Összeállítás az utóbbi években napvilágot látott, kávéval folytatott kutatásokról
Pár hónappal korábban ajánlottunk utoljára koffeinnel foglalkozó írást a Médiamonitor hasábjain – ebben egy dietetikus fogalmazta meg tanácsait a mértékletes kávézási szokások kialakításával kapcsolatban. Mai ajánlatunk a kávéval a közelmúltban folytatott kutatások eredményeit összegzi.
Az Index a CNN cikkére hivatkozva részletes írást jelentetett meg az utóbbi évek kávéval és annak összetevőivel foglalkozó, jelentősebb kutatásokról. Az újabb vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy napjaink társadalmilag leginkább tolerált drogjának fogyasztása legalább annyi, ha nem több kedvező egészségügyi hatással járhat, mint káros következménnyel.
A cikkben említett kutatások közös jellemzője, hogy a kávé ismert élettani- (mint vízhajtás, vérnyomásemelés) és negatív hatásainak kevesebb teret szentelnek, helyettük a ritkábban említett kedvező hatásokra koncentrálnak. Az írás sorra veszi azokat a betegségeket, melyek kialakulására kisebb az esély a kávéfogyasztók körében (ezek többségében a koffeinmentes kávéra is igazak, így ezekben az esetekben a kávéról nem, mint drogról beszélünk), valamint hosszasan taglalja a kávéban fellelhető antioxidánsok és probiotikumok szerepét.
A kávézás társadalmi vetületeinek kutatói hozzásegítenek, hogy a kémiai összetevők hatásin felül a fekete ital fogyasztóinak életmódjáról és társadalmi helyzetéről is többet megtudjunk, így a biológiai mellett szociológiai szempontból is képet alkothassunk a kávézó, teázó és az ezen élvezeti cikkek fogyasztásától tartózkodó emberek életminőségének különbözőségeiről.
Aki tehát többre kíváncsi a kávé éberségre gyakorolt hatásánál, kattintson az alábbi ikonra!
Kardos Tamás
Drogriporter
2010.05.03.