Az immunrendszerünk nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy túléljünk. Semlegesíti a kórokozókat, az idegen anyagokat.
Jó esetben a testünk védekező mechanizmusa egyensúlyban van: meg tudja különböztetni, mikor és mitől kell megvédeni bennünket, és mikor kell hagyni a változást.
De ha legyengül: akkor bizony az egész szervezetünk működése veszélybe kerül. Mint ahogy akkor is, ha túlságosan érzékennyé válik, és olyan sejteket is megsemmisít, amiket nem kéne.
A lélek is rendelkezik immunrendszerrel. Ez a rendszer már a fogantatásunk óta alakul, fejlődik. Megtanuljuk, hogyan húzzuk meg magunk körül az egészséges határt. És megtanuljuk azt is, hogy mikor kell közel engednünk magunkhoz másokat. Ha a lelki immunválaszaink bármelyik irányban kilengenek, akkor éppúgy veszélybe kerül az egyensúly.
Márpedig sajnos nagyon gyakori, hogy valaki nem képes meghúzni az egészséges határait. Mert kisgyerekként azt tanulta meg, hogy amennyiben teret enged a saját belső szükségleteinek, és amennyiben kifejezi az érzéseit, az indulatait: akkor elveszítheti azoknak a szeretetét, gondoskodását, akik a legfontosabbak a kis mikrokozmoszában.
És van olyan is, amikor azt tanuljuk meg, hogy amennyiben közel engedünk magunkhoz másokat, amennyiben sérülékenynek mutatkozunk, akkor tálcán kínáljuk a lehetőséget, hogy bántsanak minket. Így aztán tüskéket növesztünk és elriasztunk magunk mellől mindenkit, aki van olyan botor, hogy kísérletet tegyen rá, és behatoljon a mikrokozmoszunk burkába.
Az elfojtott düh, a folyamatos kényszer a mindenkinek megfelelésre, a konformitásra, az elvárások kielégítésére: éppúgy a lelki védekező rendszerünk működési zavarát mutatja, mint az, amikor valaki irracionális dühkitörésekkel riasztja el az embereket.
A test és a lélek nem teljesen elszigetelten működik: testi és lelki nyavalyáink gyakran nagyon is összefüggenek egymással. És gyakran áll mögöttük a védekező-rendszerünk torz működése.
De nem csak az egyén szintjén igaz ez: hanem a társadalom, a kultúra szintjén is. Jó esetben egy társadalom védekező-mechanizmusokkal rendelkezik például a Hatalom visszaéléseivel szemben. Beépített zsarnokság-elhárító mechanizmusok indulnak be, ha bizonyos alrendszerek öncélúan és önkényesen, a közjó figyelembe vétele nélkül kezdenek el működni. Ha lenyúlják a közpénzt, ha bekebelezik a különféle független intézményeket, ha cenzúrázzák a véleménynyilvánítást, a sajtót.
De amikor egy társadalom súlyos, feldolgozatlan kollektív traumáktól szenved, akkor ezek a mechanizmusok akadoznak, elhalnak. A társadalom megbetegszik. A polgárok nem képesek meghúzni az egészséges határaikat, mindent átitat az apátia és bénultság. A kollektív immunrendszer, ahelyett, hogy a visszásságok és önkényességek ellen lépne fel, a saját polgárai ellen fordul.
Végtelenül szomorú látvány egy egyén lassú önpusztítása. De ennél is szomorúbb, amikor egy egész társadalom pusztítja magát. És ahogyan a test és a lélek között sincsen hermetikusan elválasztó határ, úgy nincsen ilyen határ az egyén és a közösség működése között sem. Az egyén felépüléséhez mindig szükség van a közösségre – és a közösség felépüléséhez az egyénekre.
Tetszenek az írásaim a Drogriporteren? Adnak neked valami fontosat? Akkor kérlek, Te is adj valamit – ha teheted, állíts be bármilyen összegű adományt a Drogriporternek: https://drogriporter.hu/tamogass/