A Drogriporter Szabadegyetem pénteki rendezvényén mutattuk be először a hazai közönségnek azt a két új filmünket, amelyekben szakemberek és érintettek vallanak a pszichedelikus gyógyászat ígéretes lehetőségeiről. A két film és az azt követő beszélgetés most online is megtekinthető!
Pszichedelikus drogok
Egy tankönyv szerint gyakran kiugrálnak az ablakon az LSD-fogyasztók
Idejétmúlt, ezerszer cáfolt butaságokat tanítanak a drogokról a 10. osztályos gimnazistáknak biológiaórán.
Demetrovics Zsolt: Trendek és eredmények az addiktológiai kutatás elmúlt 30 évében
A Magyar Tudományos Akadémia zsúfolásig telt nagytermében tartotta Demetrovics Zsolt az akadémiai székfoglaló előadását, amelyben a hazai és nemzetközi addiktológiai kutatások izgalmas fejleményeiről számolt be.
A nagypénteki kísérlet: vajon előidézhet-e hiteles vallási élményt a varázsgomba?
60 évvel ezelőtt egy olyan pszichológiai kísérletre került sor egy bostoni kápolnában, ami nem csak több résztvevő életét változtatta meg örökre, de azóta is meghatározó hatással van a pszichedelikus szerekkel kapcsolatos tudományos eszmecserékre.
Az embert keresd, és ne a sámánt
Egy az ayahuasca szertartások terén kiterjedt saját élményekkel rendelkező olvasónk szerint nem csak dél-amerikai sámánok képesek jól használni az ayahuascát, a lényeg az, hogy a gyógyító milyen emberi képességekkel rendelkezik. Olvasói vélemény következik!
Mit tanítottak nekünk a polipok az Ecstasy-ról és a szeretetről?
Egy amerikai kutató szerint a pszichedelikus drogok újranyitják azt a kritikus periódust az életünkben, amelyben meghatározó dolgokat tanulunk meg a kötődésről.
Pszichedelikus aranyláz: versenyfutás a legális varázsgombáért
A pszichedelikus szerek megnyíló legális piaca számos élelmes vállalkozó fantáziáját mozgatja meg. Sok kutató aggódik, hogy túl gyors a tempó és a gyakorlat a tudomány elé szalad.
Drogriporter Híradó | 2022 Június
Az adásban: A szégyen fala: miért van szükség crack-fogyasztói szobákra Párizsban? Kanada egy 3 éves kísérlet részeként dekriminalizálta a droghasználatot Brit-Kolumbiában. Olaszország betiltotta az ayahuascát. Ausztráliában szünetel a drogbevizsgáló program. Az USA új drogstratégiát hirdet a túladagolási válság közepette.
Drogriporter Szabadegyetem: Beszélgetés Máté Gáborral
Máté Gábor, a magyar származású kanadai orvos, akinek a Sóvárgás démona címmel jelent meg népszerű könyve a drogfüggőség jelenségéről, 2022. májusában pár napra Budapestre látogatott. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy sikerült időt szakítania a Drogriporter támogatói számára, és a Magnet Közösségi Házban egy beszélgetésen találkozni velük. – LÉGY TÁMOGATÓNK ÉS ELKÜLDJÜK NEKED A VIDEÓT!
Az Anonim Alkoholisták alapítójának esete az LSD-vel
Hogyan formálta át az LSD Bill Wilson életét – és hogyan került szembe miatta a saját maga által alapított mozgalommal?