, hogy egy növénynek ennyire negatív a megítélése.

Nem a szer a hibás ...

Aki nem tudja a füves cigit az egyik napról a másikra letenni, annak komoly lelki bajai vannak, és nem tud máshová menekülni, mint abba a nyugalomba, amit ez a szer nyújt. Tehát az embert körülvevő emberek/események/körülmények a hibásak a személy függőségéért.
A másik meg a hogy ha valami jó neked, attól te is nehezen válsz meg. Tiltsuk be a szexet mert az ember vágyakozik utána. Tiltsuk be a desszerteket is, mert ebéd után milyen jó, és ha hirtelen megvonják, akkor hiányzik, tehát függőséget alakít ki! tehát éljünk önsanyargató magunktól jót megvonó középkori életet. Csak dolgozzunk mint a gép, és pusztítsuk magunkat a legális, erős testi függőséget kialakító szerekkel. (ezek alatt a cigarettát és a alkoholt értem)

Egy "hülye" főiskolás füves

mikorra urul ki teljesen a szervezetbol?

Tudja valaki a fenti kerdesre a valaszt? Mert kivancsi lennek. bar tudom, hogy karositja a dnst, tehat az orokitoanyagot rontja stb. es a szuletendo gyermekre rengeteg karos hatassal van. Van valami nonstop szam amit barmikor felhivhatok ha kerdesem van?

THC kiürülés

Megpróbálhatod felhívni a speciális tudakozót, az asszem nonstop, de nem biztos, hogy efféle kérdésekre tudnak válaszolni :)

Amúgy: 
A THC kimutathatósága vizeletből, az utolsó fogyasztási alkalomtól számítva
- egyszeri használat esetén:    1-6 nap
- heti rendszerességű használat esetén:    3-9 nap
- napi rendszerességű használat esetén:     7-30 nap
(Forrás: Erowid)

A hirtelen fogyás esetén a zsírsejtekben megbúvó THC molekulák ismét megjelenhetnek a vizeletben, de ez nem jár pszichoaktív hatással (magyarán nem tépsz be a fogyástól, bármennyi THC-t is raktározol a derekad körüli hurkákban). A marihuána fogyasztása után két órán belül a THC szint rendszerint a pszichoaktív hatáshoz szükséges szint alá csökken az agyban, ezután már csak a véred és a vizeleted árulkodik arról, hogy fogyasztottál - bővebben lásd ezt a cikket.

A marihuána DNS károsító hatásáról szóló közhitet ne vedd készpénznek, szépen felfújta a média azt a hírt kritika nélkül, de elég problematikus az a kutatás, ami erre a konklúzióra jutott.

Fű ide fű oda....

Az hogy ki mennyit és hogyan és mikor szív az egyes egyedül a saját gonja! Nem hinném, hogy olyan szintű függőséget okoz, mint a hernyo, vagy a cola... Minenkinek van akaratereje, és azt tudja mondani, hogy nem.. Pl vannak dohányosok akik esküdnek arra, hogy nem tudnának leszokni! Le lehet... Akarni kell.
EZ HÜLYESÉG---> Lehet a srác miattad szívott! Segíthettél volna azzal, hogy nem huzod az agyát olyanokkal, hogy neten is ezt keresgeted... Több sex kevesebb joint! Ennyi :D
10éve fogyasztok, de tény csak poszter... Ha lenne valami más amiben érvényesülni tudnék akkor megtenném. Nem panaszkodom, csak még nem találtam rá... Mindenkinek kiatrtás!!!

kinos

Nem tudom en szivtam kb 8 honapig a fuvet napiason meloa is azzal mentem,egyik naprol a masikra nem szivom mar 1 hete,es igazan kinzo dolgokon megyek at...pl..fej fajas nem tudok aludni emlekezet kihagyas szedules....hanyinger roszulet es meg sokat tudnek sorolni....NE tepj!!

Ha mégis...

Ha mégis, akkor ne azzal teljenek a mindennapjaid, mert meglesz a böjtje, ahogyan nálad is.

Kínos!?!?

Lehet bekaptál valami vírust....10év után nincs elvonási tünetem, bár lehet valami neked van.... Honnan?! Hagyd a vak dumát! Ilyen nincs. Max idegi alapon pörögsz... Ha meg nem bírod a fűvet nem toom minek nyúlsz hozzá. Minek eszik a kacsa szalmát, ha nem bírja a gyomra!? Maradj a nyalókánál, annak nincs elvonási tünete....:-D

tünetek??

Hát nem tudom kinek milyen a szervezete meg a pszihélye, de én magamról tudom hogy a szervezetem eddig hál isten csak kevés és enyhe álltalában vitamin alapú gyogyszereket kívánt meg egy egy betegség alkalmával valamint a pszihés alapon is rendben vagyok (ha leszámítjuk egy két defektust ami az eddig eltelt nehéz évek maradványa). Én kb 15 éves koromban próbáltam ki először és olyan 16-17 éves korom óta használom és kisérletezgetek a fűvel. Volt egy év amikor nem akartam hozzányúlni mevel akadt egyéb elfoglalságom is így az utolsó maradék cigimet elszívtam és 1,5 évig hozzá sem nyúltam mégcsak futólag sem és nem tapasztaltam semmi elvonási tünetet ill. változást sem az életemben csak nem voltak flash-ek ... mostanában újra szívogatok, de mostmár 25 évesen teljesen más hozzáállásal és mentalitással ... álltalában 1-2g megy el egyhéten esténként egy 0,25g cigit szokatm csinálni ami nem is igazán bótit mint inkább csak ellazít és sokkal jobban alszom tőle. Én annyit tudok csak a fogyasztóknak tanácsolni mértékkel és odafigyeeéssel fogyasszanak drogokat mindegyiknek más.más hatása van kisseb és nagyobb menyiségben valamint nem mindenkinek ugyanarra az érdésre van szüksége és ha megtalálta a megfelelő szert és dozíst akkor azon ne változtatgasson ... valamit hagyon havonta 3-4 napot vagy akár egy hetet is a pihenésre, kiürülésre.

?

Sztem a fű igazán nem rossz a mindennapi emberek életében csak tudni kell mikor kellvagy akarunk élni vele. én1 éve szivok marihuanát és a gyogyászati felhasználást támogatom. egyik családtagom sajnos rákos és morfiumot kap.nemértem a marihuána nem szintetikus anyag egyszerüen egy növény száritott virága.indiába 16éves kortol szivják és megélik a 80 éves kort is:) a tulzott használatot nemhejeslem de ha a marihuana 2 és 20% között bármennyi thc-t tartalmazhat akkor annyi a dolgunk hogyha nincs étvágyunk vagy fájdalmaink vannak egy ojan tipusu füvet szivunk amelynek a thc tartalma arra a célra megfelelő amire használni akarjuk. és hangsujozom ezzel a negativ vizhangal amit a fű kap a világ nem a drog felett arat sikert hanem egy egész növényfajt elpusztit.gondojjuk magunkat a helyébe. milenne ha a magyarok illegálisak lennének?????????????? és ojan lenne a megitélése mint a fünek??

Béna....hehe:-D

Tanulj meg öregem helyesen írni! Ez nem jutott az eszedbe, vagy ne írkálj blogokba!!!!

Névtelen (nem ellenőrzött), December 21, 2009 - 12:38
Sztem a fű igazán nem rossz a mindennapi emberek életében csak tudni kell mikor kellvagy akarunk élni vele. én1 éve szivok marihuanát és a gyogyászati felhasználást támogatom. egyik családtagom sajnos rákos és morfiumot kap.nemértem a marihuána nem szintetikus anyag egyszerüen egy növény száritott virága.indiába 16éves kortol szivják és megélik a 80 éves kort is:) a tulzott használatot nemhejeslem de ha a marihuana 2 és 20% között bármennyi thc-t tartalmazhat akkor annyi a dolgunk hogyha nincs étvágyunk vagy fájdalmaink vannak egy ojan tipusu füvet szivunk amelynek a thc tartalma arra a célra megfelelő amire használni akarjuk. és hangsujozom ezzel a negativ vizhangal amit a fű kap a világ nem a drog felett arat sikert hanem egy egész növényfajt elpusztit.gondojjuk magunkat a helyébe. milenne ha a magyarok illegálisak lennének?????????????? és ojan lenne a megitélése mint a fünek??

Fű nélkül

Szerintem senki sem egy spangliban a szájával születik.Meg kell tudni oldani az életünket a spangli nélkül is.Én kb 10 évig szívtam.Az utolsó
minimum 2 évben a napi 1gramm is kevés volt.Ez normális ?Szerintem nem.
Aki azt mondja,hogy nincsenek elvonási tünetek az hazudik.Ilyen mennyiségnél ennyi idő után nem tudom elhinni ,hogy meg lehet úszni komoly elvonási tünetek nélkül.Én a világomat nem tudtam amikor leraktam
senkinek sem kívánom,álmatlanság,izzadás,étvágytalanság.A füvezésben nem az aznap a rossz,hanem a másnap,benned marad fingod nincs ,hogy az életed
hogyan alakulna fű nélkül.Nekem több kapcsolatom is ráment a füvezésre,ki tudja..lehet ,hogy az egyik az "igazi" volt,most már nem is fogom megtudni.Ha folyamtason tompa vagy nem veszed észre,nem fogod fel,hogy mi történik veled ,nekem számtalanszor volt,hogy egyes leszokási kisérletnél
döbbentem rá tisztán,hogy mekkora baromságokat csináltam és ott azt tompán teljesen tökéletesnek éreztem.Mátrix ez egy kicsit,tényleg nem fáj
annyira amikor benne vagy de nem is történik semmi sem,elmaradnak az ingerek.
Amikor lerakod egy bank reklámon elsírod magad,a legrosszabb szappanopera is Rómeó és Júliának tűnik.Senkinek nem ajánlom rengeteg kárt okoz.Marha jó érzés ,de nagyon nagy árat fizetsz érte ,a szó szoros értelmében is az utolsó években nekem havi 70-80k emésztett fel. Odadhattam volna egy rászorulónak is és még az egészségem se károsítom.Az a baj,hogy csak akkor derül ki,hogy addiktív alkat vagy ,ha már elkezdted és ha tényleg az vagy akkor az nehéz ügy lesz.

fura. enis tobb mint 10 eve

fura. enis tobb mint 10 eve szivok, es az altalam megeltek nem mutatnak hasonlosagot a te altalad megeltekkel. azt kene vegre belatni, h nincs olyan h a FU JO vagy a FU ROSSZ. korulmenyek, gondolkodasmod, eletmod, egeszseg, es leginkabb az EGYEN az ami befolyasolja, h tudsz-e egyutt elni barmilyen szerrel.

azt nem gondolnam h csak azert mert nem spanglival a szamban szulettem, feltetlen nelkule kene leelnem azt. ebben nincs racio, es lehet velem van a baj.

a problemakat meg leghatekonyabban informalassal lehet megoladni, de ahhoz meg falakat kene ledonteni, h a KORREKT informalas megindulhasson. az pedig nem holnap lesz.

A sok börtönpárti nem tud

A sok börtönpárti nem tud különbséget tenni úzus (normál használat), és abúzus (függőség) akkor ha marihuanáról van szó, ami azért különösen érdekes mert az alkohol esetében nagyon is meg tudják különböztetni a kettőt.

Senki nem állította hogy a fű nem okozhat függőséget. A weborvos szerint az összes marihuana használók közt 9 % az az arány akik függőknek tekinthetők.

És még azt sem értem értem hogy jön ide a büntetőpolitika. A 91 % normál használót orvosi értelemben semmi nem különbözteti meg azoktól akik nem szoktak füvet szívni, a függők számára meg az üldözés csak tovább ront a helyzeten.

10év....hmm!

Nagyon sokan vagyunk akik 10éve kezdtük...Fiatalok idősebbek egyaránt. Akkor még jó világ volt. Teljesen másképp ment minden...1000.ft-ért vetteük még a magyart és duplájáért a hollandot, bujkálni és folyamat parázni kellett! Ma már nincs ilyen, ha valaki az utcán szív akkor sem parázik, hisz az emberek 65%ka él,élt, vagy élni fog a fűvel. Nincs benne semmi rossz. Ez csak felfogás kérdése. Idős (60év) embereket ismerek akik, a kerthelységben szívnak a járókellők közt! Vagy egyetemi tanárok...!Elvonási tüneteket hoztok fel?! Aggódtok azon mi lenne, ha függők lennétek? Felesleges, hisz a válasz nálad van egyedül, mikor mondod azt, hogy elég, most nem kérek....Senki nem mondja, hogy tedd vagy ne tedd! Ez csak a te dolgod. Mindenki aki ezen a portálon járt az keresett valamit! ...??.... :-D

Elég.................

Elég nagy baj mikor az ember napi 1g vagy 2g elszív,embere válogatja, én soha nem tudnák ennyit elszívni,pedig már egy jóóó ideje használom,de csak kimondottan este és akkor is csak 1 lazulóst,kivétel ha valami buli van.Nem tudom hogy csak én vagyok ilyen szerencsés, de nekem nem igazán jön be az hogy reggeltől estig be legyek szakadva,pedig imádom a zöldet, én egész nap elvagyok a gondolata nélkül is.És ha az van hogy nincs,akkor sincs semmi.!!!
Szerintem tudni kell használni,mint minden mást.!!!!!!!!
Sokszor ezen gondolkozom, milyen nagy bűnt követek én el ezzel az esti spangli val.!!!!
:)

1 honap szünet

Én 17 éves korom óta szívok.Most 30 vagyok.Azt nem mondhatnám hogy sose hiányzott,de ha kimaradt egy nap,akkor se reccsentem be.Általában napi 3-4 spanglit toltam magamba,ez 1-2 grammnak felelt meg.Sokan tudják rólam ,és sokan el ítélnek érte.Hogy én már függő vagyok,nem birok leszokni!Nem tudom az ember mikor cselekszik jól? Mikor iszik ,vagy ha szív? Persze tudom hogy egyik sem jó,de ha szívok legalább undorodom az alkoholtól,és hülyeséget sem csinálok.Ha iszok azt se tudom mit csináltam,verekszek és agreszivvé válok.És persze másnapossan jönnek a lelki problémák hogy miért ,meg többet soha.Most 4 napja nem szívok,és nem vagyok semmivel sem idegessebb.Tegnap éjszaka bár sokat nem aludtam,ömlöt rólam a víz ,és a hideg rázott.De napközbe semmi változást nem éreztem.Nem tudom van e értelme leszokni? Véleményem szerint az ember akkor szívjon ,ha minden dolgát elrendezett és akkor is csak max esténként! Én tudom hogy most sem fogok leszokni mert jó! Csak tényleg kiváncsi vagyok hogy letudok e szokni.Mert teljes leszokáshoz ,vagy barátokat váltok ,vagy valaminek történie kell.Mert egy jó spanglinak fillingje van,mikor a barátokkal elszívjuk.Majd kiderül! Február 1-ig tart a fogadalom és meglátjuk mi változik.

Mikor ezeketa sorokat

Mikor ezeketa sorokat olvastam kicsit megremultem hogy en nem is dzsangat szivtam az utobbi tiz evben, mivel ilyen hatasokat mint itt egyesek leirtak soha nem tapasztaltam. Ezutan atolvastam figyelmesebben a leirtakat.
Elore is elnezest kerek mert most jon a kiakadas:
Napi 1g napi 3g, jesszus uristen ti mi a faszt gondoltatok. En 7 ismetlem het gramm hollland cuccot szivtam 2 es fel (2,5) honapig minden nap kb 2-3 cigit. Hazai silany atlag szart, 1g-t kb 1 het alatt fustolok el, szinten napi 2-3 cigiben, ha nem dolgozom. Ha dolgozom akkor is de melo elott 2 oraval mar nem szivok (pincer vagyok egy hotelban).
Szoval ha ilyen soka szart tomtok magatokba mar megbocsassatok de ne csodalkozzatok, mer kb azt csinaljatok mint az agyhalott szintre reszegedo gyokerek csak fuvel.
Ja es ne keverjetek minden szart, en max koffeint hasznalok a fu mellett (angol tea).
A fu egy rohadtul hasznos dolog, de mint barmi mast esszel kell csinalni. Tapsztaljatok ki azt a minimum mennyiseget amitol beteptek, es csak akkor szivjatok ujra ha elmult a hatasa. Ha egy ido utan igy is jelntkeznek a leirt hatasok akkor aljatok le vele. Ennyi.
Ja es kemeny dohanyos vagyok, de nem probalok leszokni mert tudom hogy nem akarok , akarmennyire is ez omlik mindenhonnan hogy szokjal le.
Ja es mindenkinek kellemes ujevet inen skociabol.

ki dönti el mi a jó és mi a

ki dönti el mi a jó és mi a rósz?szerintem mindenkinek magának kell eldönteni.senkit nem kényszerítenek arra hogy szívjon,mindenki maga dönti el.én már egy ideje csinálom és mára már odáig fajult hogy mindennap szükségem van rá.de nem látok benne semmi rosszat(kivéve hogy sok zsé megy el rá).hülyeségnem tartom hogy nem okoz függőséget.ha nem így van akkor miért van az hogy aki letette újra rágyújt!én pl elvonóra járok mégsem segít semmit.sőt oda is úgy megyek.és akkor mi van?kell hogy ezt az életnek nevezett szart túl lehessen élni valahogy.na és aztán.ki az aki sajnálja azt a pár órányi boldogságot.meg aztán mi az ami nem káros ma már?a puszta levegővétel is káros!aki aggódni akar valamiért akkor az meg foglalkozzon magával!egy biztos:én soha nem akarom letenni!eddig ez a 2-dik legjobb dolog az életemben!ez van.akinek nem tetszik az meg bek...ja!

Az elvono azert nem segit,

Az elvono azert nem segit, mert a valtozast magadnak kell akarnod es nem azert mert masok akarjak toled. Az emberek hajlamosan osszekeverni a kettot, mert nem toltenek eleg idot azzal hogy neha befele is figyeljenek onmagukba.
Van egy baratom akit altalanos iskola ota ismerek, o is mar kijelentette hogy nem egyszer hogy le kene szokni a cigirol, mer karos meg draga de latom rajta hogy valojaban nem akarja vagy nem hisz benne. Talan csak meg.
A valamit eleg erejesen ismetelsz, es eleg sokszor, akkor az emberek hajlamosak elhinni.

Sziasztok, Nem is tudom hol

Sziasztok,

Nem is tudom hol kezdjem, én is 3éve szivok majdnem mindennap és most egy másfél hete ugy döntöttem, hogy egy kis szünetet tartok ami kb 2hónap lesz. Az első 3-4 nap volt szar föleg éjszaka amikor kb 20percenként keltem fel, forgolódtam az ágyba, vert a viz és rázott a hideg, de a 3nap utána, megszüntek ezek a tünetek és utána már úgy aludtam mint a tej. Mivel ugye a fű csak pszichikai függöséget okoz, ezért akkor rakod le amikor akarod, csak rajtad múlik és csak akaraterő kérdése az egész, hogy lerakod vagy nem. Én elég szomorúnak tartom ha valaki képtelen megállni, hogy ne szivjon, mert akkor annak az embernek semmi akartereje nincs, se ehez sem máshoz nem lesz. Az meg, hogy ha valaki napi 1-2-3grammokat szív az már télleg gáz szerintem és ott már télleg jöhetnek komolyabb problémák. Én naponta max 2 rosszabb esetbe 3 cigit szívtam el és ugy fogyott el kb 2gramm 5nap alatt, de azt se egyedül szívtam el. Nem szabad eszetlenül csinálni semmit se a füvet se mást. Ha meg valaki ugy dönt, hogy minden nap használja, akkor ésszel csinálja és lehetőleg ugy, hogy elvégezte az összes dolgát aznap ( iskola, munka, edzés, bármi ) és már csak a jól megérdemelt "lazítás, flashelés, elmélkedés" maradjon hátra :) üdv.

Nemtudom mit csináljak....

Sziasztok!
Tanácsot szeretnék kérni... Olvasgattam a véleményeket , hozzászólásokat, és elkezdtem gondolkodni, hogy írjak e , és úgy döntöttem írok. Most januárban leszünk a barátommal 5 hónaposak, viszont Ő is splanglizott... elég tartósan, intenzíven 2 évig. Ez alatt mondhatni, hogy a családjával megszűnt a kapcsolata, meg az ezzel járó dolgok , minden. Főiskolát abba hagyta , és nem nagyon érdekelte semmi.Amikor összejöttünk , akkor választás elé állítottam , hogy vagy a fű vagy Én...Engem választott, sokat változott a helyzet, újra elkezdte a fősulit, és már beszél valamennyit a családjával...a kapcsolatunk már kezd kicsit lenyugodni, mert a fű miatt elég sokat veszekedtünk. Mindent megbeszélünk. Viszont nem vagyok biztos abban h abbahagyta. Szerintem még nem.Volt 2 alkalom, h mialatt együtt voltunk és szívott. Akkor majdnem szakítottunk, és akkor mondtam neki, hogy kérjünk segítséget. Elmentünk egy szenvedély betegeket segítő szervezethez...stb.. de most valahogy úgy érzem, hogy most is csinálta. Ő állítja h a kritikus 3 hónap eltelt, de még most is látom rajta a tűneteket... remegés , nem alszik egyáltalán , izzad a tenyere,remeg a lába...viszont cigizett is és január 01 - től azt sem szívja, lehet h a nikotin elvonásokat látom rajta??? És azt hogy veszem észre, hogy ha be van tépve, vagy hogy be volt tépve??? Vannak egyáltalán tünetei????
Nemtudom h hova menjünk segítségért...Szeretnék neki segíteni és mellette állok, de nemtom hogy győződjek meg arról, hogy nem szív?????Várom a válaszotokat...üdv...egy aggódó lány...

én már voltam ilyen helyzet másik oldalán

és elkövettem azt a hibát, hogy a lányt választottam. azóta már a lány a multé...

nos, ne haragudj, de azt gondolom, Te nem a barátodat szereted úgy, ahogy van, hanem 1 elképzelt valakit. illetve az ultimátumszrű ajánlatok nem egyenlőek a szerelemmel, sőt, hosszú távon kizárják egymást.

fujjj: 10 évvel ezelőtt voltam ilyen helyzetben, de még ma is felmegy a vérnyomásom, ha visszaemléxem...

hadd kisérletezzek már veled kicsit, mondcsak, hogyan tetszene neked, ha a barátod, miután megfelelt minden követelésnek, azzal hozakodna elő 1 szép napon, hogy mondjuk szilikonoztatdsd fel a melled, mert ha nem fel is út le is út?

áááh, nem akrlak bántani, csupán rá szertnék világítani:

A POKOLBA VEZETŐ ÚT JÓSZÁNDÉKKAL VAN KIKÖVEZVE

kívánom, hogy találjatok midkettőtök számára (ésmost szándékosan próbálom kerülni az "elfogadható" szót - mert az is össze1eztethetetlen a szerelemmel) ....
...találjátok meg 1mást. vagy 1-1 külön utat...

segítségkérő lánynak

Szia lány!

Nekem az előző hozzászólóval ellentétben az tűnik ki az írásodból, hogy szereted a barátod és aggódsz érte. Nem tudom, hogy mennyire tudjátok megbeszélni a dolgokat, de az mindenképpen furcsának tűnik, hogy egyszerre látsz rajta elvonási tüneteket és gyanakszol arra, hogy még mindig szív. A remegést, izzadást, nem alvást könnyen lehet, hogy a cigi letétele okozza, a nikotin elvonás ugyanis rendszerint sokkal látványosabb fizikai tünetekkel jár, mint a füvezés abbahagyása. A barátod alighanem meg tudja különböztetni a kettőt, ezért nem is világos, hogy miért nem kérdezel rá, hogy mitől van rosszul? Már ha hajlandó erről beszélni...

Általában, ha valaki próbál megszabadulni egy függőségtől és a környezetétől, szeretteitől gyanakvást kap vissza, esetleg még arra is rájön, hogy a háta mögött bizonyítékokat próbálnak szerezni, hogy mégsem állt le, a bizalomhiány miatt az egyik tipikus reakció a visszaesés: "Ők sem hisznek benne, hogy abba tudom hagyni, akkor én miért hinnék?" stb. Azzal biztosan többet segítesz neki, ha mellette vagy, ha tudja, hogy számíthat rád és visszaesés esetére nem zsarolod szakítással pl.  Úgyhogy szerintem ne arra koncentrálj, hogy észrevedd, h tépett-e, hanem ha tényleg le szeretné tenni, abban segíts neki, hogy sikerüljön. Ha nem megy, külső segítségért csak akkor érdemes fordulni, ha szilárd az elhatározása.

De ezek csak tippek, pár sor alapján nem lehet biztos receptet adni, ráadásul pszichológus sem vagyok...

Szia , köszönöm a válaszod.

Szia , köszönöm a válaszod. Próbálok neki több bizalmat adni, és tudom , hogy a túlzott gyanakvás nem jó, sőt... Az elhatározás megvan benne, sőt amióta együtt vagyunk sokkal többet is beszél:) Néha már sok is..:)már járt pszichológushoz is , szóval nemtudom , hogy hogy hogyan segíthetnék neki, kicsit azért nehezen bizok meg benne...

kék pont

Ha a szándék megvan, de nem megy önerőből, akkor megpróbálhatjátok felvenni a kapcsolatot a Kék Pont Alapítvánnyal. Ők már sok mindenkin tudtak segíteni, és olyan csapattal dolgoznak, akik értenek a fiatalok nyelvén. Sok sikert!

Szia en is szeretnek sok

Szia en is szeretnek sok sikert kivanni.
Az agresszxiv hozzaszolasokat ne vedd a szivedre. Tudod mi fuvesek, "drogosok" is emberek vagyunk es ezert hajlamosak vagyunk zsigerbol valaszolni, erzelmektol vezerlelve az eszunk helyett kulonosoen ha tapasztalatainkal ellentetes allitasokkal talalkozunk.
" Ez alatt mondhatni, hogy a családjával megszűnt a kapcsolata, meg az ezzel járó dolgok , minden. Főiskolát abba hagyta...."

Mikor nemetben dolgoztunk parszor atugrottunk hollandiaba, es otthon ez is szoba kerult. Mikor megemlitettem apamnak hogy legkozelebb en is kiprobalom kijelentette hogy kitagad.
Szegeny nagyon beton feju, egaloman, es ha az ember egy ujj gondolatot probal a fejebe verni minimum baltaval kell probalkoznia. Amit mondani akarok hogy sokszor az emberek reakciopja a legrosszabb, kulonosoen azoke akik hozzank legkozelebb alnak :( Miutan hazajottem nemetbol vegleg, elmondtam battyamnak.
Megertett, azt mondta az en eletem es nem itelkezett felettem. Mindig is szerettem es azota meg jobban. A szuleimnek tovabbra sem merem elmondani, nem ertenek meg. Bar edesanyam talan igen.
De nem adom fel, akirol kiderul hogy megbizhato azzal szabadon elbeszelgetek errol, hogy vegre hiteles informaciokat kapjon es ne a demagogia alapjan alkosson velemenyt. Es bar a valtozas lassu de itt van. Nehany eve mikor megemlitettem apamnak hogy a cigi amit sziv, is drog kijelentette hogy nem az, de egy eve mar tudta hogy vannak kunnyu drogok, megha ebben Zacher velemenyet osztom is. A valtozast ha megindul nem lehet megallitani, aki hisz a jobb oszintebb jovuben azoknak Kuldom:
http://www.youtube.com/watch?v=NkwJ-g0iJ6w
Es koszonom az internetnek es a hasonlo oldalaknak hogy lehetove teszik az oszinte parbeszed kialakulasat.
Egy 26 eves drogos.

császtok 1éve szivok eléggé

császtok
1éve szivok eléggé rendszeresen
1hóapja csak heti szinten barátnőm miatt....:S
sjanos nem szereti pedig minden forrás szerint alig okoz függőséget...alig káros....stb.
nekem élni segit...bevallom őszintén ha nem lenne valószinúleg börtönben vagy gumiszobában végezném...
az életemben annyi darab szakadt le a szíveből, hogy alig maradt tovább valami amivel élhetek ( mind ezt 16 évesen )
nem tudnék nélküle élni....nem vgayok rászokva semmi...de nem megy nélküle
a sok elkényeztettet gazdag "picsának" természetesen a gondmentes élete miatt semmi szüksége rá
akinek télleg van rá szüksége csak az használja....és valami támogatást is addhatnátok rá :D
Legalize It pls...... KÉRLEEEEEK
PhísZ

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről