Sunyiban szigorított a kormány a drogjogi szabályozáson

Ellenzék és kormány már évek óta a büntetőjogi szabályozás szigorításának lázában ég: a pártok egymást túllicitálva próbálnak egyre keményebb eszközöket javasolni az “elszabadult bűnözési hullám” megfékezésére. A Fidesz a Jobbik vitorlájából szerette volna kifogni a szelet a kaliforniai, de egyébként már Amerikában is idejétmúltnak számító “három csapás” modell előterjesztésével. Az MSZP-kormány pedig a Fideszes javaslattal szemben nyújtotta be az Országgyűlés elé saját szigorító csomagját, amelyet a parlamenti többség törvényerőre emelt (2009. évi LXXX. törvény). A törvény hatályba léptető intézkedései között eldugva (56.§) a kormány suttyomban számos bűncselekmény büntetési tételének felső határát 15 évről 20 évre emelte. Így például a jelentős mennyiségű kábítószer terjesztésének büntetési tételét is. Ha tehát valakit jelentős mennyiségű drog terjesztése miatt életfogytigra ítélnek, akkor nem 15, hanem 20 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.

Ez a törvénymódosítás két okból is durva.

Egyrészt rendkívül aggasztó a demokratikus jogalkotásra nézve, hogy a szigorítást semmilyen társadalmi vita vagy szakmai egyeztetés nem előzte meg, a kormány még a saját drogügyeket koordináló testülete (Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság, avagy KKB) ülésein sem tárgyalta azt. Tudom, mivel civil delegáltként én is részt veszek a KKB ülésein. Sőt, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) következetesen azt kommunikálta, hogy a kábítószerrel kapcsolatos büntetőjogi szabályozás módosítása jelenleg nem időszerű. Tette ezt reagálva többszöri megkeresésünkre azzal kapcsolatban, hogy ugyan miért nem hajlandóak tárgyalni arról a törvénytervezetről, amelyet a minisztérium felkérésére készített el a Fővárosi Bíróság Büntetőjogi Kollégiumának elnöke. Ez a tervezet a Btk. kábítószerrel kapcsolatos szakaszait európai színvonalon és nagy szakmai támogatottsággal (lásd filmünket) módosítaná, többek között szabálysértéssé nyilvánítva a kábítószerek személyes használat céljából történő tartását.

A jelenlegi szabályozás még a jogalkalmazók szerint is rossz, egyik következménye a Legfelsőbb Bíróság döntése alapján az ún. összegzés: ha valaki bevallja, hogy hosszú időn keresztül drogozott, akkor szépen összeadogatják az általa hosszú idő alatt elfogyasztott, már meg nem lévő drog mennyiségét, és az alapján ítélhetik el. Hiába figyelmeztettük a kormányt többször is arra, hogy ennek következtében akár fogyasztók kerülhetnek börtönbe, a tervezetet cinikus vállrándítással lesöpörték az asztalról. A TASZ ügyvédeinek jelenleg is van olyan eljárásról tudomása, ahol egy szimpla heroinfogyasztónál 0,09 gramm heroint találtak, és mégis 3 év fegyházra ítélték első fokon, mivel összeadták az általa évek alatt elfogyasztott mennyiséget! (Ennyit arról, hogy a Fidesz szerint a dílerek fogyasztónak álcázva kerülik ki a büntetést: valójában fordítva van.)

A fiókban porosodik tehát egy nagy szakmai támogatottságot élvező tervezet, míg minden egyeztetés és tájékoztatás nélkül átnyomnak egy teljesen következetlen, céltalan szigorítást.

Másrészt a Btk. kábítószerrel kapcsolatos szakaszai nemcsak európai viszonylatban, hanem még a magyar büntetőjogi szabályozás viszonylatában is aránytalanul szigorúak. A törvénymódosítás indoklása szerint az “ítélkezési tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy túlzottan nagy a távolság a határozott ideig tartó szabadságvesztés jelenlegi tizenöt éves maximuma, és a gyakorlatban legtöbbször minősített emberölés bűntette miatt kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés között”. Node ácsi: egyáltalán mi igazolja, hogy a kábítószer-bűncselekményeket az emberöléshez hasonló szigorral büntessük? Márpedig a törvény szerint “aki mást megöl, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Szintén legfeljebb 15 év börtönnel büntethető az, aki bűnszövetségben, fegyveresen vagy hivatalos személy ellen követ el emberrablást, míg például legfeljebb öt évig terjedő szabadságvesztéssel az, aki “fajtalanság vagy közösülés céljából” fiatalkorúakkal kereskedik!

A magyar törvény – számos európai társával ellentétben – semmiféle differenciálást nem tesz az egyes szerek fajtája szerint (bár a normálisabb bírók szerencsére mérlegelik ezt is). Márpedig a különbség óriási: a marihuána élettani és pszichés hatásai, függőségi potenciálja tekintetében inkább a kávéval rokon, semmint a heroinnal, amellyel ellentétben még csak halálos túladagolást sem okozhat (legfeljebb ha megeszel egy kilót belőle). A legutóbb például a világ vezető tudósaiból létrehozott Globális Kannabisz Bizottság jelentése szögezte le, hogy a kannabisz tiltásának káros következményei jóval meghaladják magának a drognak az ártalmait, amelyek az olyan legális pszichoaktív szerekhez képest is meglehetősen enyhék, mint a dohány vagy az alkohol.

A szigor még ott sem működik, ahol a kormányt nem kötik a jogállami normák. Nézzük csak meg, mit sikerült elérni Thaiföldön, ahol 2004-ben mintegy 3000 embert végeztek ki a hatóságok statáriálisan a drogellenes harc jegyében: néhány hónapig felment az amfetamin ára, de ma már ismét olcsóbb és könnyebben hozzáférhetőbb, mint valaha. A drogpolitikák hatékonyságáról szóló, az Európai Bizottság által jegyzett globális felmérés kimutatta azt is, hogy a büntetőjogi szigor fokozása sehol sem eredményezte a droghasználat visszaszorulását az elmúlt tíz évben, ellenben rengeteg nem kívánt következménnyel járt (erőszak, túlzsúfolt börtönök, korrupció, járványok és túladagolások stb.). Vajon mi értelme akkor kardot csörtetni ahelyett, hogy egészségügyi problémaként kezelnénk a kérdést és elgondolkodnánk a fogyasztás ésszerű legális korlátainak kiépítésén? Mindezen bizonyítékok és tények természetesen felmerülhettek volna egy széleskörű társadalmi és szakmai vita során – ilyenre azonban nem került sor.

Egy jogállamban érthető kívánalom a polgárok részéről, hogy a jogalkotás folyamata átlátható legyen, ezenkívül előzetes és utólagos hatásvizsgálatok szavatolják, hogy a jogszabályok megfeleljenek a szükségesség és az arányosság alkotmányos követelményének. A jelenlegi Btk.-módosítás kiagyalói azonban eleve nem is feltételezték, hogy a szigorításnak bármilyen valós pozitív hatása lenne, mondjuk a drogpiac alakulására. Sokkal inkább egy hanyatló népszerűségű kormány zavaros üzenete ez a közvélemény, annak is az eszét kevésbé használó része felé: szigorítunk, tehát vagyunk. Eközben pedig mind a közbeszédben, mind a költségvetésben elsikkad és háttérbe szorul mindaz, amit a bűnözés valódi mozgatórugóiról és azok hatékony kezeléséről tudunk. Pedig a kriminológiai szakirodalomban már szinte közhelyszámba megy, hogy a jó bűnmegelőzési politika valójában szociálpolitika.

Sárosi Péter