Az ítélkező elme tele van. Tele van véleményekkel, meggyőződésekkel, elköteleződésekkel. Olyan, mint a mágnes: vonz vagy taszít. Szilárd halmazállapotú, makacsul ellenáll a megváltoztatására tett kísérleteknek. A kíváncsi elme üres. Üres és tágas, mint az ég. Elférnek benne különféle érzelmek, gondolatok egymás mellett. Nyitott és derűs, mint a virág, ami szirmait bontogatja a felkelő Nap fényében. Rugalmas, mint a víz, ami kitölti a réseket és repedéseket. Az ítélkező elme – birtokló elme. Foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, amit magáénak érez. Győzni akar és megszerezni. Tele van félelemmel. Retteg attól, hogy elveszik tőle, amit már megszerezett. A kíváncsi elme – alázatos elme. És az alázat, mint ahogy T.S. Eliot mondja, végtelen. Nem fél elfogadni és befogadni, de nem retteg attól sem, hogy elengedjen. „Legyen a kíváncsiságod nagyobb, mint a félelmed,” írja Pema Chödrön. (note to myself) kép: Tarkovszkij, Sztalker