„Az életben nem kell mindig jól járni,” írta Mérei Ferenc pszichológus, aki megjárta a munkaszolgálatot, majd 56 után évekig börtönben ült. „Aki azt a belső kényszert el tudja engedni, hogy neki minden helyzetből győztesen és nyertesen kell kikerülnie, annak nagy lesz a belső szabadsága. Ez a hiteles élet titka!”
Ezt az életigazságot még a Buddha sem fogalmazhatta volna meg szebben. Egyfajta antitézise ez a mindenkori embernyomorító Hatalmakat lihegve kiszolgáló lakáj-mentalitásnak.
De egyben van benne valami ennél is mélyebb bölcsesség: amit a keresztény filozófusok latinul aequanimitas-nak, a buddhisták upekkha-nak neveztek. És amit lehet kiegyensúlyozottságnak, vagy akár egykedvűségnek fordítani – de amit nem szabad összetéveszteni a közönnyel.
Egyszerűen felismerjük azt, hogy a világ tele van fájdalmas élményekkel, amit nem kerülhetünk el. Mégis, a legtöbb szenvedést pont azzal okozzuk magunknak, hogy ragaszkodunk az illúzióhoz, hogy nekünk minden helyzetből jól kell kikerülnünk.
Nem kell rögtön nagy dolgokkal kezdeni. Kis dolgokon is gyakorolhatod: rossz sorba álltál a boltban. Szívsz a dugóban. Pont te fogtál ki egy idegesítő utastársat a vonaton. Nem olyan az időjárás, mint amit szeretnél. Az élet tele van ilyen kiszámíthatatlan akadályokkal.
És a belső szabadság, ahogy Mérei is rámutat, nem abból fakad, ha mindig mindent ellenőrzünk és mindig győztesen tudunk kikerülni minden helyzetből. Hanem abból, ha elengedjük a belső kényszert, hogy ettől várjuk a boldogságot.
Eckhart mester, a keresztény misztikus úgy nevezte: a miértek nélküli élet, az elengedés (Gelassenheit) művészete – ami nem a valóság tagadását jelenti, hanem annak engedését, hogy megtörténjen, aminek amúgy is meg kell történnie. Akár jó, akár rossz.
Végtelenül egyszerű – és mint minden, ami végtelenül egyszerű, egyben végtelenül nehéz nekünk, gyarló, tülekedő, törtető, könyöklő, aggodalmaskodó emberi lényeknek.
(notes to myself)