Az ítélkező elme tele van.
Tele van véleményekkel, meggyőződésekkel, elköteleződésekkel. Olyan, mint a mágnes: vonz vagy taszít. Szilárd halmazállapotú, makacsul ellenáll a megváltoztatására tett kísérleteknek.
A kíváncsi elme üres.
Üres és tágas, mint az ég. Elférnek benne különféle érzelmek, gondolatok egymás mellett. Nyitott és derűs, mint a virág, ami szirmait bontogatja a felkelő Nap fényében. Rugalmas, mint a víz, ami kitölti a réseket és repedéseket.
Az ítélkező elme – birtokló elme.
Foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, amit magáénak érez. Győzni akar és megszerezni. Tele van félelemmel. Retteg attól, hogy elveszik tőle, amit már megszerezett.
A kíváncsi elme – alázatos elme.
És az alázat, mint ahogy T.S. Eliot mondja, végtelen. Nem fél elfogadni és befogadni, de nem retteg attól sem, hogy elengedjen.
„Legyen a kíváncsiságod nagyobb, mint a félelmed,” írja Pema Chödrön.
(note to myself)
kép: Tarkovszkij, Sztalker
