„Az életben nem kell mindig jól járni,” í­rta Mérei Ferenc pszichológus, aki megjárta a munkaszolgálatot, majd 56 után évekig börtönben ült. „Aki azt a belső kényszert el tudja engedni, hogy neki minden helyzetből győztesen és nyertesen kell kikerülnie, annak nagy lesz a belső szabadsága. Ez a hiteles élet titka!” Ezt az életigazságot még a Buddha sem fogalmazhatta volna meg szebben. Egyfajta antitézise ez a mindenkori embernyomorí­tó Hatalmakat lihegve kiszolgáló lakáj-mentalitásnak. De egyben van benne valami ennél is mélyebb bölcsesség: amit a keresztény filozófusok latinul aequanimitas-nak, a buddhisták upekkha-nak neveztek. És amit lehet kiegyensúlyozottságnak, vagy akár egykedvűségnek fordí­tani – de amit nem szabad összetéveszteni a közönnyel. Egyszerűen felismerjük azt, hogy a világ tele van fájdalmas élményekkel, amit nem kerülhetünk el. Mégis, a legtöbb szenvedést pont azzal okozzuk magunknak, hogy ragaszkodunk az illúzióhoz, hogy nekünk minden helyzetből jól kell kikerülnünk. Nem kell rögtön nagy dolgokkal kezdeni. Kis dolgokon is gyakorolhatod: rossz sorba álltál a boltban. Szí­vsz a dugóban. Pont te fogtál ki egy idegesí­tő utastársat a vonaton. Nem olyan az időjárás, mint amit szeretnél. Az élet tele van ilyen kiszámí­thatatlan akadályokkal. És a belső szabadság, ahogy Mérei is rámutat, nem abból fakad, ha mindig mindent ellenőrzünk és mindig győztesen tudunk kikerülni minden helyzetből. Hanem abból, ha elengedjük a belső kényszert, hogy ettől várjuk a boldogságot. Eckhart mester, a keresztény misztikus úgy nevezte: a miértek nélküli élet, az elengedés (Gelassenheit) művészete – ami nem a valóság tagadását jelenti, hanem annak engedését, hogy megtörténjen, aminek amúgy is meg kell történnie. Akár jó, akár rossz. Végtelenül egyszerű – és mint minden, ami végtelenül egyszerű, egyben végtelenül nehéz nekünk, gyarló, tülekedő, törtető, könyöklő, aggodalmaskodó emberi lényeknek. (notes to myself)