Már a kormány sem hisz az elrettentésben, de a fiatalok elérésével még gondjai vannak
Alapvetően megkésett volt a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCSSZI) dizájner drog-ellenes kezdeményezése, hiszen ha hihetünk az azóta már leköszönt nemzeti erőforrás miniszternek a C listával a kormány győzedelmeskedett a dizájner drogok felett. Egy-két évvel ezelőtt mindenképp Időszerűbb lett volna az e célból kiírt prevenciós kisfilmpályázat, melynek célja az üzenetet eljuttatása a fiatalokhoz, miszerint „nem ciki NEM-et mondani a drogra” (vö. Just say no) és hogy megmutassák, „hogyan lehet a dizájner drogoktól teljesen függetlenül élni, helyette milyen egészséges, értékes alternatívákat látnak, szeretnének a saját életükben”. Vagyis csupán a szóban forgó szerek újak, a séma a régi: nemet mondunk a drogokra, szembeállítjuk őket az egészséges és értékes élettel, majd hátradőlünk és nézzük, hogyan fejlődnek áldozatos munkánk gyümölcsei. Nincs is ezzel probléma, a Drogmentes Maraton is körülbelül ilyen szakmai szinten közelít a drogprobléma kérdéséhez és nem téved olyan ingoványos talajra, mint például az alkalmi droghasználat kockázatainak csökkentése, melynek lehetőségeire fiatalok százezrei kíváncsiak, akik pár éven belül maguktól is felhagynak a drogfogyasztással. Nagy – noha egyáltalán nem örömteli – különbség azonban, hogy az új NDI-vel ellentétben a Drogmentesek tudják a módját, hogyan jussanak el a fiatalokhoz.
Korábban már kritizáltuk a designerdrog.hu honlap külsejét és felépítését, mondván a retro webes megoldásai és az interaktivitás teljes hiánya miatt alkalmatlan a fiatalok széleskörű megszólítására (a látogatottság e cikk írásakor csupán 2600 környékén áll, valószínűleg ennek jelentős részét is a mi blogunk generálta…), de naiv módon azt gondoltuk, a kapott filmes munkákkal majd feldobják kicsit a honlapot. Nem így történt. Talán a túlságosan átlátható honlapok kényeztettek el, de bevallom, hogy nekem magamtól nem is sikerült rátalálnom a pályázatra beküldött alkotásokra, mert egyértelműnek tűnt, hogy a kiírást is tartalmazó „Hírek” menüpontban legalább utalás szintén megjelenik, hogy a pályázat lezárult, a nyertes filmek itt és itt tekinthetők meg. Ezzel szemben a „Hírek” menüpontból úgy fest, mintha a pályázat még jelenleg is tartana. De tegyük fel, hogy csak én vagyok ilyen ügyefogyott és velem ellentétben a mai fiatalok, ha meglátják a „Fiataloknak” menüpontot, mindjárt tudják, hogy nekik ott a helyük. Még sincs könnyű feladatuk, ha meg szeretnék tekinteni a győztes filmeket, mert előbb le kell tölteniük őket. Milyen praktikusan tudják így egymás között megosztani a kedvenc alkotásaikat, nem igaz?
Vajon az NDI informatikusai még nem hallottak a videók beágyazásáról és a videómegosztó oldalakról? Vajon miért nem eleve a YouTube-ra vagy más hasonló videómegosztó oldalra töltötték fel a pályaműveket, ahol a fiatalok könnyen megnézhetik és megoszthatják azokat? Saját példával élve minimum úgy, mint mi bő három évvel ezelőtt a poszter- és videópályázatunk idején, amiből most az egyik kedvenc videónkat például minden további nélkül újra meg tudjuk osztani. Íme:
Ez a pályázat persze nem a "mondj nemet-ről", hanem a drogtilalom nemkívánt hatásainak bemutatásáról szólt
Arra gondolni sem merünk, hogy ennek technikai akadályai lennének. A pályázatot szintén jegyző Életrevaló Egyesület honlapján sem sokkal jobb a helyzet. Itt elsőre úgy fest, mintha megnézhetnénk a filmeket, de a lejátszás ikonra kattintva átkalauzolódunk egy honlapra, ami regisztrációt követel. Kíváncsi lennék, hogy vajon hányan fognak regisztrálni ezen a gyanús honlapon ahhoz, hogy megnézhessék a filmet… Summa summarum: az egész kampány mintha inkább megnehezítené az elérhetőséget, mintsem megkönnyítené.
További lehetőség lenne megturnéztatni a filmeket drogprevenciós foglalkozásokon egyfajta vitagenerálóként, de a díjkiosztó gálán erről nem esett szó. Márpedig maga a gála sem lett agyonhirdetve, így a díjak átadása mellett pusztán azt a célt szolgálta, hogy a versenyzők megismerhessék egymás alkotásait is, hiszen a filmes csapatokon kívül velem együtt alig volt jelen 2-3 érdeklődő és újságíró.
A filmek elemzésébe nem merülnék bele mélyebben, ahogy az már csak lenni szokott voltak jobban és kevésbé jól sikerült alkotások, de az első és a második helyezett kivételével visszatérő elem volt a túladagolás, illetve az öngyilkosság, ami sajnos jelzi, hogy még mindig az efféle üzeneteket tartják alkalmasnak az ingerküszöb áttörésére. Pedig a zsűri is elismerte, hogy túl kéne már lépni az elrettentő kontextuson, az első két alkotás épp azért volt kedves a szívüknek, mert pozitív, életigenlő szemléletet tükröztek. Rejtély maradt ugyanakkor számomra az, hogy vajon a kutyával játszó fiatalok képe ugyan miért győzne meg bárkit arról, hogy ne fogyasszon drogokat – vajon beszívva nem lehet kutyát simogatni? És amikor a főszereplő lány arról beszél, hogy a drogok rosszak, majd a következő snittben azt láthatjuk, ahogy kómás fejjel kikel az ágyból és az első dolga az, hogy megigyon egy kávét – na ez nem sokban segíti a drogmentes élet üzenetét…
Kardos Tamás
Drogriporter
2012.06.14.
